Tartalomjegyzék
1. Bevezetés és a biblikus hit meghatározása
2/a. "Mi az igazság?" A posztmodern gondolkodás áttekintése
2/b. Az Igazság valós természete. Az igazság az Igazságról.
3/a. A materializmus logikai valószerűtlensége (Az Univerzum keletkezése)
3/b. A materializmus logikai valószerűtlensége (Az Élet keletkezése)
3/c. A materializmus logikai valószerűtlensége (Az ember személyességének eredete)
4. rész. Létezik-e Isten? A közmegegyezésből (általános ismeretből) származó istenérv
5. rész. A boldogság utáni vágyból és a lelkiismeretből származó istenérv
6/a. rész. A te hited milyen erős? + Az információ eredetéből származó istenérv
6/b. rész. Szerezzünk erős bizonyságot! + Az információ eredetéből származó istenérv
7. rész. A lét teljességéből származó (bölcseleti) istenérvek
8. rész. A feltámadás bizonyítékai (és az ellenérvek cáfolata)
9. rész. "Az Úr szája szólt..." A Biblia igazsága és hitelessége
9/b. rész. A Biblia igazsága és hitelessége - folytatás
10. rész. Az Istenben való hit valóságának bizonyítása logikai lépésekben



1. rész

Bevezetés és a biblikus hit meghatározása

 

Michael Martin vallásfilozófus írt egy könyvet: Ateizmus - filozófiai igazolás címmel

Vele készült interjúban a következőket kérdezték tőle:

- Ön azt írja könyvében, hogy tudatában van annak, hogy az emberek a hitüket nem az értelemre alapozzák, de azt mondja, hogy Ön szerint nem így kellene tenniük. Mire kellene alapozniuk az embereknek a meggyőződéseiket?

 

 - Úgy vélem, bizonyítékokra és érvekre, márpedig az én álláspontom az, hogy nincs sem semmiféle bizonyíték, sem jó érvek Isten létezése mellett.

 

- Tehát, ha az emberek nem bizonyítékokra és az értelemre alapozzák hiteiket, akkor Ön szerint miért hisznek?

 

- Nos, szerintem nagyon gyakran azt gondolják, hogy jó indokaik vannak valamilyen meggyőződésre, de ha megvizsgáljuk ezeket az indokokat, akkor kiderül, hogy valójában rosszak. Így néha az emberek nem szándékosan vélekednek irracionálisan, hanem inkább egyszerűen arról van szó, hogy sohasem vizsgálják meg kritikusan a maguk álláspontját, pedig ha megtennék ezt, akkor szerintem meg lehetne mutatni nekik, hogy álláspontjukat nem támasztja alá az értelem. Másfelől egyes emberek kifejezetten úgy hisznek Istenben, hogy egyáltalán nincs erre semmiféle alapjuk, ők azt mondják "valóban, nincs semmiféle bizonyítékom rá, de én ennek ellenére, mégis hiszek Istenben."

 

Nos, itt van egy ember, aki vélhetően nincs egyedül azzal az elképzelésével, hogy mi hívők nem az értelemre és a bizonyítékokra alapozzuk az Istenbe vetett hitünket. Vajon képesek vagyunk-e megfelelni neki? Én azt szeretném ebben a most kezdődő sorozatban bizonyítani, hogy igen is van értelmes alapja a hitünknek, sőt mi több: az egyetlen értelmes és ésszerű választás, ha Istent választjuk. Szeretném, ha mi mindnyájan tisztában lennénk vele, hogy van értelmes, logikus alapja a hitünknek, és ami szintén nagyon fontos, ezt szükség esetén másoknak is be tudjuk bizonyítani.

 

Árpival beszélgettünk róla éppen szilveszterkor, hogy önmagában nem probléma az, ha valaki "csak" hisz Istenben, és az Igében, hiszen az üdvösség hit által a miénk, nem tudás által.

Pál azt mondja a jól ismert Efézus 2:8 -ban: "Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által". Ahogy a cselekedetek nem üdvözítenek, úgy a tudás sem, hanem Isten kegyelme, melyben hit által részesülhetünk, függetlenül attól, hogy az a hit érvekkel alátámasztott-e vagy sem.

Vannak, akik Jézus szavaira hivatkozva (Márk 10:15) azt mondják, hogy gyermeki hittel kell fogadnunk Isten országát, és nem kell foglalkoznunk bizonyítékokkal. Jézus azonban éppen a gyermekek formálhatóságát, taníthatóságát állította példaként, nem tudatlanságát. Ez Pál korinthusiaknak írt leveléből is világos: 1Kor 14:20  Atyámfiai, ne legyetek gyermekek értelemben; hanem a gonoszságban legyetek gyermekek, értelemben pedig érettek legyetek.

A Biblia tehát azt kívánja tőlünk, hogy értelemben érettek legyünk, képesek legyünk megfelelni a minket kérdezőknek, ha a hitünkről tudakozódik.

 

Ma és az elkövetkezendő vasárnapokon azt szeretném megmutatni, hogy az Istenbe és az ő ígéreteibe vetett hit a legjózanabb, legésszerűbb és legértelmesebb dolog, amit az ember tehet. Sőt, a Teremtőbe és Megváltóba vetett hit az egyetlen logikus és elfogadható magatartás az ember részéről.   

 

Úgy érzem, tartozom némi magyarázattal, hogy miért akarok erről a témáról beszélni több héten keresztül, és miért hiszem azt, hogy ez másoknak is épülésére szolgálhat.

Aki volt a családi táborban, biztosan emlékszik arra a távcsőre, amit Jim Wright mutatott, amelyen keresztül meg lehet látni Isten akaratát.

Ennek a távcsőnek négy lencséje volt: Az Ige, érett hívők tanácsa, a körülmények, és a Szent Lélek vezetése. Ha mind a négy ugyanazt mutatja, akkor az megerősíthet minket, hogy Isten akaratát cselekedjük.

Hiszem, hogy a Biblia alátámasztja azt, hogy kell nekünk hitvédelemmel vagy más néven apologetikával foglalkozni. Menet közben majd be fogom mutatni ezeket a verseket. Tőletek is sok bátorítást, David Potter lelkipásztortól pedig sok tanácsot kaptam, és fontos volt nekem, hogy senki nem akart lebeszélni erről. A Szent Lélek úgy vélem már régóta arra indít engem, hogy írjak hitvédelmi írásokat, és úgy látom, van is eredménye mindezeknek, dicsőség érte az Úrnak! Azután a körülmények úgy alakultak, hogy a lelkipásztor felkért, hogy tanítsak a vasárnapi iskolában egy tetszőleges témáról. Úgy hiszem tehát, hogy Isten akarata szerint járok el, amikor a hitet megalapozó bizonyítékokról beszélek.

 

Én úgy tértem meg, hogy az értelmemet meggyőzték az elém tárt bizonyítékok, melyeket emberektől hallottam, Isten pedig megtörte a kemény szívemet, hogy engedjek a bizonyítékoknak és higgyek. És tudom, hogy sokan mások is így vannak ezzel. Tudjuk, hogy senki nem tér meg pusztán érvek hatására, vagyis nem lehet senkit beérvelni a keresztyénségbe. Az emberek akkor térnek meg, ha Isten munkál az életükben. Azonban mi, akik már hiszünk, mégsem állhatunk tétlenül, mondván, hogy majd Isten elhívja azokat, akiket akar, hanem minket bízott meg azzal, hogy menjünk, és hívjuk megtérésre az embereket. Ahhoz, hogy ezt tegyük, mégiscsak szavakra és érvekre van szükségünk.

Pál azt mondja a Róma 10:17-ben:  "Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által."

Az emberek hite az Isten igéjének hallásából keletkezik. Jól tudja ezt a Sátán is, ezért igyekszik minden eszközzel hitelteleníteni a Bibliát, sőt Isten létezésnek a tudatát is ki akarja törölni a fejekből és a szívekből.

Ahhoz tehát, hogy Isten Igéjének üzenetét az emberek meghallják, nekünk késznek és képesnek kell lennünk lebontani ezeket a Sátán által emelt torlaszokat.

Ez a gondolat is benne van Pálnak a Korintusiakhoz írt 2. levelében:

2 Kor. 10:5  Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak;

A 4. versben Pál azt is írja, hogy e vitézkedésünk fegyverei ne legyenek testiek, vagyis világiak, tehát sem az erőszakot, sem az ármányt, sem semmiféle megtévesztő érvelést nem szabad használnunk. De azt sem mondja, hogy egyáltalán ne vitézkedjünk, hanem éppen hogy harcolnunk kell az emberi okoskodások lerontásában. Pál szerint nem szabad letennünk a fegyvert a Michael Martin féle ateisták okoskodásai előtt. Az ApCsel-ben és a levelekben is több helyütt látjuk, hogy az apostolok hogyan tusakodtak a hitért, és minket is erre szólítanak fel.

 

Térjünk vissza oda, hogy a Biblia azt tanítja, hogy aki hisz, az üdvözül, függetlenül attól, hogy meg tudja-e érvekkel védeni a hitét.

Szabad-e nekünk azonban megelégedünk csak ezzel? Ha itt megállunk, akkor csak magunkra gondolunk. Másokat azonban akkor tudunk megnyerni az Úrnak, ha el tudjuk neki magyarázni, miért igaz az, amiben hiszünk.

 

Az én célom ezzel a sorozattal, amelynek azt a címet választottam, hogy "miért hiszünk" az, amit az említett könyv szerzője kifogásol és hiányol a keresztyéneknél: vizsgáljuk meg kritikusan a magunk álláspontját, és lássuk meg, hogy nekünk valóban csak vakhitünk van-e, mint sok világi ember gondolja, vagy pedig hitünk értelmes alapokon nyugszik.

 

A Biblia az értelemhez szól elsősorban.

Isten azt szeretné, ha az értelmünk teljes meggyőződésével hinnénk Benne.

Kolossé 2:2  Hogy vigasztalást vegyen az ő szívük, egybeköttetvén a szeretetben, és [hogy eljussanak] az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának megismerésére,

Pál azt szeretné, ha a hívők eljutnának az értelem teljes meggyőződésére, vagyis, hogy a hitük meggyőződéseken alapuljon.

Pál apostol sokféle emberrel tusakodott a hitért. A legtöbbet minden bizonnyal a törvényeskedő zsidókkal. De sokszor kellett pogányokkal szemben is érvelnie, amikor is nem tudta csupán a Szentírást alkalmazni, hiszen a görögök például nem ismerték azt, és ha hallottak is róla, nem tekintették az igazság kétségbevonhatatlan forrásának.

 

Az egyik ilyen emlékezetes eset, amikor Pál Athénben az Areopagoszon a görögökkel vitázott.

Apcsel 17:28  Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk; miképpen a költőitek közül is mondották némelyek: Mert az ő nemzetsége is vagyunk.

Az utolsó mondatában Pál egy akkor jól ismert és népszerű görög költőtől, Aratus-tól  idézett. A célja minden bizonnyal nem az volt, hogy görögös műveltségét fitogtassa, hanem hogy olyasmihez kösse a mondanivalóját, olyan úgymond "nyelven" szóljon hozzájuk, amit jól értenek és ismernek.

 

Nekünk is hasonlóképpen kell eljárnunk. Jól ismert, milyen nehézséget okoz a kommunikációban, amikor két ember nem érti egymás nyelvét. Ahhoz, hogy megértsenek bennünket, nekünk is azon a nyelven kell szólnunk, amit a világ is ért.

Gyakran előfordul, hogy elbeszélünk egymás mellett, mert olyan bibliai szakkifejezéseket, terminus technikusokat használunk, amelyet a beszélgetőpartnerünk nem ért vagy félreért.

Emlékezzünk arra, amit Jézus mondott a Hegyi Beszédben: mi vagyunk a világ világossága, és nem rejtetik el a hegyen épített város. Ne legyünk tehát búvópatak, mely a föld alatt csörgedez, és a világ nem is vesz tudomást róla.

Nem hasonlóvá kell válnunk a világhoz, nem azt kell mondanunk, amit a világ hallani akar, de meg kell tanulnunk a világ nyelvén beszélni, úgy kell mondanunk, hogy megértsenek minket.

Kolossé 4:6  A ti beszédetek mindenkor kellemetes [legyen], sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mimódon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek.

Mit érthetett Pál azon, hogy a beszédünk kellemes, sóval fűszerezett legyen?

A kulcsa ennek úgy gondolom a vers második felében van: tudjuk, hogy hogyan kell kinek-kinek megfelelünk. Másképpen kell beszélnünk egy vallásos, de meg nem tért emberrel, és másképpen egy hitetlennel, aki még Isten létezésében és a Biblia hitelességében is kételkedik. Meg kell tanulni azon a nyelven érvelni, amit az adott ember ért, mert csak akkor lesz számára a beszédünk kellemes.  

 

Nincs kétség afelől, hogy az emberek Isten Igéjének a hallásától térnek meg. De annyiféle téves elgondolás létezik a világban manapság a keresztyénségről és a Bibliáról, hogy az emberek fülei be vannak dugva az Ige hallása irányában. Először ki kell tisztítanunk a hallójárataikat, hogy eljuthasson hozzájuk Isten beszéde.

Azt is mondja Pál, hogy Kolossé 4:5  Bölcsen viseljétek magatokat a kívül valók irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván.

A bölcsesség az ismeret helyes alkalmazása. Bibliai értelemben a bölcsesség istenfélelmet és isten-ismeretet jelent. Péld. 9:10  A bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme; és a Szentnek ismerete az eszesség.

Ismeretre, pedig az értelmünk segítségével és tanulással tehetünk szert.

Nem igaz tehát az az állítás, hogy a keresztyének "eldobják az agyukat", amikor hisznek. Igen is van értelmes, az elmével megragadható alapja a hitnek. A Biblia nagyobb részt az emberi értelemhez, az észhez szól, kevésbé az érzelmekhez.

 

Egy ateista honlap szerint keresztények lenézik az emberi elmét és logikát, amikor azt mondják, hogy Istennek adják a legfőbb tekintélyt az emberi gondolkodással szemben. Ez azt jeleni szerintük, hogy a keresztyéneknek el kell nyomniuk magukban minden gondolkodásra való hajlamot.

Vajon igazat kell adnunk neki? A keresztyének nem gondolkodnak?

Lenézően idézi az egyik keresztyén szerző kijelentését, aki azt mondta, ha bizonyítékok merülnének fel Isten létezésével szemben, ő akkor is hinne. Ezt fanatizmusnak tartja.

Én a magam részéről teljes meggyőződéssel alá tudnám írni a nevem egy ilyen nyilatkozat alá, ugyanis meg vagyok győződve arról, hogy ilyen bizonyíték nem fog előkerülni.

Egy ateista erre bizonyára azt kérdezi, hogy hogyan lehetsz benne biztos, hogy nem fog ilyen bizonyíték előkerülni.

Kérdezzük meg az ateistát, hogyha bizonyítékok kerülnének elő arról, hogy a Föld lapos, elhinné-e? Mit fog rá válaszolni? Bizonyára azt, hogy ilyen nem kerülhet elő, mert mindenki tudja, hogy a Föld megközelítőleg gömbölyű.

Itt érdemes várni egy kicsit, hogy leesik-e neki a 20 fillér. Ha nem:

Na látod - felelhetjük neki - amennyire te biztos vagy benne, hogy a Föld gömbölyű, és nem kerülhet elő bizonyíték, ami cáfolja ezt, úgy én is biztos vagyok benne, hogy Isten létezik, és nem kerülhet elő tényleges bizonyíték, ami cáfolhatná ezt.

Ha számodra nem fanatizmus aláírni egy nyilatkozatot, hogy a Föld gömbölyű, úgy részemről se tekintsd annak, hogy Isten létezésében hiszek mindenek felett.

 

Ilyen kijelentést akkor tehetünk, ha hitünk valóban meggyőződéseken nyugszik, mely meggyőződéseket szilárd bizonyítékok támasztják alá.

 

Vajon igaza van-e az idézett ateista filozófusnak? A keresztyén hitet valóban nem támasztja alá az értelem?

Martin professzor ezt mondja: "Álláspontom szerint pusztán hitre alapozva elhinni dolgokat a bizonyítékok figyelmen kívül hagyásával: ez nem más, mint fanatizmus."

 

Ez a kijelentés felveti annak a problémáját, hogy mit értünk valójában hit alatt?

Az alkalom hátralévő részében szeretném megvizsgálni, hogy kik mit értenek a hit fogalmán, és mit értünk rajta mi, keresztyének.

 

A HIT

Bizonyára megfigyeltétek, hogy az emberek nagyon sokféle dolgot értenek a hit fogalmán, amelyeknek java része köszönő viszonyban sincs azzal, amit a Biblia hitnek nevez.

Te hiszel? - kérdezel egy ateistát?

Úgy érted hiszek-e olyasmiben, amit nem érthetek? - kérdez vissza. Nem, nem hiszek.

Mit jelent ez? Azt, hogy az ateista ember számára a hit olyan dolgok igazságként való elfogadását jelenti, amelyeket nem támaszt alá, vagy egyenesen elutasít az értelem. Tehát úgy tartják, hogy a hit ott kezdődik, ahol a gondolkodás véget ér.

 

Hiába beszélünk egy ilyen embernek arról, hogy nekünk élő hitünk van, mert ő nem azt érti rajta, mint mi. Elbeszélünk egymás mellett.

 

Nézzük meg a hit 3 manapság népszerű, de téves felfogását röviden.

 

New Age nézet

A XX. század elején jelent meg egy sajátos, lényegében okkult értelmezése a hitnek.

E nézet szerint a hit az elme teremtő erejének mozgatórugója. Napoleon Hill híres szlogenje szerint: "Amiben az emberi elme hinni tud, azt meg is tudja valósítani".

Az összefoglalóan csak "new age"- nek nevezett irányzat szerint a hit az az erő vagy energia, melyet megfelelően összpontosítva a magam számára tudom befolyásolni a valóságot. A new age az embert kiáltja ki istennek, egyik kulcs kijelentése Elbert Hubbard-tól származik, hogy "mindannyian bábállapotban lévő istenek vagyunk", mely "istent" ki kell fejlesztenünk magunkban, hogy megteremthessük a saját univerzumunkat stb. Szörnyű istentelen dolgokat képes kiagyalni az emberi elme, hogy helyettesíteni tudja a bensőjében lévő Isten alakú űrt. 

 

A hit tehát itt egy eszköz a céljaim megvalósítása érdekében.

Félreértés ne essék! A hit szükséges a célok megvalósításához, csak nem abban a formában, ahogyan azt a new age elképzeli.

Ha a hitet általánosabb formában, mint a jövőben bekövetkező dolgokban való bizalmat értjük, akkor természetesen csak akkor teszünk meg bármit is, ha hisszük, hogy az a kívánt célt fogja eredményezni. (Pl. a tudós azért kutat, mert hiszi, hogy kutatásának eredménye lesz. Munkáját korábbi ismeretekre alapozza, melyeket felhasználva feltételezi, hogy elképzelésének megfelelő eredményre tesz majdan szert. Mivel kutatása eredményének jelenleg nincs bizonyítéka, Martin professzor szerint a tudós fanatikus).

Már ebből is látható, hogy a hitnek sokkal szélesebb jelentése van, mint azt sokan gondolják.

 

Egyébként azt gondolom, hogy az "Amiben az emberi elme hinni tud, azt meg is tudja valósítani" mondatnak van egy biblikus alternatívája, ami így hangzik:

"Amiben a keresztyén ember hinni tud, az Isten meg is fogja valósítani".

Ez pedig Jézus emlékezetes mondását alapszik:

Máté 17:20  Jézus pedig monda nekik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.

Természetesen Isten nem teljesít minden önző kérést, hanem csak ami az Ő akaratával is egyezik (ld. János 14:13). Ezért nélkülözhetetlen, hogy a fenti mondatban szereplő keresztyén ember valódi hívő legyen. Pontosabban megfogalmazva tehát ez a mondat úgy hangozhatna, hogy amiben egy keresztyén ember Isten akaratát meglátva hisz, azt Isten meg is fogja valósítani, vagy képessé teszi annak megvalósítására.

Nyilván itt nem a tanítványok elméjének ereje által menne arrébb a hegy, hanem Isten tenné azt meg a hívők hite alapján.

 

Vallásos nézet

Létezik a hitnek egyfajta vallásos, de nem biblikus szemlélete. E szerint a hit egyfajta kötelezően előírt viselkedésformák követése, melyeket az egyház előír a követői számára, melyeknek betartása fejében lehetnek rendben a hívek Istennel.

Az ún. "hitoktatás" is leginkább csak efféle egyházi szabályrendszerek követésére képez ki. (Igazából mellékes, hogy a tananyagban nem csak ez szerepel, ha gyakorlatban a tanulók számára igazából csak ez "jön át".)

 

A külvilág szemében gyakran a hívő egyenlő a vallásos emberrel. Valahogy úgy gondolkodik, hogy van, akinek a labdarúgás a szenvedélye, ezért vasárnaponként focimeccsre jár, van, akinek a vallás, ő pedig templomba vagy ehhez hasonló helyre. Míg azonban az előbbi szenvedélyének van valami értelme, az utóbbié teljesen irracionális.

Ráadásul asok embernek erős ellenérzései vannak az egyházakkal szemben, Istent nem is látják a vallási szervezetek mögött.

 

Amikor egy nem hívő ember a hitre gondol, leginkább a hitnek ezt a vallásos formáját érti alatta, és nem akar ilyesfajta hívővé válni.

Az ateista Michael Martin bizonyára nagyon okos ember, hiszen professzor volt egy egyetemen. A legszembetűnőbb tévedése azonban az, hogy sok más ateistához hasonlóan nem tesz különbséget a vallásos és a hívő ember között. Ha professzorként, aki ráadásul vallásfilozófia professzor, nem tud erről a különbségről, akkor bizony erősen megkérdőjelezhető a kompetenciája a hit megítélésének kérdésben.

 

Ateista nézet

Létezik aztán a hitnek a fentebb már érintett ateista felfogása, mely szerint a hit az értelem feladása, ugrás a semmibe. "bízni valamiben, ami nem igaz". Ugrás a sötétbe. Az ateista számára a hit a ráció (ész) ellentettje.

Azt is mondja még, hogy hit önbizalomhiánnyal küzdő emberek sóvárgása valami természetfeletti kapaszkodó iránt, miközben ilyesmi nem létezik. Hit = naivitás. Csak a tapasztalható, mérhető, megfigyelhető, egyszóval az anyagi világ létezik.

"Azt hiszem el, amit látok, tapasztalok" - mondja. 

Sajnos ez a nézet nagyon szűklátókörűvé is tesz egyben. Ugyanis rendszerint inkább az "akkor látom, ha hiszem" a helyes megállapítás róla.

Ez a "hit ugrása" gondolat egyébként egy dán filozófushoz, Soren KIERKEGAARD-hoz köthető. Ő egyébként keresztyén volt, és jó cél vezérelte, amikor leírta ezeket a gondolatokat. Az emberek többsége nem olvas Kierkegaard-ot, mégis az köztudatformáló írásai hatással vannak arra, ahogyan ma az emberek a hitről gondolkodnak.

 

Kierkegaard Ábrahám és Izsák példáját hozta fel, hogy megmutassa: a hit egy paradoxon, amely ellentmond minden racionalitásnak.

Úgy érvelt, hogy amikor Ábrahám kész volt feláldozni fiát, Izsákot, kész volt elvetni az etikumot, az általános erkölcsi normát Isten parancsára. A társadalmi kötelesség fölé helyezte az Istennel szembeni abszolút kötelességet. Miután hitét megmutatta, kiállta a próbát, visszakapta a fiát: Isten megállította Ábrahámot. Tette a józan ész értelmében, az etika szerint bűnnek számítana. Ám a hit felszámolja az etikát. A hit egy paradoxon, "ott kezdődik, ahol a gondolkodás megszűnik"

Ezt mondja Kierkegaard. Ha azonban megvizsgáljuk Ábrahám történetét, valóban ezt találjuk?

 

Szerettem volna ezt megtenni, de most nem lesz rá idő. Makura Lajos testvérem karácsony előtt erről prédikált, javaslom hallgasd meg őt újra: hangfelvételek

 

Tekintsük azonban át nagy vonalakban: Ábrahám 75 éves volt, amikor elkezdett közvetlenül szólni hozzá Isten. A történet 1Móz 12-ben kezdődik, amikor Isten szól Ábrámnak, hogy menjen ki Háránból és menjen a családjával Kanaán földjére. Aztán végig azt látjuk, hogy Isten mindig ott volt mellette, segítette, vezette őt. Ígérteket tett neki, melyek közül több már az életében beteljesedett. Legalább ötven év telt el az óta, amikor először olvastuk, hogy Isten szólt Ábrahámhoz addig, míg elérkezett a Mória hegyéhez, hogy feláldozza Izsákot.

Eme ötven évnyi élettapasztalat és bizonyságok dacára, ami Ábrahámnak volt, lehet azt mondani, hogy vakhit alapján akarta feláldozni a fiát? Ha előző nap szólt volna hozzá Isten először, akkor talán, de még akkor sem biztosan. Így azonban határozottan állíthatjuk, hogy Ábrahám teljes meggyőződéssel hihette, hogy vissza fogja kapni a fiát, mert Isten megígérte neki, hogy Izsák által lesznek az utódjai nagy néppé.

Hogy mennyire biztos volt ebben, az abból is látható, hogy azt mondta a hátrahagyott szolgáknak, hogy visszatérünk hozzátok, tehát mindketten vissza fognak térni.

 

Itt érkezünk ahhoz a ponthoz, amely ennek a sorozatnak az alapját adja. Ábrahám hite az értelem meggyőződésén, korábbi tapasztalatai bizonyítékain alapult.

Mi is szerezhetünk ilyen meggyőződéseket.

Nézzük meg a Zsidók 11:1-3-at, mely nem hagyható ki, ha a hitről beszélünk.

Zsidó 11:1  A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.

A biblikus hit alapja tehát az, ha meggyőződéseket szerzünk a nem látható, nem tapasztalható dolgokról azon ismeretek alapján, amiket viszont látunk, tapasztalunk, megérthetünk. A 17. vers el is mondja, hogy ilyen, korábbi tapasztalatra épülő hitbeli meggyőződés alapján vitte fel Ábrahám Izsákot a hegyre, és volt kész feláldozni. Semmiféle "ugrásra" nem volt szüksége.

Amikor mi hiszünk Jézus Krisztusban, mint Megváltóban, akkor ezt abbéli meggyőződéseinkre alapozzuk, mely ismeretet róla szereztünk az Igéből. Lehet, hogy hozzánk nem szólt közvetlenül Isten, mint Ábrahámhoz, de mégis elegendő bizonyítékot adott nekünk, amelyek alapján hihetünk benne.

A hit a "a nem látott dolgokról való meggyőződés".

Róma 1:20  Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek.

Úgy is lehet mondani a vers második felét, "hogy alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható".

A Biblia tehát maga szólít fel minden embert, hogy tegye értelmes vizsgálat tárgyává a valóságot.

Azon az alapon fogjuk tudni hit által elfogadni azokat a dolgokat, amiket nem értünk, ha bizonyítékokon alapuló meggyőződéseket szerzünk a hitünknek arról az oldaláról, amit megérthetünk.

Valaki azt mondta: két ablakon nézek ki, a hitén és a tudásén, és mindkettőn Istent látom.

 

Ábrahám azért tudta elfogadni azt, amit nem értett: Izsák feláldozását, mert erős meggyőződése - hite - volt arról, hogy Isten jó. 

 

Összegezve

A hit tehát az, amikor valamit igaznak fogadunk el közvetlen bizonyítékok nélkül. De nem jelenti azt, hogy bizonyítékok hiányában fogadjuk el.

 

Mindenki hisz valamiben. Én szeretném bemutatni, hogy az értelem az Istenben való hitet támogatja.

 

Ezt a mai alkalmat bevezetőnek szántam a következő alkalmak elé, amikor is szeretném, ha megvizsgálnánk, milyen érvek szólnak a keresztyén hit mellett.

 

Az elején idézett professzor szerint az emberek gyakran azt gondolják, hogy jó indokaik vannak valamilyen meggyőződésre, de ha megvizsgáljuk ezeket az indokokat, akkor kiderül, hogy valójában rosszak.

Én úgy vélem, hogy Isten alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz. Vagyis jó érvek szólnak Isten létezése mellett, ha pedig az ellene szólókat megvizsgáljuk, akkor kiderül, hogy azok rosszak.

 

A hit nem ellensége az ismeretnek. Sőt, azt mondhatjuk: valójában nincs hit gondolkodás nélkül. Erre Pál is figyelmezetet:

1 Korinthus 14:20  Testvéreim, ne legyetek gyermekek a gondolkozásban, hanem a rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkozásban ellenben érettek legyetek.

 

A hit magasabb rendű a gondolkodásnál, de nem teszi azt fölöslegessé.

 

 

A következő alkalommal az igazság természetét, az emberek igazság-felfogásait fogjuk megvizsgálni, majd rátérünk a hitet támogató bizonyítékokra.

Ha van olyan hitetlen ismerősötök, akinek szeretnétek erős bizonyítékokat mutatni a hitünk valóságáról, hívjátok el őket is magatokkal.


Vissza a tetejére


2/a. rész
„Mi az igazság?” - A posztmodern gondolkodás

 

Múlt alkalommal belekezdtünk egy témába, hogy megvizsgáljuk azokat a bizonyítékokat, amelyek alátámasztják, megerősítik a hitünket. Mindezt pedig azért szeretnénk megtenni, hogy számot adhassunk a minket kérdezőknek, hogy hitünknek igenis van szilárd és értelemmel felfogható alapja, az nem valamiféle csalfa vak remény.

Ahelyett, hogy Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez c. versének elemzésébe kezdenénk, nézzük meg inkább mit írt Péter a

1Pét 3:15  "Az Úr Istent pedig szenteljétek meg a ti szívetekben. Mindig készek [legyetek] megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelídséggel és félelemmel"

Péter ezt eredetileg azoknak írta, akiket üldöztek a hitük miatt, de alkalmazhatjuk mi is, amikor valaki számon kéri tőlünk a "bennünk lévő reménységet", vagyis vagyis az Úr Istenbe vetett hitünket. A múlt héten idézett vallásfilozófus pont ezt tette, készüljünk hát rá fel, hogy megfeleljünk neki.

 

Áttekintettük múlt vasárnap a téma biblikus alapjait, és megnéztük, hogy a Biblia is arra ösztönöz bennünket, hogy legyünk meggyőződve róla, hogy miért hiszünk.

Megnéztük a hit fogalmának napjainkban leginkább elterjedt, de hamis felfogásait.

Megvizsgáltuk, hogy az élő hit egyik legkiemelkedőbb ószövetségi alakja, Ábrahám sem vakon hitt Istennek, hanem a már előzetesen megtapasztalt bizonyítékok alapján.

 

Megállapítottuk, hogy amikor azt mondjuk, hogy a hit a nem látott dolgokról való meggyőződés, akkor ezen azt értjük, hogy azon az alapon hiszünk a nem látható dolgokban, például Isten ígéreteiben, hogy korábbi tapasztalatainkra alapozva vagy pedig az értelem meggyőződése által szilárd bizonyosságunk van Isten és a Biblia igaz voltát illetően.

 

Nemcsak Ábrahám hite alapult Isten korábbi gondviselésén, hanem például Sámuelé is:

1Sám 7:12  "Sámuel pedig vett egy követ, és felállítá Mispa és Sén között, és Ében-Háézernek nevezte el, mert mondá: Mindeddig megsegített minket az Úr!"

De ugyanígy lehetne példákat hozni Dávid és mások életéből, bizonyságtételeiből is.

 

AZ IGAZSÁG TERMÉSZETE

Ha az embereknek a hit fogalmával kapcsolatban téves felfogásaik vannak, akkor azt kell mondjam, hogy az igazságéval kapcsolatosan még inkább.

 

Mi az igazság? Ez a klasszikus kérdés, amelyet Pilátus is feltett Jézus kihallgatása során. János 18:37-38

János 18:37-38

37   Monda azért neki Pilátus: Király vagy-e hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.

38   Monda neki Pilátus: Micsoda az igazság? És amint ezt mondá, újra kiméne a zsidókhoz, és monda nekik: Én nem találok benne semmi bűnt.

 

A világ ma ugyanazt az álláspontot képviseli, mint egykor Pilátus. Amikor azt mondjuk az embereknek: az Igazságról szeretnénk beszélni nektek, akkor gyakran így válaszolnak: "Ugyan már, micsoda az igazság?"

 

Mielőtt tehát elkezdenénk sorra venni azokat a bizonyítékokat, amelyek Isten létezése mellett szólnak, és amelyek alátámasztják a Biblia Tőle való származását, rendet kell tennünk az igazság mai megítélésének kérdésében. Az igazság mindig is támadásnak volt kitéve. Nézzük meg mit mondott erről Jézus:

János 8:44

Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.  

 

A Sátán minden korban támadta az Igazságot. A keresztyénség első századaiban az igazság hordozóit, a hívőket akarta elpusztítani. Ez volt a keresztyénüldözések időszaka. Amikor ez nem sikerült neki, elkezdett beszivárogni a gyülekezetekbe, és az igazságot megmásítani, hogy az eltorzulva már ne az Igazság legyen. Közben persze azokat, akik mégis kitartottak a bibliai igazságok mellett, továbbra is pusztította. Ez az a hosszú időszak volt, akikor a Katolikus Egyház eltért a bibliai igazságoktól.

A reformáció során az emberek egy része újra felfedezte az Igazságot. Képzeljétek el, mit érzett ekkor a Sátán! "Mi történik itt? Az nem lehet, hogy az emberek a Bibliát olvasva újra visszatérjenek Istenhez!"

Mivel valószínűleg nem tartotta elegendőnek, ahogy Katolikus Egyház az ellenreformációval visszavágott, ezért új eszköz után nézett. Talált is ilyet, ez volt az, amit ma a világ "felvilágosodás"-nak nevez. Ekkor a Sátán magát az igazságot vette célba, és próbálta mintegy légkalapáccsal összezúzni, megsemmisíteni. Ekkor kezdődött el igazán az Isten létét tagadó filozófiák, a Biblia hitelességét megkérdőjelező eszmei áramlatok áradása. Ez lett a humanizmus korszaka, amikor az ember önmagát tette mindennek mértékévé. Mivel most nem történelemórát akarok tartani, lépjünk tovább.

Mára ez a próbálkozása, hogy a tudomány segítségével semmisítse meg a bibliai igazságot is kifulladni látszik. Nem szűnt meg, teljesen, de újabb, még rombolóbb fegyver jelent meg: az igazság relativizálása. Napjainkban az a módszere, hogy bagatellizálni igyekszik az igazságot. "Ugyan már, mi az hogy igazság? Számodra az, számomra meg ez. Ne próbáljuk egymásra erőltetni a nézeteinket, hanem fogadjuk el kölcsönösen egymásét".

(Zárójelben jegyzem meg, hogy igazából ez is egy kizárólagosságra törekvő nézet, ugyanis azt mondja, hogy kizárólag az a helyes, ha kölcsönösen elfogadjuk a másik nézetét igazságnak. Kizárja tehát azokat, akik ezzel nem értenek egyet. Már ebből is látszik, hogy a relativizmus belső ellentmondással küzd.)

 

A Sátán mindegyik próbálkozása sok embert megtévesztett ugyan, de rendre elbukott. Isten Igéje örökre megmarad. Így aztán borítékolható, hogy ez a mai módszere is végül kudarcot vall. Mivel azonban sokakat mégis megtéveszthet, meg kell tanulnunk, hogy hogyan küzdjünk ellene.

 

A tanítást mindig ott kell kezdeni, ahol a tanulók megértési szintje tart. A nyelviskolákban is van kezdő, közép-haladó, haladó szint. Nem lehet a kezdőknek haladó szintű anyagot tanítani, mert nem értik meg.

Zsid 5:12  Mert noha ez idő szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdő elemeire tanítson valaki titeket; és olyanok lettetek, akiknek tejre van szükségetek és nem kemény eledelre.

Ez az igerész az eredeti szövegkörnyezetében olyan éretlen hívőknek szól, akik eltértek a Jézusról szóló alapvető tanításoktól, és újra kellett őket oktatni róla.

Lehet azonban olyan alkalmazása is, hogy az emberek nagy része nincs készen arra, hogy a bibliai igazságok kemény eledelét befogadja, ezt nem bírja meg a gyomruk. Ezért szükséges előbb rendet tenni az igazság valódi természetét illetően, és utána elkezdeni érvelni ezen igazság mellett.

 

Napjainkban az emberek megértési szintje Istennel és a Bibliával kapcsolatban nem hogy nulla, hanem átment negatívba. Le kell bontanunk azokat az emberi okoskodásokat, amiket az Isten ismerete ellen építetek.

 

Modern kor kontra posztmodern kor

Ahhoz, hogy erre felkészüljünk, nézzük meg a korrajzát ennek az időszaknak, amelyben most mi is élünk.

Jelenleg egy társadalmi szemléletváltozás idején élünk, amikor a modern kor átalakulóban van a posztmodernnek nevezett korszakká. Ez pedig nagymértékben kihat az emberek igazság-felfogására is. Szerettem volna erről a folyamatról sokkal részletesebben beszélni, de most nem volna rá idő. Mivel korábban már írtam erről, ha valaki szeretné, elolvashatja.

 

Röviden azért szeretném bemutatni a modern és a posztmodern világkép és gondolkodás különbségeit. A Biblia üzenete 2000 éve változatlan, de nekünk meg kell tanulnunk a mai kor és kultúra világos ismeretében kommunikálni az evangéliumot az embereknek.

A modern kor

A modern kor kb. a XX. század elején kezdődött, de létrejötte visszanyúlik a Nagy Francia Forradalomig (Marx nevezte így). Fontos, hogy a következők világi meghatározások, melyekkel a világ önmagát illette, de mi keresztyének ezek többségével nem értünk egyet.

Szóval a modern kor világi jellemzése szerint az ész és a tudomány korszaka. Az ember az ún. felvilágosodás során önmagát kiáltotta ki minden dolgok mértékévé, az ember lett a legfőbb tekintély. Más néven ez a humanizmus. Isten helyett a tudományos megismerést tették a legfőbb tekintéllyé. Ha valamiről tudósok azt mondták, hogy bizonyított, azt az emberek elhitték. A hétköznapi ember persze ugyanúgy nem értette amit a tudósok állítottak, mint amikor előtte az Egyház jelentett ki dolgokat. E kijelentésekkel szembeszállni mindkét korban veszélyes volt.

Míg korábban az egyház azt mondta, hogy a hitetlenség bűn (ami tulajdonképpen igaz is, ha az Jézus Krisztus elutasítását jellemzi), addig a modern korban azt mondták, hogy a tudatlanság bűn. A tudatlanságon azonban nem ismerethiányt értenek, hanem azt, hogy "nem egyetérteni azzal, amit a tudományos közösség állít". Ha valaki keresztyénként nem ért egye ateista tudósokkal, akkor tudatlan, akárhány diplomája is van. E "tudatlanság" büntetése pedig kiközösítés a tudományos közösségből, munkahely elvesztése, végső soron a megélhetés veszélybe kerülése. A keresztyéneket tudatlannak, butának és értelmetlennek titulálták, mert nem fogadták el azt, amit a tudomány állított a különösen a világ keletkezéséről.

A modern felfogás elutasított mindent, ami természetfölötti, így a csodákat is. Ez a liberális teológia burjánzásának időszaka, amikor tudományos módszerekkel igyekeztek hiteltelenné tenni a Bibliát. A liberális teológus nem akarja, hogy a Biblia ítélje meg őt, helyette ő akarja megítélni a Bibliát.   

 

Összefoglalva a modern felfogás teljesen szemben áll a keresztyén világképpel, tagadja Isten létét, és a rációt tekinti legfőbb tekintélynek. Elismeri az abszolút igazság létezését, de tagadja, hogy az Isten igazsága volna. A modern ember hisz a tudományban, hisz egy jobb jövőben, hiszi, hogy a tudományos megismerés által jobbá válik a világ. Viszonylag könnyen el tud fogadni egy olyan igazságot, amit abszolút igazságként hirdetnek meg, és tudományos köntöse van. Lásd pl evolúció, különféle izmusok.

 

Korunk a posztmodern kora

A korszak, amelyben élünk, már a posztmodern korszaka, jóllehet mint minden átmenetben, még keveredik benne a régi és új gondolkodás. Nyugaton a 70-80-as évektől, nálunk úgy a 90-es évektől, a rendszerváltástól kezdett megjelenni ez az újfajta világszemlélet az emberek gondolkodásában.

A posztmodern embernek megingott a hite a tudomány mindenhatóságában, már nem hiszi, hogy a tudomány által jobbá lehet a világ. Ahelyett azonban, hogy visszatért volna Istenhez, tagadni kezdett minden egyetemes igazságot.

A posztmodern gondolkodásban az univerzális, mindenkire érvényes objektív igazság helyére, a helyi, szubjektív igazság lépett. Vagyis nincs abszolút igazság, mindenki azt fogadhatja el igaznak, ami neki jó.

A posztmodern jellemzői

Mondok néhány ismérvet, ami a posztmodern világra, és így napjainkra is jellemző.

A modern világban egy ember társadalmi státusát meghatározta az a szerep, amit betöltött. Egy ember azzal szerzett tiszteletet, aki volt, pl. tanár, mérnök, orvos stb. Ha megnézünk ebben a korszakban készült könyveket, filmeket, akkor gyakran azt látjuk, hogy az emberek úgy szerepelnek azokban, mint Doktor úr, Tanár úr, Mérnök úr, Agronómus úr, Igazgató úr stb.

Mára ezek a pozíciók önmagukban szinte semmi tiszteletet és megbecsülést nem szereznek betöltőiknek. Egyetemes értékrendek híján az emberek egymáshoz viszonyítják magukat, és viselkedéssel, eredményekkel, státuszszimbólumok használatával igyekeznek felhívni magukra a figyelmet.

Ez a magyarázata (egyik) annak, hogy a fiatalok miért viselkednek és öltözködnek kirívóan, csináltatnak tetoválásokat meg testékszereket, mert a belső tartalom helyett ma a külsőségek szükségesek a társak közötti elfogadottsághoz. Nem hiszem, hogy túl sok fiatal tisztában lennel ezzel, mert ha értené, már nem csinálná.

Ez a folytonos a többi emberrel való összehasonlítgatás állandó harcot eredményez, és sok ember, különösen fiatalok, azért érzik magukat szerencsétlennek és elutasítottnak, mert nem tudnak elég sikeresek lenni ebben a küzdelemben.

Ez a verseny ma a mindennapok valósága, amellyel nekünk is számolnunk kell, amikor az evangéliummal megszólítjuk őket. Be kell mutatnunk, hogyan jelent megoldás Isten ígérete erre a problémára is. Ebben a versenyben ugyanis maximum ideiglenes előnyre lehet szert tenni, de lehetetlen nyerni. Egy megoldás van: kiszállni a versenyből, de ebben csak Jézus segíthet.

Máté 11:28  Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.

Ennek az üzenetnek az alkalmazását kell megmutatnunk az embereknek.

 

A posztmodern embernek megváltozott a tudáshoz való viszonya. Míg korábban a racionalitás hatott, ma már inkább az érzelmi benyomások számítanak. Az emberek ma nem annyira megérteni akarnak valamit, és arról véleményt formálni, hanem inkább átélni szeretnének dolgokat, és ha az az élmény pozitív, akkor az jó, függetlenül attól, hogy ténylegesen jó vagy igaz-e az adott dolog.

Különösen igaz ez, amikor életfilozófiát választanak az emberek. Nem foglalkoznak azzal, hogy megértsék, hogy egy adott vallás, világnézet összhangban van-e a valósággal, hanem csak azzal, hogy a belőlük megismert gondolatok jó érzéssel töltik-e el őket. Például a ma nagyon népszerű reinkarnációval kapcsolatban senki sem törődik azzal, hogy ez valóban létező, igaz dolog-e, hanem csak azzal, hogy ez benne milyen érzetet kelt. Ha kellemeseket, akkor elfogadja. Úgy gondolkodnak, hogy ami jó érzéseket kelt az emberben, az biztosan igaz is.

 

Istennel kapcsolatban sokan így gondolkodnak: hiszek egy általam választott istenben, de úgy élek, ahogy akarok, ebbe ne szóljon bele senki, különösen egy egyház vagy gyülekezet ne.

A tekintély trónfosztása[1]

A posztmodern korban a tekintély teljes trónfosztását látjuk. Nemcsak Istenét és a Bibliáét, hanem minden tekintélyét. A posztmodern ember nem tisztel senkit önmagáért, legyen az akár köztársasági vagy miniszterelnök is. Ma már nincs ilyen, hogy "tiszteletnek örvendő pozíció". Elég benézni az iskolákba, a munkahelyekre, vagy a családokba. Miért nem tisztelik a fiatalok a tanáraikat, szüleiket? Mert szüleik, és az egész társadalom sem tisztel senkit. Ha a gyerek otthon azt hallja a szüleitől, hogy azok hogyan beszélnek a politikusokról, főnökeikről stb., akkor miért csodálkoznak, hogy a gyermekük tiszteletlen a tanáraival szemben? Sok szülő még azt is megteszi, hogy gyermeke előtt szidalmazza annak tanárát. Csodálkoznak, ha aztán a gyerekek tiszteletlenek velük szemben is.

Elevenítsük fel, mit ír erről a Biblia:

2Tim 3:2-4

2   Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok,

3   Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői.

4   Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.

Ezek a mondatok nagyon igazak a posztmodern korra.

 

Ma nem arról van szól a vita, hogy mi a tekintély, mint a modern korban, hanem, hogy van-e ilyen egyáltalán. Az emberek nem engedelmeskednek a tekintély semmilyen formájának, sőt támadásnak, veszélyforrásnak veszik, ha valaki tekintély alapján akarja őket rávenni valamire. Nem kedvelik az erős egyéniségű vezetőket, és még akkor sem követik őket, ha egyébként nagyjából egyetértenek az általuk képviselt dolgokkal.

Téves problémameghatározás

Mindennek az áll a hátterében, hogy az emberek azt képzelik, hogy a társadalom problémáit a tekintélyen alapuló rendszerek okozták, amikor felülről mondták meg az nekik, hogy miben kell hinniük, hogyan kell élniük.

Ez egy téves problémameghatározáshoz vezetett, amit egyszer így halottam megfogalmazni: "Az embereknek nem a problémájuk a problémájuk, hanem az a problémájuk, hogy azt hiszik, hogy a problémájuk a problémájuk".

Esetünkben ez azt jelenti, hogy az emberiségnek nem az az igazi problémája, amiről azt gondolja, nevezetesen a tekintéllyel bíró eszmék és emberek befolyása, hanem az a problémája, hogy ezt tekinti problémának. Ha tévesen határozzák meg a problémát, akkor a megoldás is téves lesz. Ha az orvos nem jól azonosítja a betegséget, akkor a gyógykezelés is hatástalan lesz.

Az emberiségnek nem a rossz tekintélyek követése volt a problémája, hanem mindannyian tudjuk, hogy a bűn. A rá adott válasz ma az, hogy az emberek elvetnek minden tekintélyt, nehogy rosszat kövessenek. De automatikusan elvetik ezzel az egyetlen megoldást is, Istent, mert Ő teljes tekintélyt követel magának.

Jézus kizárólagosságot követelő kijelentése, hogy Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam nem elfogadható a posztmodern embernek. Ő azt mondja: én a saját utamon akarok eljutni Istenhez, senkinek sem engedem megmondani, hogyan éljek, mit tegyek vagy ne tegyek.

 

Ez a nagy egyénieskedés, vagyis az individualizmus a társadalom atomizálódásához vezet. Ma olyan a társadalom, mint egy homokvár, melyből kezd elpárologni a víz: szétmállik, a homokszemeket pedig elfújja a szél.

 

A posztmodern ember és az igazság

A posztmodern ember tehát relatívan, vagyis viszonylagosan áll hozzá az igazság kérdéséhez is. Éppen ezért rettentő zűrzavar uralkodik a mai társadalomban az igazság kérdésének megítélésében. Mit nevezünk igazságnak? Hányféle igazság létezik?

 

A mai emberek többsége pragmatikusan áll hozzá az igazság megítéléséhez.

Ch. S. Pierce filozófus (1839-1914) szerint: "az igazság nem abszolút és önmagában létező, hanem az emberi cselekedet hasznossága által létrejövő dolog."

William James (1842-1910) pedig ezt mondta: "az igaz nem más, mint ami gondolkodásunk menetében célszerű, éppen úgy, ahogy a jó nem más, mint ami viselkedésünk tekintetében célravezető".

Egy ismét másik meghatározás szerint: "minden fogalom jelentőségét és igaz voltát az szabja meg, hogy milyen gyakorlati eredményekre vezet"

E felfogás szerint olyasmi, hogy abszolút, egyetemesen mindenkire érvényes igazság nem létezik, hanem mindenki azt tekintheti a maga számára igaznak, ami a leginkább hasznos a számára.  

Első pillantásra ez egy tetszetős elképzelés, hiszen azt állítja, hogy senki nem mondhatja meg nekem mi az igazság, senki sem kényszerítheti rám a nézetét, hanem magam alakíthatom azt ki ahogyan az nekem tetszik. "Mindenki abban hisz amiben akar. Te is én is" - mondja az ilyen nézetet valló ember.

Azonban második pillantásra már komoly problémákat vet fel ez a felfogás. Hol van ugyanis az egyéni szabadság határa?

Mi lenne, ha azt mondanánk egy ilyen nézetet valló embernek, hogy én tüzet fogok most rakni itt a szobád közepén, mert én abban hiszek, hogy ezt megtehetem. - De hát én ezt nem engedem - válaszolja ő. - Miért nem? - kérdem én -, én abban hiszek, hogy ezt megtehetem. Ha te másban hiszel, megteheted, de ne szólj bele abba, hogy én miben akarok hinni!

Mi tehát a probléma? Az, hogy mindannyian ugyanabban a valóságban élünk, és ha vannak is erről a valóságról furcsa elképzeléseink, attól ennek a valóságnak a tényei mindnyájunkra egyformán érvényesek. Csak abban az esetben mondhatja az ismerősöm, hogy a szobájában tüzet rakni helytelen, ha van egy olyan egyetemesen, mindkettőnkre érvényes elv, mely szerint más lakásában tüzet rakni nem szabad.

 

Mit mondhatunk egy olyan embernek, aki a bizonyságtételünkre úgy reagál, hogy "jó, te abban hiszel, én meg a magaméban"? Ő ugyanis nem vonja kétségbe a mi állításainkat, nem fog vitázni velünk, hanem úgy gondolja, hogy mind a kettőnknek, sőt akárhány embernek, mind igaza lehet egyszerre. Ez a kijelentés azonban abszurdum. És csodálkozom, hogy ez annyi embernek nem tűnik fel.

Abból adódik, hogy összekeverik a szubjektív, egyéni megítélés alá eső, viszonylagos dolgokat az objektív, vagyis tárgyilagos, egyetemesen érvényes dolgokkal.

Lehet például azt állítani, hogy te a tökfőzeléket szereted, én meg a káposztás tésztát szeretem. És mind a kettőnknek igaza van. Ez ugyanis szubjektív, egyéni megítélés, ízlés kérdése. Sokan ugyanezt az elvet kiterjesztik, amikor az igazságról beszélünk, és azt mondják, hogy neked az igaz, mert az felel meg az ízlésednek, nekem meg ez igaz, én ebben hiszek, mert az én ízlésemnek meg ez felel meg.

Az igazság azonban nem ízlés kérdése, hanem minden egyéni, szubjektív elképzelés ellenére objektíven, mindenre és mindenkire kiterjedően létezik

 

Létezik-e Isten? Kell-e hinni Jézus Krisztusban? Mivel Isten léte vagy nemléte az egész valóságra kihatással van, ezekre a kérdésekre minden ember számára ugyanaz a válasz. Ha nem, akkor senkire nézve sem, ha igen, akkor minden ember számára igen. Ez nem ízlés kérdése. 

 

Jó tehát, ha tudjuk, és fel is hívjuk az emberek figyelmét arra, hogy honnan is ered ez a fajta gondolkodásmód. A felismerése ennek hozzásegítheti őt gondolkozásának megváltoztatásához.

 

Ennyire jutott ma időnk. Jövő vasárnap, ha az Úr is engedi, megvizsgáljuk az Igazság valós természetét, és hogy hogyan találhatjuk ezt meg.

 

Zárjuk Pál apostol soraival.

1Kor 9:19 - 23

19   Mert én, noha mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mindenkinek szolgájává tettem, hogy a többséget megnyerjem.

20   És a zsidóknak zsidóvá lettem, hogy zsidókat nyerjek meg; a törvény alatt valóknak törvény alatt valóvá, hogy a törvény alatt valókat megnyerjem;

21   A törvény nélkül valóknak törvénynélkülivé, noha nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvényében való, hogy törvény nélkül valókat nyerjek meg.

22   Az erőtleneknek erőtelenné lettem, hogy az erőteleneket megnyerjem. Mindeneknek mindenné lettem, hogy minden módon megtartsak némelyeket.

23   Ezt pedig az evangéliumért művelem, hogy részestárs legyek abban.

Van egy mondás: "Ha Rómában vagy, tégy úgy mint a Rómaiak".

Pál is ennek az alkalmazását mutatta be ezekben a versekben. Mindig, mindenhol Krisztus szolgája volt, de úgy közeledett a különféle emberekhez, hogy azonos szintre helyezkedett velük, és onnan indulva érvelt az evangéliumról nekik.

Ezt tette, amikor Athénben a görögökkel vitázott.

Ezt tette Jézus is, amikor a samáriai asszonnyal beszélt.

Azon a lelki szinten kezdett foglalkozni az emberekkel Jézus és Pál is, amelyen voltak, és nem azon, amelyen szerette volna, hogy legyenek.

Nekünk is azon a szinten kell elkezdenünk az igazságról beszélni, amilyen szinten az emberek állnak ezzel kapcsolatban. Bízom benne, hogy a mai alkalom segített nekünk ebben tisztábban látni.

 

 

Vissza a tetejére

2/b. rész
Az Igazság valós természete

Az igazság az Igazságról

 

A múlt héten megvizsgáltuk a posztmodern korszak emberének észjárását, melyre leginkább a mindenfajta tekintély elutasítása, és a relatív, viszonylagos gondolkodás a jellemző.

 

Ez a felfogás pedig kihat az emberek igazságról alkotott nézeteire is. Ez a "te abban hiszel, én meg ebben hiszek és mindkettőnknek igaza van" jól ismert kijelentésben fejeződik ki.

Nem azt mondom, hogy minden ember így gondolkodik ma, de sokan, és egyre többen igen. Ha emlékeztek múlt héten azzal fejeztük be, hogy onnan kell kezdeni a tanítást, ahol az adott ember lelki szintje tart.

 

Először is tehát azt kell bizonyítanunk a relatívan gondolkodó embernek, hogy az abszolút igazság létezik, és rá is hatással van, akár hisz benne, akár nem.

 

A relatívan gondolkodás olyan, mint az elszabadult, levegőben szálldosó léggömbök. Mivel nincsenek hozzákötve semmihez, a légáramlatok össze-vissza sodorják őket. Ahhoz, hogy az igazságról lehessen beszélni nekik, le kell őket hozni a levegőből, és újra hozzá kell kötni őket a lét valóságához.

 

Ma tehát először megnézzük mit is jelent az igazság valójában, vagyis az igazságot az Igazságról, és azt, hogy a Biblia mit mond nekünk erről.

 

Tisztázzunk először két fogalmat:

Valóság

A valóság az, ami VAN. Magyarul, a valóság a lét maga, amelyben mindannyian benne élünk, a maga szigorú rendjével együtt. Nincs mindenkinek saját valósága, csak egy valóság létezik, amelynek törvényei mindenkire egyformán hatnak! A valóság úgy van, ahogy van, nem pedig úgy, ahogy mi szeretnénk, hogy legyen. A valóságot megismerhetjük, de nem igazíthatjuk hozzá a saját elvárásainkhoz. A valóság az objektív létezés maga.

Mondhatja valaki, hogy de hát ez triviális, magától értetődő, minek erről beszélni. Sajnos kell. Hallott már valaki olyan állítást, hogy "teremtsd meg a saját valóságodat, legyél ura a saját univerzumodnak?". Nahát, az ilyen képtelen állítások miatt kell ezzel foglalkozni.

 

Igazság. Állítsuk helyre az igazság valódi jelentését.

Az Igazság a valóságnak való teljes megfelelés.

Az igazság létezése.

Mindig létezik egy a valóság tényeinek megfelelő igazság, és csak EGY igazság felel meg a valóság tényeinek. Az a körülmény, hogy birtokában vagyunk-e az igazság ismeretének, nem befolyásolja az Igazság létezését. Mivel mindenki ugyanabban a valóságban él, a valóságot leíró igazság mindenkire egyformán érvényes. Nem függ tehát attól, hogy ki miben hisz. Az objektív igazság akkor is létezik, ha nem ismerjük azt, vagy tévedünk vele kapcsolatban. Az igazságot nem lehet "gyártani" vagy létrehozni, hanem csak felismerni.

Ugyanazon dologra vonatkoztatva nem létezhet több, egymástól eltérő igazság!

Ez az ún. ellentmondás-mentesség vagy antitézis elve. Azt jelenti, hogy bármi csak önmagával egyenlő. Ha két hasonlítandó dolog között vannak különbségek, akkor két különböző dologról van szó. 5 csakis 5-tel, és semmi mással nem egyenlő.

A egyenlő A val, de nem egyenlő semmivel, ami nem A.

Ha az Igazság "A", akkor ami nem "A", az nem igazság.

Az igazság megismerése úgy történhet, hogy feltételezéseinket összevetjük a valóság tényeivel. Ami egyezik vele, azt megtartjuk, ami ellentmond neki, azt elvetjük.

FONTOS! Az Igazság nem az, ami nekünk tetszik, hanem ami összhangban van a tényleges valósággal!

 

Az Igazság ismeretének lehet hiányában lenni (tévedni), de az Igazság ettől ugyanúgy létezik. Az Igazságot lehet nem tudomásul venni (tagadni), de attól az még szintén létezik.

 

Az igazságot lehet objektíven vagyis tárgyilagosan, tényszerűen szemlélni, és lehet szubjektívan, vagyis viszonylagosan, nézőpont kérdésévé tenni.

Objektív igazság: van egy tény, és egy erre a tényre vonatkozó nézet. A nézet akkor igaz, ha pontosan tükrözi az adott tényt.

Szubjektív igazság: az adott tényről az igazságot az azt szemlélő egyén határozza meg bensőleg. Döntését nem nézetének a valósággal való összevetése határozza meg, hanem személyes indítékai. Azt mondja: "számomra ez nem igaz, mert nekem ez nem tetszik" továbbá "ez tetszik nekem, ezért ez igaz".

 

Nem élhetünk azonban úgy, hogy nincsenek objektív, rögzített viszonyítási pontjaink. Képzeljétek el például, hogyan tudnák élni akkor, ha nem volnának rögzített, mindenki számára érvényes mértékegységek? Hogyan vennél kenyeret, tejet, ha nem lennének egységes súly és űrmértékek? Nem tudnál egy kiló kenyeret vagy egy liter tejet kérni, hanem csak kenyeret és tejet, melyek mennyiségét és árát a kereskedő ad-hoc határozná meg, ahogy éppen jónak látja. A kerekedő szeretne keveset adni és sok pénzt kapni érte, te pedig szeretnél sokat kapni és keveset fizetni érte. Objektív viszonyítási pont hiányában azonban hogyan tudnátok megállapodni? Egy olyan nézet, amelyben mindenkinek az igaz, amit maga igaznak gondol, csak egy olyan világban lehetne érvényes, ahol egyedül vagy és mindenható vagy, vagyis a körülményeket is a magad igazságához tudod igazítani.

 

A mai embernek az a legnagyobb problémája, hogy elveszítette ezt a végső viszonyítási pontot, vagyis Istent. Amit pedig sorra a helyére próbált állítani, azok rendre kudarcot vallottak. A nem olyan régmúlt időkig a tudomány volt ez az isten-pótlék, amihez mindent mérni próbáltak. Mára az emberiség nagy része már rájött, hogy a tudomány hasznos lehet abban, hogy egyre többet tudjunk a világról, fejlettebb eszközeink legyenek, de mindenre a tudomány sem tud válaszolni. A tudomány nem lehet a végső viszonyítási pont. Ha a méter hossza folyton változtatva lenne, nem lehetne objektív viszonyítása a hosszúság meghatározásának. Mivel a tudományos nézetek folyton változnak, a tudomány nem objektív, végső viszonyítási pont. 

 

Metafizika, a lét vizsgálata

Ahhoz, hogy továbblépjünk meg szeretném magyarázni a metafizika szót, akinek ez esetleg idegen volna. A metafizika a lét, a létezés vizsgálta.

A metafizikai igazság az, ami megfelel a valóságnak. Másképpen fogalmazva: igaz az, ami megfelel a valóság tényeinek.

A valósággal kapcsolatos igazság az, ami megfelel a dolgok tényleges állásának.

Nemcsak matematikai és tapasztalati úton megismerhető igazságok léteznek, hanem vannak elképzeléseken alapuló igazságok is. Ezekre az esetekre is érvényes, hogy egy elképzelés akkor igaz, ha megfelel a valóságnak. Ha egy elképzelés nem felel meg a valóságnak, akkor nem igaz. Egy elképzelés tehát lehet akkor is igaz, ha matematikailag, tapasztalati megismerés útján nem bizonyítható. Minden esetben létezik egy valóság, és az igazság pontosan leírja azt.

Lényegtelen, hogy milyen szándék áll egy állítás mögött. Ha a szándék jó, de hiányzik belőle a valóságnak való megfelelés, akkor az állítás hamis.

A nézeteink olyan kapcsolatban vannak a valósággal, mint a térkép az ábrázolandó területtel. Ha a térkép pontatlan, vagyis nem egyezik meg az ábrázolandó területtel, akkor az a térkép hibája, és nem a területé. Nem a terület fog hozzáigazodni a térképhez, hanem a térképet kell kiigazítani a területnek megfelelően. Hasonlóan, nem a valóság fog a nézeteinkhez igazodni, hanem nekünk kell a nézeteinket a valósághoz igazítani.

 

Ha tagadjuk a fentieket, akkor megszűnik a hazugság lehetősége. Ugyanis bárki bármit állíthat, hiszen elég azt mondania: számomra ez igaz.

Senki sem szereti, ha hazudnak neki. Mi azonban a hazugság? Az, amikor valaki a valóságról hamis dolgot állít. Ha azonban az igazság relatív (nézőpont vagy egyéni megítélés kérdése), akkor, aki relatívan gondolkodik, sohasem mondhatja, hogy hazudtak neki.

 

Fontos tehát leszögezni, hogy az elmének kell igazodnia a valósághoz, mert a valóság nem fog igazodni az elméhez.

Nem a gondolataink hozzák létre a valóságot! Ha azt gondolom, van egy liter tej a hűtőszekrényben, de valójában nincs, akkor a gondolatom hatására nem keletkezik egy liter valóságos tej a hűtőben. Ez fordítva is igaz. Ha van egy liter tej a hűtőben, de én azt hiszem, hogy nincs, akkor a tej nem fog eltűnni a hűtőből azért, mert én nem hiszem, hogy ott van.

Isten sem fog eltűnni azért, mert valakik nem hisznek benne.

Ha mindenki számára az igaz, amit igaznak vél, akkor két ember közül az egyik gondolhatja azt, hogy van tej a hűtőben, a másik azt, hogy nincs. Mivel lehetetlen, hogy valami egyszerre létezzen is, meg nem is, a két embernek nem lehet egyszerre igaza. Szükségszerűen az egyik téved.

Ez az alapelv nem csak a létezésre, hanem a létező dolgok jellemzőire is igaz. Ha egyik állítás szerint a tej dobozban van, és semmi másban, a másik szerint zacskóban és semmi másban, akkor a két állítás közül csak az egyik lehet igaz az adott hűtőszekrényben és időben.

 

Ha ezeket az alapelveket Istenre vonatkoztatjuk, akkor lehetetlen, hogy Isten egyszerre létezzen is, meg nem is. Az is lehetetlen, hogy Istennek egymással ellentétes tulajdonságai legyenek. Nem mondhatjuk ugyanarra az Istenre, hogy van is Fia, meg nincs is. Nem lehet egy isten és egy személy, mint mondjuk Allah, és egy Isten és három személy, mint Akiben mi hiszünk. Ezen állítások közül valamelyik téves. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem intolerancia, hanem a valóság józan ész szerinti belátása!

 

Az emberi elme olyan mértékben fogja fel az igazságot, amilyen mértékben a nézetei megegyeznek a valósággal, vagyis a dolgok tényleges helyzetével.

Ez azt jelenti, hogyha valakinek a valóságtól elrugaszkodott nézetei vannak - mert pl., relatívan gondolkodik -, akkor számára nehéz lesz elfogadni a létező igazságot.

 

Az Igazság megismerése ALAPELVEK segítségével történhet

Vannak egyetemesen érvényes alapelvek, melyek azért ALAP-ELVEK, mert nincs szükség, és nem is lehet további elvekkel bizonyítani őket, viszont lehetetlen tagadni őket. Ilyen alapelvek az ellentmondás-mentesség elve, és az okság elve.

Az ellentmondás-mentesség elvéről már volt szó, és azt jelenti, hogy semmi sem lehet egyenlő azzal, ami különbözik tőle. Ha két dolog nem egyforma, akkor csak két különböző dologról lehet szó. Ha ezek a dolgok olyan kijelentések, amelyek a valóság leírására szolgálnak, akkor közülük csak egy lehet igaz.

Ez nagyon triviálisnak, magától értetődőnek tűnhet, annyira, hogy a legtöbb ember talán azt gondolja, hogy minek erről egyáltalán beszélni. Nos, valóban ez triviális. De kérdezzük akkor meg, hogy hogyan lehet, hogy te mégis azt mondod, hogy két különböző dolog egyszerre lehet igaz?

Az okság elve pedig azt mondja ki, hogy minden okozatnak van oka, és ez az ok, vagy okok összessége mind mennyiségileg mind minőségileg magasabb rendű, mint az általa létrehozott okozat.

Manapság elcsodálkozunk mondjuk az okostelefonok bámulatos tudásán. És többségünk biztosan nem is érti, hogyan működnek. Mégis biztosak lehetünk benne, hogy az elkészítésükhöz szükséges tudás rendelkezésre áll a létrehozó mérnökök fejében. A telefonok nem okosabbak az azokat kifejlesztő embereknél. Ez az amit úgy nevezünk, hogy minőségi többlet.

Senki sem adhat olyasmit, amivel maga nem rendelkezik. Az ok-okozat eme törvénye nagyon fontos lesz, amikor majd elkezdjük megvizsgálni a valóság tényeit, és azt keressük, hogy azok hogyan jöhettek létre.  

Itt szükséges egy rövid közbeszúrást tenni azért, hogy megnézzük, hogyan vonatkozik az ok-okozat törvénye Istenre. Azt mondtuk, hogy mindennek, ami létezik és van kezdete, és mindennek, ami történik, és ez a történés valamikor elkezdődött, tehát minden okozatnak kell lenni okának. Semmi sincs, ami ok nélkül lenne.

Ahhoz azonban, hogy bármi is létezzen, kellett lennie egy olyan kezdő oknak, mely a létezést önmagában bírja, tehát aminek nincs szüksége egy őt okozó okra. Ha ilyen kezdő ok nem létezett volna, akkor ma nem lenne semmi. Mivel azonban a lét létezik, szükséges, hogy ilyen végtelen, önmagában létező kezdő ok létezzen. Csak egy ilyen kezdő ok lehet, későbbi alkalmakkor majd azt is megnézzük, hogy miért.

Mi már tudjuk, hogy ez a végtelen kezdő ok Isten, de majd bizonyítani is fogjuk a későbbiekben. Isten tehát az, akinek nincs szüksége egy őt okozó okra, mert ahogy Mózes is mondta a Zsolt 90:2  "Minekelőtte hegyek lettek és föld és világ formáltaték, öröktől fogva mindörökké te vagy Isten."  Mindennek, ami létrejött, tehát minden okozatnak szüksége van okra, Isten azonban sohasem jött létre, hanem mindig is létezett, így neki nincs szüksége őt létrehozó okra.

Amit tehát megállapítottunk, hogy mivel a valóság létezik, az azt leíró igazságnak is léteznie kell. Ugyanazon valóságnak pedig nem létezhet egynél több olyan leírása, ami igaz.

Nagyon fontos, hogy az igazság ismeretére nem azon a módon juthatunk el, hogy teljes tudást szerzünk az adott dologról, mert ilyenre sohasem tehetünk szert.

 

A módszert Sherlock Holmes fogalmazta meg legjobban, akinek ez volt a jelmondata:

"Ha kizártál minden lehetségest, bármennyire valószínűtlen, ami marad, az az igazság"

A módszer tehát az, hogy összevetjük a különféle lehetőségeket a vizsgált dologgal kapcsolatban, és ami ellentétben áll a fenti alapelvekkel, azt kizárjuk. Ami megmarad, bármennyire elfogadhatatlan is valaki számára, az lesz az igazság.

 

Ezt a vizsgálódást majd a jövő héten fogjuk elkezdeni.

 

A Biblia és az Igazság

Nézzük meg, mint mond a Biblia az igazságról.

Jób 40:2-3

Nosza! övezd fel, mint férfi, derekadat; én kérdezlek, te pedig taníts engem!

Avagy semmivé teheted-e te az én igazságomat; kárhoztathatsz-e te engem azért, hogy te igaz légy?

Láthatjuk, hogy Isten nem viccel az Igazsággal! Azt mondja, hogy kösd fel a nadrágodat, ha azt akarod mondani, hogy a te igazságod éppolyan jó, mint az övé! Az Igazság nem egy svédasztal, amiről mindenki azt vesz magának, ami tetszik neki, hanem olyan mint a levegő, mindenkinek ugyanazt kell belélegeznie, hogy élhessen.  

 

1.pont: Mit ért a Biblia "igazság" alatt?

a) Az Isten Igéjét, a Biblia tanításait

Jn. 17:17  Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te igéd igazság.

Zsolt 119:160  A te igédnek summája igazság, és a te igazságod ítélete mind örökkévaló.

b) Jézus Krisztus személyét

A Biblia tartalmazza a Igazságot, tanításai, az igazság alapelvei. Az Ige Jézus Krisztusban testé lett, így modhatta Jézus, hogy Ő maga az Igazság. 

Jn. 14:6  Monda neki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.

 

2. pont: Mit ért a Biblia az igazság ismeretén?

a) Az Igazság Isten parancsolataiban jelentetik ki az embernek.

Zsolt 119:151  Közel vagy te, Uram! és minden te parancsolatod igazság.

A Biblia tehát Isten parancsolatait azonosítja az Igazsággal!

b) Ismerheti-e minden ember Isten igazságát?

Az emberiség mindig tisztában volt Isten alapvető parancsolataival.

Már Ádám és Éva is tudták, mit kíván tőlük isten, mégis megszegték azt.

Káin és Ábel is tudták, milyen áldozatot vár tőlük isten, Káin mégis mást vitt Isten elé.

Noé is Isten igazságainak hirdetője volt a maga korában, de az emberiség többi része nem akarta hallani ezt. Ezért elpusztította őket Isten az özönvízzel:

2Pét 2:5  És [ha] a régi világnak sem kedvezett, de Nóét az igazság hirdetőjét, nyolcad magával megőrizte, özönvízzel borítván el az istentelenek világát;

Jézus azt mondta, hogy Ő azért jött, hogy bizonyságot tegyen az Igazságról.

Jn. 18:37b  Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.

Jézus tehát azt mondja, hogy mindenki, aki azt vallja magáról, hogy a nézetei igazak, az hallgat az Ő szavára, magyarul elfogadja és követi Őt. Nem lehet azt állítani, hogy Jézus egy igaz tanító volt, de csak egy a sok közül és nem szükséges feltétlenül az Ő szavára hallgatni. Ha valaki nem követi Jézust, akkor nem állíthatja, hogy Jézus igaz volt és igazat mondott, hanem azt kell mondania, hogy hazudott, amikor azt mondta, hogy Ő Istenről tesz bizonyságot. Csak Jézust hazugnak tartva lehet figyelmen kívül hagyni az Ő szavait.

Jn. 3:36  -ban olvassuk, hogy mi a helyzete annak, aki nem engedelmeskedik Jézusnak:   Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.

 

Napjainkban Isten igazsága az evangéliumból szól az emberekhez:

Kol. 1:5  A mennyekben néktek eltett reménységért, amelyet [már] előbb hallottatok az igazság beszédében, mely az evangélium:

A Jézus Krisztusról szóló örömhír, tehát az evangélium nem más, mint az Igazság beszéde.

Ugyanezt mondja, pl. a Róma 1:16-17-is.

c) Hogyan lehet megismerni az igazságot a Biblia szerint?

Keresni kell!

Máté 6:33  Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.

Máté 5:6  Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.

Zsolt 86:11  Mutasd meg nekem a te utadat, hogy járhassak a te igazságodban, [és] teljes szívvel féljem nevedet.

A Szentlélek elvezéreli az igazságra az igazságot keresőket

Jn. 14:16-17  És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ad néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.  Az igazságnak ama Lelkét: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.

Jn. 16:13  De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.

d) A témánk szerint nagyon fontos, hogy értelem kell az Igazság megismeréséhez, azt meg kell tanulni és Isten ad értelmet az igazság megismeréséhez:

Zsolt 119:7  Hálát adok neked tiszta szívből, hogy megtanítottál engem a te igazságod ítéleteire.

Isten azt akarja, hogy megismerjük igazságait!

1Tim 2:4  Aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.

e) Akik készek arra, hogy elfogadják Isten kijelentett Igazságát, azokat Isten kész vezetni az Ő Igazságának útján

Zsolt 23:3  [közepe] Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért.

 

3. pont: Hogyan kell helyesen viszonyulni a megismert igazsághoz?

a) Hinni kell a hirdetett igazságban

Ef. 1:13  Akiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, üdvösségetek evangéliumát, amelyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével,

b) Dönteni kell a megismert igazságok mellett, és követni kell azokat

Zsolt 119:30  Az igazság útját választottam; a te ítéleteid forognak előttem.

1Tim 6:11b  De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld; hanem kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget.

c) Az igazságban nem csak hinni kell, egyszer dönteni mellette, hanem folyamatosan abban is kell járni!

Péld 8:20  Az igazságnak útján járok, és az igazság ösvényének közepén.

d) Ha úgy adódik szenvedéseket is vállalni kell az igazságért!

Máté 5:10  Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa.

e) Hálásnak kell lennünk azért, hogy Isten elvezetett az Igazságra

2Thess 2:13  Mi pedig mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek ti értetek atyámfiai, akiket szeret az Úr, hogy kezdettől fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre, a Lélek szentelésében és az igazság hitében;

 

4. pont: Az igazság hatása azokra, akik elfogadják

a) Szabaddá tesz

Jn. 8:32  És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.

b) Megőriz

Péld 13:6  Az igazság megőrzi azt, aki útjában tökéletes; az istentelenség pedig elveszíti a bűnöst.

Ez egy nyilvánvaló igazság is egyben: akkor vagyok biztonságban, ha az igazság ismeretében cselekszem. Ha át akarok kelni egy befagyott tavon, akkor az igazság ismerete a jég vastagságáról az életemet mentheti meg. Hasonlóképpen Isten igazságának ismerete is az életünkbe  - az örök életünkbe - kerül. Aki elutasítja ezt, az elveszik. 

c) Megszabadít a haláltól

Péld 10:2  Nem használnak a gonoszság kincsei; az igazság pedig megszabadít a halálból.

 

5. pont: Az igazságot megismerőkre háruló feladatok:

a) Képviselni, hirdetni kell Isten felismert igazságait

Zsolt 40:11  Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te hűségedet és segítségedet; nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat a nagy gyülekezetben.

Zsolt 35:28  Az én nyelvem pedig hirdetni fogja a te igazságodat, a te dicsőségedet minden napon.

b) Segíteni kell másoknak is az igazság ismeretére jutni

2Tim 2:25  Aki szelíden fenyíti az ellenszegülőket; ha talán adna nekik az Isten megtérést az igazság megismerésére,

 

6. pont: Voltak és lesznek negatív viszonyulások az igazsághoz

a) Vannak, akik ellene állnak az igazságnak

2Tim 3:7-8    Kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak.  Miképpen pedig Jánnes és Jámbres ellene állottak Mózesnek, akképpen ezek is ellene állanak az igazságnak; megromlott elméjű, a hitre nézve nem becsületes emberek.

Róm 2:8  Azoknak pedig, akik versengők és akik nem engednek az igazságnak, hanem engednek a hamisságnak, búsulással és haraggal. - fog megfizetni Isten

b) A megkeményedett szív távol tart az igazságtól

Ézs 46:12  Hallgassatok reám, kemény szívűek, akik távol vagytok az igazságtól.

Ez a vers azt is jelenti, hogy mindenki saját maga keményíti meg a szívét, amikor nem hallgat az igazságra, és nem teszi azt, amit pedig Isten kér, hogy tegyen: térjen meg és fogadja el a Jézus krisztusban adott váltságot.

c) Lehetőség van az igazság elhagyására is

Ez 3:20  És ha elfordul az igaz az ő igazságától, és cselekszik álnokságot, és én vetek eléje botránkozást: ő meg fog halni; ha meg nem intetted őt, vétke miatt hal meg és elfelejtetnek igazságai, amelyeket cselekedett; de vérét a te kezedből kívánom meg.

Fontos, hogy ez a vers nem az üdvösség elvesztéséről szól! Most nincs időnk ezt megvizsgálni, de a szövegkörnyezetből ez világosan kiderül. Viszont azt mondja, hogy egy hívő is, ha hosszan és maradandóan elfordul az Igazság útjától, akkor isten foglalkozni fog vele, fegyelmezni fogja, esetleg még idő előtti testi halála is bekövetkezhet.

 

7. pont: Honnan lehet tudni, hogy valaki az igazság követője-e?

1Jn. 2:3-4

3   És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk.

4   Aki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság.

 

Összefoglalás

Napjainkban a szemünk láttára teljesedik be az, amit Pál írt Timótheusak a 2. levelében:

2Tim 4:3-4

3   Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük,

4   és az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mesékhez odafordulnak.

Most már nem csak, hogy nem hallgatnak Istenre és az Ő Igazságára, hanem azt is kétségbe vonják, hogy van abszolút igazság egyáltalán. Ma az emberek valóban ízlés szerint választanak maguknak világnézetet. Cseppet sem érdekli őket, hogy az a nézet köszönő viszonyban sincs a valóság tényeivel. Nem az igazság számít, hanem hogy tetszik-e az adott nézet vagy sem.

 

Péld 28:5  A gonoszságban élő emberek nem értik meg az igazságot; akik pedig keresik az Urat, mindent megértenek.

Az értelmünkkel fogjuk fel az Igazságot, de aki megkeményítette a szívét, nem fogja fel és nem fogadja el a hirdetett Igazságot. Nagyon érdekes, hogy csak azok értik meg az Igazságot, akik keresik az Urat.

Amikor én meghallgattam azokat az előadásokat, mik erről az Igazságról szóltak, és megtértem általuk, már keresésben voltam, csak még nem tudtam, mit keresek. Azonban hozzám hasonlóan még sokan hallották ugyanazt, mint én, még se változtatták meg a gondolkodásukat, nem fogadták el azt, nem tértek meg.

Ez a hitvédelmi sorozat azon kívül, hogy önmagunkat megerősítsük a hitünkben, olyan keresőknek szól, akik már elindultak Isten felé, akik életében már elkezdett dolgozni a Szent Lélek. Akik keresik az Urat, mindent megértenek majd.

 

Jövő vasárnap elkezdjük megvizsgálni, hogy miért sokkal biztosabb, hogy Isten teremtette a világot, mint azt feltételezni, hogy ősrobbanással és evolúcióval, vagy bármi más módon jött létre.


Vissza a tetejére



A materializmus és az evolúciós elmélet logikai valószerűtlensége

1. rész: Az Univerzum keletkezése

 

Képzeljétek el a következő történetet:

Egy embert golyó általi halálra ítélnek. Feláll a kivégző osztag, 5 m-re az elítélttől. 30 katona, akik mind mesterlövészek. Elhangzik a vezényszó, eldördülnek a lövések, ám minden lövedék az elítélt mellett a falba fúródik, egy sem talált. Mi történhetett? Lehetséges, hogy mind a 30 ember véletlenül mellélőtt? Ez lehetséges, de vajon erre gondolnánk? Nem inkább arra, hogy külön-külön vagy együtt úgy döntöttek, hogy mellé fognak lőni?


Vagy vegyünk egy másik abszurd jelenséget. Mire gondolnál, ha látnál egy teknősbékát egy 2 méter magas oszlop tetején? Mi a valószínűbb? Hogy véletlenül került oda, mert pl. egy forgószél felkapta, és pont oda rakta le. Vagy azt mondanád, hogyha elég ideig próbálkozik a teknős, előbb utóbb sikerülhet neki? De miért akarna egy teknős felmászni egy oszlopra? A kilátás miatt?

Noha mindegyik lehetőség elvileg lehetséges, mégis nem sokkal ésszerűbb azt feltételezni, hogy valaki feltette azt a teknőst arra az oszlopra?


Még egy példa. Te nyomozó vagy, és azt kérdezed egy gyanúsítottól, hogy hogyan jutott be a 2. emeleti lakásba. "Felugrottam" - válaszolja. Mit teszel ekkor te? Tanúkat kezdesz keresni, hogy látta-e valaki az ugrást? Nem hiszem. Tudod ugyanis, hogy a 2. emeletre nem lehet felugrani. Így eleve elveted ezt a választ.

 

Ez az az elv, amit múlt vasárnap már említettünk:

"Ha kizártál minden lehetségest, bármennyire valószínűtlen, ami marad, az az igazság" - Sir Arthur Conan Doyle (Sherlock Holmes).

 

Ahhoz, hogy kiderítsük valaminek az okát, a legjobb eljárás az, ha megvizsgáljuk az elképzelhető okokat, és ami nyilvánvalóan teljességgel valószerűtlen, mert ellentmond a logika és a józan ész alapelveinek, azt elvetjük.

Manapság azonban inkább azt az elvet követik, hogy felállítanak egy teóriát, és próbálnak ennek megfelelő elméleteket alkotni arról, hogyan valósulhatott meg az a dolog a teóriának megfelelően.

 A teknősbéka esetében, pl. azt mondanák, hogy elvetjük azt a lehetőséget, hogy a teknősbékát odatették, és elkezdünk elméleteket gyártani arról, hogyan került oda pusztán a természet erőinek hatására. Erre aztán számtalan tudományágat bevetnek. Meteorológiai elemzéseket végeznek, hogy az időjárás bizonyos jelensége hogyan repíthette a teknőst az oszlopra. Mások a föld mágneses jelenségeit kutatják, nem okozhatták-e azok? És így tovább.

 

Vagy hasonló ez egy régészhez, aki talál egy halom cserepet, és elképzeli, milyennek kellett lennie az edénynek, majd ennek megfelelően elkezdi azokat összeilleszteni. Ha azonban az előfeltevése hibás volt, mert mondjuk a cserepek nem egy korsó, hanem egy tál részei voltak, akkor hibába vizsgálgatja, restaurálja az egyes darabokat, amikor össze akarja illeszteni őket, nem állnak össze egésszé, mindenféle hézagok maradnak benne. Ekkor vagy azt teszi a régész, hogy újragondolja az előfeltevését, vagy ragaszkodva ahhoz azt mondja, hogy a hiányzó részek még nincsenek meg, de ha meglesznek, akkor majd összeáll a korsó. És kellő leleményességgel elég jól össze lehet illeszteni egy tál részeiből is egy korsót.

 

 

A következő mondat egy ateista honlapról származik, és jól összefoglalj a materialista tudomány módszereit:

"A tudósok fosszíliákat, DNS összehasonlítást, és számos tudományágban végzett kutatásokat használnak annak bizonyítására, hogy az evolúció most is tart."

A tudomány - természettudomány - mindenkor tapasztalati módszereket használ igazának bizonyítására. Vagyis a részekből igyekszik következtetni az egészre. Ebben azonban az a veszély rejlik, mint az előbb említett régész esetében. Ha az egészről alkotott előfeltevések hibásak voltak, akkor a sok apró részletből, melyek önmagukban helytálló megállapítások lehetnek, egy hibás egészet fognak összeállítani. Sokszor a keresztyének abba a hibába esnek, hogy ezekben a részletkérdésekben bonyolódnak vitába az evolúció képviselőivel, akik aztán azzal támadnak nekünk, hogy nincs meg a megfelelő képzettségünk az adott szakterületen, ezért téves, amit mondunk.

Én ezért nem is tervezem a hagyományos evolúció - teremtés vita sűrűjébe belemenni, mert noha hiszem, hogy tapasztalati úton, tehát az egyes jelenségek vizsgálatával is teljes bizonyossággal be lehet bizonyítani az evolúció, és az egész materialista, anyagelvű felfogás téves voltát, ezt sokkal biztosabban meg lehet tenni, ha logikai, bölcseleti úton tesszük meg.

A logikai vagy bölcseleti módszer azt jelenti, ha valami logikailag képtelenség, vagyis ellentmond a józan ész alapelveinek, akkor az a gyakorlati életben is képtelenség. Ha pl. az örökmozgóról (perpetuum mobile) tudjuk, hogy lehetetlen, mert ellentmond az energia-megmaradás tételének, mint alapelvnak, akkor a világ összes Nobel díjas fizikusának részletekbe menő kutatásai sem tudják azt előállítani.

Ha te egy szabadalmi ügyvivő vagy, és valaki behoz egy szerkezetet azzal, hogy le szeretné védetni, mint örökmozgót, akkor nem hiszem, hogy kíváncsi leszel a szerkezet részletekbe menő működésének ismertetésére, mert tudod, hogy efféle szerkezet alapvetően nem lehet készíteni. A materialista tudósok mégis ezt művelik a világgal, nevezetesen hogy DNS összehasonlítással meg hasonlókkal akarják bizonyítani valami olyannak a működését, ami logikailag képtelenség.

 

Azt a módszert, amikor az okozatikból próbálnak következtetni az okokra, a posteriori  módszernek nevezik a filozófiában. Amikor pedig a lehetséges okokat veszik számba, hogy azok közül melyik okozhatta a vizsgált okozatot a priori módszernek hívják.

Mi ezt az utóbbi módszert fogjuk alkalmazni. Az elején felvéve a cérnát elkezdjük egyenként megnézni, hogy a milyen okok hatására jöhetett létre a világ, amit ismerünk, é elvetjük azokat, amelyek a gondolkodás alapelvei szerint biztosan nem lehettek okok.

 

Mindezt a bevezetőt azért mondtam el, mert most elkezdjük azt a vizsgálatot, hogy bizonyítékokat találjunk arra, hogy a hitünknek van értelmes, logikus alapja. Isten létét oly módon lehet bizonyítani, mint azt,, hogy hogyan került a teknős az oszlopra. Közvetlenül nem tudjuk bizonyítani, mert fénykép nem készült róla, tanúk nincsenek, így csak a logikát, a józan ész szabályait használhatjuk fel.

 

Róma 1:20  Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek.

Elgondolkodtam rajta, miért nem egyszerűen azt mondja Pál, Hogy Isten az Ő alkotásaiból megérthető, miért mondja azt, hogy ami "Istenben láthatatlan", tehát hatalma és istensége látható meg alkotásaiból?

Azt gondolom, hogy nem véletlenül. Isten maga ugyanis az alkotásainak vizsgálatával nem látható meg, azokból csak következtetni lehet arra, hogy Ő létezik, és mekkora hatalma van.

Biztosan hallottátok már azt a széles körben hangoztatott nézetet, hogy Isten létezését nem lehet bebizonyítani. Valóban nem, mert ha emberi módszerekkel meg lehetne fejteni Istent, akkor Ő nem is lenne Isten. Cáfolhatatlanul bizonyítani valóban nem lehet Istent, mert az emberi logika képes mindent megcáfolni, ha szükséges még azt is, hogy a gömb gömbölyű.

Isten azonban nem is akarja, hogy az Ő létére cáfolhatatlan bizonyítékunk legyen, mert akkor nem volna választási lehetőségünk. Isten azonban mindig ad választási lehetőséget. Mindig van alternatíva, ami közül választhatunk. Isten tehát ad elegendő bizonyítékot az Ő létezésére, de hagy helyet a kételkedőknek is. Így volt ez mád az Édenkertben is. Isten adott egy lehetőséget, hogy az ember ne őt válassza, de adott elegendő okot is rá, hogy miért jobb mégis Őt választani. Ha az ősrobbanás, az evolúció elméletében nem volna "valami logika", akkor mindenki nevetve elvetné. Isten tehát ma is ad elegendő okot arra, hogy miért Őt válasszuk inkább, és ezeket az okokat kezdjük most számba venni.

 

Vegyük hát sorra a lehetséges okokat az a priori módszer szerint, melyek a világot okozhatták, és vessük el azokat, melyek nem lehetséges okok, és így haladjunk előre lépésről lépésre, mintegy nyomozást folytatva.

 

Amerikai esküdtszék fogadalomtétele (esküje) [részlet]

Önök mint esküdtek, a tényeket ítélik meg. ... Nem követhetik saját megérzéseiket vagy véleményüket. ... Kötelességük, hogy az ítéletet kizárólag bizonyítékokra alapozzák, előítélet vagy rokonszenvezés nélkül.

Javaslom, hogy minket is ennek szelleme vezessen a vizsgálódásaink során.

 

Vegyük át még egyszer az ok-okozat törvényét, melyet a múlt héten már megnéztünk, mert ez lesz az irányadónk a kutatásban:

Az okság elve kimondja, hogy

a) Ami a világban létrejött, létrejön, annak mindennek oka van.

b) Az okozat pedig sohasem lehet több, mint az azt létrehozó ok, vagy okok összessége.

c) A "több" egyaránt jelent mennyiségi és minőségi többletet. 

Arra, hogy mit jelet a minőségi többlet, a megfelelő időben és helyen még visszatérünk.

 

A logikus gondolkodás erejét kétségbevonó nézetek és cáfolatuk

A szubjektivista nézetet valló filozófusok, és különösen Kant kétségbe vonták az emberi megismerő képesség - a logika - létjogosultságát. Kant nézeteinek bírálatára még rátérek majd egy kérdés megválaszolásakor, itt csak a lényeget emelném ki. Kant három fő művében (Tiszta ész kritikája, Gyakorlati ész kritikája, Ítélőerő kritikája) azt próbálja szövevényes okfejtéssel bizonyítani, hogy az ember nem képes a priori ítéletek alkotására a külvilágról. Azt állítja, hogy csak az biztos, hogy én gondolkodom, de hogy ítéleteim a világ valóságával összhangban állnak-e (illetve ez a valóság létezik-e egyáltalán), vagy csak az elmémben léteznek, az nem biztos. Egyszerűbben fogalmazva: csak az biztos, hogy semmit sem tudok biztosan.

A cáfolata ennek egyszerűen ez: Kant nyilván az eszét, a logikus ítélőképességét használta fel, amikor ezeket a megállapításokat tette. Márpedig, ha logikusan semmit sem tudhatok biztosan, mi alapján állítja Kant, hogy az ő megállapítása - melyet szintén az eszével tett - igaz? A válasz az, hogy nem állíthatja. Azzal akarja bizonyítani egy dolog hamis voltát, amelyet magát is hamisnak tart. Ez pedig ellentmondás. "Ez az ellenmondás egymaga tönkreteszi Kantnak egész okoskodását. Mert vagy tud valamit az ész, vagy nem tud; ha tud, kár könyveket írni annak bizonyítására, hogy nem tud; ha pedig nem tud, akkor azt sem tudhatja, hogy semmit sem tud.

Kant tehát egy olyan ügyészhez hasonlít, aki bemutat egy tanút, akiről azt állítja, hogy hamis tanú, majd erre a hamis tanúra alapozva akarja bizonyítani a vádat. Az ilyen "az ész nem tudhat semmit biztosan, mondja az ész" kijelentéseket nyugodtan elvethetjük.

 

Három alapkérdés

Vizsgáljuk meg tehát a logika, vagyis a józan ész felhasználásával a minket körülvevő világ három alapvető kérdését.

1.      Az univerzum kialakulása

2.      Az élet keletkezése

3.      Az ember személyessége

1) Az univerzum kialakulása

I. Létezik-e a valóság?

(1) A valóság nem létezik, csak illúzió

Kinek az illúziója? A semminek nincsenek illúziói sem. Ha valaminek (bármi is az) az illúziója, akkor az honnan van? A Mátrix nem válasz!

(2) A valóság ténylegesen létezik

A valóság, a világ tehát ténylegesen létezik.

 

II. A valóság ténylegesen, objektíve, tárgyszerűen létezik

(1) Mindig is létezett

(2) Kezdete volt

Nem nagyunk találunk olyan ember, aki vitatná, hogy a mindenségnek volt egyszer kezdete, ezért nagyon most ezzel nem foglalkozunk.

Egy dolgot azért említenék: Az entrópiát. Az entrópia rendszer rendezetlenségének mértékét mutatja. Lényegében azt mondja ki, hogy a világban végbemenő spontán folyamatok visszafordíthatatlanok. Esetünkben elég annyit megértenünk belőle, hogyha a világegyetem már végtelen ideje létezne, akkor az entrópia miatt már végtelen idővel ezelőtt le kellett volna játszódnia minden folyamatnak benne, és mostanra egy statikus, hideg, mozdulatlan állapotban kellene lennie. Mivel nem így van, ez azt jelenti, hogy csak olyan ok hozhatta létre, mely egyszer elkezdődődött

 

III. A világnak volt kezdete

Hogyan jött létre a világegyetem, honnan származik a benne található anyag?

(1) kezdetben nem volt semmi

(2) létezett már minden anyag valamilyen ős formában és az fejlődött tovább

(3) valami, ami az anyagon kívüli létezik hozta létre világot. (Azért anyagon kívüli, mert önmagát semmi sem hozhatja létre, ez abszurdum volna).

Vizsgálat:

(1) Az elsőt nyugodtan elvethetjük. Ha kezdetben semmi nem volt, akkor a semmi nem is hozhat létre semmit, tehát ma sem lenne semmi.

Ezzel gyakorlatilag bizonyítottuk az "örökkévaló létező" fogalmát, függetlenül attól, hogy mi az.

(2) A második lehetőség szerint az anyag (energia) valamilyen formában öröktől fogva létezik. Mindennek az ősoka tehát az anyag, pontosabban az energia.

A kérdésünk most az, hogy az ok, ami a kezdeti ősállapotból létrehozta a mai világegyetemet, az

(a) az anyagban belül található,

(b) vagy azon kívül.

Vizsgáljuk meg tehát most azt a forgatókönyvet, hogy mindennek, ami most van, az oka az anyag valamilyen ős-állapota, mely az ősrobbanás után a jelenleg látható világgá alakult. Kérték többen, hogy ne használjak idegen szavakat, ha nem muszáj, de most kénytelen vagyok kiejteni egy kifejezést, a gravitációs szingularitást.  A tudósok ugyanis ezt a kifejezést használják az anyagnak az ősrobbanás előtti állapotára. Ne érezd magad rosszul, ha nem érted mit jelent ez, mert valójában senki sem érti. A szinguláris szó maga azt jelenti, hogy különleges viselkedést, szabálytalanságot mutató. Magyarul olyasmi, amiről nem tudjuk, hogy mi. Nem értjük ugyan mi az, de úgy teszünk, mintha értenénk. Lehetne akár fityfirittynek is nevezni, de az nem hangzik elég tudományosan, így aztán marad a gravitációs szingularitás.

Mivel ok nélkül semmi sem történhet, a fityfiritty - bocsánat a gravitációs szingularitás -, tehát az anyag őse sem robbanhatott szét csak úgy "magától", ha valamilyen ok nem kényszeríttette erre.

Mivel a feltételezett ősrobbanás egy határozott időpillanatban bekövetkezett esemény kellett, hogy legyen, fel kell tételeznünk egy okot is, amely előidézte azt.

Ha valami felrobban, azt vagy belső ok készteti erre, mondjuk növekvő nyomás, vagy külső ok, mondjuk egy szikra egy robbanóanyagot.

Tehát most azt nézzük meg, hogy az ősrobbanás e kettő közül melyik ok válthatta ki.

Ha az anyag ősében (nevezzük tehát ezt szingularitásnak, ahogy manapság divatos) mindig is megvolt az a törvényszerűség, amely végül előidézte a robbanást, akkor annak fokozatos erősödést kellett, hogy mutasson, mígnem elérte a robbanáspontot.

A robbanás nem lehet a szingularitás sajátossága

Ha nem ilyen irreverzibilis, folyamatosan erősödő folyamat lett volna, amely végül is a robbanáshoz vezetett, akkor az volna a kérdés, hogy miért pont abban a pillanatban robbant fel, miért nem egy másikban? Ha a szingularitásnak belső sajátossága, hogy felrobban, akkor nem létezhetett soha úgymond fel-nem-robbant állapotban.

Egy gömbnek elválaszthatatlan tulajdonsága, hogy gömbölyű. Nem létezhet nem gömbölyű gömb. Ha a gravitációs szingularitásnak a gömb gömbölyűségéhez hasonlóan tulajdonsága, hogy felrobban, akkor ahogy nem létezhet nem gömbölyű gömb, úgy nem létezhet nem felrobbant szingularitás sem. Tehát más ok kellett kiváltsa az ősrobbanást.

Erősödő folyamatnak pedig már rég be kellett volna fejeződnie

Ha az ősrobbanást egy a gravitációs szingularitásban lejátszódó belső folyamat váltotta ki, akkor annak egyszer el kellett kezdődjön, majd fokozatosan erősödve végül a "Big Bang"-hoz, az ősrobbanáshoz kellett vezessen. Egyre erősödő folyamatok azonban, melyek fokozatosan egyik állapotból a másik állapotba jutnak, nem létezhetnek végtelen idő óta, mert e változásoknak akkor már végtelen idővel ezelőtt be kellett volna fejeződniük. Számítógépes animációval könnyen be lehet azt mutatni, hogy ott van egy örvénylő, fortyogó valami, ami aztán egyszer csak bang, felrobban. Az okság egyetemes elve szerint azonban ez nem történhet meg ok nélkül, márpedig mi nem találtunk ilyen okot.

Képzeljünk el, hogy egy épületet robbantással akarnak lebontani. A robbantómester tehát elhelyezi benne a robbantóanyagot a megfelelő helyekre. Ha azonban nem gondoskodik a robbanást beindító szerkezetről, az soha nem fog felrobbanni magától. Vagy időzítőt kell benne elhelyeznie - belső ok -, vagy távirányítással kell beindítani a robbanást - külső ok -, de kell hozzá egy indító ok. Persze a robbanás bekövetkezhet "véletlenül" is, a robbantók szándéka ellenére. Ez a véletlen azonban csak látszólagos. Azt jelenti, hogy a robbanás nem akkor következett be, amikor a robbantók szerették volna. Oka ebben az esetben is volt a detonációnak: egy "véletlen" szikra - melynek természetesen szintén volt valamely oka -, a robbanóanyag felhevülése, hibás szerelés, vagy valami más.

Noha a robbanószer anyagában (puskapor, trotil, TNT, nitroglicerin stb.) megvan a robbanás lehetősége, önmaguktól, nyugalomban mégsem robbannak fel. Gyakran találnak ma is, több évtizede a földben lévő világháborús bombákat, melyek nem robbantak fel, és bizonyára így is maradtak volna, ha meg nem találják őket.

Előhozták aztán egyesek a "pulzáló-világegyetem" elméletét, mely szerint az Univerzum anyaga majd egykor újra összehúzódik egy pontba, hogy aztán újra felrobbanhasson. Ennél aztán talán még Münchhausen báró meséinek is több tudományos értéke van! Teljesen szembemegy a természeti törvényekkel, hogy egy olyan világból, melynek minden aktív, mozgató energiája kimerült, egyszer csak újra erőkkel, energiákkal teli univerzum fejlődjék. De még ha ez igaz is volna: akkor is kérdés marad: honnan az anyag, amely "pulzál", továbbá hogyan indult be ez a pulzálás?

Látott már valaki olyan robbanást, amely után a felrobbant elemek visszatértek önmagukba? Vannak, akiknek a legextrémebb mesék is megfelelők, ha azok megszabadítják őket Istentől.

Azt kell tehát mondjuk, hogy a szingularitáson belül, mint benső törvényszerűség, nem létezhetett ok, amely az ősrobbanást előidézte, annak mindenképpen kívülről kellett származnia.

Fel kell vetnünk azt a problémát is, hogy az anyagi világot szabályozó törvények, állandók (pl. az energiamegmaradás törvénye, a fény sebessége, az erős- és gyenge magerők mértéke, a gravitáció mértéke stb.) sem kapcsolhatók az anyaghoz. Az anyagra hatnak, de nem részei annak. Ezek származását szintén meg kellene magyaráznunk.

Folytassuk tehát ott, hogy ezek a külső törvényszerűségek honnan származnak? Ismét csak nem létezhetnek végtelen idők óta, mert akkor már végtelen ideje kellett volna az anyagra hatniuk, tehát minden folyamatnak már végtelen idő előtt be kellett volna, hogy fejeződjön. Így az ősrobbanásnak is már végtelen régen kellett volna, hogy történjen, nem a ma hangoztatott 13,7 milliárd éve. E törvények hatásának tehát el kellett kezdődnie egykor. De minek a hatására kezdődtek el? Egy korábbi törvényszerűség hatására? Hát az minek a hatására kezdődött el? Láthatjuk, hogy ez a fajta logika nem vezet eredményre, márpedig az eredmény, az Univerzum itt áll körülöttünk.

 

Ki kell mondjuk tehát, hogy a szingularitásban nem találhatunk okot, amely az ősrobbanást előidézhette volna, a szingularitáson (ősanyagon) kívül pedig semmi sincsen (a természettudományos világkép szerint), tehát az öröktől létező, tisztán anyagi (materiális) okot, mint a világ eredőjét logikai úton elvethetjük.

(3) Már csak egyetlen lehetőségünk maradt - a harmadik -, amely a világot létrehozta, amelynek kívül kell állnia az anyagon, és ez nem más, mint Isten. Istenben megvan az ok, amiért létrehozta (megteremtette) a világot, az életet és az embert. Ez pedig a Szeretet, melytől indítva adni akart önmagából, élettel és boldogsággal akarta megajándékozni teremtményeit. (Isten végső soron az ember kedvéért és számára teremtett mindent). Itt van tehát egy ok, mégpedig értelmes, törvényszerű ok!

Kezdettel bír ez az ok benne? Nem, ez öröktől fogva létezik benne.

Adódhat tehát egy ellenvetés: Istennel tulajdonképpen csak kitoltuk a kezdeti ok kérdését, hiszen ha Istenben van meg az első ok, és ez mindig is megvolt benne, jogosan kérdezhetik, hogy vajon miért nem teremtett meg mindent már végtelen idővel ezelőtt, miért éppen most?

A válasz az, hogy Istenre a törvények nem külsőleg hatnak, hiszen Ő teremtette azokat is. Isten szuverén lény, akinek döntési szabadsága van akkor tenni a dolgokat, amikor akarja. Az anyag ezzel szemben nem rendelkezik efféle szuverenitással, rá a törvények mintegy diktátum hatnak, melyeknek semmiképpen sem állhat ellen. Ha azt kérdezed, honnan ered Istennek ez a szuverenitása, azt válaszolom, hogy jellegéből fakad. Úgy, mint a gömb saroknélkülisége vagy háromszög szögeinek 180 fokos összege.

Istennek azért kell léteznie, mert semmilyen más logikus magyarázat nem adható a világ fennállására.

 

Kimondhatjuk tehát, hogy függetlenül attól, hogy különféle űrszondák milyen mérési adatokkal szolgálnak az ősrobbanás bizonyítékának tekintett kozmikus háttérsugárzásról, az a priori, tehát logikai úton bizonyítva lehetetlen.

Kiegészítés:

Kizárja öröktől fogva létező anyag, mint kezdő ok lehetőségét a világban lévő anyag mennyisége is. Mennyi anyag van az Univerzumban? Végtelen mennyiségű nem lehet.

Ezzel alapjában mindenki egyetért, de itt egy rövid bizonyítás:

Ha a világ összes anyagát sorba raknánk egymás mellé atomonként, egy mindkét irányba végtelen egyenest kapnánk. Ha eme egyenes minden atomja valóságosan létező atom, akkor mindnek megmérhető a hozzánk való távolsága (hány atomnyira van tőlünk). Ha megmérhető a távolságuk, akkor ez az egyenes nem lehet végtelen, tehát az anyag mennyisége sem lehet végtelen.

Továbbá, ha kivennénk ebből az egyenesből egy szakaszt, mondjuk ezer atomot, majd a rést összehúznánk, attól az egyenesnek még végtelennek kellene maradnia, hisz nincs "vége", amely közelebb kerülhetne hozzánk. Ezzel azonban megsértenénk az anyag és energia megmardás tételét, mert eltüntettünk az anyagból egy darabot.

Mai állás szerint úgy becsülik, hogy az Univerzumban kb. 1080 db elemi részecske van, amelyből a világ összetevődik. Ez kétségkívül igen nagy szám, de mégiscsak véges szám. Ha azonban az anyag önmagában bírja létezésének az okát, azaz szükségszerűen léteznie kell, akkor a kérdés az, hogy miért éppen ennyi anyag létezik? Miért nem több, vagy kevesebb? Valójában végtelen mennyiségűnek kellene léteznie. Amelyik anyagi részecske most nem létezik, az éppen úgy létezhetne is. Márpedig ha létezhetne, akkor mivel az előbb mondtuk, hogy a léte szükségszerűség, ebből kifolyólag léteznie is kellene. Ebből az következik tehát az, hogy végtelen mennyiségű anyagnak kellene lennie a világban, de épp az előbb mondtuk ki, hogy ez lehetetlen. Az egyetlen magyarázat arra, hogy miért csak ennyi anyag létezik az, hogy valaki pontosan ennyit hozott létre. Tehát az anyagnak nem kell szükségképpen léteznie. Szükségképpen Istennek kell léteznie, aki létrehozta azt.

A fizika újabban tett felfedezései és a Biblia kijelentései.

Még érdekesebb következtetésekre juthatunk, ha figyelembe vesszük, amit a mikrofizika az utóbbi évtizedekben anyag építőelemeiről, az elemi részecskékről tett.

Prof. Dr. phil. Hans Rohrbach - Természettudomány, világkép, hit

A mikrofizika ma ott tart, hogy az anyagot, mint valami láthatatlan "rezgéstér" hatását írja le. A Heisenberg-féle határozatlansági reláció szerint nem lehetséges egyidejűleg egy részecske helyét és sebességét (impulzusát) meghatározni. Valamit azonban csak akkor tekinthetünk anyagnak, ha teljes biztonsággal el tudjuk helyezni a térben. Így tehát az elemi részecskéket klasszikus értelemben már nem tekinthetjük anyagnak. Valaminek a hatásaként állnak előttünk, de hogy mi ez a hatás, arról a természettudomány nem mondhat semmit, mert nem vizsgálható. A mikrofizika elérkezett ahhoz a határhoz, hogy azt kell mondja: a látható világ nem önmagától fogva áll előttünk, hanem valamiféle láthatatlan "erő", "okság" hatásaként. Ahhoz, hogy a tudós kutatásokat végezzen, megállapításokat tegyen, amelyek aztán felhasználhatók különféle technikai vívmányokban, ahhoz nem is kell semmit mondania erről a láthatatlan okozóról.

Mi az az energia, ami áthatja a mindenséget, ami mozgatja a részecskéket, hogy anyaggá álljanak össze? Mi az a törvényszerűség, amely meghatározza a világban zajló eseményeket? Mi az az ok, melynek a hatásait a tudomány tapasztalja, de megmagyarázni nem tudja? A tudós nem adhat rá választ.

A Biblia adja meg rá a választ: Jézus Krisztus!

János 1:3  Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.

Zsidók 1:3  Aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban,

Kolossé 1:15 - 17

15   Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született;

16   Mert Ő benne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremtettek;

17   És Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn.

 

Azt mondják sokan, hogy a Biblia kijelentései tudományosan sok esetben pontatlanok. Most láthattuk, hogy ez mennyire nem így van! A Biblia pontosan azt mondja, amire a tudomány is jutott: minden, ami van, valami láthatatlan erőnek, hatalomnak a hatásaként áll előttünk. Ez a hatalom pedig Isten.

Mára úgy vélem ennyi elegendő lesz.

A nem lehetséges okok kizárásával eljutottunk oda, hogy a világ keletkezésére a legvalószínűbb ok, a legjobban hihető forgatókönyv az, hogy egy személyes akarattal bíró, végtelenül intelligens lény, Isten hozta létre.

Ha úgy vagy itt, hogy még kételkedsz Isten létezésében és teremtő munkájában, akkor gondold újra azt, hogy esküdt vagy egy bíróságon. Had emlékeztesselek az eskü szövegére: Önök mint esküdtek, a tényeket ítélik meg. ... Nem követhetik saját megérzéseiket vagy véleményüket. ... Kötelességük, hogy az ítéletet kizárólag bizonyítékokra alapozzák, előítélet vagy rokonszenvezés nélkül.

Továbbá Sherlock Holmes mondatára: "Ha kizártál minden lehetségest, bármennyire valószínűtlen, ami marad, az az igazság"

Hogy került a teknős a pózna tetejére? Ha kizártunk minden lehetséges eshetőséget, mert azok józan ésszel elképzelhetetlenek, ami marad, az az igazság.

Ha a teknősbékával ezt meg tudod tenni, akkor a világ keletkezésével miért nem? A 10 órakor kezdődő prédikációban valószínűleg erről is szó lesz majd.  

 

A következő vasárnap továbbmegyünk, és megnézzük, mi módon jöhetett létre az élet, és az ember személyessége.

 

Vissza a tetejére

A materializmus és az evolúciós elmélet logikai valószerűtlensége

2. rész (Az Élet keletkezése)

 

Folytatnánk tovább a "Miért hiszünk" című hitvédelmi sorozatot. A célunk az, hogy erős alapot adjunk a hitünknek, és meg tudjunk felelni azoknak, akik kérdőre vonnak bennünket, és hitünket pusztán hiszékenységnek tartják.

Már az elején leszögeztük, hogy a Biblia elismerően szól azokról, akiknek nincs szüksége bizonyítékokra ahhoz, hogy higgyenek. Ahogy Jézus mondta Tamásnak: "boldogok, akik nem látnak, és hisznek". Tudom, hogy semmiféle bizonyítási eljárással nem helyettesíthetjük a Szent Lélek szerepét egy ember megtérésében. Azonban az is igaz, hogy sok olyan ember van - magamat is beleértve -, aki hasonló vizsgálódást követően jutott hitre. 

Mivel az Úr feladatra hívott el bennünket, arra, hogy "tegyünk tanítvánnyá minden népeket", meg kell tudnunk felelni nekik a kérdéseikre. Fel kell készülnünk tehát azokra.

A hitünk alapja a nem látott Isten hatalmáról és istenségéről való meggyőződés, és az Ő ígéreteibe vetett bizalom. Ha szilárdan meg vagyunk győződre arról, hogy kicsoda Isten, és mit tett értünk, akkor bizalmunk lesz az Ő ígéreteiben is. 

 

Egy gyors összegzés az eddigiekről.

Először megnéztük, hogy hinni azt jelenti, hogy bizalommal lenni Isten ígéreteiben a múltbeli tapasztalatainkra és az értelem meggyőződésére alapozva.

Utána megnéztük azt, hogy az Igazság a valóságnak való teljes megfelelés, és nem létezhet egyszerre ugyanarra a dologra vonatkoztatva két ellentétes igazság.

A Bibliában Isten világosan kijelenti azt, hogy az Ő igazságával szemben nincs más, alternatívaként választható igazság.

 

Legutóbb pedig elkezdtük a tények, bizonyítékok értelmes vizsgálatának segítségével, mint egy esküdtszék, elfogulatlanul mérlegelni, hogy a szóba jöhető lehetséges okok közül melyik okozhatta a világot.

 

2) Az Élet keletkezése

Miután bizonyítottuk, hogy az Univerzum nem jöhetett létre spontán, belső folyamatok által, a következő, amit be szeretnénk bizonyítani, hogy az élet sem jöhet létre élettelen folyamatok következményeként önmagától.

Mit mond a materialista tudomány:

"a biológiai molekulák létrejötte, a prebiológiai vagy kémiai evolúció lezajlása után azoknak a kölcsönhatásai úgy szerveződtek biológiai rendszerré, hogy a minimális komplexitású rendszerek (feltehetőleg a primitív elősejtek, protosejtek) kialakulásával emergens tulajdonságként megjelent az élet is."

Ez egy szép mondat, nem igaz?

Mondok még egy hasonlót: hogyan került a teknős a póznára?

"A közeli tóban zajló geotermikus turbulenciák emergens hatásaként a teknősbéka a pózna tetejére transzferálódott."

Ez persze irónia, de a lényeg az, hogy mind a két mondat sületlenség.

Azért mondtam ezt el, hogy attól, hogy valamit tudományosan hangzó kifejezésekbe csomagolnak, attól az még korántsem jelenti azt, hogy az tudományosan helytálló kijelentés is egyben.

Eme gyönyörű mondat egyben rávilágít az evolucionista tudomány legjellemzőbb módszerére: nem a logika az ereje, hanem a költészet. Egymás mellé helyeznek különböző - önmagukban sem bizonyított - feltételezéseket, hipotéziseket és amikor az olvasót kellően lenyűgözték, nem a tényekkel, hanem a szóvirágokkal, akkor levonják belőle a nekik tetsző következtetéseket, melyeknek a valósághoz vajmi kevés közük van. Mesei elemekre alapozva kevéssé lehet egzakt (egyértelmű) eredményekre jutni.

pl.: "biológiai molekulák" - jól hangzik, de mi ez? Molekulák, melyek élnek? Vannak szerves molekulák, melyek szükségesek az élő szervezetek felépítéséhez, de ezek önmagukban nem élnek. Amennyire én tudom, az sem teljesen egyértelmű ma már, hogy mit tekintenek szerves anyagnak, és mit szervetlennek.

Biztosan ismeritek Pasteur nevét, ha másról nem is a pasztörizálásról. Ittatok már UHT, magyarul tartós tejet? Ezt a tejet csírátlanították, vagyis elpusztították a benne található mikroorganizmusokat, majd hermetikusan lezárták a dobozt. Ezért nem romlik meg a tej.

 A tejesdobozban, de minden konzervben bőven van szerves anyag, mégsem jön bennük létre az élet semmilyen formája. Ez a konzervipar alapja. Pasteur bizonyította be, hogy élő csak élőből származhat. A materialista tudomány ezt el is ismeri, de hozzáteszi: MOST.

Azt állítja tehát, hogy igaz, hogy a jelenlegi földi környezetben nem jöhet létre élettelenből élő, de régen, más légkörben, más viszonyok között létrejöhetett.

Erre találták ki a "kémiai evolúció" folyamatát, amely azt akarja bebizonyítani, hogy élettelen anyagok önszerveződéséből "emergens tulajdonságként megjelent az élet".

A "kémiai evolúció" azonban egy puszta feltételezés csupán. Olyan, mint az ufológia. Olyasmit akar vizsgálni, aminek a léte sem bizonyított.

Biológiai molekulák tehát egyszerűen nem léteznek. Soha senki nem látott ilyesmit, kísérletileg sem sikerült soha előállítani, létezésük puszta hipotézis. A kémiai evolúció egyik legismertebb szakértője elismerte, hogy vagy azt kellene megmagyaráznia, hogyan jött létre az örökítőanyagban lévő információ; vagy azt, hogyan kapcsolódhattak össze az aminosavak fehérjékké ezen információk nélkül. Rájött, hogy egyikre sincs magyarázat.  Nem azért, mert még nem kutattak eleget, és talán majd a jövőben sikerül ezt megtenni, hanem mert mindegyik a priori lehetetlen. Vagyis nem képzelhető el olyan ok, ami ezeket okozhatta volna. Ez az egész mondat tehát nem más, mint egy jól hangzó szóvirág, melynek a valósághoz semmi, de semmi köze nincs. 

 

"A kémiai evolúció területén végzett számos sikeres kísérlet ellenére még nem teljesen értjük a nukleinsavak és lipidek keletkezésének problémáját"

Szathmáry Eörs a biológiai tudomány doktora, egyetemi tanár ELTE

Csupa ilyen szavak: valószínűleg, feltehetőleg, bizonyára, nem tudjuk ma még, nem teljesen értjük, úgy gondoljuk stb.

 

Logikailag (apriori) lehetséges-e, hogy élettelenből élő képződjék?

Azt kell megvizsgálnunk, hogy benne van-e az anyagban az élet lehetősége? Azaz, lehetséges-e logikailag, hogy az anyagból bizonyos körülmények hatására élő szervezet képződjék. Ugyanis, ha ez logikailag lehetetlen, vagyis ellenkezik a gondolkozás örök érvényű törvényeivel, akkor semmiféle kísérletezés, és semmiféle természetes körülmények között sem jöhetett ily módon létre. Ebből pedig egyenesen következik, hogyha így nem jöhetett létre, de mégis létezik, akkor valakinek létre kellett hoznia azt.

Mindenekelőtt azonban meg kellene határoznunk, hogy mi az az ÉLET.

Ez a létező legnehezebb kérdések egyike, ha a világot pusztán materialista, anyagelvű nézőpontból vizsgáljuk. Ebben az esetben ugyanis az anyagból magából kellene kimutatnunk, hogy miképpen szerveződik életté. Márpedig ez eddig még senkinek sem sikerült sem elméletben, különösen pedig gyakorlatban nem. Sikerülhet-e azonban valaha?

Az okság elve szerint semmi nem adhat másnak olyasmit, amivel ő maga nem rendelkezik! Az atomok, molekulák sem egyenként, sem összességükben sem rendelkeznek az élőlényekre jellemző magasabb tulajdonságokkal. Erőik és hatásaik csak fizikai és kémiai erőket és hatásokat eredményezhetnek. Bármilyen hőfokon, bármennyi nedvességgel, fénnyel, mechanikus mozgással, vegyi hatással párosítva sem jöhet létre belőlük élő szervezet, csak holt anyag.

Nem lehetséges az sem, hogy "minimális komplexitású rendszerek, elősejtek" valami úton-módon spontán összeálljanak élőlénnyé. Ez hasonló volna, mintha 10, 20, 30, 40 oC -os vizeket összeöntve akarnánk forró vizet előállítani. Ha a részek külön-külön alacsonyabb mennyiségi és/vagy minőségi fokot képviselnek, akkor összegük - okozatuk - sem lehet önmaguknál nagyobb. (1 liter víz meg 1 liter víz az 2 liter víz. Ekkor az okokban külön megvan az okozat. Azonban több alacsony hőmérséklet összege nem okoz magasabb hőmérsékletet, mert az nincs meg az okokban külön!)

Itt kell megemlíteni az emergencia szót. Ki tudja, hogy mit jelent? Én sem tudtam, de utánanéztem. Azt jelenti, hogy valamilyen új minőség kifejlődése, kibontakozása. Azt állítja tehát a materialista tudomány, hogy az okság elvével szemben emergens (vagyis új minőséget hozó) tulajdonságként megjelent az élet. Tulajdonképpen ezzel a kijelentéssel a materializmus is elismeri, hogy az élet nem csupán magasabb bonyolultsági foka az anyagnak, hanem más, magasabb minőséget képvisel. Az okság elve szerint azonban ha ez a magasabb minőség nincs meg az okban (az anyagban), akkor nem lehet meg az okozatban sem, az élőlényekben. Az életnek tehát az anyagon kívülről kell származnia, Valakitől, aki birtokolja ezt a magasabb minőséget, hogy tovább is tudja adni azt.

Meg lehet határozni ugyan élőlények három fő funkcióját: az önfenntartást, tehát a saját működése feltételeinek biztosítását (homeosztázis); az önjavítást, tehát a nem halálos súlyú sérülések, betegségek kijavítását; és a szaporodást, tehát a faj reprodukcióját. Ezek azonban csak az életfunkciókat írják le, nem az életet magát.

Mondhatná valaki, hogy igaz ugyan, hogy a tudomány nem tudott még olyan szerkezetet alkotni, ami képes volna mindezekre a funkciókra, azonban elvben nem zárható ki a lehetősége annak, hogy ez egyszer sikerülhet.

Kérdés, hogy ez a gépezet akkor már élőlény volna? Nem, semmiképpen.

Egy ilyen szerkezetet, ha egyszer összeraktak, szét is szedhetnek, és aztán újra összerakhatnak. Élő lényeket azonban nem lehetséges élettelen alkatrészekből szétszedni-összerakni úgy, hogy a lény, miután holt lett, aztán újra éljen. Meglehet, hogy az ember egyszer képes lesz olyan gépet alkotni, amely működésében lemásolja az élő lények bizonyos funkcióit, azonban ezt a szerkezetet akkor sem lehet élőnek nevezni, ugyanis egy élőlény esszenciálisan (lényegileg) különbözik az élettelentől.

Az Élet meghatározása

Egy élőlény mindig egyedi példány. Ha meghalt, elpusztult, az a példány már sohasem lesz többé. Egy élő szervezetben, ha eltávozik belőle az élet, gyakran semmi lényeges változás nem történik. Minden szerve ép, mégsem élő már, hanem halott. E két állapot élesen elkülönül egymástól. Továbbá, egy ilyen szerkezet összerakása azt bizonyítja "csupán", hogy egy intelligencia - itt az emberi értelem - képes egy ilyen létrehozására. Arra azonban semmiképpen sem magyarázat, hogy ilyesmi az anyagi világban spontán létrejöhetne.

Az életnek igazából csak egy kétségbevonhatatlan bizonyítéka van, az ellentettje: a halál. Fizikai értelemben élőlénynek tehát csak azt nevezhetjük, amelynek megvan a lehetősége a nem-életre, tehát a halálra is. Csak az él, ami meg tud halni. Lehet egy kémiai vegyület akármilyen bonyolult, ha nincs minőségi különbség élő és holt állapota között, akkor az nem élőlény. Ha egy élőlény elpusztult, akkor ami hátramaradt, a tetem, az az élőlény anyagi része. "Eltávozott belőle az élet" mondjuk. Márpedig ha eltávozott, akkor korában benne volt. Ha az anyag hordozná az életet, akkor miért nem él a tetem, hiszen a fizikai része most is jelen van?

Lehet, hogy ez nem egy "tudományos" meghatározása az Életnek, mégis azt gondolom, hogy ez egy elég jó meghatározás. Szükségtelenné teszi, hogy elvesszünk a részletekben, hogy mi az élet, hanem egy általános meghatározást ad. Érvényes egy baktériumra éppúgy, mint az emberre.

Csillagászok beszélnek égitestek - pl. csillagok - "haláláról". Mondunk olyasmit, hogy "meghalt" a számítógépem. Ezek azonban csak képes beszédek, nem arról van szó, hogy a csillagok, számítógépek, egyszóval tárgyak "élnének".

Nem gyöngíti meg ezt a meghatározást az sem, hogy kezdetben Isten tökéletesre alkotta a világot, a halál csak később, a bűn hatására jelent meg benne. ("egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál" Róma 5:12). Azok számára, akik az isteni teremtésben hisznek, nem probléma annak belátása, hogy az élet nem származhat az élettelenből, isteni közbeavatkozás nélkül. Azok számára azonban, akik az anyagi világon túl nem akarnak mást elfogadni, a halál lehetősége egy nagyon jó érv élő - élettelen megkülönböztetésére.

Ezért kimondhatjuk azt, hogy az élet egy magasabb minőséget képvisel, mint a legbonyolultabb gép. Az élő szervezet - noha nagyon bonyolult -, többlete mégsem bonyolultságában van, tehát nem mennyiségi többlet, hanem minőségi. Az ÉLET, amit mi keresünk, az nem az anyagban van. Nem véletlenül mondjuk tehát - amit fent is kiemeltem -, hogy "eltávozik belőle az élet". Az Élet nem anyagi minőség, nem is alakulhat ki benne spontán.

Élet - információ

Párhuzamot lehet vonni az élet és az információ között. Mindkettőt az anyag hordozza, de mégsem anyagi minőségek. A könyv, amely a Bánk Bán szövegét hordozza anyag, a mű azonban szellemi minőség. Az (e világi) élőlények anyagból épülnek fel. Az Élet maga mégsem az anyagban van.

Ha tényként tekintjük azt, hogy az Életet a holt anyag magától semmilyen módon ki nem fejleszthette, önként adódik a következtetés, hogy az élet csak Isten közvetlen teremtői munkája folytán jöhetett létre. A materialisták ettől a következtetéstől iszonyúan fáznak. De vajon mi okból fáznak? Tudományos okuk nincsen rá, hiszen a tudománynak nem szabad visszariadni semmiféle logikus következmény elől.

Ha két vagy több elgondolható magyarázat közül egyen kívül minden más magyarázat tudományosan lehetetlen, akkor az az egy magyarázat a tudományos. Akkor is, ha ez az egyetlen magyarázat az Istenhez vezet.

Ez az, amivel Sherlock Holmes megállapítása is egybecseng.

Kiegészítés

Ugyanezen elvből kifolyólag - tehát logikai úton, a priori -, kimondhatjuk, hogy az élőlények "törzsfejlődése", evolúciója is teljes képtelenség. Nincs a természetben semmiféle olyan szervező erő, amely az élőlényeket magasabb fejlettségi fok felé hajtaná. Amikor egy magból kifejlődik egy növény, vagy amikor egy petesejtből az ember, az a bennük tárolt információ alapján történik, nem spontán.

A "kémiai evolúció" paradoxona, hogy vagy azt kellene megmagyarázni, hogyan állhatnak össze aminosavak fehérjékké, fehérjék élőlénnyé genetikai kód nélkül; vagy azt, hogyan jöhet létre ilyen kód spontán, "véletlenül". Egyikre sincs válasz, mert önmagában mindegyik lehetetlen. Tehát a "kémiai evolúció" lehetetlen.

A természetes kiválasztódás, és az élőlények változása szűk határokon belül lehetséges, de ez nem okozza fajok átalakulását másik fajokba. A változás lehetősége már eleve genetikailag kódolva benne van a fajban, melyet a környezeti hatások a felszínre hozhatnak. Ez azonban nem mutáció, mert az mindig káros. Ez a fajon belüli "mozgástér" segíti elő a tenyésztéssel "jobb" - egyedibb - tulajdonságok kialakítását. (Lásd pl. kutyatenyésztés).

Hangsúlyozandó, hogy a megfigyelt változásokat lehetővé tevő információ az adott fajban már eleve rendelkezésre állt, az nem újonnan jött létre! Ez is csak Isten előrelátó bölcsességét bizonyítja, aki nem merev tulajdonságokkal teremtette az élőlényeket, hanem annak lehetőségével, hogy alkalmazkodni tudjanak az esetlegesen változó környezetükhöz.

Nem elhanyagolható körülmény, hogy az evolúciót logikai lehetetlensége mellett tapasztalati úton sem sikerült még sohasem bizonyítani!

Összefoglalásként tehát levonhatjuk azt a következtetést, hogy az Élet magasabb minőségi fokot képvisel, mint az anyag, ezért az okság elve szerint anyagból sohasem jöhet létre élő szervezet! Élő élettelenből nem származhat, hacsak nincs Valaki, aki kívül áll az anyagon, nem teszi azt élővé.

Az Élet forrása Istennél van.

Zsoltárok 36:10  Mert nálad van az életnek forrása; a te világosságod által látunk világosságot.

 

Jób 12:7-10

7   Egyébiránt kérdezd meg csak a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják neked.

8   Avagy beszélj a földdel és az megtanít téged, a tengernek halai is elbeszélik neked.

9   Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt?

10   Akinek kezében van minden élő állatnak élete, és minden egyes embernek a lelke.

 

Az élet forrása tehát Istennél van. Ő képes egyedül a holt anyagot életképes szervezetté alakítani, és ellátni mindazzal, ami az élethez szüksége. És mindezen felül Ő adja belé azt a nem anyagi többletet, magasabb minőséget, ami élő tesz valamit.

Azt is megtudjuk e Jób 12:10-ből, hogy az emberben az egyszerű életnél még magasabb minőség található: az embernek lelke van, és ezt is Isten adja.

A jövő héten tehát meg fogjuk nézni az ember lelkének, személyességének bizonyítékait. Vajon az ember személyessége megmagyarázható-e pusztán materialista alapokon?

 

Vissza a tetejére

A materializmus és az evolúciós elmélet logikai valószerűtlensége

3. rész (Az ember személyességének eredete)

3) Az ember személyessége

Ahogy az életről kimondtuk, hogy magasabb minőség az anyagnál, ezért nem jöhetett létre pusztán természetes folyamatok által, vajon kimondhatjuk-e, hogy az ember személyessége szintén magasabb fokot képvisel, amely nem alakulhatott ki az állati életből spontán?

Elevenítsük fel, hogy mit mondott Jób:

Jób 12:7-10

7   Egyébiránt kérdezd meg csak a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják neked.

8   Avagy beszélj a földdel és az megtanít téged, a tengernek halai is elbeszélik neked.

9   Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt?

10   Akinek kezében van minden élő állatnak élete, és minden egyes embernek a lelke.

Mózes első könyve a teremtéssel kezdődik. Ezért kezdtük mi is azzal, hogy megnéztük, hogyan jöhetett létre az Univerzum.

Az Univerzum egyébként egy latin összetett szó: unus (egy), verse (szó). Az univerzum egy kimondott szó. Érdekes.  

A Biblia leírja, hogy mindent Isten teremtett. A világot, az azt szabályozó törvényeket (a rendet), az élőlényeket és az embert, akit az Ő képmására, tehát személyiséggel ruházott fel.

Jób azt is elmondja, hogyha nem volna Bibliánk, akkor is teljes bizonyosságunk lehetne Isten felől, hiszen csak meg kell kérdeznünk (vizsgálnunk) a földet, a tengereket, a madarakat, az állatokat és azok elmondják (bizonyítják) nekünk, hogy az "Úrnak keze cselekszi ezt".

Jób tovább is megy, és azt mondja, hogy az embernek nem csupán "élete" van, mint az állatoknak, hanem lelke is, amelytől személyes lénnyé válik.

Mi tehát ez a személyesség? Az anyagból ered csupán, vagy több annál. Ezt fogjuk ma megvizsgálni.

Mi az ember? Egy okos állat csupán, vagy valami több annál?

Tengernyi irodalma van ennek a kérdésnek, ezért néhány mondatban döntésre jutni ebben a kérdésben majdnem lehetetlen.

Mégis van egy pont, ahol megfordul a dolog, mégpedig az emberi lélek kérdése.

Van-e lelke az embernek, ami kívül van az anyagon, vagy az ún. "lelki jelenségek" megmagyarázhatók pusztán anyagi, agyi folyamatok által?

Lehet-e az embernek lelkiismerete, ha nincs lelke? Sőt, hogyan lehet lelkiismeret-furdalása? Megbetegedhet-e az embernek az a része, ami nincs is?

"Természettudományilag" azért lehetetlen eldönteni ezt a kérdést, mert amit a materialista tudomány nem tud megmérni, lombikjaiban mikroszkóp alatt vizsgálni, vagy távcsöveivel meglátni, az szerinte nem is létezik. A lélek pedig az ember anyagtalan része, amelynek nincs súlya, fizikai kiterjedése, töltése, nyomása, sebessége, impulzusa, hőmérséklete, PH. értéke stb., ezért műszerekkel nem is vizsgálható.

2 - 3 = ?         Természetes számok halmazán.

Ezt csinálja a materialista tudomány. Kizár minden megoldást, ami túllép a természetei jelenségek körén.

Agyműködés és a lélek

Materialista tudósok és sok orvos szeret arra hivatkozni, hogy amit szellemi, lelki működésnek hívunk, az nem más, mint az agyban lejátszódó folyamatok eredménye, tehát semmi szükség külön szellemet vagy lelket feltételeznünk. Egyre több lelki jellegű betegségnek (skizofrénia, epilepszia stb.) találják meg az agyi, fizikális okait, ezért a gondolkozás képességének okát is elegendő az agyban keresni- mondják.

Mindebből azonban egyáltalán nem következik, amit vele bizonyítani szeretnének, vagyis hogy az anyag fizikai és kémiai hatásain kívül másra nem volna szükség a lelki működéshez. Senki sem tagadja, hogy a megismerésre, gondolkodásra, emlékezésre, elképzelések alkotására stb. agyi és szervi funkciók is szükségesek. Kérdés azonban, hogy valóban elégségesek-e? Elégséges okai-e az agyi folyamatok az ember szellemi megnyilvánulásainak?

Mondhatja-e valaki, hogy egy zenemű előadásához elegendő egy profi versenyzongora, a művészre nincs is szükség hozzá? A fals dallamokat egyaránt okozhatja a zongora és a zongorista hibája, vagy a kettő együttvéve. Sőt, egy rossz technikával játszó zongorista idővel okozhatja a hangszer meghibásodását is.

A szavakat, amiket egy ember mond, a fizikus elemezheti hangmagasság, frekvencia stb. formájában, de vajon a gondolatot, amelyet a hang hordoz, megmérheti-e? Ha valakinek a házastársa azt mondja "szeretlek", vagy azt "gyűlöllek", mennyire más érzelmeket kelt ez benne! S ezen érzelmek pusztán agyi idegpályák ingerületeinek hatásai lennének csupán? Különben is, azt már régóta tudjuk, hogy a szemünkkel látunk, a fülünkkel hallunk, a fejünkkel gondolkodunk és így tovább. Az, hogy most már azt is tudjuk, hogy ezek a folyamatok pontosan az agy mely régióiban játszódnak le, a lényegen nem változtat. Mindez nem magyarázza meg a tudat tényét, a következtető képességet, a bölcseletet, a logikai levezetések-, az elvonatkoztatások képességét, és legfőképpen nem az öntudatot.

Úgy érvelnek néhányan, hogyha az agy bizonyos részeit ingerlik, akkor reakcióként bizonyos gondolatai támadnak a kísérleti alanynak. De hol itt a logika? Olyan ez, mintha bekopogtatnék egy ajtón, és ha belülről a "szabad" választ hallanám, akkor arra gondolnék, hogy nincs bent senki, a választ odabentről az én kopogtatásom puszta reakciója váltotta ki az üres szoba bútoraiból.

Hol található az agyban a tudat? Hiszen az agyat alkotó sejtek építőanyagai folyamatosan cserélődnek. Mi hordozza akkor a tudatot? Az egyes sejtek? Tudjuk, hogy az agysejtek folyamatosan pusztulnak az életünk során, az öntudatunk (az a tudat, hogy én én vagyok), mégsem változik. Az agyműködés önmagában semmiképpen sem bizonyítja a lélek szükségtelen voltát. Ha az agyban betegség, daganat, sérülés lép fel, az érinti az ember személyiségének megnyilvánulásait, a gondolkodási képességet. Az orvostudomány, az agysebészet sokat tehet, hogy segítsen az elromlott részek javításában. Nem tehet azonban többet, mint a zongorahangoló: megjavíthatja a hangszer meghibásodásait, de a zongoristán nem tud javítani.

Ahogyan a művész nem tud játszani zongora nélkül, és ahogy a zongora sem szólal meg a művész nélkül, úgy az embernek is szüksége van fizikai testre, benne az aggyal, amivel gondolkodik, és a lélekre is, mely "játszik" ezen a bonyolult szerkezeten, hogy működni, élni tudjon.

Szükséges-e tehát a lélek feltételezése az ember személyességének megértéséhez? Kétséget kizáróan bizonyítják-e az agyműködés megfigyeléséből nyert információk a lélek nem létezését? Kétségbevonhatatlan bizonyíték nem szolgál egyik érv mellett sem. Megint ott tartunk, hogy el kell döntenünk, hogy a két lehetséges "forgatókönyv" közül melyik a valószínűbb. 

Mi hát a lélek?

A lélek szónak kétféle jelentést tulajdoníthatunk. Általában érthetjük úgy, mint életelvet, mely élővé tesz minden élőlényt (növényt, állatot, embert). Ebben az esetben azt a minőségi többletet értjük rajta, amelyről az előző pontban volt szó, amely elválasztja az élettelent az élőtől. A Bibliából sem nyerhetünk teljes bizonyosságot arról, hogy az állatokban pusztán élet van, vagy ez az élet valamiféle lélek eredménye. A héber szöveg vonatkozó szavai egyaránt fordíthatók "élő lélek"-nek és "élőlénynek.

1 Mózes 1:30  A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, amelyekben élő lélek van, a zöld füveket [adom] eledelül. És úgy lőn.

Egy biztos: ez az élet nem az anyagból adódik magától, hanem Istentől származik.

Az emberi élet azonban minőségileg magasabb rendű az állatinál, mert az ember szellemiséggel is rendelkezik. Speciálisabb értelemben tehát úgy is mondhatjuk, hogy az élőlényekben élet van, az emberben viszont lélek.

Ha az élőlényeket megelevenítő anyagtalan minőséget léleknek nevezzük is, az ember lelke mindezeknél magasabb kategóriát képvisel.

A lélek szellemiségének bizonyítékai

Az ember tud anyagtalan fogalmakat alkotni, mint "szépség", "harmónia", "szeretet", "lélek". Márpedig ami anyagtalan fogalmakat tud alkotni, az maga sem lehet csupán anyagi, vagy anyaghoz kötött erő.  

Vannak ismereti és akarati tényeink, amelyek tárgyilag teljesen anyagtalanok, amelyeknek tárgya nem határozott alakkal, kiterjedéssel, színnel, hanggal, vagy más anyagi tulajdonsággal bír, tehát nem anyagi valóság. Ilyen anyagtalan ismeret vagy vágytárgy pl.: maga az "anyagtalanság". Én, az ember, el tudom gondolni a "végtelenség", a "lélek", a "szellem", az "anyagfeletti tökéletesség" fogalmait. Mindez tárgyilag teljesen anyagtalan fogalom s hasonlóképp anyagtalan fogalmak ezek is: "igen", "nem", "szépség", "harmónia", "szükségesség", "végtelenség", "szeretet", "Isten". Márpedig ami anyagtalan fogalmakat tud alkotni, az maga sem lehet anyagi, anyaghoz kötött erő.

Amint zenéről nem beszélhet az, aki egyetlen hangot sem hallott soha, amint színről nem beszélhet az, aki színt soha nem látott, amint egy tudományos könyvet nem írhat meg az, akiben magában nincs tudomány; éppúgy az a megismerő képesség sem lehet anyag, amely szellemi dolgokat tud felfogni. ...

Az ember elvont fogalmakat alkot, s elvont dolgokra vágyódhat. Elvont fogalom nemcsak minden anyagtalan fogalom ("Isten", "szeretet", "okosság", "tangenstétel"), hanem minden általános fogalom is: "madár", "fa", "háromszög", anélkül, hogy valamely meghatározott nagyságú, alakú, színű madárról, fáról, háromszögről volna szó. S ezek az elvont fogalmak csak az embernél vannak meg. ... Az állat nem tud rajzolni, nem tudja a dolgok arányait kicsinyítve visszaadni. Ehhez az kell, hogy a megismerő-képesség uralkodni tudjon az anyagon, annak egyes vonásait (pl. az ábrázolandó tárgy körvonalainak arányait) külön tudja választani az anyagi s téri adottságtól, a természetes nagyságtól, kiterjedéstől. Sőt az ember nemcsak általános fogalmakat tud alkotni: ("az ember", "a madár", "oroszlán", "csillag"), azaz nemcsak az egyediségtől tud eltekinteni, hanem még a léttől is el tudja vonni fogalmait: tud puszta "lehetséges madárról", lehetséges emberről", "lehetséges eseményről" beszélni s gondolkodni. Sőt ami ennél is több: a fogalmak egyes alkatrészeit boncolni is tudja s ezek közt összefüggéseket, viszonyokat tud felfedezni. ... Az ember az érzéki megismerés útján nyert képzeteket és érzeteket önállóan, azaz az anyagtól függetlenül fel is dolgozza, elemzi, azok jegyei közt viszonyokat, célirányosságokat, hasznosságokat állapít meg, elvon, ítél, következtet, kombinál, feltalál, berendez. Az anyagtól való ekkora függetlenség az emberi megismerés (és akarás) tényeiben a megismerő (és akaró) alany nagyfokú függetlenségét bizonyítja. Ami pedig az anyagtól bármely értelemben független, az (más szóval) szellemi.

Az ember nemcsak megismer és akar, hanem öntudattal is bír, azaz felfogja azt is, hogy megismer és akar. Sőt mi több: felfogja azt az ént is, aki megismer és akar.  Az ember öntudata különbséget tesz a kívülről vett benyomás és a benyomást felvevő én között. Ha valamit látok, akkor nemcsak látok, hanem tudom is, hogy látok és hogy én vagyok az, aki lát, aki a látást magában érzi. Az anyag tétlen és tehetetlen s így nem képes önmagát felismerni. Ez teljességgel olyan működés volna, amelyre az anyagban, a kiterjedt, lomha, tehetetlen valamiben semmiféle képesség nincsen és soha ilyen képességet az anyag nem hozhat létre magában.

Csak az ismerheti fel önmagát, mint függetlent az anyagi befolyástól, ami az anyagtól csakugyan független, ami az anyagon felül áll: a szellemi lélek.

A lélek létezését bizonyítja az ember akaratszabadsága is. Az ember, ha különböző választási lehetőségek állnak előtte, szabadon tud dönteni, hogy melyiket választja. Nincs eleve kijelölve számára, hogy melyik mellett kell döntenie: ha az egyik valami élvezetes dolog, a másik csupán csak hasznos, akkor egyéni mérlegelésén és a szabad akaratán múlik, hogy végül is hogyan választ. Az ember tud tűnődni, ingadozni, kivárni, és végül bárhogyan is dönt, nem lehet azt mondani, hogy ez az egyedül lehetséges döntés lehetett volna. Ha az ember csak anyagi összetevőkből állna, akkor ki kellene tudni mutatni, hogy az anyagban hol találhatók azok a sajátosságok, melyek ezt a döntési szabadságot okozzák.

Vagy meg kellene határozni azt a törvényszerűséget, mely ilyen módon hat az anyagra, hogy ezt az okozatot eredményezze. Az okság elvének megsértése nélkül tehát nincs válasz ezekre a kérdésekre. Nem azért nincs, mert még nem találták meg, mert logikailag képtelenség egy ilyen válasz.

Ha ez az akaratszabadság nem volna, akkor a bűnözőket nem volna szabad büntetni, esetleg csak gyógyítani. Ha nem volna lehetősége egy embernek választani a jó és rossz cselekedet között, mert az inger eleve kijelöli a reakciót, akkor mi alapján vonhatók felelősségre. Hiszen ők csak azt tették, amit az ösztönük parancsolt nekik. Ha egy kutya megtámad egy embert, akkor nem kutyát állítják bíróság elé, hanem a gazdáját. Az állat csak az ösztöneinek engedelmeskedik, nem mérlegeli cselekedeteit jóság szerint. Érdemeket sem volna szabad elismerni, mint ahogy nem ismerjük el egy jól működő gép érdemeit.

Az akaratszabadság ténye azonban újabb bizonyítéka az emberi lélek szellemi természetének. Mert ismét csak annak jele, hogy a léleknek vannak olyan tulajdonságai, amelyek az anyag megkötöttségét, tétlenségét s csak kívülről való megindíthatóságát messze túlhaladják.

Az emberi léleknek tehát mindenképpen anyagon kívülinek, anyagfelettinek, és ezen kívül szelleminek kell lennie, mert olyan tulajdonságai vannak, melyek az anyagnak nincsenek. Valaminek a tulajdonságai pedig nem lehetnek lényegileg magasabb rendűek és tökéletesebbek, mint a dolog maga, amelynek tulajdonságai.

Példa: kavics. A kavics nem ehető, a szervezet nem tudja megemészteni. Nincsenek, és nem is lesznek soha olyan tulajdonságai, melyek ehetővé tennék, mert ahhoz anyagában meg kellene változnia. Az ember csak bizonyos fajta tápanyagokat tud megemészteni: fehérjéket, zsírokat, szénhidrátokat. Szükség van még ásványi anyagokra, nyomelemekre, de azt is mindenki tudja, hogy pl. a vashiányt nem lehet vasreszelék elfogyasztásával pótolni, mert ezeknek a szervetlen anyagoknak is megfelelő vegyületekben kell bejutniuk a szervezetbe, hogy az hasznosítani tudja.

Ha pedig a lélek szellemi tulajdonságokat mutat, maga is csak szellemi valóság lehet. A szellemi, lelki megnyilvánulások tehát csak olyan alanyban jelenhetnek meg, amelynek magának is van szellemi része.  

De ezen kívül az emberi lélek a szellemi működéseknek létrehozó oka is, már pedig semmi sem lehet az okozatban, ami nincs az okban; az okozat nem lehet tökéletesebb, s magasabb-rendű, mint az ok. Tehát ha a lelki megnyilvánulásokat a lélek hozza létre, a léleknek magának is ezen oknál fogva  szellemi természetűnek kell lennie.

Az emberi lélek tehát tulajdonságaiban, képességeiben s ennélfogva saját mivoltában és lényegében is anyagfeletti, kiterjedéshez nem kötött, az anyag tulajdonságait s korlátoltságát nem osztó, azaz szellemi valóság. Igaz, hogy ez a szellemi valóság ebben az életben a testtel össze van kötve s vele egyesült, úgyhogy legtöbb e világi életműködésében a testi erők közreműködésére van utalva, sőt az emberi lélek sajátos rendeltetése, hogy fogalmait, gondolkozásának elemeit is az érzéki megismerés alapján szerezze meg; amiből következik, hogy az emberi lélek nem tiszta szellem, hanem az anyaggal való egyesülésre természettől ráutalt szellem.

Az ember kiemelkedése az állatvilágból logikai képtelenség

A szellemi lélek, amely az emberben lakozik, minőségileg olyannyira magasabb rendű az állatokat megelevenítő életnél, hogy abból - az okság elve szerint - semmi esetre, semmi módon és körülmények között nem fejlődhetett ki spontán "természetes kiválasztódás" hatására.

Azt kell tehát mondjuk, hogy az ember szellemiséggel bíró lelkének létezése kétségtelen tény. A pszichológia azt állítja, hogy az emberi lélek az evolúció során alakult ki. Láttuk azonban, hogy ez egyszerűen a priori, tehát logikailag lehetetlen. Az emberi lélek olyannyira más minőség, hogy úgy mondjuk más "dimenzió", hogy az állati élet abba magától át nem léphetett, és nem is fog soha. Egyik "főemlős" sem bír még csak közel sem azokkal a tulajdonságokkal, mint az ember: nem gondolkodik, nincs elvont dolgok megragadására képes értelme, nem érez (nincsenek lelki érzései), nincs öntudata, nincs lelkiismerete, nincs akarati szabadsága. A majom és az ember között akkora szakadék tátong, mely semmiféle ugrással még "evolúciós ugrással" sem ugorható át!

A materializmus azt állítja, hogy csak a fizikailag felfogható világ létezik. Ezt a tételét azonban nem tudja bizonyítani, sőt az élet anyagi világtól való függetlensége és az emberi lélek anyagtalan, szellemi volta ellenben bizonyítható. Ezért a materializmus, és a rá alapozó elméletek, mint amilyen az evolúció darwini elmélete, megcáfoltnak tekinthetők.

Tudomány és hit. Összefoglalás

Remélem, hogy az már legalább világos mindenki előtt, hogy a tudomány most már nem akadályozhat meg senkit abban, hogy higgyen Istenben. A legújabb tudományos eredmények immár nem zárják ki Isten létezését. Az ellene felállított elméletek pedig mind megcáfoltnak tekinthetők. Akit tehát eddig az tartott vissza, hogy ellentmondást látott a Biblia és a tudományos megismerés között, azoknak el kell fogadniuk, hogy ez az ellentmondás immár nem létezik. Sokan - tudósok is - azért nem akartak Istennel foglalkozni, nehogy maradi gondolkodásúaknak tűnjenek. Ez immár megváltozott: ma az tekinthető maradinak, aki még mindig a rég meghaladott tudományos dogmák alapján utasítja el Istent. Nem kell tehát megijedni a még napjainkban is egyre-másra megjelenő, az evolúciós elméletet alapul vevő "tudományos" munkáktól. Egy túlhaladott világnézet a korral haladni nem akaró képviselőinek csökönyös megnyilvánulásai ezek.

Istent a természettudomány továbbra sem tudja bizonyítani, mert nem tartozik a vizsgálati körébe. A tudomány csak az "előtérben", a látható, tapasztalható világban levő folyamatokat tudja elemezni, vizsgálni. Isten azonban a "háttérben", a láthatatlanban tartózkodik, ahová semmiféle műszer nem képes behatolni. A mikrofizika felfedte ennek a láthatatlan tartománynak a létezését, melynek hatásaként nyilvánul meg a látható világ. Az anyagról ma már tudjuk, hogy nem van, hanem történik. Azt azonban, hogy minek a hatására történik, arról nem mondhatunk semmit, nem vizsgálhatjuk, egy áthatolhatatlan lepel fedi el előlünk. Ahhoz, hogy technológiát hozzunk létre, nem is kell erről a láthatatlan hatóerőről semmit sem mondanunk. Elég, ha a hatásait megismerjük, kutatjuk. A gravitáció okáról sem mondhatunk semmit - amit mondanak, az csak feltételezés -, mégis az életben mindenhol számolhatunk vele, alkalmazhatjuk.

Döbbenetes felismerés, hogy amit a fizika az utóbbi évtizedekben felfedezett, azt a Biblia már 2000 évvel ezelőtt kijelentette:

Zsid 11:3  Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő.

Ezt a láthatatlan világot nem kell immár valahova a fejünk fölé helyezve elképzelnünk, mint a középkorban gondolták. Az a világkép nem a Biblia tényleges világképe volt. A láthatatlan itt van körülöttünk, a látható benne foglaltatik a láthatatlanban. Ahogy Pál is beszélt róla Athénban, az Aeropagoszon: "mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk" (ApCsel. 17:28). Ez nem a panteisztikus világkép, amely szerint Isten a természetben van, egyenlő azzal! Ellenben azt jelenti, hogy Isten a láthatatlan világban itt van állandóan körülöttünk, nem valahonnan messziről figyel. Amit régen csodának gondoltak, azokról ma már tudjuk, hogy ezekben Isten egyszerűen csak elhúzta egy kis időre a fátylat a láthatatlan világ elől. Gondoljunk csak például a karácsonyi történetben a pásztoroknak megjelenő angyali seregekre. Vagy Jézus mennybemenetelére, amikor "felemeltetett" a tanítványok elől. Jézus itt "egyszerűen" átment a láthatóból a láthatatlanba, és most is ott van. Isten a Bibliában mindig a kor emberének megfelelő nyelvezetet használt a közlésre.

2 Korinthus 4:6-7

Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való. 

Lehet, hogy Isten szavának kincsei a kor nyelvezetének cserépedényeiben vannak, de nem a cserép számít, hanem ami benne van! A Biblia ennek ellenére sem állít soha valótlanságot, csak egyszerűen tekintetbe kell vennünk azt a közeget, amelyben az Ige elhangzott. Miért adta Isten a kijelentését az akkori "tudatlan" - a mi, szemünkben, tegyük hozzá - embereknek, miért nem a mostaniaknak? Ezt mi nem tudhatjuk. Isten azonban mindig pontosan, bölcsen, akkor és úgy cselekszik, ahogy az a legtökéletesebb, a leginkább célravezető. Talán a mai kor emberében több hajlandóságot találna a hitre? A kérdés persze költői. Különben is:

Ézs 40:13-14

13   Kicsoda igazgatta az Úr lelkét, és ki oktatta Őt, mint tanácsosa?

14   Kivel tanácskozott, hogy felvilágosítsa Őt, és tanítsa Őt igazság ösvényére, és tanítsa ismeretre, és oktassa Őt az értelem útára?

Nem kell tehát immár választani a tudomány és Isten között! Nem arról van szó, hogy Isten belefér a tudományos világképbe, hanem Isten igazságai között immár helye van a tudománynak is!

Jordan Pascual-tól ered az ún. "kettős tagadás" gondolata. A modern kori tudomány tagadta Isten létezését. A fizika és más tudományágak legújabb felfedezései viszont tagadják ezt a modern kori világképet. Tehát ebből a tagadás tagadásából most ismét eljutottunk oda, hogy az emberek visszanyerték a döntés szabadságát. Most már nem tekinthető elmaradottnak az, aki nem ért egyet a materialista világképpel, de nem is jelenti azt, hogy Isten léte "tudományosan bizonyított". A kettős tagadás azt jelenti, hogy mindenki szabadon dönthet, hogy a választható alternatívák közül melyiket tartja valószínűbbnek. Mi azt mondjuk, hogy sokkal több és jobb érvek szólnak Isten mellett, mint ellene, de mindenkinek magának kell meghoznia a döntést, hogy mit akar elfogadni.

Mindenesetre az a helyzet, hogy a természettudomány részéről nem áll fenn többé olyan ellenérv vagy gátló ok, amely megakadályozna minket abban, hogy kimondjuk ezt az "igen"-t Isten felé.

Isten megengedi, bárhogyan döntesz, de a döntésedért felelősséget viselsz. A döntésed következményeit viselned kell. 

Most valóban egzisztenciális kérdés előtt állunk mely nem csak e világi, hanem örökkévaló "egzisztenciánkat"

5Móz 30:19  Bizonyságul hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod;

Erről van szó. És a természettudomány már nem adhat nekünk választ, érvet hit és hitetlenség közti döntésben sem a hit mellett, sem ellene. Ez az új helyzet, amely a mai ember számára kialakult a mai fizika eredményei által megalapozott gondolkodásbeli változás folytán.


Vissza a tetejére

4. rész

Létezik-e Isten?

A közmegegyezésből (általános ismeretből) származó istenérv

Az elmúlt alkalmakon bizonyítékokat kezdtünk számba venni arról, hogy miért hiszünk. Magyarul van-e értelmes, józan ésszel is belátható, igazolható alapja a keresztyén hitnek.

Miért ne támaszkodhatnék a hit ész okokra? Hiszen mit jelent hinni? Annyit jelent, mint: igaznak tartani. Igaznak azonban csak azt tarthatom, aminek igaz voltáról meggyőződést szereztem. Vagy ész okok vagy megbízható tekintély szava által. Egy kinyilatkoztatott keresztény igazságot (pl. a Szentháromság tanát) persze csak a kinyilatkoztatás alapján, illetve a kinyilatkoztató isteni tekintély alapján hihetek el, nem ész okok alapján; de még itt is ész okok kellenek annak bebizonyítására, hogy valóban Isten nyilatkoztatta-e ki ezt a tant?

Ahol azonban nem is bibliai kinyilatkoztatásról, hanem mint az Isten léte kérdésében, alapvető hitbeli meggyőződésről van szó, ott egyenesen az ész okokon múlik minden. Isten létét nem hihetem ésszerűen, ha nem ész okok és bizonyítékok alapján hiszem. Előbb tudnom kell, hogy Isten van, csak aztán jöhet a hit mint ragaszkodás a meggyőződéshez és csak legutóbb a tekintélyi hit: az Isten esetleges kinyilatkoztatásainak elfogadása, elhívése.

Fontos: A bizonyítékoknak nem az a céljuk, hogy igazolják Isten létét, hanem, hogy megalapozzák és megerősítsék a hitünket.

 

Mivel most egy újabb fordulóponthoz értünk, nem árt egy kicsit összefoglalni az eddigieket.

Gyakran ér az a támadás bennünket, hogy mivel a tudomány már rég megcáfolta Isten létezését, ezért a hit nem más, mint érzelmileg labilis emberek mentsvára az őket ért nehézségek közepette. Ezt még el is fogadják, sót mondják is, vagy gondolják: te egy gyönge ember vagy, neked szükséged lehet az erő ilyen pótlékára, de nekem, az erősnek, aki a valóság talaján állok, nekem ugyan nincs.

Vajon ki áll azonban a tényleg a valóság talaján?

Idéztünk egy ateista professzort, aki szerint az istenhitnek nincs értelmes alapja, ellenben a materialista világkép igazolható.

A megelőző három alakalommal viszont azt állapítottuk meg, hogy nincs logikus magyarázat a materialista - "csak a fizikai valóság létezik" - nézeten belül a lét három alapvető kérdésére: az Univerzum létrejöttére, az Élet keletkezésére, és az ember személyességére. Matematikai nyelven szólva: a fizikai valóság halmazán nincs megoldása ennek a feladatnak. A 2-3-nak csak akkor van megoldása, ha kiterjesztjük az elfogadható megoldások körét a pozitív számokon túl a negatívokra is. Amíg ezt nem tesszük meg, nem találunk megoldást. 

Vizsgálódásainkban kitértünk az Igazság természetére, azaz megnéztük, mi az igazság az Igazságról. Beszéltünk a manapság egyre inkább eluralkodó posztmodern világképről, melyben minden relatív, az igazság is. Sok ember napjainkban úgy gondolkodik, hogy mindenkinek az igaz, amit igaznak tart, és ebben nem lát ellentmondást.

Mi azonban megvizsgáltuk, hogy a valóság egy adott tényéről egyszerre csak egy igazság létezhet. 

Ezt azért szükséges megértetni az emberekkel, mert a keresztyénséget sokszor titulálják kirekesztőnek, mert nem fogadja el mások hitét. Világossá kell tennünk azonban, hogy azzal, hogy nem értünk valakivel egyet az nem ugyanaz, mintha kényszerítenénk arra, hogy fogadja el a mi nézetünket. Vannak ma is olyan vallások, amelyek erőszakot is alkalmaznak a velük egyet nem értőkkel szemben, és a múltban a keresztény vallás nevében is követtek el ilyesmit. Fontos azonban tisztáznunk, hogy a bibliai keresztyénség nem térít erőszakosan, noha nem is ért egyet a más nézeteket vallókkal. Nem is tehetünk másképpen, mert megnéztük azt is, hogy Isten a Bibliában egyértelműen kijeleni, hogy (Péld. 21.30) "Nincs bölcsesség, és nincs értelem, és nincs tanács az Úr ellen." Ha a Biblia a legfőbb tekintély az életünkben, akkor nem érthetünk egyet azokkal, akik más nézeteket vallanak. Azt viszont nem tiltja a Biblia, hogy nem szerethetjük őket, sőt kifejezetten ezt kéri tőlünk.

Tehát ott tartunk most, hogy

1)     a hit az nem vak remény, nem is teremtő erő, hanem értelmes meggyőződésekbe vetett bizalom Isten iránt.

2)      Az Igazság akármi is, csak egyféle lehet.

3)     A materializmus által kínált megoldás a világ létrejöttére és a benne tapasztalható egyes jelenségekre az elme értelmes vizsgálatának következtetése szerint hibás.

4)     Ellenben egy Teremtő személyes lény (Isten) feltételezésével a világban a fizikai szinten nem magyarázható dolgokra jó válasz adható.

Itt tartunk most.

Nem elégedhetünk meg azonban ennyivel, mert az idézett ateista professzor azt is állította, hogy az Isten létezése mellett nem szólnak jó érvek.

Nézzük meg tehát mostantól fogva néhány érvet, mely Isten létét valószínűsíti.

Ismét szeretném leszögezni, ezek nem olyan érvek, amelyek kétséget kizárólag bizonyítják Isten létezését. Aki kételkedni akar, ezután is fog tudni. A kételkedéshez ugyanis nincs szükség feltétlenül észérvekre.  

Vannak, akik azért utasítják el Istent, mert látnak bizonyos problémákat a gyülekezetben. Ez azonban olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy én nem megyek el vásárolni, mert a boltban tolvajok is vannak. Ezzel egyrészt a lelki éhenhalást választja, másrészt pedig ott van szemben fellelhető szálka és gerenda esete, illetve az, hogy mielőtt eldobod a követ, hogy megkövezz másokat a vétkeikért, biztos vagy-e benne, hogy a te szénád tiszta?

 

Már többször hasonlítottam a bizonyítás módját egy bírósági tárgyaláshoz. Ott is az esküdteknek (vagy a bírónak) a különféle lehetséges forgatókönyvek közül azt kell kiválasztania, amelyet a feltárt bizonyítékok a legjobban alátámasztanak. Egy filozófus mondhatja azt, hogy logikailag lehetséges, hogy az áru a polcról pont beleesett a lopással vádolt személy táskájába, de egy bíróság aligha fogadja el ezt az érvelést. Ami ugyanis elméletileg lehetséges ugyan, az a valóságban korántsem biztos, hogy elegendő valószínűséggel meg tud történni.

Például kiszámolták, hogy a bibliai próféciák véletlen bekövetkeztének valószínűsége 10-972. Tehát van némi valószínűsége, mondja egy ateista, és ha van, akkor meg is történhetett. Ez azonban olyan kis valószínűség, amit másképpen nulla lehetőségűnek hívnak.  

 

Kell-e egyáltalán istenérvekkel, istenbizonyítással foglalkozni? Hiszen valójában az, hogy Isten létezik, minden ember előtt világos. Ez szinte intuitív módon, úgymond ránézésre felismerhető minden ember számára. Olyan, mint amikor benézek a hűtőbe, akkor intuitívan, ránézésre meg tudom állapítani, hogy van-e benne tej. Ez nem igényel külön bizonyítást. A probléma olyan, mint amikor egy kisgyermek, aki nem szereti a tejet azt mondja az anyukájának, hogy "nem, nincs semmi tej a hűtőben".

Isten kijelentette, hogy önnön létezésének ismeretét beleültette minden emberbe.

(Róm 1:19)  Mert ami az Isten felől tudható nyilván van ő bennük; mert az Isten megjelentette nekik

(Zsolt 19:2)  Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat.

Nincs tehát mentsége egyetlen embernek sem, hogy nem tudott Istenről. Amikor elé kell majd állnia, ezzel senki nem érvelhet. Ellenben arra kell válaszolnia, hogy miért nem hitt Neki, ha tudott Róla!

 

A helyzet tehát nem az, hogy az emberek nem tudnak Istenről, hanem az, hogy nem akarnak tudni Róla. Ezért inkább nem is akarnak gondolkodni Róla, mert amiről nem gondolkodom, az nem is hat rám - vélik. Ez azonban struccpolitika, és nem igazán válik be.

Ezért aztán szükséges lehet az embereket újra ráébreszteni Isten valóságára. Ettől még nem fognak hinni, de hozzásegítheti őket a hitre jutáshoz.

A MÓDSZER

Mielőtt elkezdenénk konkrét istenérveket vizsgálni, szeretném bemutatni azt a módszert, amit használni fogunk hozzá.

Ezt a módszert deduktív érvelésnek hívják, és a helyett, hogy elméleti magyarázatába fognék, inkább bemutatom, hogy mit jelent ez.

A formális logika szabályai szerint előzetes kijelentéseket, ún. premisszákat fogunk tenni, amelyek ha megállják a helyüket, önként folyik belőlük a következtetés.

Például:

(p1) Minden madár gerinces

(p2) A veréb madár

K: A veréb gerinces

 

(p1) minden bogár rovar

(p2) a szarvasbogár bogár

K: a szarvasbogár rovar.

Ha a premisszák igazak, és megfelelő közöttük a logikai kapcsolat, akkor a következtetés is igaz. A cáfolathoz a premisszákat, vagy a köztük lévő összefüggést kell cáfolni.

Hibás érvelések:

(p1) Minden politikus hazudik - nem tartható kijelentés

(p2) Károly politikus

K: Károly hazudik.

 

(p1) Minden sárgarigó sárga

(p2) Láttam egy sárga madarat

K: amit láttam, az sárgarigó volt


(p1) Minden sárgarigó sárga

(p2) Láttam egy sárga madarat

(p3) Minden sárga madár sárgarigó   - egy rejtett hamis premissza érvényteleníti a következtetést

K: amit láttam, az sárgarigó volt


 

(p1) Minden madár gerinces

(p2) 2 + 2 = 4 - nincs logikai kapcsolat a premisszák között

K: A veréb gerinces

ISTENÉRVEK

A különféle, Isten létezését bizonyító érveket számtalanszor végiggondolták és rendszerbe szedték már az emberiség komoly gondolkodói.

Az Istenérveket három fő csoport szerint fogjuk tárgyalni. Vannak, amelyek a tapasztalati, természeti világ megfigyeléséből indulnak ki, ezeket fizikai, vagy természet­tudományos istenérveknek nevezzük. Általában ezekről folyik a legtöbb vita, és a nagyközönség is ezekről szokott legtöbbet hallani. Én azonban most ezekkel kevéssé szeretnék foglalkozni.

Vannak érvek, amelyek az ember lelkivilágának jelenségeit veszik szemügyre és bizonyos erkölcsi megállapításokból, vonják le a következtetést, hogy személyes Istennek léteznie kell. Ezek a morális, erkölcsi istenérvek.

Legszilárdabbak és legáltalánosabb érvényűek a bölcseleti, a metafizikai istenérvek; de ezek a legelvontabbak és legnehezebbek is. Ezek átfogó bölcseleti, gondolkodásbeli jellegűek, amelyek nem a teremtett világ egy-egy részének, hanem az összes létező dolgok legáltalánosabb tulajdonságainak megfigyeléséből indulnak ki és ebből a megfigyelésből vonják le azt a következtetést, hogy az anyagi és emberi világ nem létezhetik magától, hanem kell lenni egy világfeletti alkotónak.

I . Erkölcsi, vagy morális Istenérvek

1)  Közmegegyezésből (általános ismeretből) származó istenérv

(p1) Minden nép, népcsoport, törzs, aki valaha létezett a földön, hitt valamely természetfölötti erő létezésében.

(p2) Amit az emberiség, a népek túlnyomó része igaznak tart, annak valós alapjának kell lennie.

K: Tehát a természetfölötti hatalom létezésének igaz dolognak kell lennie.  

Megjegyzés: amikor az emberiség általános isten-ismeretéről beszélünk, akkor ezen természetesen nem kizárólag a Biblia Istenét értjük. Arról van szó, hogy be lehet-e bizonyítani, hogy minden nép alapvetően hitt valamiféle természetfeletti létezőben?

Lássuk e tételeket egyenként.

(p1) Az összes népek ismerték Isten, még ha másnak nevezték is.

Az emberi értelem s a gondolkozás törvényei az összes népeket Isten ismeretére vezették. Az isteneszme éppoly általános, mint maga a gondolkozás. Az antropológia (embertan) és a néprajz legnevesebb képviselői egyetértenek ebben..

Az egyik híres antropológus, Cornelis Tiele, például így ír: "Az az állítás, hogy vannak népek vagy törzsek, amelyek nem ismerik a vallást, vagy helytelen megfigyelésen, vagy fogalmi zavaron alapul. Nem találtak eddig egyetlen népet, egyetlen törzset sem, amely nem hitt volna felsőbb lényekben, s az utazókat, akik ennek ellenkezőjét állították, később éppen a tények cáfolták meg. Ennek folytán teljesen jogosult az az állítás, hogy a vallás legáltalánosabb értelemben véve az emberiség egyetemes jelensége."

Egy másik szintén elsőrangú antropológus, Oscar Peschel  szerint: "A kérdésre, hogy találtak-e bárhol a földön olyan néptörzset, amelynek ne volnának vallási eszméi és mozgalmai, határozottan tagadó választ kell adnunk".

Müller Miksa szerint: "...Ma már, mint biztosat állíthatjuk, hogy minden kutatás ellenére sehol olyan emberi lényeket nem találtak, akiknek ne lett volna a maguk mód-ja szerint vallásuk".

Ezek a tudósok, akiket idéztem, még a XIX. században éltek, de addigra már kijelenthetjük, hogy ismerték a föld népeinek túlnyomó részét, ha nem mindet. Az azonban biztosan állíthatjuk, hogy azóta sem adtak hírt egyetlen olyan népről sem, amelynek ne lett volna valamiféle vallása. Én legalább is nem akadtam rá ilyen híradásra.

Ezt az állítást azt gondolom nyugodtan bizonyítottnak, vehetjük: minden nép rendelkezik-rendelkezett valamilyen isteneszmével.

Persze azóta számos azon emberek száma, akik szándékosan elutasítják Isten létezését, de a kezdetektől ez nem így volt. Ők ateistává váltak, de a népnek, ahonnan jönnek ezt megelőzően mind volt valamilyen vallása. 

(p2) Amiben az emberiség túlnyomó része megegyezik, csak természetes józan ész következtetése lehet.

Induljunk ki onnan, hogy minden általános rendnek és egyezésnek valami közös alapjának és okának kell lenni. Lehetetlen, hogy az emberek százmilliói józan, természetes gondolkozásukat követve mind az Isten elfogadására jutottak volna, ha ennek a megegyezésnek nincs közös és igaz alapja.

Mármost mi lehet ez a közös alap?

1) vagy egy óriási és általános tévedés,

2) Vagy valamely óriási világcsalás,

3) vagy az igazság természetes kényszerítő ereje, a gondolkozási törvények alkalmazása folytán szükségképpen előálló Isten-eszme. Más lehetőség nincsen.

A közmegegyezés forrása nem lehet közös tévedés

Lehetséges, hogy valamiben minden ember gondolkozó képessége megegyező eredményre jusson, és az mégse legyen igaz? Azt gondolhatnánk: igen. Hiszen hányszor tévedett az egész világ! Az emberek pl. évezredeken át meg voltak róla győződve, hogy a Nap és a csillagok forognak a Föld körül, nem pedig a Föld a Nap körül! Ez mégis tévedés volt. Nem lehetséges-e tehát, hogy ugyanígy tévedjen az emberi elme, amikor a világrend okául az Istent, a Teremtőt tételezi fel?

Óriási azonban a különbség e két dolog között. Mert először is szigorúan véve az emberiség akkor sem tévedett, mikor a Napnak s csillagoknak mozgásában hitt a Föld körül. Mert a Nap viszonylag csakugyan a Föld körül mozog. Mozgás annyi, mint helycsere. A Nap pedig csakugyan folyton cserél helyet a Földre nézve. Hogy aztán melyik az abszolút mozgó és melyik a pusztán viszonylagosan mozgó: erre nézve a emberiség tévedhetett, de nem mintha az ész vezette volna ebben félre, hanem egyszerűen, mert nem is nagyon gondolt rá, nem tett különbséget az abszolút és relatív mozgás között; figyelme erre a kérdésre nem terjedt ki.

Nem lehet azt mondani, hogy az emberiség mindenkor szilárdan hitte volna a Nap és a Föld folytonos viszonylagos helyváltozásra nézve, hogy éppen a Nap az, amely abszolút mozgásban és a Föld az, amely abszolút nyugalomban van. A Nap "mozog" az égen, csak ennyit tudtak; hogy abszolút vagy relatív mozgással-e, ezt a kérdést fel sem vetették. Erre nézve semmi esetre sem volt az emberek közt "közmegegyezés". Feltehetjük, hogyha az ókor valamely komoly, művelt gondolkodója, pl. Arisztotelész vagy Platón előtt felvetette volna valaki a kérdést: biztos-e benne, hogy csakugyan a Nap forog a Föld körül és nem fordítva, bizonyára azt felelte volna: ezt bizony nem tudom, ezen még nem gondolkoztam, de nem tartom lehetetlennek. Szóval: a megegyezés csak a viszonylagos mozgásra vonatkozott és ebben tévedés nem is volt.

Azzal is felelhetnénk a fenti ellenvetésre: abban mindig tévedhet az emberi elme, aminek helyes megismerésére nemcsak következtető képesség, hanem bizonyos bonyolultabb fizikai ismeretek is szükségesek. Amennyiben ezeknek hiányában ítél, tévesen ítél, de ez még nem bizonyít semmit az ész megismerő képességének megbízhatóságára nézve; mindössze óvatosságra int oly dolgokban, amelyek bonyolultabb fizikai tudást igényelnek. Ellenben oly dolgokban, amelyeket egyenesen a gondolkozás törvényeiből folyónak ismer fel az emberi elme, nem lehet tévedés; máskülönben maga az értelem vesztené el megbízhatóságát és ezzel minden gondolkodásnak, és tudásnak létjogosultsága megszűnne.

Marad tehát a következtetés: hacsak a tévedésnek valamely különleges s megmagyarázható oka nincs, az emberiség közmeggyőződése valamely kérdésben nem eredhet másból, mint a gondolkozási törvények önkénytelen és helyes alkalmazásából, vagyis az emberi észből.

Azaz: amiben az emberiség általában megegyezik, annak más nem lehet alapja, mint az ész és igazság kényszerítő ereje.

Tehát az általános tévedés lehetőségát nagy valószínűséggel kizárhatjuk. Annyit legalább is mondhatunk, hogy ennek az általános tévedésnek logikus oka nincsen.

Csalás nem lehet a közmegegyezés forrása.

Az isteneszme egy óriási világcsalás volna? Azonban ki követte volna el ezt a csalást? Tegyük fel, hogy valamely népet valami körmönfont csaló csakugyan a maga kedvére vagy előnyére eltöltött volna az Isten létének hitével. Tegyük fel azt is, hogy annak a népnek egyetlen okos és függetlenül gondolkodó embere nem volt, aki a vakmerő újítóval szembehelyezkedett és a népet felvilágosította volna: akkor is miként magyarázható, hogy ez a vakhit egyik népről a másikra is átterjedt? Jóformán minden ellentmondás nélkül?

Minden népre: az afrikaiakra éppúgy, mint az amerikai őslakókra, a görögökre és perzsákra, egyiptomiakra és asszírokra, a kínaiakra és indiaiakra? Ezek a népek már nagyon régen igen messze elkerültek egymástól: hogyan volt lehetséges, hogy valamennyien ugyanazon egy teljesen alaptalan mesét elhittek volna és egész erkölcsi, kulturális, sőt gyakran állami életüket is erre az ingatag talajra alapították?

És ha már az ősnépeknek ilyen fokú és irányú megcsalattatását valahogy el tudnánk is képzelni: hogyan magyarázható, hogy ez a hit, ha csakugyan minden tárgyi alapot nélkülöz és csak egy ravasz csaló hintette el, fenn tudta tartani magát évszázadokon, évezredeken át minden népnél a mai napig? Mégpedig nemcsak együgyűek és az esetleg valamilyen módon érdekeltek körében, hanem rendkívül művelt, igazságkereső, lelkiismeretes emberekben is? Sőt, a legnagyobb lángelmék, modern természettudósok, bölcselők körében is?

Ha valaki valamikor 5 vagy 6 ezer év előtt elhitette volna az emberekkel, hogy a fák növekedése az erdőben erdei manók vagy a holdsugár által történik: tarthatta volna magát ez a mese évezredeken át, ezernyi különböző nép között, fel egészen a huszadik századig, annak természettudósai, bölcselői stb. között is? Márpedig ez a mese sokkal ártatlanabb és igénytelenebb volna, mint az Isten léte, ha csakugyan csak mese és ámítás volna!

Általános ellenvetés, hogy Isten létét a papok találták ki

Csakhogy ez bizony "filius ante patrem" volna, fiú létezése az apa születése előtt. Mert hogyan lehettek papok, ha még nem volt vallás, ha még nem hitték az Istent?

Képzeljük el, amit egyik ember odamegy a másikhoz, és azt mondja:

- Én egy pap vagyok, és általam imádhatod istent.

- Imádhatok kicsodát? Na menj innen, amíg jól van dolgod!

Ha nem előzőleg volt istenhit és vallás: honnan vették a papok (sámánok, varázslók) azt a tekintélyt, amelynél fogva ilyen babonát és alaptalan hitet szavukra mindenki azonnal elfogadott volna?

Mások azt mondják, hogy Isten létét az uralkodók találták ki, hogy saját hatalmukat az isteni eredet erejével szilárdítsák meg. De ismét csak: ilyen erő csak akkor származhat, ha az emberek már előzetesen hittek a természetfeletti hatalomban. Ha ilyesmiben nem hittek volna a fejedelmek nem is tudtak volna erre hivatkozni.

Sok uralkodónak pedig kifejezetten kényelmetlen volt, hogy hatalmát egy felette álló istenség korlátozhatja, ezért többen közülük magukat tették meg istennek.

Mit találtunk tehát:

1)     Nem látunk rá ésszerű okot, hogy az isteneszme egy általános tévedés eredménye lehetne

2)     Arra sem látunk elfogadható okot, hogy az istenhitet valami nagy csalás vagy elhitetés következményének tekintsük.

3)     Marad tehát a 3. lehetőség, hogy az emberiség egyöntetű istenhitének valóságos alapjának kell lenni

K: Tehát az Isten létének igaz dolognak kell lennie.

Csaltunk valahol menet közben?

Lát valaki rejtett premisszát, ami megváltoztathatja a következtetést?

Lát valaki ellenmondást a premisszák között?

Ha ilyenek nincsenek, akkor a deduktív érvelés szabályai szerint a következtetésünk helyes.

Íme tehát az első válasz az ateista Michael Martin professzornak: egy értelmes érv Isten létezése mellett.

Hangsúlyozom: ez egy érv, nem bizonyíték.

Ne becsüljük alá ennek a következtetésnek jogosságát. Aki e következtetést nem fogadja el, logikusan nem zárkózhat el a végső és általános kételkedéstől sem.

Mert ha az emberi értelem ilyen lényeges és fontos dolgokban, a lét végső alapjainak felismerésében általánosan és egyetemlegesen tévedne, akkor maga az emberi természet és a megismerő képességünk van hazugságra és tévedésre berendezve.

Ekkor pedig már nem látni be, miért tartsuk ugyanezt az ismerő képességet bármily más "nyilvánvaló" dolog megismerésében megbízhatónak?

Egy fontos dolgot ne felejtsünk azonban el: Istenről tudni nem azonos azzal, hogy megismertük Őt. Én is tudok, mondjuk a Köztársasági elnök létezéséről, de nem ismerem őt személyesen. Istennel is ez a helyzet!

Az ember maga nem férkőzhet Isten közelébe, bármilyen úton is próbálja meg azt.

Ézs 55:8-9

(8)   Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti utaitok az én utaim, így szól az Úr!

(9)   Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én utaim utaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!

Csakis Isten léphet kapcsolatba az emberrel, azon a módon, ahogyan ő akarja. Isten létére következtethetünk a világból, de személyére vonatkozólag abból semmit sem tudhatunk meg. Isten a Bibliában szólt hozzánk, teremtményeihez, egyedül a Bibliában találhatjuk meg azokat a kijelenéseket, amelyekkel Istent - az általa feltárt mértékig - megismerhetjük.

(Zsid 1:1Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által,

Istent nem lehet megérteni, csak hit által elfogadni

(2Kor 5:7)  Mert hitben járunk, nem látásban;

Isten mellett szívvel lehet dönteni, nem ésszel,

(Róm 10:10a)  Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.

Mindezekből az következik, hogy pusztán észérvek alapján senkit sem lehet az Istenben való hitre eljuttatni. Egyfajta isten-tudásra talán eljuthat így az ember, de semmiképpen arra a személyes kapcsolatra, ami Isten valódi szándéka. Ezt a döntést csak szívvel lehet meghozni. Isten a szíveket vizsgálja, nem az elmét. Ha valaki pusztán tud Istenről, de nem akar vele személyes kapcsolatba kerülni, azon ez a tudás nem segít. Ha valaki beteg, nem elég tudni a gyógymódot, hanem alkalmazni is kell!

Gyakran azonban az akadályozza meg az embereket, hogy szívbéli igent mondjanak Istenre, mert az elméjükben különféle téves elképzelések, vélekedések vannak Istenről, melyet a világ ültetett el abban.

Ennek a sorozatnak tehát az is az egyik kimondott célja, hogy ezeket a hibásan rögzült vélekedéseket segítsen félretenni az útból, hogy a szív meghozhassa a döntését.

Akik valóban, alázattal keresik az Igazságot, azokat megkeresi Isten.

(Péld 8:17)  Én az engem szeretőket szeretem, és akik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak.

 

Vissza a tetejére

5. rész

Létezik-e Isten?

A boldogság utáni vágyból és a lelkiismeretből származó istenérv



Vannak-e jó érvek a Biblián kívül, melyek alátámasztják Isten létezését?

Ezzel a kérdéssel kezdtünk el foglalkozni az elmúlt vasárnapon.

Kicsit talán szokatlan itt a vasárnapi iskolában a hitnek ilyen intellektuális, hogy ne mondjam racionális megközelítésével foglalkozni.

A hithez azonban két dolog kell: ész és akarat.

Tehát egyrészt az észnek, az értelemnek be kell valamilyen módon látnia, hogy az adott dolog igaz. Vagy egy számára megbízható tekintély szava, vagy bizonyítékok alapján. Az ész vagy értelem persze félrevezethető. Így az ember igaznak fogadhat el egy hazugságot, félrevezetést is. A lényeg azonban az, hogy az embernek önmaga előtt valamilyen módon igazolnia kell, hogy miért fogad el valamit igaznak, még ha ez a magyarázat hibás is. Nekünk, az evangélium hirdetőinek tehát először is arra kell törekednünk, hogy az Igazságról felvilágosítsuk az embereket. Ezt pedig arról a szintről kell kezdenünk, ahol az emberek megértési szintje tart. Ez pedig manapság sajnos gyakran ott kell kezdeni, hogy bizonyítsuk, Isten egyáltalán létezik. 

Az ember azonban nem egy számítógép, amibe ha betápláljuk az Istenről szóló adatokat, és ha azok helyesek, a komputer kiírja, hogy "Igaz", és hisz.

Az akarat ugyanis képes az ész ellenében is dönteni. Az akarat mozgatója, pedig a szív. A szív a Bibliában sokkal többet jelent a fizikai szervnél.

(Péld 4:23)  Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki [minden] élet.

Ahogy a testben a szív juttatja el az életet adó vért a szervezet minden zugába, úgy szellemi értelemben a szív az ember lelki életének mozgatórugója. Ahogy az agyba, a gondolkodás, az értelem helyére is a szív juttatja el a vért, úgy az értelmünk is a szív fennhatósága alatt áll. Tehát a szív, az akarat tud az értelem ellenében is dönteni.

Érdekes, de nem meglepő, hogy a Biblia nem azt mondja, hogy "értelemmel hiszünk az igazságra", hanem azt, hogy (ki tudja?):

(Róm 10:10)  Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre. Kicsit másképpen fogalmazva: "szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk".

Először az akaratunknak el kell ismernie, be kell hódolnia ennek az igazságnak, hogy aztán a szánkkal bizonyságot tudjunk tenni róla.

Az ész, az értelem szállítja az információkat, az adatokat, de a szív vezérlete akarat hozza meg a döntést. Olyan ez, mint amikor a cég különféle osztályai szállítják az információt, de a főnök hozza meg a döntést. És dönthet az adatok által sugallt iránynak ellentétesen is.

Azt is elmodja a Biblia, hogy miért tesz így a szív gyakran.

Jer 17:9-10

(9)   Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?

(10)   Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő utai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint.

A szív tehát csalárd, tud dönteni a megismert információk ellenében is, és képes az értelmet e döntésének igazolására használni, mindenféle elméleteket gyártani, hogy igazolja miért nem hisz.

A lényeg tehát az, hogy az értelem önmagában nem elég a hithez, kell hozzá az akarat is.  Szükség van tehát az értelemre egyáltalán, ha az akarat képes fittyet hányni neki?  

Róma 10:13-14

(13)   Mert minden, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.

Ezt jól ismerjük.

(14)   Mimódon hívják azért segítségül [azt], akiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig [abban], aki felől nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkül?

Ha tehát nem hallanak az emberek jó okokat Istenről, akkor nem is fognak hinni. A mi dolgunk tehát az, hogy szóljunk, és a szív döntését pedig ráhagyjuk arra, aki hallgatja, az már nem a mi felelősségünk.

Nézzünk meg tehát további érveket, melyek Isten mellett szólnak. Ezek még mindig Biblián kívüli érvek. Amíg valaki nem hisz Istenben, a Bibliát sem fogadja el tekintélynek.

(2) A boldogság utáni vágyból származó istenérv.

(p1) A boldogság utáni vágy minden embernek veleszületett, kiirthatatlan tulajdonsága.

(p2) Lehetetlen azonban, hogy az ember természeténél fogva állandóan olyasmi után törekedjen, ami a maga teljes valóságában egyáltalán nem érhető el.

(p3) Ez a boldogságvágy azonban itt a földön soha nem elégíthető ki tökéletesen.  Csak a végtelen jóban lelhetünk teljes megelégedést.

K: A végtelen jó azonban az Isten. Kell tehát Istennek lennie, aki felé az ember boldogságvágya, habár öntudatlanul, állandóan törekszik.

(p1) A boldogságvágy minden embernek veleszületett és kiirthatatlan tulajdonsága.

Mindenki szeretne boldog lenni. Nem csak szeretne, hanem akar is boldog lenni; minden cselekedetünket az a vágy irányítja, hogy általa lehetőleg nagy boldogságot vívjunk ki magunknak. Azt is elmondhatjuk, hogy az emberek nem elégednek meg egyfajta közepes, "már éppen elég" boldogsággal, hanem mindig vágyank még nagyobb boldogság és örömérzet iránt. Lehet, hogy valaki azt mondja, hogyha "nekem ez meg az meglenne, vagy ilyen és olyan helyzetben lehetnék, akkor én már boldog lennék", de ez nem igaz. Nincs a földön egy olyan ember sem, aki ne tudná magát a jelenleginél még boldogabbnak tartani.

Van olyan közületek, aki azt mondaná, hogy ő már tökéletesen boldog?

Amikor tehát az emberek boldogságra vágynak, akkor ez a boldogság a tökéletes boldogság kell legyen. Ez azonban a földön nem elérhető.

(p2) Lehetetlen, hogy az ember természeténél fogva törekedjék olyasmi után, ami el nem érhető.

Ha az ember természeténél fogva a legnagyobb hevességgel törekszik a boldogság felé - mégpedig a tökéletes boldogság felé -, akkor ennek a boldogságnak valahol létezőnek és elérhetőnek kell lennie. Máskülönben a természet maga volna hazug. Egy eszes, értelemmel bíró lény, mint az ember ugyanis csak arra törekedhet, csak azután vágyódhat, amiről meg van meggyőződve, hogy elérhető.

Régebben én egy olyan üzleti rendszerben dolgoztam, ahol azt mutattuk be az embereknek, hogy bizonyos termékek forgalmazásával hogyan tudnak ők maguk haszonra szert tenni. Sokféle indokkal találkoztunk, amit az emberek mondtak, hogy miért nem akartak vele foglalkozni. Ezek azonban rendszerint kifogások voltak, melyek hátterében leggyakrabban az állt, hogy nem hitték, hogy ez működik, vagy nekik sikerülhet. Márpedig az ember nem törekszik olyasmi után, amit nem tart elérhetőnek.

Így van ez a boldogsággal is. Ha az emberek nem tartanák elérhetőnek, nem törekednének utána. De mint láttuk, minden ember törekszik utána, tehát ennek valós alapjának kell lennie.

Valahányszor tehát a boldogság után vágyódunk és ennek elérésére csak egy lépést is teszünk, mindannyiszor a bennünk szunnyadó természetes tudatból indulunk ki, hogy ez a boldogság csakugyan van és elérhető.

Ennek a gondolatnak bizonyító erejét sokan nem veszik észre. Belenyugszanak abba a divatos paradoxonba, hogy a boldogság olyan álom, amely után önkéntelenül rohanunk, és amely nem valósítható meg soha. Ezzel azonban egy nagyon mély ellentmondást visznek bele az emberi természetbe.

Ha ugyanis az ösztöneink valami olyasmi megszerzésére hajtanak minket, ami nincs, miből tudhatjuk, hogy más esetben nem csapnak be minket?

Az állatok igazából két dologra törekszek csupán: a létfenntartásra és a fajfenntartásra. E mindkét cél elérhető. Ösztöneik e két cél érdekében fejtik ki hatásukat.

Lehetséges volna, hogy az ember viszont olyan célok felé törekedjen, ami nem elérhető? Ha az emberben van boldogság utáni vágy, akkor kell lennie egy oknak, ami előidézte azt. Nincs ugyanis okozat ok nélkül.

C) Ez a boldogságvágy csak a végtelen jóban elégülhet ki teljesen.

Ezen a világon azonban, ahogy láttuk nincs teljes és tökéletes boldogság.

Ez a világ a tökéletlenség állapotában van. Az édenkerti bűneset miatt Biblia szerint romlandóság alá van vetve, ezért e világi létben a hiánytalanság, a hibátlanság állapota nem érhető el. Az embert Isten egy tökéletes világba, teljes boldogságra teremtette. A bűneset miatt azonban a világ körülötte tökéletlenné vált, de az ember vágya a tökéletes boldogságra megmaradt. 

Ha csak a világi oldalról nézzük, ahogy nincs abszolút egészséges, úgy nem lehetséges abszolút boldog ember sem.

Látott már közületek valaki agárversenyt a televízióban? Amikor egy műnyulat húznak az erre beidomított kutyák előtt, amelyek eszeveszetten futnak utána. A futam során azonban soha nem érhetik azt el. A világi ember így fut egész életében a boldogság után: soha nem érheti azt el.

A világ csak relatív, viszonylagos boldogságot tud nyújtani.

Minden e világi "boldogság" tehát korlátolt és véges. A szépség, a gazdagság, a hírnév, hatalom legkésőbb a halál percében összedől. A tökéletesen boldog állapot azonban a hiánytalanság, a hibátlanság, a végtelen jó állapota. Ennek az állapotnak azonban valahol léteznie kell, hiszen csak így törekedhet utána az ember.

K: A végtelen jó azonban az Isten.

Mivel a tökéletes jóság és boldogság a világban nem található, de léteznie kell, így annak a fizikai valóságon kívül kell léteznie. A végtelen igazság, jóság és szépség fogalma egyszerűen azonos az Isten fogalmával, aki maga a végtelen tökéletesség, gazdagság, bőkezűség és szeretet.

Ha tehát természetünk szava nem hazug, ha - amint kimutattuk - nem vágyhatunk nem létező dolog után, akkor ennek a tökéletes boldogságnak valahol léteznie kell. Ha pedig létezik, akkor kell forrásának is lenni, aki biztosítja ezt a tökéletes boldogságot. Aki ezt biztosítja, Isten az. Tehát léteznie kell Istennek.

Ellenvetés. Ha erre valaki azt felelné, hogy hiszen az állat is vágyódik a boldogság felé és azt mégsem éri el soha, erre azt felelhetjük: az állat is vágyódik a lehetőleg legnagyobb fokú fizikai jólét, úgymint jóllakottság, fájdalmak kerülése, számára megfelelő környezet, élettér birtoklása és ilyenek után. Ha azonban e fizikai szükségei be vannak töltve, nem vágyik több után. Nem vágyik nagyobb, kényelmesebb fészek, odú, szebb tollazat stb iránt. Minden alap nélkül való állítás az, hogy az állat a szó szoros értelmében vett boldogság után vágyódna. Azt, amire az ő természete hajtja őt, az állat el is érheti, de ez nem egyéb a lét és fajfenntartás biztosításánál. Még amikor azt látjuk, hogy kutyák vagy lovak ragaszkodnak a gazdájukhoz, ez sem tekinthető boldogság utáni vágynak. Ezt az embernek végtelenbe vágyó igazságszomjával és boldogságáhításával még csak összehasonlítani sem lehet.

Ennek az érvnek a hatalmas megerősítéséül szolgál az a tény, hogy az összes népek hittek nemcsak az Isten létében, hanem a lélek halhatatlanságában is: a boldogság otthonát a túlvilágban keresték. Erről a közmegegyezésről a múlt héten volt szó.

Az ember boldogságvágyából egyesek éppen ellenkezőleg: az isteneszme értéktelenségére akartak következtetni. Azt mondták: mivel az ember vágyódott a boldogságra, de azt itt a földön nem érhette el, ezért kitalálta Istent, hogy nála és benne találja meg a boldogságvágya kielégítését.

Ez azonban ismét a "fiú az apa előtt" (filius ante partem) hibás érvelés, mert addig nem is támadhatott az emberben ilyen vágy, mielőtt azt Isten el nem ültette benne. Láthattuk ugyanis, hogy az élővilág minden tagja csak olyasmi után vágyakozik, ami valóságosan létezik és elérhető. Evolúciós szemlélettel semmi nem indokolja egy ilyen vágyakozás kialakulását.

Másodszor: a boldogság vágya nem nevezhető egyszerűen önző képzelgésnek, mert az a legtermészetesebb és legmélyebb emberi ösztön megnyilvánulása, az igazság, jóság és szépség teljességének szomjazása, amely nem lehet hamis és alaptalan, hacsak maga az emberi természet és értelem nem az.

 

Összegezve ezt az érvet:

Mivel az emberek vágynak a boldogságra, mégpedig a tökéletes és teljes boldogságra, ami pedig a fizikai világban nem található meg, ezért annak kívülről kell származnia: Istentől. Tehát léteznie kell Istennek.

(3) A lelkiismeretből származó istenérv

(p1) Az emberi lelkiismeret egy feltétlenül felettünk álló erkölcsi törvényt tételez fel.

Az ember, mégpedig minden nép és minden korszak embere, természettől fogva bizonyos dolgokat erkölcsösöknek, másokat erkölcstelen rosszaknak ismert és ismer fel, és ez az erkölcsi érzék vagy helyesebben ítélőképesség, vagyis a lelkiismeret minden időben és minden népnél egyenlően megvolt és megvan. Lelkiismeretünk nemcsak arra figyelmeztet, hogy a jót tennünk, a rosszat kerülnünk kell, hanem ha jót vagy rosszat tettünk, utólag is jó vagy rossz érzést kelt bennünk: a jó tett tudatát vagy a bűn tudatát.

Róma 2:14 - 2:15

(14)   Mert mikor a pogányok, akiknek törvényük nincsen, természettől a törvény dolgait cselekszik, akkor ők, törvényük nem lévén, önmaguknak törvényük:

(15)   Mint akik megmutatják, hogy a törvény cselekedete be van írva az ő szívükbe, egyetemben bizonyságot tévén arról az ő lelkiismeretük és gondolataik, amelyek egymást kölcsönösen vádolják vagy mentegetik.

Minden ember, a vad népek is érzik, hogy bizonyos dolgokat nem szabad megtenni, és vannak bizonyos erkölcsi kötelességek, mint a szülők tisztelete, a hála, a baráti hűség, a hazaszeretet, a más vagyonának megbecsülése stb., amelyeket be kell tartani. És azt is érzi és tudja minden ember, hogy ezek az erkölcsi kötelességek minden emberi törvénykezéstől függetlenül léteznek, és hogy betartásuk fontosabb volna minden egyéni érdeknél.

Az igaz, hogy az emberek gyakran megszegik ezeket a törvényeket, de ennek ellenére tudják, hogy ezek léteznek, és tudják azt is, hogy nem volna szabad megszegniük őket.

Honnan eredhet tehát ez az erkölcsi törvény? Mint mindennek, ennek is kell egy valós alapjának lennie, ahonnan ered, ez nem lehet pusztán valami elvont fogalom. Egy elvont, elméleti dolog nem szabhatna határt az ember cselekedeteinek, hacsak ha az nem valami egyetemes, kényszerítő forrásból ered. Kell tehát valami olyan valósággal létező legfőbb jónak lenni, ami miatt az egyéni érdekeinkről is lemondunk.

A "természetes kiválasztódás" elmélete szerint az az egyed marad fenn, és fejlődik tovább, amely a maga számára a legjobb feltételeket tudja biztosítani, a többi egyed kárára is. Ez pedig nem ad magyarázatot arra, hogy miért mondana le egy egyed a személyes haszonról egy másik számára.   

A lelkiismeret nemcsak azt mondja, hogy ez vagy az "helyes" vagy "helytelen", ezt vagy azt jól vagy rosszul tettük, hanem azt is, hogy a jónak követése és a rossznak kerülése valamiféle íratlan törvény, parancs vagy kötelesség.  Egészen más az, amikor az ember éhes vagy szomjas, és tudja, hogy enni, inni jó és hasznos a számára, mint amikor a lelkiismeret szavára valamit helyesnek vagy helytelennek tart. Előbbi belső fizikai szükségből ered, utóbbi azonban valami külső, ez egyénen kívül létező egyetemes parancs.

Honnan eredhet azonban ez a parancs? És ami ugyanilyen fontos, hol van ez rögzítve, mi vagy ki az, aki-ami előírja ezt az ember számára?

Nem magyarázható ez az erkölcsi ítélet kölcsönös megállapodásból sem, mert ilyen benső lelki értékítéletet semmiféle emberi hatalommal nem lehetne minden emberbe, minden népbe, minden időben és az egész világon beleszuggerálni.

Azt sem lehet mondani, hogy az erkölcsi jó azért feltétlenül kötelező, mert az ész parancsolja, hogy kövessük.  De miért parancsolja az ész? Mi ennek a reális alapja? Az ész nem csinálja az erkölcsi törvényt, hanem csak felismeri, mint meglévőt, és az akaratunk elé állítja. Az akaratunk pedig képes áthágni ezt a törvényt. Az erkölcsi törvény létezik a mi eszünktől, értelmüktől függetlenül is, tehát kell lennie az elégséges, reális alapjának is; ez pedig csak egy létező, vagyis végtelen jó lehet.

Megerősíti ezt az érvet a lelkiismeret szava is, mely az elkövetett jó vagy rossz cselekedet után helyeslő vagy vádló érzetet okoz. A lelkiismeretnek ezt a szavát sem lehet pusztán az észből magyarázni. Mert az ész csak annyit mondhat egy-egy cselekedetünkről, hogy hasznos volt-e, megfelelt-e a társadalmi szokásoknak, szép volt-e stb. A lelkiismeret azonban feltétlenül többet mond. Ha jót tettünk, ez örömérzetet kelt bennünk, mert érezzük, hogy valamely nagy és mindenek felett való kötelességünknek tettünk eleget. Ha pedig rosszat tettünk, ez félelmet és aggódást kelt bennünk, mert érezzük, hogy a vétettünk valami felettünk álló törvényszerűségnek. A bűntudat és a velejáró félelem egy valóságos végtelen veszteség érzetét kelti bennünk, egy jóét, ami semmivel fel nem ér, és amit visszavonhatatlanul elvesztettünk.

Ha nem volna bűntudat, és nem volna lelkiismeret, soha senki nem térne meg, hiszen senki sem ismerné fel bűnös voltát, és járulna Istenhez bocsánatért.

(P2) Ez a lelkiismereti törvény Isten nélkül érthetetlen volna.

Ezzel az erkölcsi törvénytudással adva van az emberi értelem és lelkiismeret tanúság-tétele az Isten mellett.

Egyszer: az erkölcsi törvény feltételezi az Isten létét; másodszor a lelkiismeret feltételezi az Isten létének felismerését.

1. Az erkölcsi törvény feltételezi az Isten létét. Nincs törvény törvényhozó nélkül. Ha valahol törvényt ismerek fel, ezzel együttvéve törvényhozót is felismerek. A lelkiismeret kötelező ereje nem eredhet a puszta ítélőképességből, mert ez legföljebb valaminek a hasznos, szép, megfelelő voltát ismerheti fel emberi szempontokból, de felsőbb kötelességet nem szabhat rá, mert az ugyanannyi volna, mintha valaki önmagának megfellebbezhetetlen parancsokat osztogatna.

A lelkiismeret, lelki képesség végeredményben csak a saját erkölcsi ítélőképességünk, amely a kötelességeinket felfedezheti, de e kötelességet nem hozhatja létre önmagunkkal szemben. Senki sem lehet önmagának ura és feljebbvalója. Ha tehát a lelkiismeret igazi kötelességről beszél, sőt jutalmazó és büntető következményeket helyez kilátásba, ez feltételezi azt, hogy az emberi lelkiismeret éppen magától a természettől úgy van berendezve, hogy egy magasabb törvényhozónak a parancsait és törvényeit közölje az emberrel. Ha tehát a természet szavára hallgatok, már ezen az egy alapon meg kell találnom a legfőbb törvényhozót, az ember fölött álló és vele feltétlenül rendelkező Teremtőt: a személyes Istent.

2. De az erkölcsi jónak mint törvénynek felismerése, azaz a lelkiismeret is lehetetlen volna az Isten felismerése nélkül.

A lelkiismeret nemcsak feltételezi az Istent mint törvényhozót, hanem ennek a törvényhozónak felismerése is rávezeti az embert. Ezért találjuk meg az emberek és népek közmegegyező hitében az Isten fogalmát, nemcsak mint teremtőét, hanem mint a jónak parancsolóját és megjutalmazóját, a rossznak pedig tiltóját és büntetőjét. Ebből a szempontból a lelkiismeretből folyó istenérv újabb megerősítése a közmegegyezésből vagy közmeggyőződésből származtatott istenérvnek.

Ellenvetés. Erre azt mondhatná valaki, hogy hiszen a primitív népeknél sokszor a legkevertebb és zavarosabb erkölcsi felfogásokkal találkozunk, sőt még a művelt pogány nemzetek is sok erkölcsi kérdésben (rabszolgaság megengedettsége stb.) nem láttak tisztán. Vannak népek, amelyek az idős szülőket bizonyos korban csupa irgalomból agyonverik; másutt a többnejűség, a rablás, lopás stb. nem mennek vétekszámba. Azonban mi következik ebből? Megint csak az, hogy az ember az eredetileg kétségtelenül tisztább erkölcsi eszméket helyenként eltorzította, egy és más dologban bizonyos társadalmi szokások vagy alakulások eltompították az emberek lelkiismeretét és tisztánlátását. De ez itt egyáltalán nem fontos. Nem azt mondjuk, hogy az erkölcsi törvény a maga egészében tisztán állt minden nép lelkében, hanem: hogy egyáltalán volt erkölcsi törvény s ez nagyjából mindenütt és minden időben megegyezett. Hogy néha egyes helytelen dolgokat erkölcsileg megengedetteknek tekintettek, ez is csak megerősíti tételünket: éppen azért gyakorolták ezeket a helytelenségeket, mert erkölcsileg megengedetteknek tartották. De ebben is a "megengedettség" kérdése volt reájuk nézve a döntő. Voltak, akik a lelkiismeret fejlődését egyszerű társadalmi szokásokból és megállapodásokból akarták kimagyarázni. A majomelmélet hívei természetesen minden erkölcsi törvényt és vonatkozást, így pl. a szemérmet is csak lassú fejlődés és különböző külső behatások eredményeképp szeretnék feltüntetni. Ezek azonban teljesen önkényes, képzelgésen alapuló feltevések.

Összefoglalás.

Az ember lelkivilágának jelenségei tehát háromféle úton is elvezetnek az isteneszme tárgyi valóságának s objektív értékének felismerésére. Az emberi nem közmegegyezése mindig hitte és vallotta az Istent és ennek a közmegegyezésnek egyetlen helytálló magyarázata csak a természetes emberi észnek következtető ereje, a gondolkozási törvényeknek öntudatlan és önkéntelen alkalmazása lehet. Ez az első ún. morális istenérv. Másodszor az ember boldogságvágya, a végtelen megismerés és kielégülés felé törekvő áhítozása vezet rá a legfőbb jónak, az igazság és jóság ősforrásának, az Istennek realitására. Végül harmadszor: a lelkiismeret ténye s főleg a lelkiismeretünkben jelentkező abszolút, felsőbbrendű s elkerülhetetlen kötelességérzete vezet rá egy legfőbb, világfeletti törvényhozóra, egy végtelen hatalmú lényre, akitől mindenestül függünk, s akinek épp ezért joga van nekünk minden fölött kötelező törvényeket szabni.

 

Vissza a tetejére

6/a.

Az információ eredetéből következő istenérv

(1. rész)

 

Benne vagyunk a sűrűjében az Isten létezését alátámasztó racionális bizonyítékok vizsgálatának. Már több mint két hónapja ezzel foglalkozunk itt a vasárnapi iskolában.

Néhányotoknak talán már kezd unalmassá válni ez a téma, és arra gondol, hogy miért kell ezzel ennyit foglalkozni? Isten azt várja tőlünk, hogy higgyünk benne, és ez elég, nincs szükség ennél többre.

 

Sokszor halljuk azonban azt a véleményt, hogy Isten létezése felől senki sem lehet biztos. Azt, hogy Isten létezik-e és, hogy Ő milyen, azt egyszerűen nem lehet tudni.

Azt mondják ezek az emberek, hogy Isten létezését nem lehet bizonyítani, Istenben hinni kell. Vagy hisz benne az ember vagy nem, ez rajta múlik. Nekem ilyenkor mindig az az érzésem, hogy az illető azért kardoskodik e mellett az álláspont mellett, mert így semmi ésszerű ok nem vezeti arra, hogy neki esetleg meg kellene változtatnia a saját álláspontját. Ha Isten létezése tényleg nem igazolható racionális érvekkel ill. bizonyítékokkal, akkor tényleg mindenki szabadon és felelősség nélkül választhat hit és hitetlenség között.

Kinek hogyan tetszik. Teljes a függetlenség.

Sok hívő ember is, ha megkérdezik, hogy miért hisz Istenben, csupa szubjektív érvet sorol fel, olyat amely az ő számára bizonyíték erejű

Pl:

-        Amikor eljöttem a gyülekezetbe, Isten megérintett és onnantól tudtam, hogy hinnem kell,

-        XY beszélt nekem Istenről és én hittem neki,

-        Mindig is hittem Istenben,

-        A Bibliában olvastam.

Egy másik embernek azonban ezek mindössze egy véleményt jelentenek, egyet a sok millió közül.

Ez a fajta hit lehet nagyon valódi, de nehezen kommunikálható és sokszor tudat alatt nem is igazán erős. Az ember, mivel értelmi lény joggal tarthat igényt valaminek az értelmes és kommunikálható magyarázatára.

 

Tegyük fel, hogy a következőket kérdezik tőlünk az ilyen érvekre:

-        Honnan veszed?

-        Honnan tudod, hogy nem tévedsz?

-        Milyen alapon fogadod ezt el?

-        Biztos vagy benne?

-        Be tudod bizonyítani?

Ezekre a kérdésekre pedig értelmes és objektív válaszokat, bizonyítékokat kell adni. Vajon képesek vagyunk-e erre, ha kérdeznek bennünket, hogy megadjuk a válaszokat másoknak, vagy éppenséggel kétkedő önmagunknak?

Tekintsük át tehát még egyszer röviden, mit jelent hinni, és milyen szerepe lehet ebben a bizonyítékoknak.

(Zsidó 11:1)  A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.

"A hit pedig a remélt dolgoknak valóságként való elfogadása és a nem látott tények felől a magunk meggyőzése." (Csia Lajos ford.)

Kulcsszavak:

-VALÓSÁG - azaz nem kitaláció, nem fantázia

-NEM LÁTHATÓ - de valóságos

-DOLGOK, TÉNYEK

-MEGGYŐZŐDÉS

Ezek mind olyan fogalmak, amelyek, nem hogy nem kerülik ki a racionalitást, hanem egyenesen megkövetelik.

A hit Bibliai fogalma ezek alapján gyökeresen eltér a köztudatban napjainkban élő naiv hit fogalmától.

Naiv hit: Amit nem tudhatunk, abban hiszünk.

Bibliai hit: Habár nem látjuk, meg vagyunk felőle győződve, azaz hisszük.

Szeretném, ha nekünk mind bibliai hitünk lenne, nem pedig naiv.

 

Különbség van:

-         szubjektív élmény (pl: érzelmi élmény)

-         személyes tapasztalatok (pl: körülmények javulása, csoda)

-         a személyes bizonyság (másik ember élete, szavai)

-         értelmes és logikus érvek és

-         a bizonyítékok meggyőző ereje között.

Ezeknek mind megvan a szerepe, mind vezethet hithez, de bizonyítékok híján egy dolog valóságának még mindig csak a valószínűségéről beszélhetünk azaz meggyőződésünk még nem lehet teljes.

A hit tehát lehet:

-         érzelmi - de mi van ha az érzelmi állapot megváltozik?

-         tapasztalati - de mi lesz ebből a hitből egy Jób-i próbában?

-         értelmi, de megalapozatlan - mi lesz, ha emberünkre találunk, aki felteszi az iménti kérdéseket?

-         értelmi és megalapozott, kommunikálható (önmagunk felé is) bizonyítékokon nyugvó

-         megingathatatlan alap (a tapasztalatok és érzelmek számára is.)

Veszélyek a naiv hívő számára:

-         tudat alatt tudja, hogy "csak hisz" azaz naiv reménye van, és ez gyengíti az Istennel való járását.

-         a megfelelő érzelmi, értelmi és tapasztalati támadással szemben csak gyenge védelme van. (A hit pajzsa gyenge Ef. 6:10-17)

-         a hite szubjektív (egyéni megérzéseken alapul) és ki van szolgáltatva a szubjektivitásának.

-         nem tudja a hitét kommunikálni.

-         nem engedelmeskedik Máté 22:37 és Zsid.11:6 parancsának

(Máté 22:37)  Jézus pedig monda neki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.

(Zsidó 11:6)  Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.

Isten tehát megköveteli, hogy teljes értelmünkkel és gondolkodásunkkal is szeressük. Ennek nélkülözhetetlen része a teljes hit, azaz a teljes meggyőződés is.

Teljes meggyőződésünk kellene tehát, hogy legyen.

A kérdés viszont az, hogy: Hogyan?

 

Mindezeket figyelembe véve kezdtük tehát megvizsgálni azt, hogy milyen értelmes, józan ésszel, tehát az elmével is belátható indokaink vannak rá, hogy miért hiszünk.

Kezdtük ezt azzal, hogy kimutattuk: a materialista, pusztán anyagi szemléletű, csak a fizikai jelenségeket elfogadó világnézet alapján nem magyarázható meg az univerzum létrejötte, az Élet keletkezése, és az ember személyessége.

Utána elkezdtük számba venni az Isten mellett szóló érveket. Kezdtük ezt a morális vagy erkölcsi érvekkel.

Ha valaki megkérdezi, miért hiszünk, már el tudjuk mondani az előbbieken felül:

-         Mert a világon minden nép hitt Isten létezésében (még ha máshogy is hívta), és ennek nem lehet semmiféle más valós alapja, mint hogy Isten valóban létezik.

-         Mert minden ember vágyik a tökéletes boldogságra, és ez csak egy tökéletes jóban nyerhet kielégülést. Mivel az ember nem vágyhat olyasmi után, ami nem létezik, és mivel ez a tökéletes boldogság itt a földön nem található meg, ezért léteznie kell valahol máshol. Ez a "máshol" pedig csakis Istennél lehet. Tehát Istennek magának is léteznie kell.

-         Az ember lelkiismerete felismer egy felette álló erkölcsi törvényt, mely nem származhat máshonnan, csak Istentől. Tehát léteznie kell Istennek.  

 

Ezek olyan érvek, melyek már jól kommunikálhatók, mert nem személyes benyomásokon alapulnak, hanem egyetemes érvényűek.

Azonban elismerem, hogy talán nem ezek a legmeggyőzőbb érvek, melyek Isten léte mellett szólnak.

 

A mai napon az ún. természettudományos, vagyis a fizikai valóság bizonyos jelenségeiből származtatott istenérvek közül nézünk meg egyet.

Tulajdonképpen a materializmus cáfolatánál már tárgyalt érvek, mint az Univerzum keletkezése, az Élet származása, az emberi személyesség eredetének kérdése is ide sorolható, ezért ezekkel már nem foglalkozunk most külön.

Van azonban a létező, látható világunkban egy olyan jellegzetesség, melyre úgy vélem kevés figyelem irányul. Ez pedig az információ eredetéből származó istenérv. Ezt az érvet a sokak által ismert Werner Gitt dolgozta ki részletesen. És ez egy annyira jó érv, hogy még sohasem találkoztam egyetlen cáfolatával sem. Sőt még annak kísérletével sem.

Hányan vannak közületek tisztában ezzel az érvvel?

Különösen matematikusok, informatikusok, mérnökök, és egyéb reál gondolkodású emberek számára lehet ez az érv nagyon elgondolkodtató, de mindenki más számára is hasznos lehet alaposabban megismerni.

Werner Gitt aprólékosan kidolgozta minden részletét ennek az érvnek, melyet most nyilván nem lesz lehetőség teljesen kitárgyalni. Azonban nagy vonalakban mégis megkísérlem. Annyira legalább, hogy mások számára is képesek legyünk beszélni róla.

Nyilván ez az érv sem győz meg senkit önmagában, de segíthet egy magát reálisan gondolkodó embernek, hogy közelebb vigye őt az Isten melletti döntése meghozatalához.

 

Az információ eredetéből következő istenérv

(P1) A világban van információ

(P2) Az információ nem-anyagi természetű (az anyag csak hordozza, de nem hozza létre az információt)

(P3) Információ nem keletkezik spontán módon, természeti folyamatok által, csak és kizárólag értelmes információ-forrás (adó) által

K: Tehát léteznie kell egy a világon kívül álló, értelmes információ-forrásnak, aki az Isten. 

Ez az érv megfogalmazható kizárási tételként is:

(p1) Lehetetlen, hogy információ önmagától, értelmes információ-forrás nélkül keletkezzen

(p2) a világban van információ

k: ezért a világ létrehozójának értelmes lénynek kellett lennie, tehát van Isten.

 

(P1) A világban van információ

Vizsgáljuk meg először is azt, hogy mit nevezünk egyáltalán információnak. Az informatikában régóta a Shannon-féle információ definíciót használják, amely tetszőleges jelsorozatot információnak tekint. Amikor azonban mi információról beszélünk, ennél a definíciónál sokkal többre gondolunk. Werner Gitt 5 szintet határozott meg, amelyek alapján valóban információról beszélhetünk. Most csak röviden mondanám el ezeket, de ennél sokkal részletesebben be van ez mutatva a könyvében. Nekünk az is elég, ha felhívjuk a beszélgetés során ezekre a figyelmet, hogy akinek mondjuk, megértse, hogy mi az, amiről mi azt mondjuk, hogy magától nem keletkezhetett. (Nem kell tehát ezeket feltétlenül fejből tudni).

 

1) Statisztika - a jelsorozat szintje. (jeltípus, jelmennyiség)

Az információnak lennie kell jelkészletének. Betűk, szimbólumok meghatározott számban.

Itt még teljesen figyelmen kívül hagyjuk, hogy egy adott karakterlánc értelmes-e vagy sem. A nyelvtani helyesség kérdése sem kerül szóba ezen a szinten.

2) Szintaxis - a szabályszerűségek szintje (jelkészlet, nyelvtan)

Ezen a második szinten csak magáról a karakterkészletről (kód) és a karakterek és karakterláncok összefűzésének szabályairól (szókincs, nyelvtan) van szó, ami független mindenféle értelmezéstől.

(Pl: A pityula röcsöli a regét. Ennek a mondatnak van szintaxisa, de nincs értelme. Ezért ez még nem az az információ, amiről beszélünk)

3) Szemantika - az üzenet, a jelentés szintje

Ezen a szinten jelenik meg először az értelmes üzenet, és mellette még két jellemzője az információnak:

a) Maga az értelmes üzenet,

b) az üzenet által az üzenő (adó),

c) és az üzenet által az üzenet átvevője (vevő).

A jelkészlet (statisztika) és a nyelvtan (szintaxis) számottevően megváltozhat, ha az információt egy másik nyelven ábrázoljuk, noha a jelentése változatlan marad. Egy konkrét üzenet jelkészletet és nyelvtana megváltoztatható, a szemantikája, vagyis a jelentése azonban nem, mert különben sérülne maga az üzenet.

Mivel a jelentés mindig gondolati terveket ábrázol, egy több tagon keresztül történő adatátviteli folyamat során is az első tagnak szellemi forrásnak kell lennie (pl. egy rádiós előadás szerzője mint adó - adóberendezés - rádiótorony - rádióantenna - autórádió - autóvezető mint vevő).

Tétel: Minden információ valamilyen szellemi forrásból (adó) ered, ha visszafelé az átviteli lánc kezdetéig követjük.

4) Pragmatika - az üzenettel elérni kívánt cselekvés, tett szintje

A szemantika szintjéig nem merül fel a konkrét cél kérdése, melyet az adó az információ átadásakor kitűz magának. Azonban az adó részéről minden információátadás azzal a szándékkal történik, hogy meghatározott eredményt érjen el a vevőnél, ezt hívhatjuk pillanatnyi konkrét célnak. Hogy elérje a kívánt eredményt, az adó megfontolja, hogy milyen cselekvési mód által juthat el a vevő ehhez a pillanatnyi célhoz. Ezzel az információ teljesen új szintjéhez értünk, melyet pragmatikának (gyakorlati hasznosulásnak) nevezünk. Minden tényleges információnak van pragmatikus szempontja. Ez alatt azt értjük, hogy minden információ, melyet az adó küld a vevőnek, egy konkrét céllal bír.

A valódi információ képes cselekvést kiváltani (ösztönözni, kezdeményezni, végrehajtani) a vevőnél. Az információ mind élettelen (pl. számítógép, autómosó sor), mind élő (pl. sejtfolyamatok az állatoknál és az embernél) rendszerekben kifejti reaktív hatását.

A nyelvben nem egyszerűen mondatokat rakunk egymás után, hanem kéréseket, panaszokat, kérdéseket, felvilágosításokat, kioktatásokat, figyelmeztetéseket, fenyegetéseket és parancsokat fogalmazunk meg, melyek meghatározott cselekvést váltanak ki a vevőnél.

A valódi információnak mindezekkel a jellemzőkkel rendelkeznie kell.

5) Apobetika - az eredmény szintje

Esetünkben még egy kritériumot felállítunk a valódi információval szemben. Mégpedig azt, hogy hatására a vevőnél valamilyen konkrét eredményre jön létre. Valami történik a hatására.

 

Összefoglalva a ezeket a jellemzőket világossá vált, hogy az információ többszintű fogalom. A hagyományos információelmélet az információ lényegének csak egy nagyon szűk részét ragadja meg, ami az információ öt tárgyalt szintjén könnyen lemérhető. Ki lehet mutatni, hogy egyes szerzők ellentmondásos kijelentései és hamis következtetései abban gyökereznek, hogy anélkül beszélnek információról, hogy számot adnának róla, éppen melyik szinten mozognak, vagy hogy a mindenkori szint elegendő-e ilyen messzemenő következtetések levonásához. Így például a biológiai rendszerek eredetének kérdésére semmilyen válasz nem adható, ha csupán a statisztikai szintre hivatkozunk. Az imponáló matematikai apparátust felvonultató értekezések sem tisztáznak semmit, ha a képletek a statisztika szintjén mozognak. Megalapozott kijelentések csak akkor tehetők, ha az információ minden szintjén következetesen kezeljük az adó-vevő problémát.

Egy adatsor tehát csak abban az esetben információ, ha van meghatározott számú és fajtájú jelkészlete, ezeknek a jeleknek van valamiféle szabályrendszere, nyelvtana, ahogy egymáshoz rendeljük őket. Van továbbá jelentése, értelme; célja; és eredménye az üzenetnek. Minden információ feltételez továbbá egy adót, ahonnan elindul az üzenet, és egy vevőt, akihez megérkezik és aki értelmezni tudja azt.

Tegyük fel tehát ismételten az előbb megfogalmazott kérdést: van-e a világban a fenti kritériumoknak megfelelő információ? Válaszként lássunk két példát:

1.      A rendőr megállít egy autóst, és kéri a jogosítványát, aki átnyújtja neki azt. Ebben a szituációban megvalósult az információ mind az öt szintje, az eredmény elérésével (a jogosítván átnyújtása) bezárólag.

2.      A DNS-ben található információ. A DNS szálon található "kémiai betűket" a tudósok az A, G, T és C betűkkel ábrázolták. Ezek a betűk kódolják az élőlény genetikai információját. A DNS-nek tehát minden bizonnyal van jelsorozata (statisztika), a betűknek van szabályszerűsége (szintaktika), van jelentése (szemantika), amely az élőlény teljes felépítésének leírása, van pragmatikája, hiszen a DNS azzal a céllal létezik, hogy az állat testfelépítése átörökítésre kerülhessen, és van eredménye (apobetikája): a megszülető új élőlény.

A válasz tehát egyértelműen igen: van a világban a mind az öt aspektust magában foglaló információ.

 

(P2) Az információ nem-anyagi természetű (az anyag csak hordozza, de nem hozza létre az információt)

A kijelentés bizonyításához vessünk fel - szintén Werner Gitt alapján -, néhány feltevést, majd lássuk meg, hogy bizonyíthatók-e ezek.

-         Az információ nem anyag, de tárolásához és átviteléhez anyagra van szükség.

-         Az információ nem élet, de a sejtekben található információ alapvető minden élőlény számára. Az információ az élet szükséges feltétele.

-         Az élet sem nem anyag, sem nem információ, de mindkét jelenség szükséges hozzá.

Az evolucionisták - filozófiai előítéleteik alapján - mind az információt, mind az életet tisztán anyagi jelenségnek tekintik. Az élet keletkezését és lényegét ezzel tisztán fizikai-kémiai folyamatokra redukálják.

Werner Gitt tehát felállította a természettudományos információelmélet (TTI) legfontosabb tételeit, melyek cáfolják az evolucionizmus téziseit.

(megjegyzés: Az alábbiakban felsorolt tételeket ismert rendszerek megfigyelése által nyertük. A természeti törvényekre vonatkozó eme alaptétel mind az anyagi, mind a nem-anyagi mennyiségekre érvényes)

TTI-1: Egy anyagi mennyiség semmilyen nem-anyagi mennyiséget nem hozhat létre.

Általános tapasztalatunk, hogy egy almafa almákat, egy körtefa körtéket, egy bogáncs pedig bogáncsmagokat terem. Ugyanígy a lovak csikókat, a tehenek borjakat, a nők pedig gyermekeket hoznak világra. Ehhez hasonlóan, a megfigyelés alapján megállapíthatjuk, hogy egy anyagi mennyiség soha nem hoz létre nem-anyagi mennyiséget.

Az evolúciótan képviselői éppen a TTI-1 ellentétét állítják. Példaként megemlítjük Adolf Heschl "Az intelligens genom" című könyvét , amelynek alcíme: "Az emberi szellem keletkezése mutáció és szelekció által". A szerző már a címmel is azt sugallja, az emberi szellem, tehát valami nem-anyagi dolog, keletkezhet. Mivel ilyet nem figyeltek meg, Heschl fejtegetései merő spekulációk maradnak, amelyek bizarr filozófiai gondolati építmények, és amelyeknek nincs semmilyen realitásuk. A várt tényeket azzal az evolucionista meggyőződéssel helyettesítik, "hogy fajunk, minden vélt vagy bizonyított sajátosságával - legyen az morfológiai (testfelépítésbeli), viselkedésbeli vagy tisztán szellemi természetű - egészében beleillik az evolúció alapvető mechanizmusaiba, így ma is alá van vetve a biológiai evolúciónak".

Ez azonban egy olyan állítás, mely valóban nem több egy puszta állításnál. Semmivel sem igazolható.  

Ebből világosan látható: Az evolúciótan a világon létező minden nem-anyagi dolgot (pl. információ, tudat, emberi szellem) az anyagból eredeztet.

Ezt a feltevést egyetlen megfigyelés sem támasztja alá, ezért alapvetően téves.

A TTI-1 általánosan figyelembe veendő eredményét valamivel speciálisabban is megfogalmazhatjuk, miáltal a TTI-2 törvényhez jutunk:

 

TTI-2: Az információ alapvető nem-anyagi mennyiség.

Materialista gondolkodásmód: A materialista gondolkodásmód messzemenően belopódzott a természettudományokba, úgyhogy uralkodó paradigmává vált. Richard Lewontin amerikai genetikus találóan állapította meg, hogy ez egy igazolhatatlan előzetes elhatározás:

"Nem arról van szó, hogy a tudomány módszerei arra kényszerítenek bennünket, hogy elfogadjuk a látható világ tisztán materialista magyarázatát. Ellenkezőleg - először elhatároztuk, hogy hiszünk a tisztán anyagi folyamatokban, majd megalkottuk azokat a kutatási módszereket és tudományos elméleteket, amelyek tisztán anyagi magyarázatot szolgáltatnak - nem számít, hogy e magyarázatok ellentmondanak a józan észnek és összezavarják a be nem avatottakat; mert nem engedhetjük meg, hogy Isten betegye a lábát az ajtón"

Nem-materialista gondolkodásmód: Lewontin figyelemre méltó őszinteséggel bevallotta, miért hangsúlyozzák olyan abszolút módon a materializmust: a Teremtő szigorú tagadása miatt. Mi ettől világosan és tudatosan elhatároljuk magunkat, mivel a tisztán materialista gondolkodásmód nem alkalmas a megfigyelt valóság magyarázatára, és ezért a gondolkodás és kutatás zsákutcájába vezet. Az a valóság, amelyben élünk, két alapvetően különböző tartományra osztható, nevezetesen az anyagi és a nem-anyagi világra. Az alábbiakban felsoroljuk azokat a kritériumokat, amelyek alapján egy jelenség vagy mennyiség az egyik vagy másik tartományba sorolható:

Az anyagi és nem-anyagi mennyiségek közötti különbségek

Ahhoz, hogy valamit anyagi mennyiségnek tekintsünk, eleget kell tennie a szükséges és az elégséges feltételeknek. W. Gitt részletesen bemutatja melyek ezek, mi most itt csak összefoglalóan jegyezzünk meg annyit, hogy a szükséges feltétel az, hogy a mennyiség tömeg nélküli legyen, de ez még nem elegendő. Pl. a fénynek sincs tömege, mégis anyagi mennyiségnek tekintjük. Az elégséges feltétel az, hogy a mennyiség ne legyen kölcsönös összefüggésben; egymástól való függésben (idegen szóval korrelációban) az anyaggal. A fénynek nincs tömege, de mégis függ az anyagtól, mert anyagi forrásból, a Napból, egy izzószálból stb. indul ki.  

Ha egy ismeretlen mennyiséget meg akarunk vizsgálni a tekintetben, hogy nem-anyagi természetű-e, akkor fontos kritérium a tömegnélküliség. Ha ez a szükséges feltétel nem teljesül (pl. proton, neutron), akkor anyagi mennyiségről van szó. Ha a vizsgált mennyiség nem rendelkezik tömeggel, meg kell vizsgálni, nem korrelál-e valamilyen módon a tömeggel. Tehát nem lehet az anyag valamilyen tulajdonsága, nem állhat kölcsönhatásban az anyaggal, és nem keletkezhetett az anyagból.

Az információ, amelyről mi beszélünk mindig egy gondolaton alapszik, tehát nincs tömege, és nem egy fizikai vagy kémiai folyamatban keletkezik.

Ezért az információ nem-anyagi mennyiség.  Az a tény, hogy tárolásához és átviteléhez anyagra van szükség, még nem teszi anyagi mennyiséggé.

Ma itt megállunk. A harmadik előfeltevést, hogy Információ nem keletkezik spontán módon, természeti folyamatok által, csak és kizárólag értelmes információ-forrás (adó) által, és a következtetést, miszerint léteznie kell egy a világon kívül álló, értelmes információ-forrásnak, aki az Isten, a jövő vasárnap fogjuk megvizsgálni.

A következő alkalommal még néhány további következtetést is meg fogunk nézni, ami az információra alapuló istenérvből következik.  


Vissza a tetejére

6/b.

Az információ eredetéből következő istenérv

(2. rész)

Miután Jézust keresztre feszítették, a tanítványok szétszéledtek, elcsüggedtek, visszatértek otthonukba és eredeti foglalkozásukhoz. Úgy tűnt, hogy ez a Jézus-mozgalom csírájában kihunyt.

Kis idő múlva azonban újra együtt voltak és egy sajátos üzenetet kezdtek terjeszteni: azt, hogy Jézus feltámadt a halálból, él, Ő a megígért Messiás, a világ üdvözítője, és aki hisz Ő benne, annak szintén örök élete van.

Tették pedig mindezt a várható és be is következett üldözések, nélkülözések, nyomorúságok ellenére. Őket követve pedig a legkülönfélébb emberek ezrei voltak hajlandóak lemondani a világi élvezetekről és keresztyénné válni.

Miért tették ezt? Pusztán érzelmi felindulásból?

Bizonyára érzelmileg is fel voltak kavarva, leginkább bizonyára az örömtől, de sokkal inkább azért, mert bizonyosságuk, teljes meggyőződésük volt róla, hogy Jézus él.

Nekünk most nincs lehetőségünk találkozni a feltámadt Jézussal, hogy így szerezzünk meggyőződéseket. Ha azonban mi is Jézus ilyen lelkes és elszánt bizonyságtevői akarunk lenni, nekünk is meggyőződéseket kell szereznünk.

Milyen módon tehetünk szert ilyenekre?

Nézzük meg, mit mond a Nagy Parancsolat, amit lehet a Biblia szívének is nevezni:

(Márk 12:30)  Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.

A szív az érzelmekre utal, a lélek az akaratra, az elme a gondolkodásra, és Márk hozzáteszi még Mátéhoz képest, hogy teljes erődből, ami a fizikai tetteinkre, cselekedeteinkre utal. Vagyis nem elég érezni, akarni és tudni; cselekedni is kell Isten akaratát. Ahogy Jézus is mondta, "Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok." (János 14:15)

A nagy parancsolat tehát azt mondja ki, hogy Isten szeretni a mi teljes valónkból kell, nem csak egy részünkből, mondjuk az érzelmeinkkel. 

Az érzéseink változhatnak, az akaratunk is ellankadhat, ha nincsenek meggyőződések, amikbe kapaszkodhat. Nehéz hosszú ideig olyasmit akarni, amiről nem vagyunk sziklaszilárdan meggyőződve.

Nem kifogás tehát azt mondani, hogy én nem vagyok egy olyan analitikus, elemző típus, hogy azon gondolkodjak, vajon milyen bizonyítékok támasztják alá a hitemet. Én hiszek, és ha ez Jézusnak elég, akkor nekem is elég.

Igen, ez így van: az üdvösséghez elegendő hit akár érzelmi, akár tapasztalati formája is.  Viszont ez nem jelenti azt, hogyha megtértünk, akkor megállhatunk itt. Azt tudjuk, hogy az üdvösséghez nem kell más, mint hinni az Úr Jézus Krisztusban, vagyis az Ő bűneinkért véghezvitt áldozatában. Viszont azt is tudjuk, hogyha a hitünk azután meg kell mutatkoznia a mi cselekedeteinkben is. Nem a cselekedeteink alapján üdvözülünk, de ha a cselekedeteink nem követik a hitet, amiről a szánkkal beszélünk, akkor talán nincs is valódi hitünk.

Ahhoz, hogy üdvözüljünk, nem szükségesek racionális, ésszerű bizonyítékok. Isten megérintheti a szívünket oly módon is, hogy nem értjük, de mégis hiszünk Ő benne. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ennek ezután is így kell maradnia.    

(Zsidó 11:1)  A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.

(Jakab 2:17)  Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában.

Ha egymás mellé tesszük ezt a két verset, akkor mondhatjuk azt is, hogy a hit, ha meggyőződései nincsenek, megholt ő magában.

Folytassuk a nem látott dolgokról való meggyőződések szerzését úgy, hogy a látottakból vonunk le következtetéseket, hogy aztán teljes elménkből, vagyis értelmes meggyőződésekre támaszkodva szerethessük az Urat.


Az információ eredetéből következő istenérv

(P1) A világban van információ

(P2) Az információ nem-anyagi természetű (az anyag csak hordozza, de nem hozza létre az információt)

(P3) Információ nem keletkezik spontán módon, természeti folyamatok által, csak és kizárólag értelmes információ-forrás (adó) által

K: Tehát léteznie kell egy a világon kívül álló, értelmes információ-forrásnak, aki az Isten. 


(P1)

Múlt héten megnéztük és megállapítottuk, hogy az információ egy több rétű fogalom. Kell lennie jelkészletének, a jelek összerendezésének kell lenni valamilyen szabályának, nyelvtanának, kell lennie jelentésének, értelmének, melynek egy személyes adótól kell származnia, kell lennie céljának, amely cél elérésére az üzenet irányul, és kell lennie eredményének, mely az üzenet konkrét megvalósulása.

Több példát is megnéztünk rá, hogy van ezeknek a kritériumoknak megfelelő információ a világban.


(P2)

Megnéztük továbbá azt is, hogy az anyag csak hordozza, de semmiféleképpen nem hozza létre az előbbi 5 szinttel jellemzett információt.

SETI program: földön kívüli intelligencia keresése az Univerzumban. Ha találnak pár jelet, mely megfelel a szintaktika szintjének, tehát fel lehet fedezni benne némi szabályszerűséget, akkor azt már szenzációként tálalják. De még ilyenből is elenyészően keveset találtak. (1977: "Hűha" jel. Soha nem ismétlődött, valószínű földi vagy műhold eredetű volt.)  

Miután tehát megvizsgáltuk, hogy az anyag nem hozza létre az információt, ezért igaznak kell tartanunk a Werner Gitt által felállított természettudományos információelmélet (TTI) két első tételét:

TTI-1: Egy anyagi mennyiség semmilyen nem-anyagi mennyiséget nem hozhat létre.

Valamivel specifikusabban pedig:

TTI-2: Az információ alapvető nem-anyagi mennyiség.

Most pedig lépjünk tovább a harmadik előfeltevésünk (premisszánk) vizsgálatához:

(P3) Információ nem keletkezik spontán módon, természeti folyamatok által, csak és kizárólag értelmes információ-forrás (adó) által

TTI-3: Az információ a nem-anyagi bázisa

- az összes program-vezérelt technikai rendszernek és

- az összes biológiai rendszernek

Számos olyan rendszer van, amely nem rendelkezik saját intelligenciával, mégis képes az információ átvitelére, tárolására és folyamatok vezérlésére.1

Ilyen rendszerek léteznek mind az élettelen világban (pl. összekapcsolt számítógépek, folyamatirányítás egy vegyi üzemben, teljesen automatizált gyártás, robotok), mind az élővilágban (információ-vezérelt folyamatok a sejtben, a méhek tánca, mellyel tudtára adják társaiknak a virágok helyzetét.).

Az evolúcióelmélet képviselői azt állítják, hogy a biológiai információ keletkezésének makro-evolúciós folyamatai alapvetően különböznek az információ keletkezésének minden más ismert folyamatától. Mivel a természeti törvények mind az élő, mind az élettelen rendszerekben egyaránt érvényesek, ez a feltevés téves. A biológiai információ három lényeges pontban mégis különbözik az ember által kigondolt információtól:

- Az élő rendszerekben található a legnagyobb ismert információtárolási

sűrűség

- Az élő rendszerekben található programok nyilvánvalóan a komplexitás rendkívül magas fokát képviselik. Egyetlen tudós sem képes megmagyarázni azokat a programokat, amelyek egy sáska kifejlődését irányítják, amely úgy néz ki, mint egy száraz falevél. Egyetlen biológus sem érti annak az orchideavirágnak a titkát, amelynek olyan az alakja, színe és illata, mint egy nősténydarázsnak. Képesek vagyunk gondolkodni, érezni, vágyakozni, hinni és remélni. Képesek vagyunk olyan elképzelhetetlenül komplex dolgokkal bánni, mint egy nyelv, de nagyon messze vagyunk attól, hogy megértsük azt az információs vezérlési mechanizmust, amely az embrionális fejlődés során az agyat kialakítja.

- Bármily elmés is egy emberi találmány vagy program, a többi ember mindig képes megérteni a mögötte lévő gondolatokat. Így például a németek által a második világháborúban alkalmazott "Enigma" nevű kódoló szerkezetet némi kísérletezés után az angolok maradéktalanul megértették, amikor a kezükbe került. Attól fogva képesek voltak megfejteni a német rádióüzeneteket.

Az élőlényekben jelenlévő zseniális gondolatokat és programokat viszont a legtöbb esetben egyáltalán nem vagy csak hozzávetőlegesen értjük, leutánzásuk pedig egyáltalán nem lehetséges.

Ha az információ mind az öt szintje jelen van - függetlenül attól, hogy élettelen vagy élő rendszerrel van-e dolgunk, akkor mondhatjuk, hogy egy rendszerben lévő információ bizonyosan intelligens adótól (pl. programozó, szerző) származik.

TTI-4: Kód nélkül nincs információ.

Az információ tárolásához, átviteléhez és feldolgozásához egy kódrendszerre van szükségünk, amelyben az előzőleg szabadon választott, de azután rögzített jelkészletet alkalmazzuk.

TTI-5: Minden kód szabad és tudatos megállapodás eredménye.

Egy kódszimbólum (jel) fontos ismertetőjegye, hogy egyszer szabadon definiálták. Az így létrejött jelkészlet az összes (definíció szerint) megengedett jelet szemlélteti. Ezeket úgy kell kialakítani, hogy a kitűzött célnak minél jobban megfeleljenek (pl. a vakírásnak jól letapogathatónak kell lennie; a hangjegyeknek meg kell adniuk a hanghosszúságot és -magasságot; a kémiai jeleknek tartalmazniuk kell az összes elemet). Ha a valóságban bizonyos jelek szimbólumok látszatát keltik, de megállapítható, hogy a rendszer fizikai vagy kémiai tulajdonságairól van szó, akkor hiányzik a "szabad és tudatos megállapodás" alapvető kritériuma, és definíciónk értelmében ilyenkor nem szimbólumról van szó.

TTI-6: Egy intelligens és akarattal rendelkező adó nélkül nem keletkezik új információ.

Az új információ keletkezésének folyamata (ellentétben a másolt információval) mindig feltételezi az intelligenciát és a szabad akaratot, és a következőképpen írható le:

Egy rendelkezésre álló, szabadon definiált jelkészletből folyamatosan jeleket választunk ki úgy, hogy ezáltal egy jelsorozat (karakterlánc) keletkezik, amely információt képvisel (mind az öt szinttel). Mivel egy véletlen folyamat ezt nem teljesíti, mindig egy intelligens adóra van szükség. Fontos szempont az akarat érvényesülése, úgyhogy elmondhatjuk: Akarat nélkül nem keletkezik információ.

TTI-7: Minden információ, amelyet egy átviteli lánc végén veszünk, visszafelé nyomon kísérhető, amíg rá nem bukkanunk egy intelligens forrásra.

Intelligens forrás: Azt jelenti, hogy mindig egy akarattal és tudattal rendelkező egyéniségről, egy individuumról van szó. Nem mond ellent a TTI-7 törvénynek, hogy az információ szerzője nem mindig nevezhető meg közvetlenül, hanem olykor csak nagyon általánosan, amint azt a következő példák mutatják: szövegek az egyiptomi fáraósírokban (egyiptomiak), történelmi dokumentumok (ismeretlen szerző), titkos rádióüzenetek (katonaság), számítógépvírusok az Interneten (bűnözök), grafiti (falmázolók), információ a biológiai rendszerekben (Teremtő).

Itt hasznosnak bizonyul különbséget tenni a tulajdonképpeni és a vélt adó között. Tulajdonképpeni adónak az információ megalkotóját nevezzük, és ez mindig egy individuum, aki intelligenciával és akarattal rendelkezik (TTI-6).

Ha a tulajdonképpeni adót egy több tagból álló gépi átviteli lánc követi, akkor az utolsó tagot tévesen adónak tekinthetjük. Mivel azonban csak látszólag az, ezt az "adót" vélt adónak nevezzük (amely különbözik a tulajdonképpenitől!).

TTI-8: Jelentés hozzárendelése egy szimbólumkészlethez szellemi folyamat, amely intelligenciát kíván.

A Természettudományos Információelmélet értelmében minden információhoz öt szint tartozik: statisztika, szintaxis, szemantika, pragmatika és apobetika. A TTI-8 tétel segítségével megfogalmazhatjuk a következő általánosan érvényes megfigyelést: Ennek az öt aspektusnak mind az adó, mind a vevő oldalán jelentősége van.

 

Az információ keletkezése: A TTI-8 törvény leírja annak a folyamatát ahogyan megfigyeléseink szerint minden információ keletkezik:

Először vesznek egy szimbólumkészletet (jelkészletet), amelyet előzőleg a TTI-5 szerint rögzítettek. Ezután a készletből egymás után jeleket választanak ki és információs egységekké (pl. szavak, mondatok) fűznek össze. Ez a kiválasztás nem véletlenül történik, hanem intelligencia segítségével. Az adó ismeri az alkalmazott nyelvet, és tudja, mely szimbólumokat kell kiválasztania a közlendő jelentés ábrázolásához. Az információ keletkezésének folyamata tehát szellemi folyamat.

Az információ megértése: A vevő oldalán fordított folyamat játszódik le.

A vevőnek ismernie kell a használt jelkészletet. Intelligenciája (nyelvismeretei) alapján dekódolhatja a jeleket, szavakat és mondatokat, és megértheti a szemantikát. Ez is szellemi folyamat.

TTI-9: Statisztikai folyamatokban nem keletkezhet információ.

Az evolúciótan képviselői számára áttörés lenne, ha egy valóságos kísérletben megmutathatnák, hogy a magára hagyott anyagban információ keletkezhet intelligencia hozzáadása nélkül. Ezt a nagy erőfeszítések ellenére sohasem figyelték meg. Így az evolúció teoretikusai csupán számítógépes szimulációkat kínálnak, amelyek messze vannak a valóságtól

TTI-10: Az információ tárolásához anyagi hordozóra van szükség.

Ha egy adott információt krétával a táblára írunk, akkor a kréta az anyagi hordozó. Ha egy szivaccsal letörüljük, akkor a kréta teljes anyaga megmarad ugyan, de az információ eltűnik. Ebben az esetben a kréta volt a szükséges anyagi hordozó; a döntő azonban a krétarészecskék különleges elrendeződése volt, az pedig nem véletlen, hanem szellemi eredetű. Ugyanazt az információt, amit a táblára írtunk, írhattuk volna egy számítógépbe is. Ebben az esetben a merevlemez bizonyos tartományai (sávok) mágneseződtek volna. A TTI-10 tételnek megfelelően most is az anyag lenne a szükséges információhordozó.

A tárolásban résztvevő anyag mennyisége azonban lényegesen kevesebb lenne, mint a tábla/kréta esetén. A résztvevő anyag mennyisége tehát nem mérvadó. Az információ nem függ a tároló anyag kémiai összetételétől sem.

Ha a táblára írt információ egy neonreklámban jelenne meg nagy betűkkel, a résztvevő anyag mennyisége a többszörösére nőne.

Összegzés

Az információra vonatkozó fenti tíz tételt a mi háromdimenziós világunkban végzett megfigyelések révén állapítottuk meg anélkül, hogy valaha egyetlen kivételt is találtunk volna. A törvények egyike sem alapszik filozófiai feltevéseken vagy puszta gondolati játékokon, és idáig egyiket sem sikerült megcáfolni semmilyen megfigyelt folyamattal vagy elvégzett kísérlettel.

A természeti törvényeknek két fontos funkciójuk van: Használhatjuk őket előrejelzésre és mint kizárási tételeket. Leírják a valóságos rendszerek viselkedésének törvényszerűségeit, és lehetővé tesznek arra vonatkozó kijelentéseket, hogy mi történt a múltban és mi történik a jövőben. De éppen ezáltal azt is megmondják, mi az, ami elvileg nem történhet meg, ami tehát lehetetlen.

A természeti törvények szerint lehetséges ellentéte a természeti törvények szerint lehetetlen. A természeti törvények rendkívüli ereje abban áll, hogy meg tudják nekünk mondani, mi az, ami kizárható. Sokan életükben csak fehér hattyút láttak. Nincs azonban olyan természeti törvény, amely kizárná a piros, kék vagy fekete hattyúk létezését. Fekete hattyúkat tényleg találtak; piros és kék hattyúkat (még) nem. Még senki sem figyelte meg, hogy a víz magától hegynek felfelé folyjék. Az ilyen folyamatokra vonatkozóan azonban létezik egy természeti törvény, amely megtiltja az ilyesmit, ezért általánosan kizárható.

Láthatjuk: Egy természeti törvény annál értékesebb, minél több dolgot tilt meg. Az eddigiekben mis is alkalmazzuk az információra vonatkozó természeti törvényeket, hogy elvessük az olyan eszméket, amelyeket e törvények éppoly általánosan kizárnak, mint a felfelé folyó vizet.

K: Tehát léteznie kell egy a világon kívül álló, értelmes információ-forrásnak, aki az Isten.

Mivel az élet minden formájában megtalálható egy kód (DNS- ill. RNS molekulák) és az információ többi szintje, egyértelműen az információ értelmezési tartományán belül vagyunk. Ebből levonhatjuk a következtetést: Itt léteznie kell egy intelligens adónak!

Az evolúciótan képviselői eszméjükkel egy megoldhatatlan probléma előtt állnak. Elfogadják, hogy az élőlényekben lezajló folyamatokat a DNS molekulákban tárolt információ vezérli. De honnan származik ez az információ? Küppers három evolucionista feltevést nevez meg:

1. A véletlen-hipotézis: A biológiai ősinformáció véletlen módon keletkezett biológiai makromolekulák spontán és műszerek nélküli szintézise által.

2. A teleológiai feltevés: A biológiai ősinformációt már a makromolekulák szintjén élet-specifikus és célirányos természeti törvények eredményének kell tekinteni.

3. A molekulár-darwinista feltevés: A biológiai ősinformáció biológiai makromolekulák szelektív önszerveződése és evolúciója által keletkezett.

Mindhárom esetben egyedül az anyag felelős az információ keletkezéséért.

Tény: A világ egyetlen laboratóriumában sem mutatták ki kísérletileg, hogy a magára hagyott anyag információt állíthat elő. Tehát a fenti három hipotézis esetén csupán filozófiai feltevésekről van szó, és nem a való világban megfigyelt tényekről.

Mivel az anyagi világban nem létezik olyan (megfigyeléssel, kísérlettel) bizonyítható folyamat, amelyben magától keletkezik információ, ez minden információra érvényes, amit az élőlényekben találunk. Így az iménti tételek itt is megkövetelnek egy intelligens Alkotót, aki a programokat "megírta".

Az információra alapozott természettörvények nemcsak Isten puszta létezését bizonyítják, hanem további következtetések kimondását is alátámasztják:

2. következtetés: Isten mindentudó és örök

A DNS-molekulában kódolt információ messze felülmúlja összes jelenlegi technológiánkat. Mivel adóként egyetlen ember sem jöhet szóba, azt a látható világon kívül kell keresni. Levonhatjuk a következtetést: Az adónak nemcsak rendkívül intelligensnek kell lennie, hanem végtelenül sok információval és intelligenciával kell rendelkeznie, vagyis mindentudónak kell lennie.

3. következtetés: Isten mindenható

Mivel az Adó

- zseniálisan kódolta a DNS-molekulákban található információt,

- megszerkesztette azokat az összetett biológiai gépeket, amelyek dekódolják az információt, és végrehajtják a bioszintézis összes folyamatát, - megalkotta az élőlények összes konstruktív részletét és képességét, arra következtethetünk, hogy az Adó mindezt így akarta, és nemcsak hatalmasnak kell lennie, de egyenesen mindenhatónak.

4. következtetés: Isten Szellem

Mivel az információ lényegét tekintve nem-anyagi mennyiség, nem származhat anyagi mennyiségből. Ebből levonhatjuk a következtetést: Az Adónak természeténél fogva nem-anyaginak kell lennie (Szellem).

 

5. következtetés: Nincs ember lélek nélkül

Mivel mi emberek képesek vagyunk információt létrehozni, az nem származhat anyagi részünktől (testünktől). Ebből levonhatjuk a következtetést: Az embernek rendelkeznie kell egy nem-anyagi összetevővel (lélek, szellem).

Az evolúciós és molekuláris biológiában kizárólag materialista módon gondolkodnak. A redukcionizmust (vagyis kizárólagos magyarázat az anyag keretén belül) egyenesen munkaelvvé tették.

Az információs tételek segítségével a materializmus a következőképpen cáfolható: Mindnyájan képesek vagyunk új információt létrehozni. Képesek vagyunk gondolatokat rögzíteni levelekben, tanulmányokban és könyvekben, vagy beszélgetéseket folytatni és előadásokat tartani, és ezzel egy nem-anyagi mennyiséget, nevezetesen információt hozunk létre (semmit sem változtat a lényegen, hogy az információ tárolásához és átviteléhez anyagi hordozóra van szükségünk). Ebből egy nagyon fontos következtetést vonhatunk le, nevezetesen hogy (anyagi) testünk mellett rendelkeznünk kell egy nem-anyagi összetevővel is. Az információra vonatkozó természeti törvények segítségével így tudományosan is cáfoltuk a materializmus filozófiáját.

6. következtetés: Az ősrobbanás lehetetlen

Mivel az információ nem-anyagi mennyiség, arra következtethetünk, hogy TÉVES a következő megállapítás: "Az univerzum egyedül anyagból és energiából keletkezett"

Továbbá manapság azt állítják, hogy az univerzum egy ősrobbanásnak köszönheti eredetét, amelynél kizárólag anyag és energia volt jelen. Minden, amit világunkban ma észlelünk, megfigyelünk vagy mérünk, e felfogás szerint kizárólag és bármilyen egyéb "hozzávaló" nélkül ebből a két fizikai mennyiségből keletkezett. Az energia egyértelműen anyagi mennyiség, hiszen az Einstein-féle tömeg-energia ekvivalencia (E = mc2) összekapcsolja az anyaggal.

Világunkban rengeteg információt találunk, mégpedig az összes élőlény sejtjeiben, de az ember is óriási mennyiségű információt produkál, ami a világ könyvtáraiban vagy az egész világot behálózó interneten van tárolva. A TTI-1 tétel szerint az információ nem-anyagi mennyiség, ezért nem keletkezhetett anyagból és energiából. Tehát az "ősrobbanás gondolati rendszere" téves.

7. következtetés: Nincs evolúció

Mivel az információ minden élet alapvető összetevője, amely nem származhat anyagból és energiából, szükség van egy intelligens Adóra. De mivel a kémiai és biológiai evolúció minden elmélete megköveteli, hogy az információ egyedül anyagból és energiából keletkezzen (nincs adó), arra következtethetünk, hogy a kémiai és biológiai evolúció mindeme elmélete és elgondolása (makroevolúció) TÉVES.

Az információs tételek kizárják a makroevolúciót, ahogy azt az evolúciótan keretében feltételezik, ellenben a mikroevolúciós folyamatok - gyakran nagymértékű alkalmazkodás egy fajon belül - megmagyarázhatók a Teremtő által készített zseniális program segítségével.

8. következtetés: Az élet nem keletkezhetett anyagból

Mivel az élet nem-anyagi mennyiség - ahogyan azt korábban már bizonyítottuk - nem keletkezhetett anyagból. Ebből levonhatjuk a következtetést: Nincs olyan anyagi folyamat, amely az élettelentől az életig vezetne. Tisztán anyagi folyamatok sem a földön, sem máshol a világegyetemben nem vezethettek élethez.

Az evolúciótan képviselői állítják: "Az élet egy szabályszerűség az anyagi folyamatok keretében, amely akkor jelenik meg, ha teljesülnek a peremfeltételek."

Amint megnéztük - összhangban a Bibliával -, ami egy élőlényt élővé tesz, nem anyagi természetű. Tehát alkalmazhatjuk a TTI-1 természeti törvényt, amely azt mondja, hogy "egy anyagi mennyiség nem hozhat létre nem-anyagi mennyiséget".

Mindig fogunk olyan jelentésekkel szembesülni, hogy valahol naprendszerünkben vizet fedeztek fel (pl. a Jupiter Európa nevű holdján) vagy valahol galaxisunkban széntartalmú vegyületeket mutattak ki. Az ilyen híreket azonnal követik olyan spekulációk, hogy ott akkor élet fejlődhetett ki. Ezzel újra és újra azt a benyomást keltik, hogy ha egy égitesten előfordulnak a szükséges kémiai elemek vagy vegyületek, továbbá néhány csillagászati- fizikai feltétel teljesül, akkor ott élettel is kell számolni. Amint azt két tétel segítségével bebizonyítottuk, ez lehetetlen. Még ha a legkedvezőbb kémiai feltételek állnak is fenn, és ezek optimális fizikai peremfeltételekkel párosulnak, élet akkor sem keletkezne.

Az információra alapozott istenérv nagyon elgondolkodtató lehet műszaki, reál gondolkodású emberek számára. Dr. Gitt elmesélt egy történetet, amikor egy egyetemen előadta a fenti megállapításait, akkor egy hallagató odajött hozzá, és azt mondta: "Nagyon meggyőzőek voltak az elmondott következtetései, és nagyon megdöbbentettek. Remélem hamarosan valaki megcáfolja majd őket".

Ez nagyon jól jellemzi sok ember gondolkodását. Ha olyasmivel találkozik, ami kialakított világképe számára elfogadhatatlan, akkor nem a világképét változtatja meg, hanem reménykedik benne, hogy sikerül neki, vagy másnak megcáfolni azt a dolgot. Nos, én még nem találkoztam senkivel, akinek érdemben sikerült volna az információra alapozott istenérvet megingatnia. Mihez kellene inkább ragaszkodni: az igazsághoz, vagy vélt meggyőződéseinkhez?

 

Vissza a tetejére

7. rész

A bölcseleti (gondolkodásbeli) istenérvek

Miért hiszünk? Ezzel a témával foglalkozunk már jó ideje itt a vasárnapi iskolában. A mai napon megnézzük az istenérvek 3. körét, a bölcseleti istenérveket, és ezzel végére érünk az általános istenérveknek. Nem mintha nem lehetne még találni számtalan más érvet is, mely egyértelműen igazolja, hogy Isten, noha közvetlenül nem látható, mégis létezik, Ő a világ Teremtője, és az Ő istensége az Ő alkotásainak értelmes vizsgálata lévén meglátható. Ezek a bizonyítékok mind az általános kijelentés, a világ egy-egy jelenségének, vagy éppen egészének vizsgálatából erednek, és arra elegendőek csak, hogy kimutassák: léteznie kell egy világ felett álló személyes Istennek, aki létrehozta mindezeket. Nem lehet azonban általuk személyes kapcsolatba kerülni Istennel.

Miért venné azonban a kezébe a Bibliát olyasvalaki, aki kételkedik abban, hogy Isten egyáltalán létezik? Hiszen akkor számára ez csak egy könyv a sok közül, melyet emberek írtak, melynek semmi kényszerítő ereje nincs a számára. Ha viszont Isten létezik, aki személyes, és minket is személyiséggel teremtett, akkor jó eséllyel üzenete is van a számunkra, különben miért teremtett volna minket olyanra, hogy megérthessünk üzeneteket? Akkor már lehetarról beszélni, melyik üzenet származik Istentől, és melyik nem és miért.

Ma tehát a létezés általános jellegzetességeinek vizsgálatából származó, ún. bölcseleti istenérveket fogjuk szemügyre venni.

Nem nagyon szeretem azt a szót, hogy "bölcselet", mert gyakran csak okoskodást jelent. Gyakran mondják, hogy amikor valaki "filozofálgat", akkor a valóságtól elrugaszkodva csak játszik a gondolatokkal. És a világi filozófia és filozófusok nagyon gyakran tényleg ezt teszik.

Egy jó módszer egy filozófiai, bölcseleti nézet megítélésére, hogy lehet-e az alapján élni? Akik hangoztatják az adott felfogást, azok valóban a szerint is élnek? Rendszerint nem ez a helyzet, amire ékes példa például a posztmodernizmus "mindenki számára az igaz amit igaznak tart" felfogása. Ha egy vonat 6 órakor indul, és én fél hétkor érkezem meg az állomásra, akkor mit sem változtat azon, hogy a vonat már elment, hogy én azt tartottam igaznak, hogy fél hétkor fog indulni. 

Rengeteg tetszetősnek hangzó filozófiai nézet is létezik még e mellett, amelyek az elme számára érdekesnek tűnnek, de a gyakorlati életben hasznavehetetlenek. Úgy nevezem őket, hogy nyalóka-filozófiák. Édesek a nyelvnek, jólesik szopogatni őket, de a test számára semmiféle haszonnal, értékes tápanyaggal nem szolgálnak, sőt inkább rongálják azt. Az "Univerzum rezgései", a "vonzás törvénye" is ilyen nyalóka-filozófiák.

A gondolkodási képességünk Istentől van. Azért kaptuk, hogy használjuk. Elsősorban arra, hogy megértsük általa az Isten által biztosított lehetőségekhez képest, hogy kicsoda Isten.

Pál azonban figyelmeztet, hogy helyesen használjuk ezt a képességet:

(Róm 12:3)  Mert a nekem adott kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek, hogy feljebb ne bölcselkedjék, mint ahogy kell bölcselkedni; hanem józanon bölcselkedjék, amint az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét.

Mivel a bűneset az ember egész lényét érintette, így a gondolkodás is helytelen irányt vett. Azt az eszközt, melynek segítségével megtalálhatjuk Istent, az emberiség ellentétes célra kezdte használni: hogy tagadja vele Istent.

A megtérés ezért a gondolkodás megváltoztatása: a helytelen irányú gondolkodásunkat újra Istenre irányítjuk.

Amikor tehát mi bölcseleti vagy gondolkodásbeli istenérvekről beszélünk, akkor elménket ennek a helyes célnak, Isten ismeretének a vizsgálatára használjuk. 


III. A bölcseleti istenérvek

A bölcseleti istenérvek – ellentétben az erkölcsi és fizikai istenérvekkel – nem egyedi jelenségekből, pl. az ember belső világából vagy a fizikai világ egyes jellemzőiből, hanem a lét legáltalánosabb sajátosságaiból indulnak ki és így bizonyító erejük is a legáltalánosabb és legkényszerítőbb.

A bölcseleti istenérvek a metafizika, vagyis a valóság átfogó tanulmányozásából levont következtetések.

Viszont ezért elmélyültebb gondolkodást és odafigyelést igényel a megértésük.

 

Készek vagytok rá, hogy megnézzünk közülük néhányat?

 

A világtani (kozmológiai) istenérv

(P1) Minden ami létezik, az vagy önmagától létezik, vagy származott valahonnan. Magyarul vagy VAN, vagy LÉTREJÖTT.

(P2) ez a világ nem önmagában bírja létének végső alapját vagyis, nem lehet magától.

K: Tehát, kell lenni egy Istennek, aki alkotta.

Általában a legegyszerűbb dolgokat a legnehezebb megmagyarázni. Ugyanis ami magától értetődő, az éppen ezért nem is szorul bizonyításra. Ha mégis bizonyítani akarjuk, akkor azt rendszerint csak meglehetősen bonyolult módon lehet megtenni. Vegyük pl azt az elvet, hogy két dolog ami, különbözik egymástól, az nem lehet azonos. Az A nem egyenlő nem A-val. Ez magától értetődő. De ha bizonyítani szeretnénk, hogyan lehet ezt megtenni?  

 

Órákat gondolkodtam rajta, hogyan lehetne ezt a kozmológiai istenérvet, amely valójában eléggé egyértelmű, egyszerűen elmagyarázni. A bizonyítását ugyanis, amit olvastam, és is csak többszöri olvasásra tudtam átlátni, tehát nem várható, hogy első hallásra itt mindenki megértse. Ezért úgy döntöttem, hogy mellőzöm a részletes bizonyítást és csak az alapelveket ismertetem róla.

(P1) Minden ami létezik, az vagy önmagától létezik, vagy származott valahonnan.

Bármi, ami létezik, két okból létezhet. Az egyik, hogy a létét önmagában bírja, azaz sohasem jött létre, mert mindig is létezett. A másik, hogy a létét egy másik létezőtől kapta.

Ha valami önmagától létezik, akkor ez azt jelenti, hogy létezése szükségserű. Ha valamiről azt mondjuk, hogy önmagától létezik, nem jött létre sohasem, akkor szükséges, hogy az öröktől fogva mindig is létezzen, vagyis soha nem jöhetett létre.

Ezen a világon minden összetett dolog, amit látunk, létrejött vagy létrehozták valamikor, nem létezik öröktől fogva.

Mivel a világ létezik, ezért kell lennie egy végső oknak, amely a létét önmagában bírja, amitől minden más kapta a létezését, mert egy végtelen lánc nem képzelhető el. Kell egy kiinduló pont, ahonnan minden elkezdődött. A végső ok tehát olyasmi, aminek szükségképpen léteznie kell.

Tehát amikor ezt a végső okot keressük, meg kell néznünk, hogy amit találunk, az önmagától létezik-e, vagy mástól kapta a létezését?

(P2) ez a világ nem önmagában bírja létének végső alapját vagyis, nem lehet magától.

Az érvelés onnan indul ki, hogy ezen a látható és emberi világon semmi sincs, ami szükségképpen létezne, hanem minden valami mástól kapta a létét..

Az világos, hogy az olyan összetett dolgok, mint az ember, az élővilág bármely tagja, de az élettelen dolgok is, mint akár a Föld, a Nap, bármely égitest nem szükségképpen létezik, hanem létrejöttek, tehát valami mástól kapták a létüket. A világ nagyon jól meglenne ezek közül bármelyik nélkül is.

A kérdés az, hogy ezek fizikai alkotórészei, az elemi részecskék, vagyis az anyag vajon olyan dolgok-e, melyek a létezésüket önmagukban bírják?

Magyarul, az anyag a végső ok, amely önmagában létezik, amelytől minden más származik, vagy valami mást kell keresnünk?

Vizsgáljuk meg, hogy az anyag létezhet-e önmagától fogva.

Az anyag kémiai elemekből épül fel, mint arany, szén, hidrogén stb. Ezen elemek protonokból, neutronokból, elektronokból és egyéb elemi részecskékből állnak. A tudósok úgy gondolják, hogy még ezek is tovább bonthatók pl. kvarkokra és egyebekre. Teljesen mindegy azonban, hogy meddig megyünk vissza, a lényeg az, hogy ezek az elemi részecskék mennyisége meghatározott. Az anyag energiává alakulhat, de sem anyag, sem energia nem keletkezhet. Az Univerzum anyag és energiamennyisége egy meghatározott értéket képvisel, ami nem végtelen.

A lényeg a számunkra az, hogy ha az anyag bármely formája a létet önmagában bírja, akkor miért csak annyi létezik belőle, amennyi, miért nem több vagy kevesebb?

Értitek ezt a dilemmát? Az összetett anyag nem bírja a létezését önmagában, tehát akkor alkotórészeinek kell a létet önmagukban bírniuk. Ha viszont az így van, akkor miért csak x darab elemi részecske létezik? Miért nem x+1? Hiszen ha az x részecske önmagától fogva létezik, akkor az x+1-nek is önmagától fogva léteznie kell. Hiszen ami önmagától fogva létezik, akkor annak szükséges is, hogy létezzen. Mi az oka, hogy x részecske létezik, de az x+1. már nem? 

Akármennyi anyag is létezik azonban, fel lehetne még tételezni többet is annál, amelyek pedig nem léteznek. Így aztán az anyag nem lehet az, ami a létezését önmagában bírja, nem lehet tehát a lét végső oka.

Világos ez eddig? Szóltam, hogy erősen oda kell figyelni ezekre a gondolatmenetekre.

Van aztán még nagyon sok olyan dolog is, ami nem vezethető vissza anyagi eredetre. Itt van pl. a gondolkodás, a gondolat, az ész maga, a lélek, az életkedv. De még ha mellőzzük is a szellemi lélek létezését, kétségtelen, hogy ezek a létező dolgok a létnek olyan megjelenései, amelyek valamikor nem voltak és éppen egykori nemlétezésükkel bizonyítják, hogy nem okvetlen szükségszerűséggel léteznek.

 

Tehát ez a világ nem lehet magától.

Fenn áll tehát az a nagy tény, hogy mivel a világ létezik, anélkül teszi ezt, hogy bármely összetevője önmagában bírná a létezését. Ebből pedig az következik, hogy az egész anyagi világ, amely elemi részecskékből épül fel, nem belső logikai szükségszerűséggel létezik.

Tehát az egész anyagi világ nem lehet magától, nem önmagától létezik.

Mert önmagától csak az létezik, ami a létezésnek végső alapját önmagában, a mivoltában, fogalmában bírja, önmagában bírni létének végső alapját, annyi, mint: belső szükségszerűséggel létezni, úgyhogy az illető dolgok lényegével, fogalmával ellenkeznék, hogy ne létezzék, éppúgy, mint ahogy az ,,egész"-nek már a fogalmával ellenkezik, hogy önmagának "része" legyen. Ha valami önmagában bírja létének alapját, azaz ha önmaga erejéből létezik, ez annyit jelent, hogy olyan valami, aminek fogalmával együtt adva van már a létezése is, azaz: ami fogalmi szükségszerűséggel létezik, aminél tehát belső ellentmondás volna, ha nem létezne. Ez pedig sem az egész körülöttünk s bennük élő világ egészéről, sem annak egyes részeiről, a legutolsó, legapróbb atomról sem mondható el.

K: Vagyis, kell Istennek lenni, aki ennek a világnak létet adott.

Ami van és nem önmagától való, annak mástól kell erednie. Ha csakugyan létezik, más valamiben vagy valakiben kell létének okával bírnia.

Ha ez a toll itt van és nem önmagától került ide: akkor ide tette valaki.

Ha valami van, ami nem okvetlenül és belső szükségszerűségből van, azt valakinek meg kellett alkotnia. Ha nem bírja létének belső alapját önmagában, akkor másban kell bírja azt a végső létalapot, azaz: teremtettnek kell lennie.

Semmi sem használ itt az okok "végtelen láncolatára" hivatkozni. Mert akkor is kell lenni egy kiinduló pontnak, egy legfőbb oknak, különben az egész sorozat el sem kezdődhetett. Hosszabbítsuk meg a patakot, ezzel még nem teremtjük meg a forrást.

A világ tehát: teremtett dolog. Akkor azonban van Teremtő is. Mert a Teremtő az az egyetlen elgondolható végok, amely a világot semmiből megalkothatta.

(Itt mindegy most, hogy milyen időben alkotta, hogy egyáltalán időben vagy öröktől fogva alkotta-e, de megalkotta, az bizonyos; mert másképp bölcseletileg nem érthető, hogy most van, holott nem önmagától, nem okvetlenül é benső szükséggel van.)

Ha azonban van Teremtő és végső ok: ez az ok nem lehet tökéletlenebb annál, amit alkotott. Márpedig nemcsak anyagot alkotott, hanem gondolkodni tudó lényeket is. Tehát önmagának is gondolkodó lénynek kell lennie; neki is kell bírnia a gondolkodás erejével, ha azt mással közölni tudta. De másodszor azért is értelmes és szabad akaratú lénynek kell lennie, mert mint láttuk, egyetlenegy e világi dolog sincs, amely szükségszerűen létezne. A sok millió és trillió és elemi részecske közül, amely egyenlőképpen létezhetne, valakinek szabadon kellett elhatároznia, hogy mennyit alkot meg. A szabadon választó és teremtő lény tehát csak értelmes lény lehet, mert a szabad választás képességének fogalmi előfeltétele az értelmesség.

Tehát a dolgok végső oka és teremtője egy gondolkodó, azaz értelmes, személyes és szabad akaratú, világfeletti lény. Azonban éppen ezt nevezzük Istennek.

Van tehát Isten.

 

 Az ontológiai (lételméleti) istenérv

A legismertebb ontológiai1 istenérvet Canterburyi Anzelm (1033–1109) állította fel. Lényege a következő:

A) Bármely felnőtt, szellemileg egészséges ember, amikor Istenre gondol, olyan fogalomra gondol, amelynél nagyobb nem gondolható. Magyarul az Isten szó jelentése: aminél/akinél nincs nagyobb. Ebben a fogalomban pedig egyetértés van.

Mág az olyan népek is, akik több istenben hisznek, vagy akiknél isten valamuféle személytelen erő, vagy világtörvény, amikor ere gondolnak, akkor úgy teszik ezt, hogy ennél nagyobb dolog nem létezik.

Akár tagadja valaki Istent, akár hisz benne, akár közömbös, amikor Istenre gondol, akkor olyan fogalomra gondol, amelynél nagyobb nem képzelhető el. Csak akkor tudja valaki tagadni Istent, ha tudatában van annak, hogy mi az, amit tagad.

Tehát még egyszer: az "isten" szó fogalmi meghatározása, jelentése, ez: aminél nagyobb nem gondolható. Istennek legalább akkorának, vagy nagyobbnak kell lenni, mint az Univerzum, ennél nagyobbat pedig senki sem tud gondolni. Ha az Univerzum végtelen (nem az), Istennek akkor is nagyobbnak kell lenni nála.

B) Mivel a valóságosan létező dolgok mindig nagyobbak, mint a csak gondolatban létezők (pl: a valóságosan birtokomban lévő 1 millió Ft, több, mint a csak gondolataimban megjelenő), ezért a valóságosan létező Isten nagyobb, mint a csak gondolataimban létező. (Ezzel azonban Isten valóságos létezése még nincs bizonyítva)

C) Mivel a valóságos létezés nagyobb, mint a nem létezés, ezért fogalmi ellentmondásba keveredünk, ha azt állítjuk, hogy Isten "aminél semmi nagyobb nem gondolható" nem létezik, hiszen gondolható nála nagyobb: olyan, ami létezik. Következésképp Istennek valóságosan is léteznie kell.

Elismerem, ez nem a legkönnyebben, egy szempillantás alatt megérthető istenérv. Bizony, gondolkozni kell rajta, hogy megérthessük. Mértékadó gondolkodók szerint azonban ez egy jó érv, vagyis igazat állít, nehezen érthetősége ellenére is.

Ellenvetések

Talán ez az egyik legtöbbet támadott istenérv. A legtöbben Kant-ra szoktak hivatkozni, mint aki megcáfolta ezt az érvet. Kant magának az emberi gondolkodásnak az ítélőképességét kérdőjelezi meg, tehát azt állítja, hogy amit az ember gondol, arról nem állítható, hogy bármiféleképpen összhangban van a valósággal. Mi viszont fentebb Kant egész filozófiai rendszeréről kimutattuk, hogy ellentmondásos, ezért Kanttal a továbbiakban nem is érdekes foglalkozni.

Nem csorbítja ezt az érvet, hogy a különböző emberek és népek nem mind a bibliai személyes Istent értik istenfogalmuk alatt. A közmegegyezésből folyó istenérnél már volt róla szó, hogy a különböző népek között egy felsőbb hatalom létezéséről, "melynél nagyobb nem gondolható" van általános ismeret, míg ennek milyenségében már nagyon eltérő vélekedések vannak. Ezzel az érvvel most nem konkrétan a Biblia Istenének létezését akarjuk bizonyítani, hanem általában Istennét. Természetesen nincs többféle Isten, hanem csak egy, aki három személyben létezik. Ennek bizonyítására a későbbiekben kerül majd sor.

A legtöbben az A) pontban foglaltak alapján próbálják cáfolni az érvet, mondván, hogy ebbe bármi behelyettesíthető, így tehát bárminek a létezését be lehetne bizonyítani. Ez az ellenvetés azonban téves.

Például, mindenki el tudja képzelni az erdei manók létezését. Anzelm érvelését azonban nem lehet az erdei manókra, sem semmi másra Istenen kívül alkalmazni. Ugyanis, míg Istenre érvényes a "nála nagyobb nem gondolható" meghatározás, addig a manókra, és más egyebekre nem. Nem keveredünk tehát ellentmondásba, ha azt állítjuk, hogy "erdei manók nem léteznek" (C pont), ugyanis nem állítottuk, hogy "az erdei manóknál nagyobb nem gondolható". A valóságban létező erdei manók ugyan valóban nagyobbak lennének, mint a képzeletben létezők, de hozzájuk nem kapcsolódik az Istentől viszont elidegeníthetetlen jellemző, hogy nincs nála nagyobb. A manókkal szemben tehát nem áll az a következtetés, hogy, a manóknak valóságosan is létezniük kell. Anzelm érve alapján tehát senki, aki elképzeli, hogy van 1 millió forint a zsebében, ne kezdjen el kotorászni abban, hiszen a dolgok nem attól léteznek, hogy elképzeljük őket. Ez a gondolatmenet csakis Istenre alkalmazható. Akik ezt az ellenvetést alkalmazzák, azok tévesen azt hiszik, hogy az istenérv a B) pontban van kimondva, pedig nem. Szükséges hozzá a C) pont is.

Érdekes gondolat, és érdemes megfontolni, hogy mi okozza azt, hogy az "Isten = aki nagyobb mindennél" fogalom minden emberben egyformán jelen van. Sokan vannak, akik foggal-körömmel igyekeznek tagadni Istent, de még ők is értik, hogy mit jelent az, hogy "Isten". Úgy tűnik, hogy a Teremtő minden emberbe beleültette önnön létezésének ismeretét, melyet azonban büszkeségből sokan tagadni próbálnak. Ahogy Pál írta:

(Róm 1:19)  Mert ami az Isten felől tudható nyilván van ő bennük; mert az Isten megjelentette nekik:

(Róm 1:28)  És amiképpen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretükben megtartsák, azonképpen oda adta őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek;

Egy hibája az ontológiai istenérvnek, hogy bár helytálló, még sem igazán meggyőző erejű. Én még senkiről sem hallottam legalábbis, aki ennek hatására megtért volna. Nem javaslom tehát, ha valaki evangelizálni indul, hogy éppen ezzel az érveléssel kezdje meggyőzni az embereket.

 

Az egységelvi (henologikus) istenérv

A) létezés végső oka csak végtelen tökéletességű, egyetlen, önmagától létező lény lehet.

B) Mivel ez a világ véges és tökéletlen dolgok összessége, kell lennie egy az A) pontban feltételezett végtelen tökéletességű lénynek, Aki létrehozta azt.

Amikor a világ végső okát keressük, aki képes volt azt létrehozni, fel kell ismernünk több olyan tulajdonságot, melyek nélkül nem lehetne erre képes.

Ilyenek a Mindenhatóság (mindent megtehet, amit csak akar, hatalmát semmi nem korlátozhatja), és az, hogy nagyobbnak kell lennie minden másnál. Semmi nem lehet kisebb, mint az alkotása.

 

Mindez azt jelenti, hogy Isten csak EGY lehet. Ha több lenne belőle, akkor nem lenne Mindenható (ugyanis a többi isten hatalma korlátozhatná az övét), és nem lenne nagyobb minden másnál, hiszen lenne több hozzá hasonló létező is. (Ha van két vagy több egyforma golyónk, akkor nem mondhatjuk egyikre sem, hogy az a legnagyobb).

Ugyanígy, ha azt mondjuk, hogy több isten van, és mindegyik végtelenül tökéletes, ez ellentmondás. Ahogy két ember sem tartózkodhat egyszerre fizikailag ugyanazon a helyen (a térnek ugyanazon részében), így a tökéletességet sem birtokolhatja több lény is egyszerre.

Ebben az esetben a teljes tökéletességet (mely tovább már nem tökéletesíthető), meg kellene osszák egymás között. Ha így lenne, nem lenne egyik isten sem tökéletes, mert az a tökéletesség, ami az egyikben megvan, hiányozna a másikból: mivel annál van és nem ennél. Így aztán egyikük sem lenne tökéletes. Ahogyan egy országnak nem lehet egyszerre két teljhatalommal rendelkező uralkodója (mert akkor egyik sem volna teljhatalmú), úgy a teljes tökéletességet sem birtokolhatja egynél több lény egyszerre.

Ha azt mondjuk, hogy külön-külön nem tökéletesek ugyan, de együtt azok, akkor az azt a problémát veti fel, hogy mivel egyikük sem tökéletes, nem létezhet egyikük sem önmagától. Egy önmagától létező lénynek a létet, mint tőle elidegeníthetetlen jellemzőt önmagában kell birtokolnia, különben nem létezhetne létrehozó ok nélkül, önmagától.

Neki a létező tökéletességek összességét birtokolnia kell. Az egyik ilyen tökéletesség a létezés maga, melyet vagy birtokol egy egyed, vagy nem. Ha nem birtokolja teljesen, hanem mással is meg kell azt osztania, akkor az nem az övé egyáltalán. Mindebből a valóban nem egyszerű okfejtésből azt következik, hogy egy önmagában, kezdő ok nélkül létező lény szükségszerűen csak EGY lehet. Több isten nem létezhet egyszerre önmagában.

(E következtetést nem csorbítja a bibliai Szentháromság tana, mert itt nem három külön Istenről van szó, hanem csak egyről, akinek három személye van.)

 

Még egyszer tehát:

Isten azért Isten, mert önmagától létezik, őt nem hozta létre semmi.

Egy önmagában létező lénynek az alábbi három ismérvvel rendelkeznie kell:

1) Végtelenül tökéletesnek kell lennie (ha nem végtelenül tökéletes létezők (egyszerűbben: tökéletlenségek) is létezhetnének önmaguktól fogva, akkor végtelen számú ilyen létezőnek kellene lennie, mert semmi nem indokolja, hogy ne létezzenek. Ha akár 1 db elemi részecske is létezik önmagától, akkor 2, 3…n db-nak is léteznie kellene (tehát végtelen számúnak). Mivel tudjuk, hogy az anyag mennyisége nem végtelen, hanem véges, ezért ebből az is következik, hogy az anyag nem létezik önmagától, nem végtelenül tökéletes, következésképpen egy másik, végtelen tökéletes létezőtől kellett kapnia a létét, aki pont annyit hozott létre belőle, amennyi van. Az anyag- és energia-megmaradás törvénye szerint pedig az anyag mennyisége annyi, amennyi. Sohasem változik.)

2) Léteznie kell (végtelenül tökéletes lény nem létezhet ’nemlétező’ állapotban, mert a létezés tökéletesebb, mint a nemlétezés)

3) Egyedinek kell lennie (ő legyen, és senki más)

Csak olyan lényből létezhet több egyed, amely nem végtelenül tökéletes, nem létezik önmagától fogva, és így nem egyedi "példány’.

Ha több isten létezne, akkor azok nem lehetnek végtelenül tökéletesek. Nem létezhetnek öröktől fogva önmaguktól, hanem mástól kellett, hogy kapják a létüket. Mivel már ők is csak okozatok, nem lehetnek végső okai a világnak. Így tehát leszögezhetjük azt, hogy a többisten-hit gondolatilag is téves.

 

Összegezve: Az Univerzum, amelyben élünk, létezik. Ha spontán alakult ki, akkor nincs szükség (és nem is magyarázható meg) sem egy Teremtő, sem sok isten létezése.

Ha viszont egy intelligencia hozta létre, akkor ennek az intelligenciánk végtelen hatalmú Teremtő erőnek kellett lennie, aki a személyes, egyetlen Isten.  

 

Az eszmetani istenérv

A) Az igazság fogalma valami olyan adott dolog, amely független az embertől és független minden e világi dologtól és mégis reális valami.

B) Ennek alapja csak az önmagában fennálló végtelen Igazság lehet, s ez nem lehet más, mint Isten.

 

Én most itt csak az igazságról szóló bizonyítást idézem, mintegy megerősítve, amit az Igazság természetéről már korábban írtam.

A) Az igazság reális és az embertől és ettől a világtól független valami.

1. Az igazság birodalma nem függ a mi értelmünktől. Sőt a mi értelmünk csak felfedezi, megismeri, magáévá teszi az igazságot. Ez tehát megvan, mielőtt megismertük, mielőtt elgondoltuk. A dolgok igazak, azaz önlényegükkel egyezők; bennük a lét nagy törvényei (ellentmondás elve, elégséges alap elve stb.) érvényesülnek, még mielőtt rájuk gondolunk, sőt érvényesülnek akkor is, ha sohasem gondolunk rájuk. Sőt ha mi emberek nem is lennénk a világon, ezek az igazságok megvolnának; az egész akkor is nagyobb volna a résznél, a háromszög szögeinek összege akkor is 180 fok lenne, a kétszerkettő akkor is négy volna stb. Az igazság birodalma tehát az emberi megismeréstől, az embertől független: előbb volt meg, és az embernek felette áll. Nem az igazság igazodik az emberhez, hanem az embernek kell az igazsághoz igazodnia. Az igazság oly hatalom, amelynek az emberi értelem önkéntelenül behódol; minden ember értelme egyaránt; az igazság parancsol az embernek és bosszút áll, ha nem követjük. A nyilvánvaló igazság fényével szemben az ember tehetetlen; ellenállhatatlan erővel kényszeríti az értelmet az elismerésre. Leküzdhetetlen világossággal látjuk és tudjuk, hogy bármiféle értelem van a világon, ha végtelenül felette áll is az emberi értelemnek, az igazságot annak is minden körülmények között el kell fogadnia. Az igazság szuverén úr a megismerés birodalmában.

Ha erre azt mondod: az értelem voltaképp csak önmaga előtt hódol meg, mert úgy van berendezve, hogy az igazságot felismerje és az a természete, hogy az igazságot keresse és tükrözze. Erre a válaszom ez: éppen ezt állítom én is: az igazság az értelemnek a tárgya, de tőle független tárgya; az értelem csak reprodukál, csak befogad, csak visszatükröz, de hogy ezt tehesse, tőle függetlenül ott kell lennie annak, amit reprodukál, befogad és visszatükröz, és ez a tőle független igazság. A kétszerkettő nem azért valóban négy, mert én így gondolom el, vagy mert az emberek általánosságban így gondolják el, hanem azért vagyok kénytelen a kétszerkettőt négynek mondani, mert a kétszerkettő valóban négy és akkor is négy volna, ha én és akár az egész világ mást mondana.

2. Még jelentősebb dolog, hogy nemcsak a megismerés, hanem maga a lét, az egész való világ az igazság törvényeinek hódol. Az egész világ alá van vetve a lét nagy igazságainak, és törvényeinek, az ellentmondás elvének, az okság elvének, a matematikai igazságoknak. Semmi sem történhetik a világon másképp, mint e törvények szerint. Nemcsak idáig nem fordult elő, hogy valamely kör szögletes legyen, hogy valamely egésznél nagyobb legyen a tulajdon része, hanem a jövőben is kizárt dolog, hogy valami másképp történjék, mint az igazság örök elvei szerint. A kör sohasem lesz négyszögletű, négy csillag összevéve sohasem lesz öt. Lehetetlen, hogy valaha és bárhol is valami elégséges alap nélkül történjék, hogy valami ilyen és ugyanakkor ugyanabból a szempontból nem ilyen is legyen stb...

Tudjuk, érezzük: a leghatalmasabb erő, a mindenható hatalom (ha van) sem vonhatja ki magát az igazság törvényei alól; mindenható erő sem teheti, hogy a gömb kocka alakúvá legyen, az okozat tökéletesebb legyen az oknál stb…

Az igazságnak, az igazság törvényeinek ez a hatalma kétségtelenül független minden emberi megismeréstől: a matematikai igazságok pl. akkor is igazságok volnának és kormányoznák a világot, ha soha ember matematikával nem foglalkozott és ezeket a törvényeket fel nem fedezte volna.

Az igazságnak ezt az óriási hatalmát, általánosságát, változhatatlanságát mi emberek önmagától értetődőnek tekintjük és nem is csodálkozunk rajta. Éppen azért, mert az igazság hatalmát olyan nagynak s magától értetődőnek találjuk. De azért mégis figyelemre méltó ez, és ami fő: ennek is elégséges alapjának kell lennie. Mi teszi azt, hogy van igazság akkor is, ha azt ember soha végig nem gondolja, fel nem ismeri? Mi teszi azt, hogy ez az igazság mindig és mindenre nézve azonos érvényű, hogy még egy mindenható elme és mindenható akarat sem tehet vele szemben kivételt? Mi teszi azt, hogy a kétszer-kettő négy maradna akkor is, ha soha ember nem volna a világon, sőt akkor is, ha a világ egyáltalán nem is volna? Vajon akkor már öt is lehetne a kétszerkettő? Ugye, nem! Miért nem?

B) Az igazságnak ez a mindentől független realitása és hatalma egy végtelen lényre, mint ős Igazságra utal.

Az igazságnak ez a hatalma, amely minden megismerésen és minden lényen uralkodik, kell, hogy valamiben gyökerezzék, valamiben elégséges alapot találjon. Mi ez a gyökér és mi ez az elégséges alap? Ez a kérdés annál fontosabb, mert az igazság, mint ilyen, fizikailag nem is létezik, tehát reális, fizikai hatóerővel sem bírhat. Az igazság az eszmei világhoz tartozik, nem a fizikai valóságok birodalmához.

A lét nagy törvényei, a lét alapigazságai csak kifejezői a dolgok lényegi jegyeinek és ezek viszonylatainak, amelyek magukban véve csak eszmék, csak lehetőségek, csak elvontságok. A valóságos létezés nincs szükségképp benne ezekben a jegyekben, csak hozzájuk járul. Az ember érzéki és eszes lény és az "érzéki" és "eszes" lény fogalmából következtetéseket vonok le: "tehát az ember érez", "tehát az ember gondolkozik": ezek oly igazságok, amelyek magukban véve nem szükségképp létezők is: a pusztán lehetséges emberről is áll, hogy "érző" és "gondolkodó" lény, mert ez az "ember" fogalmából következik, nem a létezéséből. Azonban a puszta eszmei lét, a puszta elvontság, a puszta lehetőség magában nem lehetne ilyen erős hatással a megismerésre is, a létre is, mert magában fizikailag egyenlő a semmivel.

Elégséges alappal az elvont igazság hatalma és tényleges hatóereje csak úgy bírhat, realitással az igazság csak úgy bírhat, ha egy valóságos, létező lényben gyökerezik, amely az igazságot, mint egy ősforrásban magában rejti és magából kisugározza, azaz, amely a megismerés és létezés egész óriási birodalmára az őbenne rejlő végtelen igazság erejét mint normát és szabályozót rákényszeríti. Kell tehát egy lénynek lennie, amely mint az igazság birodalma: maga is végtelenül nagy, örök, szükséges, változatlan, mindenütt jelenlévő és mindenható. Ez az Isten, mint fennálló igazság s minden igazságnak ősforrása és gyökere. S minden más "igazság" csak azért van, csak azért reális hatalom és csak azért uralkodik a világon s az emberi értelmen, mert az ő végtelen tökéletességének kisugárzása. Igaz az, ami az Isten lényegével, emberileg szólva, belső összhangjával és rendezettségével egyezik; hamis, ami a benne élő örök igazsággal ellentétben áll.

Hasonlat.

Hogy ezt az elvont gondolatmenetet némileg érzékeltessük, ezt a hasonlatot használjuk: ha vasúti rendszerben bizonyos elvek és szabályok minden vasúti berendezésen egységesen vonulnak végig, pl. minden vágány, minden sín, minden hivatali berendezés egy bizonyos közös jegyet visel magán, minden díjszabás egyenlő és arányos (pl. 100 km-nyi) távolságra az I. osztályos gyorsvonat jegy x forintba kerül, tekintet nélkül arra, hogy Budapest Keleti pályaudvaron váltom-e meg jegyemet, vagy Pécsett, esetleg Nagykanizsán: akkor kell lenni valami főirodának, kell lenni egy igazgatóságnak, amely ezeket a dolgokat így berendezte és intézi. Nem mondhatom, hogy a díjszabás egyenletessége egyszerűen a "tarifa" egységéből származik, mert a "tarifa" mint ilyen, absztrakt dolog; a tarifa érvénye éppen abból ered, hogy van valami fizikai valóság, valamely személy vagy valamely személyek, akik ezt a tarifát megállapították, és annak végrehajtását gyakorolják és ellenőrzik.

Más példa: csatát nem lehet puszta "hadászattal" vezetni és megnyerni. A hadművészet csak elvont fogalom. Kell, hogy a hadművészetet valaki fizikailag is képviselje: a hadvezér vagy a vezérkar. Nem a "zene" az, ami játszik, hanem végeredményben zenész is kell oda, aki a zenét csinálja, a zenét képviseli stb.

Hasonlóképp nem elég, ha van igazság, amely az embertől és az egész világtól független: hanem kell lennie valaminek, vagy valakinek, aki az igazságnak fizikai megállapítója és fenntartója.

 

Összefoglalás

Íme az Isten létének sokszoros, egyenként és egymástól függetlenül is bizonyító érve, amelyek közül egyetlenegy is elegendő volna az istenhit teljes értékű tudományos igazolására.

 

Külön istenbizonyító érv továbbá maga Krisztus, az ő történeti személye, emberfeletti jelleme és bölcsessége, csodái és feltámadása, melyek mind mindmegannyi tanúságai az ő leghatározottabban hangoztatott Isten-tanának. Eddig csupán a természetes józan észből következő istenérvekkel foglalkoztunk.

Jövő héten húsvét miatt nem lesz vasárnapi iskola, de utána meg fogjuk nézni a a legnagyobb istenbizonyító érvet: Jézus Krisztus személyét.

 

Végül egy idézet attól a szerzőtől, akinek írásaiból a legtöbbet merítettem ehhez a témához:

Ha az eddig vizsgált érveket nem is gondolja végig minden ember, mégis értelmének szavát követve, rájön az Isten létére. A hitetlenség csak ott kezdődik, ahol az ember az Isten gondolatát kényelmetlennek kezdi érezni; ahol a lelkiismeret szavát csak az örök Bíró létezésének tagadásával lehet ideig-óráig elhallgattatni, vagy ahol az emberi gőg és önteltség célul tűzi ki, hogy annak a létét kétségbe vonja, aki mellett az ember apró teremtmény csupán, nem öncél, nem öntörvénykező, nem istenség.

 

Mondhatja-e ez után valaki, hogy Isten létezése mellett nem szólnak jó érvek? Mondani mondhatja, de téved. Isten ad kellő alapot hozzá, hogy a szív meghozhassa döntését. A hitnek lehet, és kell is lennie józan megfontolásból építkező alapjainak.

Imádkozzunk, hogy minél több ember megtalálja azokat, és a sötétségből Isten világosságába lépjen át!


Vissza a tetejére


8. rész

A feltámadás bizonyítékai

„Ha Jézus fel nem támadott, hiábavaló a hitünk”

 

Mások is rájöttek már arra, hogy a keresztyénség alapja feltámadás. Ha ezt sikerülne cáfolni, akkor az egész keresztyénség, minden, amit mi hiszünk Jézus Krisztusról és a Bibliáról, semmivé foszlana. Nagyon lényeges tehát megismerni azokat a bizonyítékokat, melyek Jézus feltámadása mellett szólnak, illetve választ adni az ellene szóló ellenvetésekre.

 

Az evangélium üzenete, amelyről a jövő vasárnap kezdődő Tavaszi Örömhír Napokon is szó lesz, lényegében Jézus feltámadásának üzenete.  Sokan a keresztyénséget az egymás iránti szeretet parancsával azonosítják. Ez igaz, szeretnünk kell egymást, hiszen erről ismer meg minket a világ, ahogyan Jézus maga is mondta. Ez az üzenet azonban annyira nem új. Az, hogy „szeresd felebarátodat” minden erkölcsileg egészséges ember számára ismert volt, ez nem volt újdonság. Ami többlet volt, az abban mutatkozott meg, hogy úgy szeressük egymást, ahogy Jézus szeretett minket, tehát akár az életünket is adva egymásért. Az igazi újdonság az volt, hogy egy ember, aki azt állította, hogy ő az Isten Fia és a világ Üdvözítője, feltámadt a halottak közül. Sőt, még azt is mondta, hogy aki hisz Ő benne, az szintén fel fog támadni.  

 

A megelőző alkalmakon bizonyítékokat vettünk számba arról, hogy Isten létezése szükségszerű, mert csak Vele magyarázható meg a világ létezése, és annak sokféle jellegzetessége.

Isten létezik, és Mindenható. Ő a világ Teremtője. Efelől bizonyosak lehetünk. Ezek olyan tények, melyeket még a Sátán és démonai sem tagadhatnak. Ennek a ténynek az elhívése azonban még közel sem az a hit, amiről mi beszélünk, és amiről ez a sorozat is szól. Nagyon sok ember van, aki hiszi, hogy Isten létezik, de semmi több. Tudjuk, hogy a Sátán és angyalai is hiszik ezt.  „Az ördögök is hiszik, és rettegnek” (Jak. 2:19).

Azonban ez nem hit. A nyilvánvaló tények elismerése nem hit, hanem pusztán ismeret. A puszta ismeret pedig nem ment meg senkit kárhozattól. Ahogyan önmagában egy gyógyszer hatékonyságának ismerete nem gyógyítja meg a betegséget, hanem csak annak valóságos alkalmazása.

Mivel napjainkban Isten ismerete ellen nagyon magas felépítményeket emeltek, szükséges volt alaposan bizonyítani azt az elme számára, hogy a hitnek lehet racionális, józan gondolkodással belátható alapja. Ideje azonban innen tovább lépnünk.

 

Az igazi hit ugyanis nem csak Isten létének ismeretét jelenti, hanem iránta való engedelmességet is, és a benne való bizalmat is.

Sokan mondják, hogy hisznek Istenben, de nem bíznak abban, hogy amit Ő ígért, azt meg is teszi. Az aggodalmaskodás, panaszkodás mind annak a jele, hogy nem bízunk Istenben, hogy Ő betölti a szükségeinket.

 

Azt már tudjuk tehát Istenről, hogy Ő valóban létezik. De mit jelent ez a mi számunkra? Kicsoda ez az Isten?

Távol áll tőlünk, nem törődik velünk, vagy kapcsolatba kerülhetünk Vele?

Ha Isten Isten, tehát Mindenható, akkor gond nélkül megtehetné, hogy elrejti magát előlünk, úgy, hogy soha nem szerezhetünk tudomást Róla.

 

Sokan mondják, hogyha Isten létezik, miért nem jön el, és mutatja meg magát nekünk. Ez egy jó gondolat, nem?

„Isten! Mutasd meg magad nekem!”

Sok embertől hallottam már ilyet. Biztosan ti is.

Mi van, ha Isten megtette ezt, csak éppen az Ő szabályai szerint?

 

Járt itt a földön kétezer éve egy Jézus nevű ember, akit mi keresztyének Krisztus, vagyis Megváltónak tartunk, és aki azt állította, hogy Ő Isten, és azért jött, hogy az embernek személyes kapcsolata lehessen Vele, oly módon, hogy megoldja a válaszfalat jelentő bűn problémát.

 

Vajon igazat állított? Jézus sok csodát tett, de csodákat tettek mások is. Bölcs tanító volt, de voltak más bölcs tanítók is az emberiség történelmében.

Mi bizonyítja azt, hogy Ő valóban Isten volt, sőt még ma is az?

Igen, az, hogy Ö meghalt, és azután feltámadt, ahogy megmondta előre. Ezt pedig senki nem csinálta utána egy vallásalapító közül se. Mindegyikük csontjai itt vannak ma is – még ha nem is ismerjük pontosan hollétüket -, Jézus sírja azonban üres.

Ezért az alapköve a keresztyénségnek a feltámadás, ezért vízválasztó minden más világnézettel szemben, és ezért támadják elszánt igyekezettel.

 

A feltámadásnak egzisztenciális, vagyis létfontosságú következménye van.

Ez egy konkrét, tényszerű, tapasztalati bizonyíték arra, hogy az életben remény és értelem van. Bizonyítja, hogy Isten lehajolt értünk ide, ahol vagyunk, és legyőzte a legfőbb ellenségünket a bűnt és következményét a halált. Nem vagyunk egyfajta „kozmikus árvák”, amivé a modern világnézet akar tenni bennünket.

A feltámadás egzisztenciális következményei láthatóvá is váltak a tanítványok életében. Csak össze kell hasonlítanunk viselkedésüket a feltámadás előtt és után. Előtte szétszaladtak, megtagadták mesterüket, és bezárt ajtók mögé húzódtak félelmükben és zavartságukban. Utána pedig a rémült nyulakból magabiztos hírnökökké váltak, világot megváltoztató misszionáriusokká, bátor mártírokká, és Krisztus örömteli utazó nagyköveteivé. Ezt tette velük Jézus feltámadásának bizonyossága.

A feltámadás legnagyobb jelentősége nem a múltban van, nem abban, hogy „Krisztus feltámadt”, hanem a jelenben. Abban, hogy Krisztus fel van támadva. Az angyal a sírnál azt kérdezte az asszonyoktól, hogy „Mit keresitek a holtak között az élőt?” (Lk. 24:5)

 

Rudolf Bultmann liberális teológus, aki „mítosztalanítani” akarta a keresztyénséget azt mondta, hogy „ha holnap felfedeznék a halott Jézus csontjait egy palesztin sírban, akkor is változatlan maradna a keresztyénség összes lényeges pontja”. Csakhogy Pál ellentmond ennek.

 

1Kor. 15:14 - 19

(14)   Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is.

(15)   Sőt az Isten hamis bizonyságtevőinek is találtatunk, mivelhogy az Isten felől bizonyságot tettünk, hogy feltámasztotta a Krisztust; akit nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak.

(16)   Mert ha a halottak fel nem támadnak, a Krisztus sem támadott fel.

(17)   Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek; még bűneitekben vagytok.

(18)   Akik a Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek tehát.

(19)   Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.

 

Ha tehát Jézus nem támadt fel valóban, hanem ez csak egy mítosz, akkor hamis bizonyságtevők leszünk, amikor jövő héten kimegyünk, és hívunk embereket a Tavaszi Örömhír Napokra, amikor éppen a feltámadás örömhírét, és mindazt, amit ez jelent hirdetjük az embereknek.

 

Nézzünk meg először 10 pontban, hogy mit is értünk konkrétan feltámadás alatt, és mit nem.    


1.      Először is a feltámadt Krisztus nem egy szellem. Erre gondoltak az apostolok is először (Lk 24:36-43), de ezt az elképzelést Krisztus megcáfolta azzal, hogy megmutatta nekik a sebes kezeit és lábait, és hogy sült halat evett. A szellem egy test nélküli lélek; a feltámadott Jézusnak azonban valódi teste volt; tehát a feltámadott Jézus nem szellem.

2.      A feltámadás nem is egy újjáéledés, mint amilyen Lázár újjáéledése volt. A test, amellyel Lázár kijött a sírjából, ugyanolyan idős volt, mint amellyel bement a sírba. Még a halotti ruhája is rajta volt (Jn 11:44). Jézus halotti ruhája gondosan összehajtva és félrerakva feküdt a sírjában (Jn 20:6-7). Lázárnak újra meg kellett halnia, Jézusnak nem. „Tudván, hogy Krisztus, aki feltámadott a halálból, többé meg nem hal; a halál többé rajta nem uralkodik”  (Róm 6:9). Jézus feltámadása végleges.

3.      A feltámadás nem is reinkarnáció. A reinkarnáció, az újjáéledéshez hasonlóan, (állítólag) csak egy másik halandó testet ad. Krisztus feltámadt teste halhatatlan lett. Ez régebbi is és újabb is volt annál, mint amit (állítólag) a reinkarnáció során kap valaki. Régebbi volt, hiszen felismerték a barátai, és újabb lett, hiszen halhatatlanná vált.

4.      Nem halhatatlanság. Manapság népszerűek azok a filmek, melyekben halhatatlan, legyőzhetetlen hősök szerepelnek. Hegylakó, Szupermen és hasonlók. Jézus nem ilyen módon volt halhatatlan. Ő testben valóban meghalt, és testben valóban fel is támadt. Nem csupán a lélek halhatatlanságáról van szó, melyben a zsidók is hittek és más népek is különféle módokon. Az emberek lelke halhatatlan oly módon, hogy sosem semmisül meg, nem szűnik meg létezni. A feltámadás azt jelenti, hogy újjászületett, romolhatatlan testben fogunk élni, amilyenben Jézus is megjelent a feltámadása után.

5.      A feltámadás a megvilágosodástól vagy nirvánától is különbözik - ami egy olyan dolog, amiben a hinduk vagy buddhisták reménykednek a halálnál: a személyi egyéniség elvesztése és a feloldódása az Egyben vagy a Mindenben. A feltámadt Jézus egy teljesen különböző egyén volt, sőt egy megtestesült egyén.

6.      A feltámadás az égbe-ragadástól vagy mennybevételtől is különbözik. Ez történt Énokkal és Illéssel. De Jézus nem vitetett el a földről a mennybe a feltámadásakor rögtön, hanem csak később.

7.      A feltámadás nem is pusztán egy látomástól volt. Egy látomást vagy Isten, vagy a tudatalattink, vagy a gonosz lelkek támasztanak, és a látomás megmarad pusztán lelkinek és szubjektívnek; ez az ember pszichéjében jelenik meg. De Jézus feltámadt testét sokan ugyanabban az időben nyilvánosan is látták. Megérintették. Étkezett.

8.      A feltámadás nem is egy legenda. A legendák, akármilyen bölcsek is, csak fikciók, amelyeket halandó lelkek találtak ki, nem Isten.

9.      A feltámadás nem is mítosz. A mítosz abban különbözik egy legendától, hogy a mítosz szimbolikusan igaz. Vagyis szereplői nem valóságos személyek, de a mítosz üzenete igaz. Pl. az ókori Közel-Kelet vallásai tele voltak természeti istenségekkel, termékenység istenekkel, akik minden tavasszal feltámadtak a halálból. Ezek az istenek nem léteznek, de a növényzet új élete igen. A legendák azonban sem szeeplőikben, sem modnaivalójukban nem kötödnek a valósághoz. Ilyen például Arthur király legendája, vagy a magyar Csodaszarvas legenda.
Azonban Krisztus feltámadása a mítoszokkal ellentétben egy valós, meghatározott, konkrét időhöz és helyhez van kötve a történelemben, valamint szemtanúk által van igazolva. Az Újszövetség határozottan megkülönbözteti Krisztus feltámadását a mítoszoktól és legendáktól:
(2Pét. 1:16)
 „Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint akik szemlélői voltunk az ő nagyságának”.
Meg kell említenünk, hogy a modern mítosztalanítók, azt mondják, hogy hisznek a feltámadásban, de csak mint egy mítoszban. Olyanez, mintha valaki azt állítaná, hogy ő egy náci, és mitikus értelemben hisz az árja faj felsőbbrendűségében, de azt tagadja, hogy az árja faj valóban felsőbbrendű. Nem lehetsz tagja egy pártnak, ha a pártprogram elsődleges pontjait tagadod.
A mítosztalanítók úgy próbálják megoldani ezt a problémát, hogy különbséget tesznek egy ún. „szent történelem” és a rendes, világi történelem között, azt állítva, hogy a feltámadás valójában az elsőben történt meg, és nem a másodikban. Ez számunkra vagy valami pityókás halandzsának vagy egyenesen csalásnak tűnik.
Mármost ez a „szent történelem” most megtörtént vagy sem? Ha nem, akkor ne nevezzük történelemnek, hanem olyan fikciónak, mint amilyen pl. a Mikulás. Ha megtörtént, akkor ugyanannyira közönségesen és szó szerint történt meg, mint a születések vagy a háborúk, és semmi szükség a megkülönböztetésre.

10. Krisztus feltámadását világosan meg kell különböztetni attól is, amivel a modern liberális teológusok helyettesítették: a tanítványok szívében és életében lezajló ún. „húsvéti hit feltámadásától”. A „húsvéti hit” valóságos húsvét nélkül önellentmondás vagy önámítás. Ez egy hit abban, ami nincs, semmint hit abban, ami van. És ha ez egy hit a hitben, akkor azt kérdezzük, hogy hit a miben való hitben? A hit olyan mint a tudás; elengedhetetlenül egy célra irányul. Szüksége van egy olyan tárgyra, ami nem önmaga. Máskülönben egy tükörterembe jutunk. A hit a hitben ezen kívül beteges és természetellenes is. Ez egy olyan próbálkozás, mintha a húst anélkül akarnánk megkóstolni, hogy azt megegyük. A tanítványok soha nem tapasztalták volna meg a hit és a remény feltámadását a szószerinti feltámadás nélkül. Ha nem volt feltámadt Jézus, akkor ki alakította át őket, és ki térítette meg a világot?

Jézus feltámadására tehát ezen tíz lehetséges magyarázat közül egyik sem érvényes. Ő valóban, testileg meghalt, és valóban, testben feltámadt, és ma is él.

 

Krisztus feltámadását legalább olyan biztonsággal be lehet bizonyítani, mint bármely más általánosan elhitt és jól dokumentált eseményt az ókori történelemben. Ahhoz, hogy ezt bizonyítsuk, nincs semmi szükség arra, hogy valami vitatott dolgot tételezzünk fel előre (pl. hogy vannak csodák).

Viszont a szkeptikusoknak sem szabad előre feltételezniük semmit (pl. hogy nincsenek csodák).

Arra sincs szükség, hogy az Újszövetséget tévedhetetlennek, Isten által sugalmazottnak, vagy akárcsak igaznak tegyük fel. Arra sincs szükségünk, hogy előre feltételezzük, hogy valóban volt egy üres sír, vagy, hogy voltak feltámadás utáni jelenések, úgy, ahogy azt feljegyezték.

Csak két dolgot kell leszögeznünk, de mindkettő kőkemény tény, amiket senki sem tagad, vagy tagadhat: az újszövetségi szövegek létezése, úgy, ahogy azt ma is megtalálhatjuk; valamint a keresztyénség létezése (nem szükségképpen igazsága.

 

A kérdés a következő: melyik elképzelés tudja megmagyarázni a tényeket arról, hogy mi történt valójában Jeruzsálemben azon az első húsvéti napon?

Öt lehetséges teória van: a keresztyénség, a hallucináció, a mítosz, az összeesküvés és az ájulás nézete.  

 

Mivel kevés az időnk, igyekeztem mindegyikből csak legfontosabb kérdésekre szorítkozni.


Az ájulás-elmélet megcáfolása


1.      Jézus nem élhette túl a keresztre feszítést. A római eljárások nagyon ügyeltek arra, hogy kizárják ezt a lehetőséget. Még olyan római törvény is volt, hogy halálbüntetés járt bármelyik katonának, aki hagyta, hogy egy halálraítélt bármilyen módon megszökjön, beleértve azt is, hogy elront egy keresztre feszítést. Soha nem történt ilyen.

2.      Az a tény, hogy a római katona nem törte el Jézus lábszárát, miként azt a másik két keresztre feszített bűnözővel tette (Jn. 19:31-33), azt jelenti, hogy a katona biztos volt abban, hogy Jézus már halott. A lábszárak eltörése, ami meggyorsítja a halált, azért történt, hogy még a szombat előtt levehessék a holttesteket (31. vers).

3.      János, egy szemtanú, igazolja, hogy látta, amint vér és víz jött ki Jézus átszúrt szívéből (Jn 19:34-35). Ez azt mutatja, hogy Jézus tüdeje összeroppant, és oxigénhiány következtében halt meg. Ezt bármely orvosi szakértő megerősítheti.

4.      A feltámadás utáni jelenések meggyőzték a tanítványokat, még a „hitetlen Tamást” is, hogy Jézus dicsőségesen életre kelt (Jn. 20:19,29). Lélektanilag lehetetlen lenne az, hogy a tanítványok ennyire átalakulnak és magabiztossá válnak, ha Jézus egy ájulásból tápászkodik fel, és akinek sürgősen orvosra van szüksége. Egy félholt, tántorgó, beteg embert, akinek csak hajszálon múlott az élete, nem imádtak volna félelmet nem ismerve isteni Úrként, és a halál legyőzőjeként.

5.      Hogyan játszhatta volna ki a római őrszemeket a sírnál egy kábult holttest? Vagy a fegyvertelen tanítványok játszották ki őket? Ha a tanítványok tették, akkor szándékosan hazudtak, amikor megírták az evangéliumokat, és akkor ez már az összeesküvés teória, amire rövidesen rátérünk.

6.      Hogyan mozdíthatta volna el a sír bejáratánál lévő hatalmas sziklát egy elalélt, félholt ember? Ki mozdította el a követ, ha nem egy angyal? Soha, senki nem válaszolta meg ezt a kérdést. Se a zsidók, se a rómaiak nem mozdíthatták el, ugyanis mindketten abban voltak érdekeltek, hogy a sírt lezárva tartsák; először is a zsidók tették oda a követ, és a római őrszemeket megölték volna, ha hagyják, hogy a holttest „megszökik”. Az a történet, miszerint az őrszemek elaludtak, és a tanítványok lopták el a testet (Mt 28:11-15) kizárt dolog. A római őrszemek egy ilyen munka során nem alhattak el, hiszen ezzel az életüket kockáztatták. De még ha el is aludtak, a tolongás, az erőlködés és a zaj, ami egy óriási szikla elgörgetésével jár, felébresztette volna őket. Továbbá ismét az összeesküvés teóriájában vagyunk, annak minden megválaszolhatatlan nehézségével együtt (lásd a következő szakaszt).

Ezek a legfontosabb érvek, de vannak még mások is, például, hogyha elájult majd magához tért, akkor hová ment? Ha csak ember volt, aki túlélte a keresztre-feszítést, akkor a Mennybe nem mehetett, tehát mi lett vele?

Fontos megjegyeznünk, hogy az előbbiekben a szöveg alapján érveltünk ugyan, de nem úgy, mintha azok ihletettek lettek volna. Akik cáfolni próbálják a feltámadást, azok is ugyanezen szövegben foglaltak alapján teszik ezt. Tehát mi szintén megtehetjük ezt.

 

Az összeesküvés-elmélet cáfolata

Miért nem találhatták ki a tanítványok az egész történetet?

1.      Ennek az érvnek a "szétroppanása" az a történelmi tény, hogy senki, soha nem vallotta, se nyomás, se megvesztegetés, sőt kínzás alatt se, hogy a feltámadás egész története koholmány, hazugság, szándékos csalás lett volna. Sőt, amikor az embereket kínzásoknak vetették alá, és megtagadták Krisztust és meghódoltak a császár előtt, soha nem szólták el így magukat, soha nem tárták napvilágra, hogy a feltámadás csak az ő összeesküvésük szüleménye. Ugyanis nem volt mit elszólni. Nem volt olyan keresztyén, aki összeesküvésnek hitte volna a feltámadást; ha így lett volna, akkor soha nem lett volna keresztyén.

2.      Ha a történetet úgy találták ki, akkor ők lettek volna a történelem legkreatívabb, legügyesebb, legbriliánsabb írói, messze felülmúlva Shakespeare-t, Dantét, vagy Tolkient. A halászok "halásztörténetei" soha nem ilyen bonyolultak, meggyőzőek, élet-átalakítók és maradandóak.

3.      A tanítványok jelleme határozottan az ellen szól, hogy mindannyian, egyetlen elpártoló nélkül, részt vegyenek egy ilyen összeesküvésben. Ők egyszerű, becsületes, hétköznapi munkások voltak, nem pedig ravasz, konspiráló hazudozók. Még csak ügyvédek sem voltak! Őszinteségüket szavaik és tetteik bizonyítják. Ők hirdették és élték a feltámadt Krisztust. Készségesen meghaltak az "összeesküvésükért". Semmi sem bizonyítja ékesebben az őszinteséget, mint a vértanúság.
Az életükben az a változás, amely a félelemből a hitre, a kétségbeesésből a meggyőződésbe, a zavarodottságból a bizonyosságba, a bujkáló gyávaságból a fenyegetettség és üldöztetés közepette is rendületlen bátorságba vezette őket, nem csak, hogy bizonyítja őszinteségüket, hanem valami hatalmas indítékról is tanúskodik. Egy hazug indíték képes lenne egy ilyen átalakításra? Az igazság és a jóság akkora ellenségek, hogy a történelemben a legnagyobb jó - a szentéletűség - a legnagyobb hazugságból ered?

4.      Nincs semmiféle elgondolható motiváció egy ilyen hazugságra. A hazugságokat mindig önző érdekekből találják ki. Milyen érdekük származott a "konspirátoroknak" ebből a "hazugságból"? Gyűlöltek, megvetettek, üldözöttek, kiátkozottak, bebörtönözöttek, megkínzottak, száműzöttek, keresztre feszítettek, élve megfőzöttek, megégetettek, lefejezettek, kibelezettek, oroszlánok elé vetettek lettek - ez aligha az előnyök katalógusa!

5.      Ha a feltámadás hazugság lett volna, akkor a zsidók előhozathatták volna a holttestet, és így még csírájában elnyomhatták volna ezt a félelmetes babonát. Mindössze csak annyit kellett volna tenniük, hogy lemennek a sírba, és kihozzák onnan. A római katonák és vezetőik az ő oldalukon álltak, és nem a keresztyénekén. És ha a zsidók azért nem tudták felmutatni a holttestet, mert a tanítványok ellopták, akkor ezt hogyan tették meg? Az ájulás elmélet elleni érvek itt szintén állnak: felfegyverezetlen parasztok nem bírtak volna a római katonákkal, sem a nagy követ nem tudták volna elhengeríteni, míg ők a szolgálat közben aludtak.

6.      A tanítványok nem jöhettek volna elő a feltámadás állításával Jeruzsálemben - ugyanakkor, ugyanazon a helyen, tele szemtanúkkal - , ha hazugság lett volna.
A mai ember szereti magát okosabbnak gondolni a régieknél. Főképpen azért, mert nem érti, hogy az emberek régen miért tett vagy nem tett bizonyos dolgokat. Ezért aztán ésszerűtlennek gondolja a tetteit, régi embereket, pedig ostobának. Nem gondol bele, hogy a régi emberek számára a mai ember jó néhány cselekedete szintén ésszerűtlennek tűnne.
A régiek azonban koránt sem voltak ostobák. Ahogyan ha ma előáll valaki egy újszerű teóriával, akkor rögtön készen állnak a cáfolók is cáfolataikkal.
Mi lehetett volna az első számú és perdöntő cáfolat a feltámadás ellen? Nyilván, ha bemutatják a holtestet. Miért nem tették ezt meg? Bizonyára, mert nem volt mit bemutatni. Ezét jöttek elő inkább a jóval kevésbé bizonyító erejű összeesküvés-elmélettel. Ha lett volna holtest, nem lett volna szükség összeesküvésről szóló híreket terjeszteni.
Willliam Craig: „Ha egy összeesküvés lett volna, akkor bizonyosan felfedezték volna ezt a tanítványok ellenfelei, akiknek nem csak érdekükben állt, hanem képesek is lettek volna feltárni egy ilyen csalást. A mindennapi tapasztalat azt mutatja, hogy az ilyen cselszövések elkerülhetetlenül lelepleződnek”

Összegezve, ha a feltámadás csak egy kifundált, konspirált hazugság, akkor ez felrúgja a hazugság összes ismert történelmi és pszichológiai törvényét. Ez akkor annyira tudománytalan, reprodukálhatatlan, egyedülálló, igazolhatatlan volna, miként maga a feltámadás.

A hallucináció elméletének cáfolata


1.      Túl sok szemtanú volt, a hallucináció pedig egy belső, egyéni és szubjektív dolog. Krisztus megjelent Mária Magdolnának, a tanítványoknak Tamás kivételével, a tanítványoknak Tamást is beleértve, két tanítványnak Emmausznál, a halászoknak a parton, Jakabnak (a testvérének), és még ötszáz embernek egyszerre (1Kor. 15:3-8). Ha már három különböző tanú elegendő egy pszichológiai háromszög felállításához, több mint ötszáz tanú már annyira nyilvános, amennyire csak lehet. Ráadásul Pál azt mondja ebben a szakaszban (6. vers), hogy legtöbben az ötszázból még mindig életben voltak, felhívva bármely olvasóját arra, hogy ellenőrizze csak le a történetet, megkérdezve a szemtanúkat. Soha nem tette volna ezt, és nem is sikerülhetett volna neki, ismerve ellenségeinek hatalmát, erejét és számát, ha nem lett volna igaz.

2.      A hallucinációk rendszerint néhány másodpercig vagy percig tartanak; nagy ritkán órákig. Viszont ez negyven napig fennmaradt. (ApCsel .1:3).

3.      A tanítványok megérintették őt (Mt 28:9; Lk 24:9; Jn 20:27).

4.      Ők beszéltek is hozzá, ő pedig válaszolt nekik. A képzeleted szüleménye nem kezd veled egy mélyreható, hosszú beszélgetésbe, hacsak nem valamiféle elmebajban szenvedsz. Ám ez a "hallucináció" legalább tizenegy emberrel társalgott egyszerre, negyven napon keresztül (ApCsel. 1:3).

5.      Az apostolok nem hittek volna a "hallucinációban", ha Jézus holtteste még a sírban lett volna. Ez egy egyszerű és meggyőző érv, ugyanis, ha hallucináció lett volna, akkor hova tűnt a holttest? Ellenőrizhették volna a holttestet, és ha még ott lett volna, akkor nem hittek volna benne.

6.      Ha az apostolok hallucináltak, és aztán ezt a hallucinált történetet terjesztették el , akkor mindezt a zsidók megállíthatták volna a test felmutatásával - hacsak nem lopták el a tanítványok, amely esetben viszont visszatértünk az összeesküvés-elmélethez, s annak összes nehézségeihez.

7.      A hallucináció csak a feltámadás utáni jelenéseket magyarázza meg, viszont nem tud magyarázatot adni az üres sírra, az elhengerített sziklára, vagy arra, hogy miért nem tudták felmutatni a holttestet. Nincs olyan elmélet - a valóságos feltámadás kivételével -, amely mindezeket a tényeket meg tudná magyarázni.


A mítosz-elmélet cáfolata

 

  1. Az evangéliumok stílusa radikálisan és egyértelműen eltér az összes mítosz stílusától. Bármelyik irodalomtudós, aki ismeri és tisztán látja a mítoszokat, meg tudja ezt erősíteni. Nincsenek elnagyolt, látványos, gyermekiesen eltúlzott események. Semmi sem önkényes. Minden passzol benne. Mindennek jelentősége van. Egy mester keze dolgozott itt.
  2. Egy másik probléma, hogy nem volt elegendő idő egy mítosz kialakulásához. A mítoszok sajátossága, hogy csak jóval az események után keletkeznek, min. 3-4 generációval később. Az evangéliumok és a levelek azonban még a szemtanúk életében íródtak, így nem állt rendelkezésre elég idő az események kiszínezésre, a valóság eltorzításra, tehát mítosz kialakulásához.
  3. A mítosz-teória hívei kétféle Jézusról beszélnek. Az egyik volna a valóságos, aki nem vitt végbe csodákat, nem állította magáról, hogy Isten, és nem is támadt fel. A második volna az a Jézus, akiről a tanítványok és későbbi követői terjesztették el mindezeket. Csakhogy semmiféle bizonyíték, még a legparányibb sincs az első féle Jézus létezésére. Ahogy valaki találóan megjegyezte: A kétrétegű mítosz teóriából az első réteget rizsából főzték ki: az csak rizsa (szövegelés), semmi más.
  4. Fontos ellenérv, hogy az üres sírt nők fedezték fel. A nőknek alacsony társadalmi státuszuk volt abban a kultúrában. Ha csak mítoszról lett volna szó, nem nőkkel „fedeztették” volna fel az üres sírt.
  5. Az Újszövetség nem lehet mítosz, mely a tényeket félreértelmezi és összezavarja, ugyanis kifejezetten megkülönbözteti e kettőt, és elveti a mitikus értelmezést
    (2Pét. 1:16) „Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint akik szemlélői voltunk az ő nagyságának..
    Mivel világosan kijelenti, hogy nem mítosz, ezért, ha mítosz, akkor ez egy szándékos hazugság inkább, mint mítosz. A dilemma fennmarad. Vagy igazság, vagy pedig szándékos (összeesküvő) vagy szándéktalan (hallucináció általi) hazugság. Nincs menekvés ebből dilemmából.
    Ha egyszer egy gyermek megkérdezi, hogy a Mikulás igazi-e, akkor a te igen válaszod - ha ő csakugyan nem szó szerint igazi - hazugság lesz, nem pedig mítosz. Ha egyszer az Újszövetség megkülönbözteti a mítoszt a tényektől, akkor hazugsággá válik, ha a feltámadás nem tény.
  6. Az ÚSZ iratainak, mind a belső, mind a külső bizonyítékai azt mutatják, hogy azok hitelesek és igazak. Ezekkel majd a következő alkalommal foglalkozunk részletesebben.
    Pultman így foglalja ezt össze:
    Sok olyan eseménynek, amelyeket történelmileg szilárdan megalapozottnak tartunk

    (1) sokkal kevesebb dokumentált bizonyítéka van, mint sok bibliai eseménynek,

    (2) és azok a dokumentumok, amelyekre a történészek a világiasabb történettudománynál támaszkodnak, sokkal később íródtak, mint számos bibliai esemény leírása.

    (3) Ráadásul a bibliai elbeszéléseknek sokkal több másolata van, mint a világi történetekének, és

    (4) a fennmaradt másolatok sokkal korábbiak mint azok, amelyek bizonyítékul szolgálnak a világi történelem alátámasztásához. Ha a bibliai elbeszélések nem tartalmaznának csodálatos események leírásait... akkor a bibliai történelmet alighanem sokkal szilárdabban megalapozottnak tekintenénk, mint mondjuk az ókori Görögország vagy Róma történelmét

 

Következtetés

A valós feltámadásnak nincs olyan alternatívája, ami választ adna: az evangéliumok létére; a keresztyén hit kialakulására; Krisztus ellenségeinek kudarcára, hogy felmutassák holttestét; az üres sírra; az elhengerített kőre vagy a feltámadás utáni jelenések beszámolóira. Az ájulást, az összeesküvést, a hallucinációt és a mítoszt úgy mutattuk be, mint a valóságos feltámadás kizárólagos alternatíváit, ám mindegyik meg lett cáfolva.

Vannak még persze különféle ellenvetések, melyeket fel szoktak hozni, mint például, hogy a történelem nem egzakt tudomány, nem ad olyan abszolút bizonyosságot, mint a matematika, vagy, hogy az írott dokumentumokban nem lehet megbízni, vagy, hogy csodák nem létezhetnek és így tovább. Ezek azonban már inkább csak kukacoskodások, mint valódi cáfolatok, vagy filozófiai előfeltevések, mint amilyen a csodák tagadása.

Lényegében mind kibúvási kísérletek a nyilvánvaló tény  - hogy Jézus valóban feltámadt a halálból -, alól.

 

Láthattuk tehát, hogy Jézus Krisztus halálból történt feltámadására – úgy ahogyan azt a bizonyítékok elénk tárják -, egyetlen lehetséges megoldás kínálkozik, hogy Ő valóban feltámadt a halálból, és amiben hiszünk, az igaz. Bátran hirdethetjük immár az evangéliumot, nem fogunk hamis bizonyságtevők lenni.

 

Most már nem csak abban lehetünk biztosak, hogy Isten létezik, hanem abban is, hogy a Biblia Istene ez az Isten. Aki annyira szeret bennünket, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz Ő benne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Ámen.

Vissza a tetejére

9. rész
A Biblia igazsága és hitelessége
"Az Úr szája szólt..."

 

A Tavaszi Örömhír Napok miatt egy vasárnapra meg kellett szakítanunk a „Miért hiszünk” sorozatot. Azt hiszem azonban, hogy egyikünk sem bánja ezt. Úgy gondolom, mindannyiunk számára áldásos volt Czentye Mihály testvér igehirdetése és bizonyságtétele.

Nekem mindenféleképpen. Amikor beszélgettünk, elmondta, hogy a romániai gyülekezetekben is sok helyen az élő hit helyét átveszi a felszínes vallásosság. Az emberek mondják, hogy én baptista vagyok, én ilyen vagyok, én olyan vagyok, én járok gyülekezetbe, templomba akár hova, én hívő vagyok, de mindezt csak a szájukkal teszik, a szívük távol van Istentől. Ezért is különösen figyelmeztető volt Mihály testvér szerdai üzenete, egyebek mellett az 1 Péter 3:15 –ből: „Az Úr Istent pedig szenteljétek meg a ti szívetekben. Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelídséggel és félelemmel”

Nem szolgálhatjuk úgy Istent, hogy nem rendeljük alá mindenben az akaratunkat neki! Ha Jézus Krisztus nem Úr az életünk minden négyzetcentiméterében. Ebben nekem is fontos üzenete volt Mihály testvér prédikálásának.

A másik fontos üzenet az 1 Péter 3:15-nek, hogy mindenkor legyünk készen számot adni a a Jézus Krisztusba vetett reménységünkről. A remény vagy reménység szoros kapcsolatban áll a hittel, hiszen pl. a Zsidók 11:1- is azt mondja, hogy a hit a reménylett dolgoknak valósága. Amikor mi Isten ígéreteiben reménykedünk, akkor ezt azért tesszük, mert elhisszük, hogy amit Ő mondott, az igaz. De miért hiszünk? Ez a kérdés, és ezzel foglalkozunk már hetek óta vasárnap reggelenként.  

 

Már megnéztük, hogy az igazság a valóságról nem olyasmi, amit mindenki saját maga alakít ki magának, hanem tőlünk függetlenül létezik. Az igaságot nem létrehozzuk, hanem felismerjük. Minden ember számára egzisztenciális, tehát létfontosságú kérdés volna, hogy keresse ezt az igazságot. Az emberek nagy része azonban nem teszi ezt, hanem megelégszik valami számára kényelmes világnézettel. Ha azonban nézeteink nincsenek összhangban a valósággal, akkor az lesz a vége, mint amikor rossz térképet követve autózunk: el fogunk tévedni, és nem oda jutunk, ahova menni szerettünk volna. Akinek a hite nem fedi a valóságot, annak végül súlyos következményekkel kell számolnia.

Megvizsgáltuk, hogy a materialista világkép nem ad magyarázatot a létezés számos jelenségére, éppen ezért téves. Viszont egy személyes Isten létezésére nagyon sok bizonyíték található.

Legutóbb pedig a keresztyénség alapját jelentő feltámadásra, konkrétan Jézus Krisztus testben történt feltámadására néztünk meg bizonyítékokat.

A hitvalló keresztyénség a Bibliát tekinti hitének és gyakorlatának alapjául, és mi is közéjük tartozunk. Mennyire bízhatunk azonban meg a Bibliában? Erről fogunk ma néhány dolgot megvizsgálni.

Ismét azzal a nehézséggel találtam magam szembe, hogy hogyan lehet egy ekkora témát egy olyan rövid időbe belesűríteni, mint ami itt rendelkezésre áll a 9 órás tanításban. Potter bácsi azonban kihúzott úgymond a csávából, mert felkért, hogy a délutáni alkalommal is tanítsak, úgyhogy gyertek majd vissza délután is, mert a mai témát akkor fogjuk folytatni.

Én nem szeretem egyébként magamat tanítónak tartani, mert úgy gondolom, ha tudok is valamit, csak az Úr kegyelméből tudom, és remélem sikerül megfelelően továbbítanom a számotokra.

 

Fogjunk hát hozzá: mi bizonyítja, hogy valóban Isten üzenetét tarjuk a kezünkben?

Pár évvel ezelőtt egy interneten zajló vitában, ahol a Bibliából vettem az érveket, egy fiatal hölgytől a következő hozzászólás érkezett:

„a bibliai történetek szimbolikusak, szó szerinti értelmezésük ostobasághoz vezet, az Ótestamentumot szövegtöredékekből állították össze, ezért nem összefüggő történet, az idők folyamán az egyes ideológiailag helytelen passzusokat egyszerűen kivágták. A ma ismert változat valószínűleg Diocletianus császár idejében készült politikai megrendelésre...”

Ha megfigyelitek mindezeket teljes határozottsággal, és magabiztossággal jelentette ki, mint aki komoly tanulmányokat végzett e téren.

Meg kell jegyeznem, hogy ez már egy javított változat, mert a helyesírása a hölgynek valami katasztrofális volt. Ebből is látszik, hogy az emberek még helyesen írni sem tanulnak meg, de ahhoz már értenek, hogy a Bibliát kritizálják.

Külön érdekes, hogy Diocletianus császár hogyan került a képbe, hiszen ő az egyik legvéresebb kezű keresztyénüldöző volt? Talán Konstantinra gondolt a hölgy, mert rá szoktak úgy hivatkozni, hogy parancsára írták át a Bibliát. Mint sokan mások, ő is keverte a szezont a fazonnal. Hallott valamit valahol, amit aztán pedig, mint megkérdőjelezhetetlen igazságot hirdetette.

Ahogy mondtam, ez már több éve történt, de eltettem ezt a megjegyzést, mint tipikus példáját annak, hogyan állnak hozzá sokan a Bibliához.

Akár személyesen, akár az interneten folytattam beszélgetést az emberekkel, arra a felismerésre jutottam, hogy általában nem elegendő ma már felnyitni a Bibliát, és abból érvelni az embereknek, hanem előbb rá kell vezetni őket arra, hogy miért igaz és hiteles forrása az Igaságnak az Ige, mert ezt az emberek ma már nem tartják természetesnek, sőt, mit ez a fiatal hölgy, el is utasítják.

Ezért a mai alkalmat arra szenteltem a „Miért hiszünk” sorozatban, hogy vegyünk számba néhány érvet a Biblia mellett a teljesség igénye nélkül. Leginkább olyanokat választottam, amelyeket egy beszélgetés során is fel tudunk hozni, ahol nem állnak rendelkezésünkre segédanyagok.

A Bibliát mindig támadták

Lenyűgöző az a szellemi apparátus és az a hatalmas erőfeszítés, amely a Biblia kritikusai felvonultatnak, hogy kétségbe vonják Isten létezését és a Biblia igazságát.

Kérdezhetnénk, hogy miért ez a hatalmas igyekezet, mely embereket arra indít, hogy minden követ megmozgassanak, csakhogy cáfolhassák a keresztyénséget? Miért, ha az csak naiv emberek képzelgése csupán? Nem tudok róla, hogy például az iszlámot és a Koránt hasonló hevességgel támadnák, pedig az is kizárólagosságra törekvő vallás.

Aki kicsit is foglalkozott teológiával, megdöbben azon az elszánt küzdelmen, melyet a liberális és a konzervatív teológusok vívnak minden egyes bibliai könyv és személy hitelessége felett. Előbbiek cáfolni igyekeznek, utóbbiak megvédeni.

Például Ézsaiás megjövendölte 200 évvel korábban Círus (Kürosz) perzsa királyt név szerint, és hogy uralkodása alatt térhetnek vissza a zsidók a fogságból? Mondjuk azt – így a liberális teológusok -, hogy két Ézsaiás volt. A második a „Deutero-Ézsaiás” pedig biztosan az események után élt. Így a prófécia már nem is prófécia. Mindezt holmi stílusbeli különbségekre alapozzák. Ha így is volna, honnan tudott konkrétumokat ez a feltételezett „Ézsaiás 2” Jézusról 700 évvel eljövetele előtt? Ugyanis ezt is tartalmazza az ominózus rész az „Ézsaiás 2”! A konzervatív teológia megcáfolta a kettős-, hármas stb. Ézsaiás feltételezéseket. És ez így megy majd minden bibliai kijelentés körül.

A Bibliát keletkezése óta mindig támadta a Sátán. A IV. század elejéig megsemmisíteni próbálta. Miután ez nem sikerült, azon igyekezett, hogy elrejtse az emberek elől, oly módon, hogy csak a papok olvashatták és értelmezhették. A Katolikus Egyház lényegében „eldugta” a Bibliát az emberek elől. Aztán ez a kísérlet is kudarcba fulladt, ma már minden embernek lehet saját Bibliája, többnyire az anyanyelvére lefordítva. Az újabb stratégia most a Biblia hiteltelenítésének kísérlete, minden fronton, teljes erővel. De ez a kísérlet is kudarcra van ítélve, mert

(Máté 24:35)  Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.

(1Pét 1:25)  De az Úr beszéde megmarad örökké. Ez pedig az a beszéd, amely néktek hirdettetett.

Ha a Biblia hiteles és igaz, akkor tulajdonképpen egy újabb istenérvet kapunk, mely meggyőzőbb az összes többinél. Itt ugyanis egy közvetlen üzenettel állunk szemben magától Istentől. Márpedig ha az üzenet létezik, akkor létezik az üzenet küldője is. A kérdésünk tehát az: valóban Isten volt-e, aki üzent, és valóban azt üzente-e, ami a Bibliában ma olvasható?

A korábban ismertetett istenbizonyítékokból immár bizonyosak lehetünk benne, hogy Isten létezik. Sőt, anélkül hogy bármiféle írásos kijelentés a birtokunkban lenne, néhány speciális megállapítást is tehetünk róla:

ˇ         Először is bizonyosak lehetünk benne, hogy személyiséggel, szellemiséggel bíró lényről van szó, nem pusztán erőről, vagy egyfajta „világtörvényről”.

ˇ         Biztosak lehetünk benne, hogy felette áll a világnak, tehát nem azonos azzal

ˇ         Létezését önmagában bírja, tehát nincs kezdete.

ˇ         Egyetlen Isten, nem több (aki azonban három személyben létezik)

ˇ         Végtelen bölcsességű és hatalmú, mivel képes volt a világot megtervezni és létrehozni

ˇ         Akár még az is belátható felőle, hogy egység és sokféleség egyszerre van jelen benne, hiszen a világra is jellemző az egységes rend, és a mégis pazar sokféleség. (Ez nem jelenti azt, hogy az Isten három személyben való létezésének tana (Szentháromság) bibliai kijelentés nélkül felismerhető volna pusztán a világból, de visszafelé tekintve ez nagyon logikusnak látszik). Ez az egység és sokféleség (egy Isten, de három személy) nagyon hasznos, amikor más vallások vélt isteneivel vetjük össze a Bibliában önmagáról szóló Istent.

Keressük Isten üzenetét

Miután ezeket a megállapításokat megtettük, ezek birtokában, ezeket szemünk előtt tartva kell szétnéznünk a világban, hogy találunk-e olyan üzenetet, amely a fenti ismérvekkel bíró Istentől származhat? Azt már az elején kijelenthetjük, hogy jó eséllyel fogunk találni ilyen üzenetet, hiszen ha Isten személyes, és minket is személyesnek alkotott, akkor bizonyára ezt azért tette, mert üzenni akar nekünk, és szeretné, ha az üzenetét megértsük.

Az olyan istenről szóló nézeteket, vallásokat, melyek nem felelnek meg a fenti kritériumoknak, nyugodtan félretehetjük, minden további vizsgálódás nélkül. Nem kell (Isten valós üzenete keresésének szempontjából) foglalkoznunk a panteisztikus- (a világ, a természet = isten, ill. a világ, és mi mindannyian alkotjuk istent együtt), a többistenhitű vallásokkal, a személytelen istent valló felfogásokkal és semmi olyasmivel, ami kívül esik a fenti ismérveken. Ez nagyban leszűkíti azt a kört, ahol érdemes keresgélnünk. Egyáltalán nem kell foglalkoznunk pl. a hinduizmussal, buddhizmussal, a Krisna tudat tanaival, az indiai guruk, jógik stb. tanításaival.a New Age mozgalommal.

A világ különböző népei között az egy főisten, több kisebb isten felfogás volt a legelterjedtebb, és igazából csak három olyat találunk, ahol egy személyes, mindenható Istenben hittek. Ez a három az iszlám, a zsidó vallás és a keresztyénség.

Valószínűleg nem ítélünk tévesen, ha azt feltételezzük, hogyha Isten alkotásairól a világban azt látjuk, hogy tökéletes rend, szigorú következetesség jellemzi őket, akkor az üzenete is hasonló tulajdonságokkal kell rendelkezzen. Isten üzenetéről azt kell már előre feltételeznünk, mielőtt még ráleltünk volna, hogy nem tartalmaz ellentmondásokat, hanem egyes részei harmonizálnak egymással, kiegészítik egymást.

Az Iszlám szent könyvéről, a Koránról azonban ez nem mondható el. Tudjuk ugyanis róla, hogy vannak részei, melyek ellentmondanak a régebbieknek. Azt mondják ezért, hogy mindig a legújabb az érvényes. Jézust például a muszlimok is valós személynek, egy jó prófétának tartják, de mivel Mohamed üzenete újabb (kb. 600 évvel Krisztus után élt), az „felülbírálja” Jézus kijelentéseit. Eddigi következtetéseink alapján azonban arra kellene gondolnunk, hogy egy mindenható, mindentudó Isten ennyire következetlen volna?

Marad tehát a zsidó vallás, és a keresztyénség, amelyek azonban Istenre nézve ugyanarról beszélnek. A különbség Jézus krisztusi megítélésében van. Abban tudniillik, hogy Ő-e a megígért Megváltó (héberül: Messiás, görögül: Krisztus). Láthatjuk tehát, hogy bár a világ tele van mindenféle „szent iratokkal”, állítólagos isteni kinyilatkoztatásokkal, ezek jelentős részéről előre megmondhatjuk, hogy nem a valódi Istentől származnak. Arról pedig már többször is volt szó, hogy több igazság nem létezhet egymás mellett Istenről. Ha a különféle iratok mást és mást mondanak Istenről, nem lehetnek mind igazak.

Ha egy zsákban csak egy fehér golyó található a sok fekete között, akkor csak addig kell húzni közülük, míg a fehéret meg nem találjuk. A maradék már biztosan fekete lesz, amit anélkül is tudhatunk, hogy kihúzva megvizsgálnánk őket. Ha egy Istennek tulajdonított kijelentésről megállapítható, hogy igaz, akkor nem kell semmi olyat megvizsgálni utána, ami ellentmond neki.

Mi bizonyítja a Biblia igaz voltát?

Istentől, aki mindenható, azt várnánk, hogy üzenete hitelesítésében sem szorul külső segítségre. Ha tehát a Biblia valóban tőle származik, a legerősebb bizonyítékát ennek magában a Bibliában kellene megtalálnunk. Hogyan hitelesítheti azonban valami saját magát?

 

Hogyan lehet egy információt torzítatlanul eljuttatni az adótól a vevőhöz?

Talán bele sem gondolunk, amikor az internetet használjuk, hogy milyen bonyolult megoldások szükségesek ahhoz, hogy egy adat torzítatlanul, azaz zajmentesen jusson el a hálózat sok-sok elemén keresztül az adótól a vevőig. Emlékszem, ez az egyik legnehezebb tantárgy volt informatikából, amikor azt tanultam. Azt biztos tudjátok, hogy az információ a kettes számrendszer bitjeiben száguldozik a hálózatokon keresztül egyik helyről a másikra. Ezért különféle visszacsatolásokat, ellenőrző metódusokat kell alkalmazni, hogy a vevőnél biztosak lehessenek benne, hogy azt a jelsorozatot vették, amit az adó elküldött.

Az üzenetet kis csomagokra bontják, és minden csomagot ellátnak egy ellenőrző összeggel, ami biztosítja, hogy a vevő ellenőrizhesse, hogy a csomag tartalma nem változott meg az út során. És ez csak az egyik hitelesítési megoldás a sok egyéb között.

 

Ha tehát Isten üzenetét vizsgáljuk, mi is számíthatunk rá, hogy Isten is gondoskodott valamilyen módon az üzenete hitelességének biztosításáról.

Biztosan hallottatok már róla, hogy a héber betűknek számértéke is van. A másolók tehát összeadhatták az egyes sorokat, és ha az összeg eltért az eredetitől, akkor tudhatták ebből, hogy vétettek a másolás során. Nem is tudom, hogy az ellenőrző összegek használatát vajon honnan vették át az informatikusok?

 

Amikor azonban egy üzenet hitelességéről beszélünk, mént nem szóltunk annak igazság-tartalmáról. Csak annyit mondtunk - az informatikában -, hogy az üzenet az, amit a vevő továbbított.

Isten azonban ennél jóval többet tett. Nemcsak az üzenete hitelességéről, tehát torzítatlan továbbadásáról gondoskodott, hanem egyben bizonyította annak igazságtartalmát is.

Ehhez pedig Istennek nem volt szüksége külső segítségre, mindezt magában az üzenetben tette meg.

Vajon milyen módon?

 

1. bizonyíték: a próféciák

Pascal írja:

„Különféle, egymással ellentétes vallásokat látok, következésképpen mind hamis, kivéve egyet, amelyik nem az. Mindegyik a maga tekintélyére hivatkozva követeli, hogy higgyenek benne, és fenyegeti a hitetleneket. Ezen az alapon tehát nem hiszek bennük. Mert ezt bárki mondhatja, akárki kijelentheti, hogy ő próféta. Ám azt látom, hogy a keresztény vallásban beteljesedett jövendölések vannak, ezt pedig egyik sem mondhatja el magáról.”  Pascal - Gondolatok, 693. töredék (részlet)

A legfontosabb bizonyíték tehát, amiért azt mondjuk, hogy a Biblia önmagát hitelesíti, az a benne lévő próféciák rendszere.

Mivel Isten a teremtett világon kívül létezik, ezért felette áll az időnek is, ami szintén teremtett dolog. Megközelítő hasonlattal élve, úgy tekint a történelem menetére, mint mi egy számegyenesre vagy egy térképre: egyszerre látja az egészet. Neki bármely időszak mindig jelen idejű. Továbbá mindenható is, tehát nem csak látja az események menetét, hanem maga alakítja azokat. Még konkrétabban: előre eltervezte az elejétől a végéig, hogy mi fog történni, és pontosan e terv mentén vitelezi is ki a történelmet.

Mindebből következik, hogy egyedül Isten képes arra, hogy előre megmondja – sőt mi több kijelentse -, hogy mi fog a jövőben történni. Nem megjósolja tehát, hanem ami ennél több: bejelenti, hogy Ő miként fog cselekedni a jövőben. Erre a „produkcióra” pedig Istenen kívül senki nem képes. Akadnak jövendőmondók, akiknek olykor sikerül bizonyos dolgokat előre jelezniük, de az Isten által adott próféciákkal szemben az elvárás a 100 %-os beteljesülés. Ha Isten valamit mond, akkor annak pontosan úgy és akkor kell bekövetkeznie, nem lehet benne semmi hiba. Isten tévedhetetlen.

A Bibliát leggyakrabban oly módon támadják, hogy kétségbe vonják a régmúlt történelemmel kapcsolatos állításait. Két példát hadd említsek: sokáig mítosznak tartották, hogy az asszír főváros Ninive, létezett-e egyáltalán. Míg aztán 1847-ben meg nem találták a romjait. Ugyanez elmondható például Názáretről is, melynek Jézus korabeli létezését sokáig kétségbe vonták a Biblia kritikusai. Egészen addig, amíg perdöntő feljegyzések nem kerültek elő róla.

A Bibliát tehát elsősorban a benne található próféciák hitelesítik. Kutatók megszámolták, hogy több mint 6000 prófécia található a Bibliában, melyek között vannak rövid távra szólók (néhány év, vagy kevesebb) középtávra (néhány évtized), és hosszú távra (több száz, akár ezer év) vonatkozók.

Werner Gitt matematikai valószínűségszámítási és kombinatorikai módszerekkel kimutatta, hogy a Biblia már bekövetkezett 3268 versnyi próféciájának véletlen bekövetkezési esélyét. Ahelyett, hogy számokat mondanék nektek, ez akkora valószínűség, mintha 138 héten keresztül – vagyis több, mint két és fél éven át –, egymás után, minden héten 6 találatot sikerülne elérnünk a hatos lottón. Magyarán mondva ennek semmi valószínűsége sincs, tehát ez LEHETETLEN.

A nyilvánvalóan beteljesedett próféciákat úgy igyekeznek rendszerint hitelteleníteni, hogy igyekeznek keletkezésüket az esemény utánra datálni, mint pl. Ézsaiás esetében. Vannak a Bibliában visszamenőleges próféciák is, amikor már megtörtént eseményeket mond el Isten a prófétának, olyanokat, melyekről amúgy egyetlen embernek sem lehetnének pontos információi. Ilyen például a teremtés története és az özönvíz leírása.

Ha valaki összeveti a bibliai özönvíz történetet pl. a Gilgames eposszal (amely szintén az özönvízzel kapcsolatos), akkor láthatja, hogy míg Noé története az események tényszerű leírása, addig utóbbi valóban eposz (hősköltemény), meseszerű mozzanatokkal teletűzdelve. A kettő (és más népek özönvíz legendái) között az a különbség, hogy utóbbiak az emberek generációinak emlékezete alapján keletkeztek, némileg eltorzulva, kiszínezve, addig előbbit Isten jelentette ki pontosan Mózesnek, aki leírta nekünk.

 

Néhány beteljesedett prófécia a Bibliában (a dátumok Kr.e. értendők) :

-         Náhum próféta 650 körül megjövendölte az asszír főváros, Ninive lerombolását, mely 612-ben be is következett a babiloni csapatok által. (Az egész könyv – 3 fejezet – erről szól)

-         Ézsaiás 740 körül szintén meghirdette Asszíria bukását, pedig az Asszír birodalom akkor még ereje teljében volt..

-         Ezékiel, akit a második kitelepítéskor, 597-ben hurcoltak babilóniai fogságba, négy évvel később kezdte meg prófétai tevékenységét. Könyve első felében a Júdeára és Jeruzsálemre következő ítéletről jövendölt, ami be is következett 586-ban. Júdea riválisa, Tírusz örvendezett Jeruzsálem bukásán, ezért Isten ítéletet hirdetett felette is, melyet Ezékiel 587-86-ben hirdetett ki oly módon, hogy megjövendölte a kikötőváros Nabukodonozor általi ostromát, mely 2 év múlva, 585-ben be is következett.
Talán azt mondaná valaki, hogy ehhez nem kellett különösebb jóstehetség, amúgy is várható volt ez a lépés a hódító birodalom részéről. Lehet, hogy így van. Azt a sok részletet, amely a jóslatban szerepel, azonban már semmiképpen sem láthatta előre, ha Isten nem mondta volna el neki. Ennek a rövid távú próféciának korabeli zsidóságra nézve volt nagy jelentősége, ugyanis Ezékiel nagyon sok jövendölést adott Izrael jövőbeni helyreállításáról könyve második felében. Egy bekövetkezett prófécia pedig reménnyel töltötte el a népet, hogy a későbbi jövendölései is teljesülni fognak.
A Tírusz jóslatnak azonban van egy második beteljesülése is, amely 250 évvel később történt meg Nagy Sándor által. Ez nekem egy kedvenc próféciám, melyet egy Bibliát felütve könnyen be lehet mutatni másoknak is. Mivel nincsenek benne csodák és egyéb olyan dolgok, amiket elsőre talán nehezen venne be egy hitetlen ember gyomra, jó lehetőség ezzel kezdeni. Töltsünk el egy kis időt ezzel a próféciával. (Ezék.26)

1.      prófécia: Tíruszt sok nép zúzza majd szét: „Ezokáért így szól az Úr Isten: Ímé én, Tírus, te reád megyek, és hozok fel ellened sok nemzetet,... És elhányják Tírus kőfalait és lerontják tornyait,...” (Ezék. 26.3-4a )

2.      prófécia: Tíruszból mindössze egy meztelen szikla marad, melyen halászok szárítják hálóikat: „... s levonszom még porát is róla, s kopasz sziklává teszem őt. Hálók kivető helye lesz a tenger közepén....” (Ezék. 26.4b-5a )

3.      prófécia: Elsőként Nabukodonozor babilóniai király támad Tíruszra: „...Ímé, én hozom Tírus ellen Nabukodonozort, Babilon királyát... lovakkal, szekerekkel, lovagokkal, sereggel és sok néppel.” (Ezék. 26.7 )

4.      prófécia: A város romjait a tengerbe vetik: „És prédára hányják gazdagságodat, és elragadozzák árúidat, és letörik kőfalaidat, s gyönyörűséges házaidat lerontják, és köveidet és fáidat, s még porodat is a víz közepére hányják.” (Ezék. 26.12 )

5.      prófécia: Tíruszt soha többé nem építik fel: „...többé meg ne építsenek; mert én, az Úr szóltam, ezt mondja az Úr Isten.” (Ezék. 26.14 )

6.      prófécia: Tírusznak még a nyomát is eltörlik: „Rémségesen cselekszem veled és nem leszel; s keresni fognak, de többé örökké meg nem találnak, ezt mondja az Úr Isten.” (Ezék. 26.21 )

Tehát a próféciának Nabukodonozor által beteljesített első része a korabeli zsidók számára volt fontos, a második része nekünk, történelmi szemlélőknek jelentős. Nézzük meg, hogy mi történt.

Kr.e. 334-ben, tehát az ítélet elhangzása után 252 évvel, a macedón Nagy Sándor Perzsia ellen vonult, és el is foglalta azt. Perzsia legyőzése után dél felé vonult Egyiptom ellen, és felszólította a föníciai városokat, hogy adják meg magukat, és nyissák meg előtte kapuikat. A városok egymás után kerültek a kezére, csak Tírusz városának a sziklaszigeten épült része (Újtírusz) nem adta meg magát. A szigeten fekvő város jól meg volt erősítve, és magas falak védték. Sándor figyelemre méltó és egyedülálló haditechnikát alkalmazott, hogy a szigetet meghódítsa. A szárazföldön lévő Ótíruszt leromboltatta, és a város romjaiból hatvan méter széles gátat épít a tengerszoroson át, amely a régi várost az újtól elválasztja. Mivel az egykor hatalmas Tírusz kövei és törmeléke nem bizonyultak elegendőnek, a régi város földjéből is szórat a tengerbe. A közel kilométernyi gát építését úgy biztosítja, hogy mozgatható védőpajzsokkal, ún. „teknősbékákkal” látja el. „... és tölt ellened sánczot, és emel ellened paizs-fedelet.” (Ezék. 26.8c). Az utászok a parton mozgatható, többemeletes lövésztornyokat (helopokat) építenek íjászok és könnyű tüzérség számára: „...és állat ellened tornyot...” (Ezék. 26.8b). Ezek a legmagasabb ostromtornyok, amelyeket a haditechnika addig is ismert. Hét hónapos előkészület után ezek a szörnyetegek nehézkesen, de feltartóztathatatlanul gördülnek Tírusz felé, és ezzel megpecsételték a város sorsát. (…)

Mellesleg szólva Nagy Sándornak éppenséggel nem állt szándékában bibliai próféciákat beteljesíteni, mégis – ahogy történetileg bizonyított – mintegy 250 évvel a prófécia elhangzása után Isten ítéletének végrehajtója lett Ótírusz felett. Ha az 1. és a 3. prófécia már Nabukodonozor által beteljesedett, úgy Nagy Sándor volt az, aki által a 2. és 4. prófécia ugyancsak szó szerint megvalósult.

Napjainkban az ókori sziget félszigetté változott, a futóhomok egyre jobban megnövelte a Nagy Sándor által emelt gát kiterjedését. Ótírusz helyén azóta sem épült város, (5. prófécia) noha adott lenne a lehetőség, hogy hitetlenek pénzt gyűjtve csak azért is építsenek ott egyet. Csak ennek az egy jóslatnak a részletekbe menő beteljesedése olyan meghökkentő és döbbenetesen pontos, hogy lehetetlen pusztán a véletlen számlájára írni.

Eme hosszú távú beteljesedésnek pedig ránk nézve van különös jelentősége. Ugyanis Ezékiel próféciáinak jelentős része még ma sem teljesedett be, hanem majd a mi jövőnkben fog. Márpedig, ha a múltban ennyire pontosan megvalósultak a jövendölései, nincs okunk kételkedni benne, hogy a jövőben is így fog történni.

 

-        Jeremiás megjövendölte, hogy 70 évet kell a zsidóknak babiloni fogságban eltölteniük, és úgy is lett.
(Jer 25:11)  És ez egész föld pusztasággá és csodává lészen, és e nemzetek a babiloni királynak szolgálnak hetven esztendeig.
A prófécia bekövetkezett: a zsidók 605 – 535-ig voltak fogságban. Azután Babilon is elbukott, ahogyan előre megmondta Isten Jeremiás által. A perzsák elfoglalták az országot, és Círus1 perzsa király rendeletében megengedte a zsidóknak a hazatérést.
Ezsdrás 1:1 -3
(1)   Círus perzsa király első esztendejében, hogy beteljesednék az Úrnak Jeremiás szája által [mondott] beszéde, felindítá az Úr Círus perzsa király lelkét, és ő kihirdetteté az ő egész birodalmában, élőszóval és írásban is, mondván:
(2)   Így szól Círus, a perzsa király: Az Úr, a mennynek Istene e föld minden országait nekem adta, és Ő parancsolta meg nekem, hogy építsek neki házat Jeruzsálemben, mely Júdában van;
(3)   Valaki azért ti köztetek az ő népe közül való, legyen vele az ő Istene, és menjen fel Jeruzsálembe, mely Júdában van, és építse az Úrnak, Izrael Istenének házát, ő az Isten, ki Jeruzsálemben lakozik.

A zsidók egy részének visszatérése Jeruzsálembe Círus uralkodása alatt történelmi tény, ezt nem is vitatja senki. Érdekesség, hogy a fenti rendelet Ezsdrás könyvében arámi nyelven található. Ezsdrás tehát egyszerűen bemásolta a könyvébe a király rendeletét az eredeti nyelven, anélkül hogy lefordította volna héberre.

Számos egyéb nagy jelentőségű és pontosan bekövetkezett próféciát lehetne még idézni, amelyek mind azt bizonyítják, hogy a Biblia valóban Istentől ered.

Különösen nagy jelentőséget képviselnek, az ún. Messiás-próféciák, melyek egy része Jézus Krisztusban pontosan beteljesedett, más részük a jövőben fog beteljesedni, Jézus második eljövetelekor.

Most nem térnék ki ezekre, hiszen jól ismeritek őket: hogy szűztől fog születni (Ézs. 7:14), Betlehemben (Mik. 5:2), egyszerre lesz ember és Isten (Ézs. 9:6-7), Ő hoz váltságot az emberekenek a bűnből (Ézs. 61:1-2),

Ézs. 53 több ismertetőjegyét is közli:

-        a mi bűneink miatt kell szenvednie,

-        az Ő vére által lehet nekünk örök életünk,

-        vádlói előtt néma marad,

-        ítélet nélkül adják halálra,

-        bűnösök között feszítik meg,

-        gazdag ember sírjába temetik 

A felsorolást még hosszan lehetne folytatni, de a lényeg ez: a Bibliában megvalósult próféciák vannak. Sőt, nemcsak hogy ilyenek vannak benne, hanem nincs benne egy olyan sem, amely csak kissé is hibásan teljesedett volna be, vagy nem valósult meg, holott már meg kellett volna. Ez pedig egyik más vallás szent iratairól sem mondható el. Található benne számtalan olyan is, amely a végső időkre szól, és még csak ezután fog beteljesedni. A már megvalósultak fényében érdemes odafigyelni rájuk.

Ha a próféciákon kívül semmiféle más bizonyíték sem állna rendelkezésünkre, akkor is tökéletesen biztosak lehetnénk benne, hogy a Biblia csak egy idő és történelem felett álló, azt uralma alatt tartó, mindenható és mindentudó lény produktuma lehet.

Ha pedig ez így van, akkor talán üzenetének tartalma is fontos lehet a számunkra!

Most itt megállunk, és délután még számba veszünk néhány bizonyítékot, mely a Biblia hitelessége és igazsága mellett szól.

 

A most következő igehirdetésben ebből az üzenetből kaphatunk iránymutatást, figyeljünk hát oda rá jól! 

Vissza a tetejére


A Biblia igazsága és hitelessége

folytatás

 

Egy gyors áttekintés az előző alkalomról.

Az volt a témánk ma reggel, amit most folytatni fogunk, hogy miről tudhatjuk, hogy a Biblia, amit ma a kezünkben tartunk, az tényleg Isten szavát tartalmazza-e és ugyanaz van-e benne, mint amikor azt Isten emberei az Úr ihletése alatt leírták?

Megnéztük, hogy minden korban, de ma különösen nagy támadásnak van kitéve a Biblia.

Sokan szeretnék bizonyítottnak látni, hogy az csak emberi szerzők emberi gondolatait tartalmazza, melyet ráadásul meg is változtattak, átírtak már a múltban.

Ha pedig ez így van, akkor nem kell elfogadnunk, amiket állít, és pláne nem kell engedelmeskednünk azoknak. És igazán erre megy ki a játék: okot találni rá, miért nem kell engedelmeskedi Istennek.

Nekünk viszont képesnek kell lennünk érveket szolgáltatni a kétkedőknek, és bemutatni, miért teljesen alaptalanok ezek a Bibliát ért vádak, és miért lehetünk biztosak benne, hogy tényleg Isten szól hozzánk a lapjairól.

Megnéztük, hogyha a Biblia igaz, akkor ez egy újabb erős érv Isten létezése mellett.

Ha Isten valóban a Biblián keresztül, próféták és apostolok által közölte velünk az üzenetét, akkor számítanunk lehet rá, hogy Isten gondoskodott az üzenete hitelességének bizonyításáról is. Az első ilyen, amit megnéztünk, az a próféciák rendszere volt.

Honnan lehet tudni, hogy valamit az Úr mondott-e, vagy csak emberi elképzelésről van-e szó. Délelőtt ezt nem néztük meg, de most lapozzunk a

5 Mózes 18:21 - 22

(21)   Ha pedig azt mondod a te szívedben: miképpen ismerhetjük meg az igét, amelyet nem mondott az Úr?

(22)   Ha a próféta az Úr nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog: ez az a szó, amelyet nem az Úr szólott; elbizakodottságból mondotta azt a próféta; ne félj attól!

Világos tehát: Isten azzal hitelesíti az üzenetét, hogy becsomagolja azt próféciákba, vagyis jövőre vonatkozó kijelentésekbe. Ha a prófécia bekövetkezik, az üzenet többi része is hiteles, és kötelező érvényű. Ha nem következik be, az az üzenet nem Istentől származik. Ezért a Biblia hitelessége szempontjából 100 %-os a próféciákkal szembeni elvárás. Egy sem tévedhet, még részleteiben sem. Kijelenthetjük, hogy ennek a feltételnek a Biblia maximálisan megfelel. Soha semmi tévedést nem sikerült hitelt érdemlően kimutatni benne.


A belső bizonyítékok vizsgálata a kéziraton belüli következetességeket és következetlenségeket vizsgálja. Vagyis azt nézik, hogy a szöveg egyes részei nincsenek-e ellentmondásban egymással? Tudjuk, hogy a Bibliát több mint 40 szerző írta. Az Ószövetség nagyjából 1000 év alatt vált teljessé, az Újszövetség könyvei az 1. században íródtak. A Biblia mégis tejes harmóniát mutat.

Isten fokozatosan jelentette ki az akaratát a prófétáinak. Egyikük élt, Isten sugallt neki valamit, amit ő leírt, majd meghalt. Aztán jött valaki más, esetleg nemzedékekkel később, aki megint írt valamit, és így tovább. Az írók között voltak királyok és egészen egyszerű emberek. Tanultak, és műveletlenek. Mindenféle hátterű ember.

Ennek ellenére a Biblia teljesen következetes, nincs benne semmiféle ellentmondás. Sőt az egyes részek teljesen alátámasztják egymást. Hogyan lehetséges ez? Ha ebbe belegondolunk, már ez önmagában lehetetlenné teszi, hogy a Biblia emberektől származzon.

A Koránt például csak egy ember - Mohamed – írta, mégis tele van egymásnak ellentmondó részekkel.

Csak egy minden idő felett álló szuper intelligens lény lehet képes ekkora időtávlatban egy egységes üzenetet közvetíteni.

Ha valaki kételkedik a Biblia isteni eredetében, kérjük meg, hogy gondoljon csak bele abba, hogy ha bármely – viszonylag rövid, pár 100 éves – intervallumot nézünk is meg a történelemből, az abban élt filozófusok gyakran mennyire egymásnak teljesen ellentmondó elképzelésekkel éltek a világról. Egyszerűen képtelenség, hogy a Biblia könyvei pusztán emberektől származzanak. Logikailag lehetetlen.

 

Időről-időre hallunk olyanokat, hogy ellentmondások találhatók a Bibliában.

Amikor programozást tanultam, akkor nem csak a program elkészítését kellett megtanulni, hanem el kellett hozzá készíteni a felhasználói dokumentációt is. Csak ezzel együtt volt kész a feladat. Ebben pedig szerepelt egy „Gyakran ismételt kérdések „(GYIK) nevű rész, ami a – ahogy a neve is mutatja – a gyakorta felmerülő kérdésekre adott választ a felhasználónak.

Ugyanígy van az ügynöki munkában is. A jó üzletkötők ismerik a vevők 10-15 leggyakoribb ellenvetését, ami miatt nem akarják megvenni a terméküket. Ahogy Salamon is mondta: nincs új a nap alatt, ami már ne lett volna egyszer.

Így van ez az állítólagos bibliai ellentmondásokkal is. Az emberek rendszerint ugyanazt a néhány vélt ellentmondást vetik fel, amelyet ti is jól ismertek, mint hogy ki volt Kain felesége stb.

Ilyenek még, hogy kísért-e gonosszal Isten vagy sem, hány órakor feszítették meg Jézust, hogy megbán-e valamit Isten vagy sem.

Most nincs időnk ezeket megvizsgálni, de az bizonyos, hogy minden ilyen vélt ellentmondás vagy nem is ellentmondás, csak felületes értelmezésből származik, vagy pedig adható rá józan, értelmes magyarázat.

Rendszerint egyébként az emberek nem maguk bukkannak rá ezekre a vélt ellentétekre, hanem másoktól, az internetről szerzik be őket. Ugyanott a választ is megtalálhatnák rájuk, de arra persze már nem kíváncsiak.

Ha valaki a Bibliát előzetes hibakeresési szándék nélkül, őszinte érdeklődéssel kezdi olvasni, akkor észre fogja venni, hogy az elejétől a végéig egy teljesen egységes üzenettel van dolga. Fel fogja fedezni, hogy a szerző hogyan fejti ki mind bővebben az üzenetét. Csak Isten képes ekkora időtávlatban egy ilyen egységes kijelentést adni!

 

3. bizonyíték: a Biblia önvallomása

Ennek a bizonyítéknak az első kettővel együtt van jelentősége. Sokan állították már magukról, hogy az igazságot szólják, a Biblia azonban a próféciákkal és a belső harmóniával bizonyítani is tudja ezt magáról.

Olyan könyv azonban nem sok van, amelyik kifejezetten azt azt mondja magáról, hogy Isten Szava. A Biblia ilyen könyv. Az Ószövetségben több mint 2000-szer olvasható, hogy „azt mondja az Úr”, vagy ehhez hasonló kijelentés. A próféták mindig egyértelművé tették, hogy nem maguktól szólnak, hanem Isten szól általuk.

 

Néhány vers a Bibliából, mely tartalmazza önnön igazságának kijelentését:

(János 17:17)  „a te igéd igazság.”

(Titus 1:2) „az igazmondó Isten”

(Zsidók 6:18) „lehetetlen, hogy az Isten hazudjon”

(2Tim. 3:16) „A teljes írás Istentől ihletett”

(2Pt. 1:20-21) „az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból. Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.”

(4Móz 23:19„Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-e ő valamit, hogy meg ne tenné? Ígér-e valamit, hogy azt ne teljesítené?”

 

Végül a „legkeményebb” kijelentés, melyet Jézus önmagáról mondott:

(János 14:6) „ … Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”

A megelőző versekben azt kérdezték a tanítványok Jézustól, hogy hogyan mehetnek oda, ahova Ő megy. Válaszként egy nagyon különös feleletet adott nekik Jézus. Nem azt mondta, hogy „ezen és ezen az úton kell járnotok”, vagy „ha utánam akartok jönni, akkor ezt meg ezt kell cselekednetek”, hanem ezek helyett ennyit mondott „én magam vagyok az út”. Nem azt mondta Jézus, hogy „ha arra mentek, akkor megtaláljátok az utat az Atyához”, hanem azt, hogy Ő MAGA az út az Atyához. Nem azt mondta, hogy „megtanítalak benneteket az igazságra”, hanem csak ennyit: „én magam vagyok az igazság”.

Valaki kérdezhetné: ezek szerint nem a Biblia az Igazság, hanem Jézus? A kettő tulajdonképpen ugyanaz. Nézzük csak:

(János 1:1,14Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige.

(14) És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.

 

Jézus nem úgy beszélt az igazságról, mint valami tőle független, absztrakt (elvont) fogalomról, hanem egy olyan valóságról, ami Ő maga. Jézus a testté lett Ige, és az Igazság megtestesítője. Ige (Biblia) = Jézus = Igazság. Amikor a Bibliát olvassuk, akkor Jézust olvassuk. A Bibliának isteni tekintélye van!

Jézus Krisztus, és amit róla olvasunk a Bibliában jelenti a világ számára az Igazságot. A Biblia az a zsinórmérték, amihez mindent mást mérni lehet.

A tudomány igazolja vagy nem igazolja a Bibliát? Ilyen kérdés valójában fel sem tehető. Az emberi tudomány nem kompetens hozzá, hogy Isten Igazságát mérlegelje. Ellenben minden dolgot a világon a Biblia fényében kell megvizsgálni. Semmi sem igaz, ami ellentmond a Bibliának. Nincs a teljes igazság kijelentve a Bibliában, amire azonban az embernek igazán szüksége van, az benne van.

Mi az az Igazság, amelyet Jézus megtestesít? Röviden szólva ez: az emberiség egy betegségben szenved, melynek bűn a neve. A bűn az Isten elleni vétek, és minden ember születésétől fogva szenved ebben a kórban. A szenvedés szó szerint értendő, mert minden szenvedésnek végső soron a bűn az oka. A bűn egy olyan ragályos betegség, mely Ádám óta minden embert megfertőz. A bűn olyan súlyos betegség, hogy „kezelés” nélkül a következménye halál (Róma 6:23). Egyetlen „gyógyszer” létezik erre a betegségre, Jézus Krisztus, melyet ha valaki „bevesz” – befogad -,  akkor meggyógyul általa.

Az Igazság az, hogy nincs más gyógyszer. Nem elég az ellenszert intellektuálisan ismerni, tudni róla, hanem „be kell venni”, vagyis be kell fogadni Jézus Krisztust, mint Urat és Megváltót az életünkbe.

A Biblia önvallomása tehát az, hogy az örökkévalóságba való belépés igazsága csak benne található meg.

 

4. bizonyíték: külső források

A külső szövegforrásokkal való összevetéskor azt vizsgálják, hogy megerősítik-e azok a kérdéses dokumentumban szereplő információkat. Fontos, hogy itt nem bizonyításról, hanem megerősítésről van szó. Attól, hogyha netán nem találnak más írott feljegyzést az adott eseményről, személyről, stb., az nem jelenti azt, hogy a vizsgált irat téves. Egyszerűen, minél régebbi egy írás, annál kevesebb lehet a párhuzamos egyéb szövegemlék.

Ha valamely feljegyzés esetleg ellentmond egy másiknak, akkor bizonyára az egyik hibás. De ez nem jelenti azt, hogy a Biblia az, amelyik hibás! Ha valamely iratból több másolat is fennmaradt, és azok lényegileg megegyeznek, akkor az a szöveg valószínűleg hiteles. Az újszövetségből több ezer (kb. 24.000!) másolattal rendelkezünk, melyek a II-V. században keletkeztek.

Egy tudós kimutatta, hogyha Nagy Konstantin utasítására megváltoztatták volna az Újszövetséget – ahogy azt sokan állítják -, akkor az őt megelőzően keletkezett szövegemlékekből is össze lehetne állítani a teljes szöveget. Egy ilyen hamisítás már ezért is lehetetlen.

Az Ószövetséget pedig a holt tengeri tekercsek hitelesítik.

Ne felejtsük el, hogy nem szabad anakronisztikusnak lennünk! (Anakronizmus az, amikor valamit nem a maga korának viszonyai között értelmezünk). Akkoriban még nem léteztek újságok, amelyek minden hírről tudósítottak volna. Egyáltalán nem meglepő, hogy viszonylag kevés írásos emlék maradt ránk. Ami viszont maradt, az megerősíti a Bibliát, nem cáfolja!

A külső források vizsgálata alapján kijelenthetjük, hogy nem merült fel semmi olyan perdöntő bizonyíték, amely megcáfolná, hogy akár az Ó-, akár az Újszövetség ne valós eseményeket, személyeket, helyszíneket mutatna be!

Ellenben jónéhány olyan irattal rendelkezünk, melyek megerősítik a bibliai beszámolók hitelességét. Ez azért számít valamit!

5. bizonyíték: régészeti leletek

Liberális tudósok folyamatosan nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy kétségbe vonják a Biblia történelmi pontosságát.

Az utóbbi bő 150 évben – mióta a régészeti kutatások megindultak -, számos bizonyíték került elő, amelyek a Bibliát hitelesítik. Felfedeztek eddig mondabelinek vélt városokat, településeket (lásd.: Ninive), és rengeteg különféle tárgyat, feliratot stb. találtak, melyek összefüggésbe hozhatók a Bibliával. Természetesen akad még jó néhány fehér folt, amelyre nincs tárgyi bizonyíték, de az eddigi adatok alapján semmi okunk nincs arra, hogy kételkedjünk a Biblia hitelességében.

Ha most belekezdenék a számos régészeti lelet bemutatásába, azzal nagyon elhúznám az időt, és egy beszélgetés során sincs rendszerint lehetőségünk ilyeneket előkapni a farzsebünkből. Ajánljuk inkább föl a beszélgetőpartnerünknek, hogy próbáljon ő maga találni bármi olyan régészeti bizonyítékot, amely cáfolná a Bibliát. Ha őszintén áll hozzá a kérdéshez, meg fogja látni, hogy ilyenek nincsenek.

A Biblia Istene abban is különbözik minden más ún. istentől, hogy nem csak egy emberen keresztül szólalt meg, hanem a történelem menetébe ágyazottan szólt sok alkalommal sokaknak. Üzenete mégis egységes, és az események, személyek, helyek, melyek szerepelnek benne is mind valóságosak.

Ahogyan Péter mondta a 2 Péter 1:16-ban  „Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint akik szemlélői voltunk az ő nagyságának.”

Ez nem csak az apostolokra igaz, minden próféta a valóságot szólta valóságos eseményekről, nem mítoszokat, meséket adtak át nekünk.

Az a tény tehát, hogy a Biblia pontosan illeszkedik a történelem menetéhez, egy alapos külső megerősítés a hitelességéhez.

 

6. bizonyíték: a szöveghagyományozás épsége

Szinte folyamatosak a támadások a Biblia ellen, hogy ki (kik), mikor, hol és hogyan hamisították meg az üzenetet. Most tehát nem a szöveg igazságával (ti. hogy az Isten Szava), hanem a szöveg épségének, változatlanságának néhány bizonyítékára szeretnék kitérni.

A zsidó szent iratok (az Ószövetség, ahogyan mi összefoglalóan nevezzük) hitelességéről a Holt-tengeri tekercsekkel kapcsolatosan már volt szó. Néhány további adalék ehhez:

  • A zsidóknak a Törvényt (Mózes könyveit) pontosan kellett megőrizniük, annak bárminemű megváltoztatását maga a Törvény tiltotta.

(5 Mózes 4:2Semmit se tegyetek az igéhez, amelyet én parancsolok néktek, se el ne vegyetek abból, hogy megtarthassátok az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatait, amelyeket én parancsolok néktek.


  • A Bibliaismeret része a zsidó kultúrának

    A kultúra olyasvalami, ami SOK ember közös ismeretén alapszik.

    Egy egész népet kellett volna megtéveszteni ahhoz, hogy megváltoztassák a kultúrájuk alapját jelentő Szent Írásokat.

    5 Mózes 6:6 - 9

    (6) És ez igék, amelyeket e mai napon parancsolok neked, legyenek a te szívedben.

    (7) És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz.

    (8) És kössed azokat a te kezedre jegyül, és legyenek homlokkötőül a te szemeid között.

    (9) És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire, és a te kapuidra.

a) A Bibliára vigyáztak: a Biblia minden korban elérhető volt. Az eredeti Bibliaírások közül mára már egyik sem létezik, de másolatok készítése által üzenetük fennmaradt.

b) A vallási élet része volt. Rendszeresen felolvasták a zsinagógában. „Mert Mózesnek régi nemzedékek óta városonként megvannak a hirdetői, mivelhogy a zsinagógákban minden szombaton olvassák.” ApCsel. 15:21

„Nem olvastátok-e...?” kérdések Jézustól feltételezik ezt. Világos bibliai helyekre utalva kérdezi. Jézus feltételezte, hogy ismerik a zsidó emberek a Bibliát.

c) A családi élet része volt. Tovább kellett adni a bibliaismeretet a következő generációnak. (5Móz 6:4-9) Az olyan iskolázatlan halászemberek is mint Péter, János jól ismerték az Ótestamentumot. Mindenki ismerte az ÓT pontos szövegét a zsidóknál, mert ez a kutúra része volt. Egy egész ország észre vette volna, ha hamisítják a Bibliát!

Nagyon sok támadás érte az Újszövetség könyveit is. Mondták már hogy Konstantin császár meghamisította, hogy az Egyház meghamisította, hogy kivágtak, átírtak benne részeket stb. Mi az igazság mindezekből?

Ismét csak nincs időnk részletesen megvizsgálni ezeket, ezért tekintsük át csak röviden, hogyan hagyományozódtak ránk az Újszövetség ma ismert írásai.

Az eredeti iratok (ún. autográfok) kb. Kr. u. 48 és 96 között íródtak, tehát az 1. században. Nem kell mondanom, hiszen ti is tudjátok, hogy egy eredeti kézirat sincs ma már meg, hanem csak másolatok. Talán nem véletlenül, mert bizonyára lennének olyan elvetemültek, akik ereklyeként (bálvány!) mutogatnák vagy hordoznák körbe azokat mindenféle körmeneteken. Ez azonban nem kell, hogy elcsüggesszen bennünket, hiszen egyetlen ókori írónak, költőnek, filozófusnak sincsenek meg az eredeti kéziratai.

A legkorábbi ma ismert kézirat 125 körül keletkezett, és János evangéliumából tartalmaz részleteket. Híreket hallani róla, hogy egy kutató az 1. századból származó, Márk evangéliumából való részleteket tartalmazó irattöredékekre bukkant. Még nem publikálták hivatalosan, de ha jól emlékszem valamikor a nyáron fogják ezt megtenni.

A 2-3. századból már annyi másolat létezik, melyekből csaknem az egész ÚSZ összeállítható. A hiányzó részek sem befolyásolnának semmilyen alapvető keresztyé tant.

Ott vannak aztán az 2-3. században élt keresztyén egyházatyák írásai. Több mint 30.000 idézet található náluk az ÚSZ-ből, melyekből össze lehetne állítani a teljes ma ismert kánont.

Gyakori vád, hogy a Biblia eredeti iratait a Vatikán, vagyis a Római Katolikus Egyház megváltoztatta. Fontos azonban tudni, hogy a Vatikánban ezen iratokanak kevesebb mint 10%-a található. Vannak még iratok Cambridge-ban, Grottaferrata-ban, Firenzében, Patmoszon, Moszkvában, Jeruzsálemben, Oxfordban, Szentpéterváron, Londonban, Párizsban és más helyeken, melyek mindegyikére Rómának nincs befolyása.

Mindezek alapján nyugodtan kijelenthető, hogy teljesen légből kapott az az állítás, hogy akár Nagy Konstantin, akár a Vatikán, akár bárki más megváltoztathatta volna az Újszövetség szövegét.

Sokan nem tudják, hogy az Újszövetség szövege sokkal biztosabb alapokon áll, mint William Shakespeare műveié!

 

Az bibliai kánon: mely iratokat tekintünk ihletettnek.

Rendszeres vita tárgya az is, hogy a rendelkezésünkre álló iratok, levelek közül melyeket tekintünk a Biblia részeinek, és melyeket nem.

Gyakori vád az is, hogy bizonyos zsinatokon hatalmi szóval döntötték el, hogy mely iratok legyenek a Biblia részei, és melyek ne. Ebből azonban semmi nem igaz!

Nagyon fontos annak megértése, hogy az ókori zsinaton részt vevő gyülekezeti vezetők nem meghatározták, hanem felismerték, hogy mely iratoknak kell a kánonhoz tartozni. Ez nagyon lényeges különbség! Előbbi esetben ugyanis emberi döntés eredménye volna a bibliai kánon mai formája, utóbbi esetben azonban Isten közreműködése folytán vált a Biblia azzá, ami.

Ha Isten a Biblia megírásában mint ihlető, sugalmazó közreműködött, akkor abban is része kellett legyen, hogy mely írások tartozzanak az Ő kijelentéseihez, és melyek ne!

Ha egy Bibliát gyakorta forgató, hívő keresztyén beleolvas ezekbe a ma apokrifnak tekintett iratokba, akkor azonnal fel fog tűnni a számára, hogy ezek - noha némelyik nem tanít semmi eretnekséget – nem Istentől ihletett szavak.

A Bibliai Kánon az 1. században lezárult. Azóta és ma sem léphet már fel senki azzal az igénnyel, hogy ő Istentől kapott kijelentést, mely a Bibliával egyenértékű. Isten ma is szólhat egyénekhez, de üzenete sohasem áll ellentmondásban a Bibliában foglaltakkal. Az általános kijelentés korszaka lezárult.

 

7. bizonyíték: a Biblia tudományos helytállósága

A Biblia nem egy tudományos ismeretterjesztő kézikönyv. Ez gondolom mindenkinek világos. Nem ilyen célra készült. Ha valaki ezzel a kérdéssel jön elő, akkor szögezzük le ezt a számára. Ezért hát ne várjuk tőle, hogy behatóan foglalkozik a különféle természeti jelenségekkel. Amit elvárhatunk tőle, hogy amit természeti folyamatokkal kapcsolatban állít, abban ne legyen tévedés. Ennek az elvárásnak, pedig teljes mértékben eleget tesz.

Különösen akkor jelentős ez, ha összevetjük más ún. „szent iratok”-kal, melyek általában hemzsegnek a valóságtól elrugaszkodott kijelentésektől a világról.

Sokan tudományos pontatlanságnak tekintik azt a körülményt, hogy a bibliai szerzők mindig az adott társadalmi környezet ismeretszintjének, nyelvezetének megfelelően fogalmaztak. A hiedelmekkel ellentétben a Biblia sohasem állította az, hogy a Föld lapos, elefántok tartják stb. Ellenben a „földkerekség” kifejezés többször is előfordul benne (Pl.: 1Móz. 47:13, 1Krón. 16:30, Jób 18:18, 37:12, Zsolt. 24:1, Péld. 8:31, Ézsa. 14:17, 18:3 stb.)

Azt sem állította a Biblia, hogy a Nap kering a Föld körül. Leírja, hogy a Nap felkel keleten és lenyugszik nyugaton, ahogy mi is mondjuk. Amikor azt mondja valaki, hogy „naplemente után”, akkor ezzel nem állít valótlant, annak ellenére, hogy valójában nem a Nap „ment le”, hanem a Föld fordult el. Az adott helyzetben azonban ez a megállapítás teljesen helytálló. Az akkori emberekben ez a kérdés, hogy mi kering mi körül, fel sem merült, a Nap viszonylagos mozgása pedig tény, ebben nincs tévedés.

A modern tudomány sok tétele lett természeti törvényként feljegyezve a Bibliában jóval azelőtt, hogy azokat a tudósok kísérletileg bebizonyították volna. A víz körforgásának törvényéről ír Salamon király (Préd. 1:7).

értéke az 1 Kir. 7:23-24 alapján viszonylag pontosan kiadódik. Ezek természetesen nem a mai tudomány nyelvén, hanem az egyszerű ember mindennapi tapasztalatain keresztül vannak lejegyezve, mégis teljes összhangban állnak a legújabb tudományos eredményekkel.

Ez alól természetesen a csodák kivételek, mert azok attól csodák, hogy nem lehet rá természettudományos magyarázatot adni.

A Bibliát – bár nem természettudományos könyv – sohasem kellett módosítani ahhoz, hogy a természettudományokhoz passzoljon. (A természettudományban viszont előfordul időnként, hogy egy igaznak vélt tételt megcáfolnak.)

Aki a Bibliában a tudományos kijelentéseket hiányolja, az olyan hallgatóhoz hasonlít, aki elment egy szónok előadására, de az előadó éppen nem említett egy olyan témát sem, ami őt érdekelte volna. Ezért csalódottan távozik, és mindenkinek azt mondja, hogy milyen rossz volt ez a szónok. Miközben a hallgatóság többi része sokat profitált az előadó beszédéből, mert őket érdekelte a szónok témája. A Biblia nagyon értékes könyv, rendkívül fontos témákkal foglalkozik. Főleg persze Isten és az ember kapcsolatával. A „tudományos” hallgató persze nem talál benne a maga számára hasznos dolgokat, mert amik vannak benne, azok nem elég „tudományosak”, vagy nem érdeklik őt.

Hívjuk fel rá a figyelmet a vitatott kijelentések vizsgálatánál, hogy figyelembe kell venni azt az irodalmi műfajt is, amiben az adott bibliai rész íródott. Az Ószövetségben nagyon sok a költemény. A Jób könyve, a Zsoltárok, a Példabeszédek, a Prédikátor könyve, az Énekek Éneke kisebb prózai részektől eltekintve költemény. Még Ézsaiás könyvének nagyobb része is költemény formátumú, és majd mindegyik könyv tartalmaz több-kevesebb költészetet.

Tudjuk, hogy a héber költészet jelentősen eltér a magyartól, vagy akár az angoltól. A költemények sorai nem hangzásban, hanem gondolati képekben rímelnek elsősorban. Mivel a héberben nagyon kevés a melléknév, ezért leginkább különféle költői képekben beszélik el a szerzők a mondanivalójukat. Amikor tehát költői képekkel (hasonlat, metafora, párhuzam, példázat stb.) találkozunk, akkor ezt figyelembe kell venni, mielőtt elítélően nyilatkozunk.

Például, amikor Petőfi azt írja, hogy „Reszket a bokor, mert madárka szállott rá”, akkor senki nem siet a költőnek a szemére vetni, hogy a bokrok nem tudnak „reszketni”, mert mindenki érti, hogy miről van szó.

Napjaink egyik vallása a tudomány. A „modern” ember elvet mindent, ami nem ennek keretein belül lett megfogalmazva. Pedig e modern vallás tételeit folytonosan változtatni kell, ezzel szemben a Biblia kijelentéseit sohasem kellett pontosítani, immár 3500 évre visszatekintve. ha ezzel tisztában van az, aki tudományt tekinti mindenhatónak.

 

8. bizonyíték: a Biblia használhatósága és hasznossága

Mindez, amit eddig elmondtunk a Bibliáról teljesen haszontalan volna, ha az Igének nem volna a mai kor embere számára is hasznos és használható üzenete. A Bibliában az a csodálatos, hogy a különböző korok, népek, társadalmak számára egyaránt használható tanácsokat ad az élet legkülönfélébb területein. A legmagasabb szintű erkölcsi tanítás található benne, melyet az emberiség valaha ismert. Nem tartalmaz szélsőségeket, mint pl. aszketizmust (teljes önmegtagadást), nem minősíti bűnnek az állatok, akár már egy bogár „megölését”. Nem minősíti például gyilkosságnak a katona által háborúban elkövetett emberölést. Az arany középutat, a mértékletességet tanítja.

Jézus Hegyi beszédénél (Máté 5-7 részek) alaposabb, tömörebb és mégis sokoldalúbb erkölcsi tanítást soha nem adott még senki.

A Biblia rendkívül sokoldalú, és az élet minden fontos területével foglalkozik.

Belegondoltatok már abba, hogy csak az utóbbi 100 évben hány prédikáció, tanítás hangozhatott el a világ sok ezer gyülekezetében, melyek a Biblián alapultak, és segítettek a hívőknek az életük különböző területein?

  • A Biblia a legjobb lelki, életvezetési, házassági, gyermeknevelési, kapcsolati, pénzügyi tanácsadó. Segít minden egyéb helyzetben is a helyes döntést meghozni.
  • A Biblia a bölcsesség forrása - sem a nyugati bölcsek, filozófusok, gondolkodók, sem a keleti guruk, jógik és egyéb tanítók tudománya nem vetekedhet Istennek a Bibliában kijelentett bölcsességével.
  • A Biblia segítségére van a történelem és a régészet kutatóinak. A Biblia nem csak lelki, hanem történelmi kérdésekben is pontos. Sokszor előfordult már, hogy a Bibliát előzetesen tanulmányozva kezdtek ásatásokba, és találtak meg dolgokat.
  • Mindezeken felül a Biblia az egyetlen könyv, amely információt nyújt a világ és az emberiség keletkezésétől (a teremtéstől) kezdve a jövőben bekövetkező végig. Beszél a múltról, ráismerhetünk benne a jelenre, és elénk tárja a jövőt, mely a Nagy Nyomorúságot követően, Jézus ezer éves királysága után az örökkévalóságba fog torkollni. A Biblia elmondja, hogy ez a világ el fog múlni, Isten új eget, és új földet teremt, és megítéli az embereket, akik nem fogadták el Jézus Krisztust Megváltójuknak. Nekik maguknak kell fizetniük majd bűneikért. Mert minden ember feltámad majd. Ki örök életre, ki pedig örök kárhozatra. A különbséget az jelenti, hogy hitt-e az adott ember Jézus Krisztusban, mint Megváltóban.
    Kérdezzük meg: hasznosnak találna-e valaki egy olyan könyvet, amely közli a jövő heti lottó nyerőszámokat? (A hívők persze nem lottóznak, hanem Istenben bíznak, de aki még nem hívő, ez jó illusztráció a számára).
    A Biblia közli, mi fog történni a jövőben. Aki hallgat rá, az megnyeri a „főnyereményt”, vagyis beléphet Jézus Krisztus földi Királyságába.
    Csak egy konkrét példa: amit hallani a hírekben Észak-Korea atomháborúval fenyeget. Mivel azonban a Biblia elmondja, hogyan fog ez a világkorszak befejeződni – és nem atomháborúval -, ezért nem kell a felől aggodalmaskodnunk, hogy egy világméretű atomháború pusztítja el az emberiséget. Helyi háborúk nem zárhatók ki, de a világnak pontosan úgy lesz vége, ahogy Isten ezt kijelentette.

 

9. bizonyíték: a Biblia elpusztíthatatlansága

Fontossága miatt, és mert a hívők Isten szavának tartották, több rosszindulatú támadásnak és elpusztítási kísérletnek volt kitéve, mint a történelem bármely más könyve. Jeremiás könyvét is tűzbe dobták, de újra megírta, sőt még többet is írt hozzá. (Jer. 36.)

A korai római császároktól, például Diocletianus-tól kezdve a kommunista diktátorokon át egészen a modern kori ateistákig és agnosztikusokig kiállta a Biblia a támadásokat. De támadóit túlélve napjainkban a világ legszélesebb körben kiadott könyve lett.

Az idők során a szkeptikusok a Bibliát mitológiának tartották, de a régészet bebizonyította történelmiségét. A pontossága, ami megmaradt minden támadási és hamisítási kísérlet ellenére, egyértelműen bizonyítja, hogy Isten Szava.

(Márk 13:31) Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak.

 

10. bizonyíték: a Bibliában hívők vértanúsága

Az apostolok és a korai keresztények készek voltak meghalni a hitükért. Az életük és a haláluk is bizonyítja, hogy a Biblia Isten Szava. Mert különben miért kockáztatták volna olyanért az életüket, ami nem biztos, hogy igaz.

Persze néha félrevezetett vagy fanatikus emberek is készek meghalni hitükért. Csakhogy az apostolok saját érzékszerveikkel győződhettek meg arról, amik történtek Jézussal. Közvetlen tanúi voltak Jézus csodáinak és feltámadásának.

A múlt alkalommal beszéltünk Jézus feltámadásának bizonyítékairól, de nézzük meg azért most a

1 János 1:1 - 3

(1) Ami kezdettől fogva vala, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az életnek Igéjéről.

(2) (És az élet megjelent és láttuk és tanúbizonyságot teszünk róla és hirdetjük néktek az örök életet, amely az Atyánál vala és megjelent nékünk;)

(3) Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségetek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal.

Mindig is voltak hívők az évszázadok során, akik az üldöztetések ellenére, akár az életük árán is készek voltak kitartani a hitük mellett. A Bibliahű keresztyének nem oly módon áldozták fel magukat, mint némely vallási fanatikusok, hogy halálukkal – és mások halálával – küzdjenek istenük igazáért. A Biblia Istene nem kíván ilyen önfeláldozást. Isten Mindenható. Nincs szüksége rá, hogy emberek ily módon harcoljanak érte. Egy olyan „isten”, aki rá van szorulva efféle segítségre, valójában nem is lehet Isten.

Róma 12:17 - 19

(17)   Senkinek gonoszért gonosszal ne fizessetek. A tisztességre gondotok legyen minden ember előtt.

(18)   Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek.

(19)   Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr.

Isten „mindössze” hitet vár el az emberektől.

(Zsidó 11:6)  Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.

Tudták ezt mindazok, akiket máglyára vetettek, vízbe fojtottak, egyéb módon halálba küldtek, mert ragaszkodtak a Biblia igazságához. Tudták, hogy haláluk után együtt lesznek Krisztussal, ismerték a Biblia erre vonatkozó ígéreteit. Még ma is vannak országok, ahol a keresztyéneket bebörtönözik, de akár meg is ölik a hitükért. Hálát kell adnunk az Úrnak, hogy mi nem ilyen országban élünk.

Erre hívjuk fel a szkeptikusok, Bibliában folyton kételkedők figyelmét! Ezek az emberek vajon mind tévedtek, amikor szenvedéseket vagy halált viselnek el a hitükért? Azért a bizonyosságért, hogy a Biblia igaz?

 

11. bizonyíték: a személyes megtapasztalás

A legtöbb hitetlen csak legyint erre, pedig egy emberre a legerősebb benyomást a személyes élményei, megtapasztalási gyakorolják. Az eddigi érvek általában csak megerősítik az embert a hitében, de hívővé akkor válik, amikor felismeri, hogyan munkál Isten személyesen az ő életében.

Ez túlságosan szubjektív bizonyíték – mondják sokan. Lehet. De aki érzi, tapasztalja, hogyan munkál Isten az életében, hogyan hallgatja meg az imáit, hogyan segíti őt, annak ez erősebb bizonyíték minden másnál. Akinek személyes kapcsolata van Istennel – hiszen beszélget vele – azt senki meg nem győzi, hogy Isten nem létezik. Aki a saját életén látja, hogy a Bibliának – és nem egy (bármely) egyháznak - való engedelmesség működik, annak mondja valaki, hogy a Biblia nem igaz!

Egy dolog, hogy olvassa valaki, hogy „Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit.” vagy „Bízzad az Úrra a te dolgaidat; és a te gondolatid véghez mennek” és „keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek” és megint más megtapasztalni ezeket. Hálát adok az Úrnak, hogy már oly sokszor megtapasztalhattam az Ő segítségét az életemben. Ha a megelőző bizonyítékok közül egyet sem ismernék, csak ez elegendő volna, hogy hitem megingathatatlan legyen.

Lehet, hogy valaki tudatában van a fenti bizonyítékoknak, hiszi is azokat, még sincs ilyen személyesen megélt kapcsolata Istennel. Tipikusan vallásos emberekkel szokott ez előfordulni. Hiába vannak valakinek vallásos cselekedetei: jár templomba, böjtöl, gyón, megtartja az egyháza előírásait, imádkozik is akár, ha élete egy pontján nem kérte Jézustól bűnei bocsánatát.

(Róma 10:13Mert minden, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.

Az ember születésének idejét is év, hónap, nap, óra, perc pontossággal jegyzik be az anyakönyvbe. Az megtérés és az újjászületés is egy konkrét időponthoz köthető esemény, nem pedig egy folyamat, sem pedig különféle egyházi előírásoknak megfelelő cselekedetek véghezvitele. Ha valaki egyszer megszületett, azt „visszacsinálni” többé nem lehet. Ha valaki egyszer megtért és újjászületett, azt szintén nem lehet többé visszacsinálni. Hit nincs neki megfelelő cselekedetek nélkül, de csak a hit üdvözít, nem a cselekedetek. Ha valaki úgy érzi, imádkozik rendszeresen, de imái nem kerülnek meghallgatásra, először gondolja végig az életét, hogy fel tudja-e idézni megtérésének idejét. Még ha a konkrét dátumra nem emlékszik is, de legalább a helyet, a körülményeket fel tudja-e idézni? A megtérés mindenképpen egy döntés: amikor úgy döntök, hogy elfordulok eddigi bűnös életemtől, és hittel odafordulok Jézushoz, hogy váltson meg bűneim terhe alól. Elismerem, hogy az egyik isteni személy azért öltött Jézusban testet, és vállalta az önkéntes áldozatot, hogy ez által nekem örök életem legyen. Ennél fogva minden hívőnek kell lennie egy megtérés előtti, és egy utáni életének. Aki szerint neki nincs ilyen „előtti” élete, az valójában még mindig ebben a bűnös „előtti” életben leledzik. Hiába mélyen vallásos, Isten nem cselekedeteket, hanem egy határozott IGEN–t vár Jézus Krisztusra. Ahogy már mondtam, ez a hit meg kell, hogy mutatkozzon a neki megfelelő cselekedetekben ez után, de mégsem a cselekedet maga üdvözít.

Összegzés

11 bizonyítékot hoztunk tehát fel a mellett, hogy a Biblia valóban Isten Szava, emiatt teljes mértékben igaz, működőképes és hasznos, továbbá megmásítatlanul hiteles. Ezért teljes bizonyossággal rábízhatjuk az életünket arra, amit mond.

(Ézsaiás 34:16)  Keressétek meg majd az Úr könyvében, és olvassátok: ezeknek egy híjuk sem lesz, egyik a másiktól el nem marad; mert az Ő szája parancsolta, és az Ő lelke gyűjté össze őket!

Sokan azt mondják: „mutasson Isten valami jelet, hogy higgyük benne”. Ezt tették a farizeusok is Jézus idejében: „Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit művelsz?”  (Jn. 6:30).

Isten a Bibliát adta, és a keresztyéneknek azt parancsolta, hogy hirdessék az Ő üzenetét. Ezen kívül nem ad más jelt. Istenben hinni kell. „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni”. A hitünk nem vakhit, hanem erős bizonyítékokon nyugszik. Amíg e földi testben vagyunk, számos dolgot hittel kell elfogadnunk, amit Isten mond. Ezért írja Pál: „mert hitben járunk, nem látásban” (2Kor. 5:7).

Mégis, mivel a Biblia teljes mértékben összhangban van a valósággal, kételkedés nélkül rábízzuk az életünket. A Biblia ígérete végtére is biztatóbb bármi más vallás vagy filozófia ígéreténél. Pusztán a hitünkért cserébe az örök élet boldogságát kínálja nekünk. Amiről le kell mondanunk mindezért, az csupán önnön büszkeségünk, amivel vagy nem akarunk felsőbb hatalmat elismerni magunk fölött (ateizmus), vagy hogy a magunk erejéből akarunk megfelelni az általunk kreált istenképnek (bármiféle vallás), vagy az igaz Istennek (keresztyén vallásosság).

Be akarsz kerülni a Mennyek országába? Örök életed lehet már ma. Csak kérned kell!

 

A „Miért hiszünk” sorozat összefoglalása

Az egész eddigi fejtegetés a materialista zsákutcáról, Isten létezéséről és a Biblia igazságáról összefoglalható lenne egy mondatban: a csak anyagi, látható, tapasztalható, megmérhető világot feltételező materialista szemlélet nem ad magyarázatot a világ, az élet és az ember létezésére, ezért hamis, ellenben Isten létezésére kétségtelen észokok vezetnek, továbbá a Biblia igaz és hiteles volta is kétség nélkül bizonyítható.

Lesznek talán, akik azt kérdezik, hogy miért volt szükség ilyen terjedelemben bizonygatni mindezeket? Annyi különféle tanítás létezik azonban a világban, és mindegyik teljes bizonyossággal hirdeti a maga igazát. Rendkívül fontos volt tehát annak az alapvető ténynek a rögzítése, hogy csak egy Igazság létezik. Nincsenek egymás mellett futó „párhuzamos igazságok”, tévedés a „mindenkinek az az igaz, amit ő annak tart” vélekedés. Manapság divat mindenféle keleti guru, buddhisták, hindu jógik, és mindenféle „bölcs” ember tanításaira hallgatni. Az embereket lenyűgözik ezek „bölcs mondásai”. Azonban nem igazán gondolkodnak el azon, hogy a tanácsaik mennyire gyökereznek az Igazság talajában.

Ezen a felfogáson szerettem volna változtatni. Könnyű ugyanis azt mondani, hogy valamely kérdésre szerintem ez és ez a válasz. Én azt szerettem volna megmutatni, hogy a mi válaszaink a Bibliából teljes mértékben összhangban vannak a valósággal.

Előfordulhat, hogy hosszú levezetéssel jutunk el egy matematikai képlethez, pl. a másodfokú egyenlet megoldó-képletéhez. Miután azonban bizonyítottuk, hogy a megoldó-képlet helyes, segítségével már rövid úton kiszámolhatjuk a másodfokú egyenletek eredményét.

Hasonlóan, miután bizonyítottuk, hogy Isten létezik, és Ő e világ alkotója és Ura, továbbá a Biblia az Ő egyedüli és színigaz üzenete a számunkra, ennek segítségével már könnyen, és viszonylag rövidebben válaszolhatunk az egyes speciális kérdésekre.

Két eset állhat ugyanis fenn: vagy konkrét igeverssel vagy verssekkel adható válasz a kérdésekre, vagy ha olyasmiről van szó, amit a Biblia konkrétan nem említ, akkor a bibliai alapelvek figyelembevételével válaszolhatunk.

 

Már csak egyetlen alkalom maradt vissza a „Miért hiszünk” sorozatból. A jövő héten az eddig elhangzottakat felhasználva néhány egyszerű, a gyakorlatban is használható logikai lépésben szeretném bemutatni, hogyan mutatható meg valakinek, hogy az a világkép egyedül igaz, amit a Bibliából megismerhetünk.


Vissza a tetejére

10. rész
Az Istenben való hit valóságának bizonyítása logikai lépésekben

 

A mai alkalommal végére érünk a „Miért hiszünk” sorozatnak.

Ez egy hosszú sorozat volt, 4 hónapig tartott. Szeretném azért ma egy kicsit összefoglalni azokat, amiket számba vettünk, méghozzá oly módon, hogy segítségével bárkinek néhány egyszerű gondolatsorral be tudjuk mutatni, hogy miért is vagyunk mi hívők.

 

Térjünk vissza egy pillanatra a kezdethez, bizonyos Michael Martin filozófus véleményéhez, aki ezt mondta:

„… szerintem [a hívők] nagyon gyakran azt gondolják, hogy jó indokaik vannak valamilyen meggyőződésre, de ha megvizsgáljuk ezeket az indokokat, akkor kiderül, hogy valójában rosszak. Így néha az emberek nem szándékosan vélekednek irracionálisan, hanem inkább egyszerűen arról van szó, hogy sohasem vizsgálják meg kritikusan a maguk álláspontját, pedig ha megtennék ezt, akkor szerintem meg lehetne mutatni nekik, hogy álláspontjukat nem támasztja alá az értelem. Másfelől egyes emberek kifejezetten úgy hisznek Istenben, hogy egyáltalán nincs erre semmiféle alapjuk, ők azt mondják "valóban, nincs semmiféle bizonyítékom rá, de én ennek ellenére, mégis hiszek Istenben."

Nos, úgy vélem, mi alaposan górcső alá vettük a meggyőződéseinket, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy kiállta a próbát: a hitünk nem vakhit, hanem kiállja a józanész vizsgálatának próbáját is. Isten nem akarja, hogy olyasmiben higgyünk, ami ellenkezik az értelemmel. Sőt, kifejezetten az a vágya, hogy mindnyájan eljussunk az értelem meggyőződésének gazdagságára. 

Az említett Michael Martin egyszer kiállt nyilvános vitára William Craig-gel, a híres Biblia tudóssal és hitvédővel, és alulmaradt a vitában. Nem tudta megvédeni vele szemben az álláspontját. Craig egyébként vitázott már Richard Dawkins-szal is, a hírhedt istentagadóval és evolucionistával is, szintén sikerrel.

Volt egyszer egy nyilvános vita, mintegy 8000 fős hallgatóság előtt, melyet W. Craig az Amerikai Ateista Társaság egyik képviselőjével folytatott. (nem biztos, hogy M. Martinnal, és valótlanságot nem akarok állítani). Craig sorra és meggyőzően védte ki az ateizmus ellenvetéseit, olyannyira, hogy a végén már nem is lehetett vitáról beszélni. Előzetes felmérések szerint a hallgatók 82 %-a nem keresztyénként érkezett a rendezvényre. A végén 47-en megtértek, ellenben senki nem volt, aki az ateizmus mellett döntött volna.

Egy másik vita során független szakértőket kértek fel döntnöknek, akik értékelték a vitázók érveit. Voltak köztük jogászok, történészek, filozófusok, orvosok. Nyilván azért fogadták el őket a vitázó felek döntnöknek, mert tudták róluk, hogy nincsenek elköteleződve egyik irányba sem. Logikus, hogy nem állok ki olyan vitára, ahol tudom a döntnökökről csupa ateisták, és fordítva. Ezen a vitán Jézus feltámadása volt a téma, és a döntnökök 1 tartózkodás mellett úgy ítélték meg, hogy a keresztyénség az igaz. Egyikük úgy fogalmazott, hogy egyenesen megdöbbent a bizonyítékok súlya miatt, és, hogy soha nem képzelte, hogy ilyen erős és megingathatatlan érvek támasztják alá a feltámadását, és az ellenvélemények milyen gyenge lábakon állnak.   

Michael Martin mégis ragaszkodik továbbra is meggyőződéseihez, melyekről immár mi is, és mások is kimutatták, hogy azok rosszak. Az imént idézett szavai tehát a saját fejére hullnak vissza. Ő, és sokan mások úgy hisznek az evolúcióban és a materialista, Istent elutasító világképben, hogy erre semmiféle értelmes bizonyítékuk nincs.

 

Az elmúlt hetekben áttekintettük azokat a fontosabb ellenvetéseket, melyeket Isten létezése és a keresztyén hit igazságával szemben szoktak felhozni. Persze korántsem tértünk ki mindenre, hiszen talán számba sem lehetne venni az a számtalan elképzelést, melyet az emberek kialakítanak-kialakítottak maguknak, csakhogy az egy Igaz Istennek ne kelljen engedelmeskedniük.

 

Azt gondoltam, hogy nem húzom most az időt azzal, hogy újra felidézzük a már elhangzottakat. A gyülekezet weboldalán megtalálhatóak mind hangfelvételben, mind írásban.

 

Inkább szeretnék az eddigiekre építve egy viszonylag egyszerű gondolati, logikai fonalat követve végigmenni egy olyan úton, mely kezdetektől elindulva végül a Jézus Krisztusban való hit szükségességéhez vezet.

 

3 kérdésre kell választ találnunk

Bármely világképet is akarunk követni, az alábbi három alapkérdést kell nekiszegeznünk:

-        Honnan jövünk? (Hogyan keletkezett a világ?)

-        Miért élünk? (Mi az életünk célja itt e földön?)

-        Hová tartunk? (Miben reménykedhetünk a halálunk után?)

Ha egy világnézet, filozófia, vallás nem tud értelmes választ adni erre a három a kérdésre, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem az igazságról beszél, csak emberi – vagy még rosszabb: sátáni – elhitetésről van szó.

 

Azzal kezdjük, hogy választ keresünk az első, a „honnan jövünk” kérdésre. Ad-e a keresztyén hit értelmes választ erre a kérdésre? Sok olyan hit, vallás, felfogás létezik, mely nagyon hangzatos dolgokat hirdet, de semmit nem tud mondani erre a kérdésre. Vagy ha mond is, az főleg csak rizsa, vagy még rosszabb: egyenesen nevetséges.

Nagyon népszerűek ma a keleti vallások, filozófiák. Tudja valaki, hogy mit mond a pl. buddhizmus erre a kérdésre? Úgy vélem, ha valaki ennek utánajárna, nem akarna tovább buddhista lenni.

Pál azt írja a Róma 1:20-ban, hogy „Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek.”

Induljunk el tehát a világ keletkezésétől fogva, és lássuk meg, mire jutunk, ha értelmes vizsgálat alá vetjük a világot.

A következtetésekben mi a logikus gondolkodást és a tapasztalati tények vizsgálatát fogjuk használni. Mindenkinek azt javasoljuk, hogy gondolkodjon el minden ponton, mielőtt továbblépne a következőre. Csak akkor lépjen tovább, ha meggyőződött róla, hogy igazat állít, vagy ha nem, meg tudja-e cáfolni?

 

1) A világ (Univerzum, Föld, élet, ember) valóságosan létezik.

Vannak olyan filozófiák, melyek szerint a világ csak illúzió, a képzelet szüleménye. A létezés tagadásához azonban egy létező lényre van szükség, ami önmagában ellentmondásossá teszi ezt az elképzelést.

2) A világnak volt kezdete (tehát nem létezik öröktől fogva)

Be lehet bizonyítani, hogy ez miért igaz, de mivel ezt általában nem - vagy csak kevesen - vitatják, így itt most nem térek ki rá.

3) Aminek kezdete volt, annak van oka.

Ok nélkül nincs okozat, minden okozatnak van oka. A világ egy okozat. Ez alól a szabály alól nincs kivétel. Ha valaki vitatja, kérjük meg, hogy hozzon fel rá példákat.

Fontos: Istennek nem volt kezdete, ezért Ő nem is kell, hogy kezdő okkal bírjon!

4) Az okozat sohasem lehet nagyobb az őt kiváltó oknál semmilyen tekintetben.

A semmilyen tekintetben azt jelenti, hogy sem mennyiségi, sem minőségi mivoltában nem lehet több az okozat az okánál.

A világban megfigyelhetők minőségi különbségek is, nem csak mennyiségiek. A minőségen nem azt értjük, mint pl. hogy egy márkás cipő jobb minőségű egy kínainál, mert a különbség itt valójában csak mennyiségi. A minőségi különbség azt jelenti, hogy valami lényegileg más. A minőségi többlettel rendelkezni azt jelenti, hogy valami olyan többlettel, ami nem következik a puszta összetevőkből. Ahogyan egy festmény minőségileg több mint a festékanyag és vászon, amelyekből áll. Ahogy mennyiségileg nem növekedhet valami önmagától (nem növekedhet meg a felépítő anyag mennyisége), úgy minőségileg sem növekedhet meg semmi, ha valaki nem „közli” vele azt a minőségi többletet. Azt mondtuk, hogy az élő az élettelentől nem csak mennyiségileg, bonyolultságában különbözik, hanem minőségileg is. Hasonlóképpen a személyes a személytelentől.

5) A világ okának legalább akkorának, vagy nagyobbnak kell lennie, mint maga a világ

Ez következik az előző pontból. Csak olyan valami vagy valaki hozhatta létre a világot, aki mind mennyiségileg, mind minőségileg nagyobb a világnál.

- Adj kölcsön 1 millió Ft-ot! Csak akkor tudnád ezt megtenni, ha rendelkezel ezzel az összeggel. Minden csak azt adhatja, amivel rendelkezik.  

6) A látható és általunk felfogható világban az Univerzum maga a legnagyobb, ezért az oknak nagyság tekintetében legalább akkorának, vagy nagyobbnak kell lennie.

Sok kisebb okok összessége sem lehet oka az Univerzumnak. 100 csepp egy fokos vízből nem lesz forróvíz.

7) A világban van információ

Információnak röviden fogalmazva azt a jelsorozatot értjük, melyben meghatározott jelek, és nyelvtani szabályok segítségével egy adó üzenet fogalmaz meg a vevő számára azzal a céllal, hogy a vevő valamilyen konkrét tevékenységet hajtson végre a hatására. Nem tekintjük információnak, ami nem tesz eleget ennek a feltételnek.

Az emberi kommunikáció, és a sejtek örökítő-anyagában, a DNS-ben lévő információ eleget tesz ezeknek a feltételeknek.

8) Információ csak értelmes forrásból (adótól) származhat

Bizonyíthatóan ilyen információ nem keletkezhet spontán módon, pusztán fizikai-kémiai folyamatok által.

9) A világban van személyesség is, hiszen az ember személyes, személytelenből pedig a 4. pont alapján nem származhat személyes (a személyes magasabb minőségi fokú, mint a személytelen), ezért a végső oknak személyesnek kell lennie.

Ezzel el kell vetnünk minden olyan nézetet, mely nem egy személyiséggel, tudattal bíró lényre vezeti vissza a világ keletkezésének okát.

10) Az anyag és energia nem személyes, nem értelmes, ezért csupán hordozza, de nem hozza létre az információt.

Ahogyan a 7. pontban már volt is róla szó, az anyag és energia semmiféleképpen nem hozhat létre információt, csak tárolhatja, hordozhatja, továbbíthatja azt. Soha senkinek nem sikerült ilyet megfigyelnie, sem kísérleti úton létrehoznia.

11) Az energiának nincs tudata

Teljességből légből kapottak, és minden alapot nélkülöznek az olyan kijelentések, hogy létezik „intelligens energia”, „világtudat” és hasonlók. Akik ilyet állítanak, meg sem kísérlik, hogy bizonyítsák ennek létezését. Ellenben Isten létezésére számos bizonyíték felsorakoztatható, mint azt láttuk is

12) Az anyag és energia nem lehet a végső ok

Mindebből logikusan következik, hogy az anyag és energia nem lehet a világ végső oka, melytől az eredeztethető. Így tehát a rájuk építő nézetek is tévednek.

13) Végtelen ok-okozati lánc elképzelhetetlen, kell lennie egy végső oknak. A végső oknak öröktől fogva léteznie kellett, így neki nincs szüksége okra. ld.: 3)

A végtelen lánccal az a probléma, hogy sehol sem találunk benne egy pontot, ahol az egész elkezdődött. Márpedig, ha ami van, el nem kezdődött volna valamikor, akkor ma sem létezne. Mivel azonban van, kezdőponttal is rendelkeznie kellett. A 2. pontban már kizártuk, hogy a világ öröktől fogva létezne.

14) Az eddigieket összefoglalva: léteznie kell egy értelmes, személyes végső oknak, amely nagyobb a világnál.

A világ létezésére, és a benne található speciális jelenségekre, mint információ, élet, személyesség csak egyetlen elfogadható magyarázat adható: a Teremtő Isten

15) A végső oknak képesnek kellett lennie létrehozni a világot

Csak olyan Isten képzelhető el végső oknak, aki felette áll mindennek, ami létrejött, és teljes hatalommal kell rendelkezne, hogy képes is legyen megalkotni azt.

16) Csak egy végső oknak szabad léteznie, nem lehet többféle belőle

A világot csak teljhatalmú lény teremthette. Ha több lenne belőle, nem lenne teljhatalmú, hiszen akkor a másik korlátozná a hatalmát

17) A végső okban mégis jelen kell lennie a sokféleségnek, mert a sokféleség jelen van a világban.

(Pl.: ha csak egy színünk van, nem állíthatunk elő belőle többet, a három alapszínből azonban már az összes szín kikeverhető)

Az egy Isten, de három személy keresztyén tan nagyon jól illeszkedik a megfigyelt világhoz.

18) E végső okból mi okozatok (teremtmények) annyit ismerhetünk meg, amennyit ez az alkotó meg akar velünk ismertetni.

Mivel Isten a Teremtő, mi pedig a teremtményei vagyunk, logikus, hogy Ő minden tekintetben felettünk áll. Nem ütközik a logikába, hogy bizonyos dolgokat nem érthetünk meg Istenről, és nem tudjuk kikutatni sem.

19) A jelenleg ismert ezerféle vallás, és millióféle egyéb elképzelés közül egyedül a Bibliában önmagát kijelentő Istenre illenek rá pontosan a fenti ismérvek (végtelen, mindenható, személyes, egy Isten, mégis három "személy"  (sokféleség).

Az emberek sok ún. „istent” vagy „isteneket”, esetleg „erőket”, és egyebeket imádnak, de ezek közül egyik sem lehet a valódi Teremtő.

Az sem igaz, hogy minden vallás ugyanarról az istenről beszél, mert ha ezek nem az imént ismertetett jellemzőkkel bírnak, akkor nem lehetnek azonosak a Biblia Istenével.

20) Annak az Istennek tehát, akiről a Biblia tudósít, léteznie kell.

Erre a megállapításra egy teljesen józan, logikus és racionális gondolatsort követve jutottunk el. Sehol sem szerepelt benne pl. olyan, hogy egy egyház kijelentése hatására kellene hinni Istenben. Hasonlóképpen nem szubjektív, egyéni megérzések, intuíciók hatására kialakított világképről van szó, hanem a legkeményebb tények mondatják velünk, hogy Isten létezik.

21) Ha Isten létezik és személyes, akkor feltételezhetjük, hogy okkal hozta létre a világot, tehát keresnünk kell az üzenetét

Ha fellövünk a világűrbe egy űrszondát, és azon elhelyezünk egy vevő berendezést, akkor az űrszonda – ha gondolkodni tudna -, joggal feltételezné, hogy alkotója azon keresztül üzenni akar neki. Különben mi a csodának vesződött volna azzal, hogy vevőkészüléket telepítsen rá?

 Ha pedig Isten személyiséggel, gondolkodási és értelmi képességgel, sőt nyelvvel, beszéddel alkotott minket, joggal várhatjuk, hogy üzenni fog nekünk, sőt mi több, ezeken keresztül fog nekünk üzenni. Nem pedig valamiféle transzcendens tudatállapoton, hatodik érzéken, meditáción, telepátián és hasonlókon keresztül.

Képzeld el, hogy fellőnénk egy csomó űrszondát a világűrbe, és mindegyikbe építenék rádió vevő készüléket. Majd utána elkezdenénk fényjelekkel kommunikálni feléjük. Majd várnánk, hogy melyik űrszonda fejleszti ki magában a fényjelek vételének képességét. Normális dolog volna ez? Mégis sok ezoterikus felfogás szerint  nekünk valami különleges képességet „magasabb tudatállapotot” kellene kifejlesztenünk, hogy megértsük Istent. Két eset lehetséges. Vagy Isten nem normális esetleg szándékosan rosszindulatú, vagy … ezek az ezoterikus nézetek tévesek.

Istenről, aki a világot ilyen minden képzeletet felülmúló precizitással teremtette meg, azt kell várnunk, hogy üzenetét is hasonló precizitással, és világosan,érthetően jelentette ki.

22) Ez az üzenet a 19. pont alapján a Biblia.

A Biblia – mint azt a múlt alkalommal is láttuk -, azzal az igénnyel lép fel, hogy Isten szól belőle hozzánk. Ezt sokféleképpen, leginkább a próféciákkal igazolta Isten.

Lássuk tehát, hol tartunk most. Milyen válaszokat adhatunk a kezdeti három kérdésre?

 

A fenti logikai levezetés alapján tehát az első kérdésre:

- Honnan jövünk? (Hogyan keletkezett a világ?)
a válasz, az, hogy a világot Isten teremtette, mégpedig nem akármelyik Isten, hanem az, akiről a Bibliában olvasunk.

Tudjuk már tehát, hogy honnan jöttünk, Ki alkotott meg bennünket. Nem vagyunk „kozmikus árvák”, vissza tudjuk vezetni származásunkat Istenhez.

Emlékeztek, hogyan zárja Lukács Jézus nemzetség táblázatát?

(Lukács 3:38)  [Ez] Énósé, [ez] Sethé, [ez] Ádámé, [ez pedig] az Istené.

A mi származási vonalunk is ugyanide vezet vissza, ahol a végén azt találjuk, hogy mindannyian Istenéi vagyunk.

Sokan vannak, akik rengeteg energiát fektetnek a családfakutatásba. Szeretnék tudni, hogy honnan származtak, kik voltak az őseik. Jó érzéssel tölti el az embert, ha tudja, hogy nem csak egyféle jöttmentként él a világban, hanem ismeri a származását. A gyökértelenség érzése az egyik jellemző okozója a mentális betegségeknek.

Nomen est omen – a név kötelez, tartja a mondás. Ami azt jelenti, hogy a származás kötelez.

Minket Isten az Ő képére és hasonlatosságára teremtett. Vajon a mi Istentől való származásunk nem kötelez minket valamire? Hogy megismerjük Őt?

 

Mit válaszolhatunk ezek alapján a következő kérdésre?

 

- Miért élünk? MI AZ ÉLET ÉRTELME?

A „honnan jöttünk?” kérdésre válaszolva már tudjuk, hogy azért élünk, mert Isten azt akarta, hogy éljünk. Ez a tudat pedig hatalmas értéket ad az életünknek. Isten nem csak általában akarta, hogy ember létezzen, hanem minden egyes embert - téged is, engem is - akarta, hogy éljünk.

Az ember lelki problémáinak másik nagy forrása a cél és értelem utáni vágy - ami valójában szükséglet - be nem töltöttségéből fakad. Az embernek szüksége van rá, hogy fontosnak tartsák, elismerjék, és lássa, hogy van miért élnie, legyen valami értelme, célja az életének.

Az eddigiek alapján pedig kijelenthetjük, hogy a legfontosabb, elsődleges célunknak annak kell lennie, hogy megismerjük, kapcsolatba kerüljünk alkotónkkal, Istennel. Bármely egyéb célunknak csak e legfőbb célon belül van értelme.

Az élet értelme nem az anyagi javakban, vagyonban, a jó megélhetésben, a karrierben, valamilyen magasztos ügy képviseletében; nem az élvezetekben, szerelemben, szórakozásban van. Még csak nem is a családban, házastársban, gyermekekben, hanem Istenben található meg. Ő az alfa és az ómega, a kezdet és a vég.

Ha látni akarjuk, hogyan kereste valaki az élet értelmét a különféle olyan dolgokban, amit a világ adhat, akkor a legjobb, ha a Prédikátor könyvéhez fordulunk. Salamon sorra vette mindazt, amire egy ember vágyhat, és ilyeneket mondott, hogy: "megnéztem ezt, de nem az, megvizsgáltam amazt, de az sem az" és így tovább. Végül pedig mi az amire jutott? Ha ismerjük is, nézzük meg még egyszer:

Préd. 12:15 - 16
(15) A dolognak summája, mindezeket hallván, ez: az Istent féljed, és az ő parancsolatit megtartsad; mert ez az embernek fődolga!
(16) minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az.
Istent félni annyit jelent, hogy megadni neki az Őt megillető tiszteletet. A tisztelet pedig alázatot, dicséretet, hódolatot, nagyrabecsülést és hasonlókat jelent. Mindezeket pedig azzal tudjuk kifejezésre juttatni, ha betartjuk Isten rendtartásait, más néven parancsolatait.

Ez az embernek a fő dolga, mindennek ebből kellene fakadnia, ez után következnie.

Van azonban egy probléma, melynek teljes mivoltával a Biblia ismertet meg bennünket, és amely megakadályoz minket, hogy közösségünk legyen Istennel, ez pedig a bűn.
A bűn – mint tudjuk – az Isten iránti engedetlenség, mely az első emberpárral jött be az emberiség életébe. Csak a Biblia lapjairól érthetjük meg a bűn valódi lényegét, eredetét, hatását, és következményeit. Semelyik más vallás szentnek tartott iratából nem kaphatunk róla kimerítő tudást, a megoldásról nem is beszélve.

Ézs. 59:2 Hanem a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől, és bűneitek fedezték el orcáját ti előttetek, hogy meg nem hallgatott.

Tudjuk, hogy a bűn nem azt jelenti, hogy mindenki egyforma mértékben gonosz, de vétkeink mértéket nem egymáshoz kell mérnünk (viszonylagos jóság), hanem a Szent Isten tökéletességéhez. Az Ő mércéjét pedig senki sem üti meg. Ezért kellett Istennek saját magának lépnie valamit a bűnprobléma megoldása érdekében. Isten az egyetlen logikusan elképzelhető megoldást választotta. Az igazság azt kívánja, hogy a bűnösnek bűnhődnie kell. Vagy neki, vagy helyette valaki másnak, aki önként vállalja a helyettes áldozatot. E nélkül a büntetés elengedése igazságtalanság volna.

Nyilvánvalóan adósságot csak olyan valaki tud kifizetni, akinek magának nincs adóssága. Bűn büntetését is csak olyan tudja átvállalni, aki maga ártatlan.

Ezért logikus lépés Istentől, hogy saját maga vette kezébe az ember bűn problémáját.

A dolgok ilyetén állásából kifolyólag valójában nincs is más elképzelhető megoldás, csak az, amit Isten választott: saját maga fizette ki a bűn fizetségét, és a kegyelmet ingyen ajándékként adja. De még ezt sem kényszeríti ránk: mi dönthetünk, hogy elfogadjuk-e.

A legfontosabb dolog tehát mindezekből kifolyólag egy ember életében az, hogy fel- és elismerje bűneit, és kérje Jézust, hogy legyen a személyes Megváltója. Más szóval, hogy megtérjen. Szokták mondani - főleg régebben -, amikor valaki hosszú utazásról érkezett haza, hogy megtért az útról. Hasonlóképpen kell nekünk is megtérnünk Istenhez.

Ezután pedig Isten vezetését követve növekedni lélekben, és így válhatunk képessé kiteljesedett, boldog életet élni a földön.

Szokták mondani, hogy a keresztyén öröm olyan lelkiállapot, mely független a körülményektől. A nem hívők, de még hívők között is vannak olyanok, akik ezt nem értik. Hogyan lehet a körülményektől függetlenül megelégedettnek, sőt mi több, boldognak lenni?

Pedig pont ebben van a keresztyén élet értelme. Ha a körülmények alakulása tesz engem boldoggá vagy boldogtalanná, akkor valami mindig változó dologban bízom. Ellenben ha Istenben bízom, akkor Abban bízom, Aki sohasem változik. A Jézus Krisztusban való megelégedettség nem hoz létre ugyan gazdagságot, de ugyanazt a célt éri el az utána való vágyakozás nélkül.

Ahogy Pál mondja: „nekem az élet Krisztus”. Ez nem vallásos szokások felvételét jelenti, hanem annak boldog tudatát, hogy Isten ott van velünk, vigyáz ránk. "Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?"

 
- Hová tartunk? (Miben reménykedhetünk a halálunk után?)

Az ember legnagyobb félelme a veszítéstől való félelem. Ez a lelki problémák harmadik fő okozója.

Ebben a világban minden a széthullás, a rendetlenség, rendezetlenség felé törekszik Ezt nevezik a fizikában az entrópia törvényének.

„Ami el tud romlani, az el is romlik”, tartja az elmés mondás. Az újonnan vett dolgok elhasználódnak, a pénz veszít értékéből. Folytonosan veszítünk. Mi magunk is megöregszünk, testünk elhasználódik, megbetegszünk. Végül ott van a végső veszítés, a halál. Milyen választ lelhetünk a Bibliában a halálra, vagyis a "hová tartunk" kérdésre?

Ha elfogadtuk Jézust Megváltóknak, akkor többé már nem kell félnünk a haláltól. Biztonságban vagyunk, hiszen Isten megígérte, hogy senki és semmi nem ragadhat ki minket Jézus kezéből.

Róma 8:38 - 39

(38)   ... sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, (39) Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.

(Róma 8:1)  Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.

 

Járjunk tehát lélek szerint, és nem kell többet aggodalmaskodnunk sem e földi életünk, sem halálunk miatt.

„Semmi felől ne aggódjatok” (Fil 4.6)

Ahogy a mondás tartja: „Ahol hit van, ott nincs aggódás, ahol aggódás van, ott nincs hit”

 

A hit nem vak remény, vagy minden alapot nélkülöző naivitás tehát – ahogyan sokan tudva vagy tudatlanul gondolják -, hanem a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Istent hittel kell elfogadni, mert nem látható. A létezéséről azonban meggyőződésünk lehet a világ értelmes vizsgálata folytán. „Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők (akik ezt nem ismerik el) menthetetlenek”  (Római levél 1.20)

 

Az „ők” Isten szerint azok az emberek, akik ezt a logikus vizsgálatot elutasítják és

Róm 1:21 - 1:23

(21)  Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem neki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívük megsötétedett.

(22)  Magukat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek;

(23)  És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával.

Isten jogosan jeleni ki: értelmet adtam az embernek, melynek segítségével felismerheti, hogy én létezem. Ha önnön büszkeségéből kifolyólag elutasít engem, csak magát okolhatja ennek következményeiért.

 

2Tim 4:3 - 4:4

(3)  Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük;

(4És az igazságtól elfordítják az ő fülüket, de a mesékhez oda fordulnak.

Fontos, hogy mindenki megértse, hogy az igazsággal kapcsolatban nem az a fontos, hogy nekünk mi a szimpatikus, hanem hogy mi a tényleges igazság valójában.

 

Konklúzió

A zsidókhoz írt levél szerzője egyetlen mondatban, megdöbbentő egyszerűséggel mondja el azt, amire én ezt az érvelést építettem:

(Zsidó 3:4) Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent elkészített, az Isten az.

 

Ha van egy világ, amelyben élünk, akkor lennie kell Valakinek, aki elkészítette azt. Nekünk értelmes lényeknek keresnünk kell Őt. A világ vizsgálatából képet kaphatunk arról, hogy milyen Istent kell keresnünk. Mivel van értelmünk, feltételezhetjük, hogy azért kaptuk ezt, mert Ő üzenni akar nekünk és szeretné, ha megértenénk. Az értelmünket tehát arra is használnunk kell, hogy kiválaszthassuk, melyik üzenet származik Istentől, és melyik nem.

 

Sokan nem értik, mit keres a logikus gondolkodás egy olyan dologgal kapcsolatban, mint a hit.  Márpedig ha én hozzá akarom kötni az életemet valamihez, akkor biztosnak kell lennem benne, hogy az igaz. Az életünket befolyásoló döntéseket csak a valósággal összhangban szabad meghozni. Ezért rendkívül fontos megvizsgálni, hogy egy nézetrendszer tud-e elfogadható válaszokat adni a valóság tényeire.

A hit egy érzékszervekkel közvetlenül meg nem tapasztalható (tehát nem látható) dolog létezéséről való meggyőződés. A világban számtalan dolog van, amit nem látunk, mégis hiszünk a létezésében (mágneses mező, atommag stb.), mert hatásaikból következtethetünk rájuk.

 

Egy ilyen Istentől, aki ennyire szisztematikus rendszerességgel és tökéletes pontossággal, harmóniával - és még halmozhatnánk a jelzőket – alkotta meg a világot, én azt várnám, hogy üzenete is konkrétumokon alapul és holmi „szimbolikus beszéden”. A DNS is konkrét és egyértelmű üzenetet hordoz, nem „szimbolikusat”. Mivel a DNS-nek és a Bibliának ugyanaz a szerzője, ezért utóbbi sem szimbolikus. Ha a DNS nem „betűről-betűre”, hanem szimbolikusan lenne értelmezve, miféle torzszülöttek jönnének létre? Ugyanilyen torzszülött világnézeteket eredményez, amikor a Bibliát szimbolikusan, nem pedig értelem szerint olvassák.

 

Mára a különféle világnézetek olyan kavalkádja alakult ki, hogy az emberek többsége képtelen eligazodni benne. Az az álláspont uralkodik, hogy hagyjunk mindenkit, hogy higgyen, amiben akar, mert olyan, hogy egyetlen, végső igazság nem is létezik.

Pedig a Bibliában ott van ez a végső válasz minden alapvető kérdésre.

 

Remélem, hogy ezzel a gondolatmenettel hozzá tudunk segíteni másokat is ahhoz, értelmes meggyőződéseket szerezvén a szívük meghozhassa a döntését Isten iránt.

Elérhetőségek

Cím

7636 Pécs, Polgárszőlő u. 1.

Telefon

+36 70 941 1167

Email

info@bibliabaptista.hu

Video csatorna

Prédikációk, ének és zenei szolgálatok

Közösségi média

Adószám (1%)

Baptista Missziós Világalapítvány Magyarország
18302376-1-02

Közelgő események

Az esemény kezdetéig hátralévő idő:

Cím

Pécs - Rózsadomb
Polgárszőlő utca 1.

Istentiszteletek

Vasárnap
10:00 - Istentisztelet
17:00 - Istentisztelet
Szerda
- Istentisztelet és imaközösség

Kapcsolat

Email: info@bibliabaptista.hu
Telefon: